Bérmunkás, 1933. január-június (21. évfolyam, 721-745. szám)
1933-04-08 / 734. szám
6 oldal BÉRMUNKÁS 1933 április 8. A pénz körforgása I los angelesi levél Manapság nagyon gyakran halljuk, hogy a pénzt vissza kell helyezni a forgalomba, s még azt a gyanúsítást is ki olvashatjuk a polgári lapokból, hogy a munkásság dugta el azt a horribilis pénzmennyiséget, mely még 1928-ban is forgalomban volt, igy időszerű ha mi munkások tisztázzuk magunkat ezen rémséges gyanúsítás alul, megvizsgáljuk hát hol is maradt az a pénz, mely eltűnt, legalább is nekünk nagyon nehéz még a magját is megtalálni. így van a pénz körforgása. Képzeljünk el egy körbe fektetett csővezetéket, melyen van egy szivattyú s a szivattyún van egy csap, minden esetben mikor a viz, vagy jobb megértés kedvéért tegyük fel, hogy bor, (álmodni csak szabad róla) egy kört megcsinál, a csapon hatszázalékot lecsapolnak, mikor tízszer megcsinálja a kört már több le van belőle csapolva mint bent maradt, vagyis hijján van 60 százalék. Ha a szivattyú rendesen dolgozik és a csapot is minden körforgás bevégzése után kinyitják, hogy a 6 százalék, vagy még némely esetben többet kivegyenek a 'körforgásból, nagyon könnyen megérthetjük, hogy nemsokára nem marad annyi a csőben, hogy a szivattyút működésben tarthassuk. Ilyen körforgást tesz meg a pénz is. A szivattyút a bankok képviselik, a csapot a banktulajdonosok, akik minden körforgás után, 6 százalékot, levontak a pénzből, mint törvé- nyes hasznot, s melyet mivel nem tudtak mind megenni, elkölteni, igy felhalmozódott, mert ha elköltötték volna úgy vissza került volna az is a körforgásba, de hát hogyan tudna Morgan elkölteni 150 millió dollárt egy évben, vagy Henry Ford 54 milliót, mikor ők sem bírnak egyszerre két-há- rom öltöny ruhát viselni, vagy két-három, vagy az arányt számítva, a bevételhez képest, 140 ezer ember helyett enni, inni, hogy azt a sok milliót vissza adják a forgalomba melyet a munkásaiktól elraboltak. így asztán, a szivattyú már nem tud több pénzt szívni, csak a vérünket, verejtékünket, az életerőnket szívja, mert a szivattyú rémerősen dolgozik, milliók vérét, életerejét képes kiszívni, s mentői kevesebb marad a pénzből körforgásban, attól több vért, életerőit, verejtéket fog a munkásságból kiszivattyúzni, mert nekik a 6 százalékos törvényes profitjuknak meg kell lenni ha törik-szakad is a munkásság csontjai, izmai. Nagyszerűen jellemzi ezen tényeket egy ismeretlen proletár által irt sorok: Tápláltuk őket évezredek óta, Ez volt a sorsunk a mi végzetünk. A földhöz láncolva ősidőktől fogva A bérharcig melyben tegnap véreztünk. Rabolnak, halomra gyilkolnak, Hivatkozva jogra és törvényre. Ha szolgálhatok felvilágosítással a távol lakó munkások ne használják fel arra, hogy Los Angeles és környékére jöjjenek a “kínálkozó munka” reményében. Még hetekkel a földrengés u.tán is teljesen reménytelen a helyzet. A szegényebb néposztály ma is sátrakban lakik s a legsiralmasabb támogatást kapja a segélyző szervezetektől.® Az újra építést^ egyrészt a pénztelenség másrészt a hosz- szu esztendők óta tartó üzleti pangás nemcsak vissza tartja, de még szó sem esett erről, hogy a leomlott városokat újjá építsék. Ami eltakarítási munka van, arra minden esetben azokat alkalmazzák, akik rajta vannak a segélyző szervezetek listáján, hogy minél kevesebb pénzt kelljen arra kiadni. Mr. Roosevelt és Ralph kormányzó érintkezésbe léptek a károsultak érdekében, de ezek is csak az üzleteseket fogják előnybe részesíteni és felépíteni az üzleti negyedet. Mind ez azért történik, hogy a város külső« képét vissza nyerje, mert hiszen mindenki tudja, hogy az üzletek bezárását ma senki sem érzi, mert hiszen úgy sincsen pénze a túlnyomó De ha vér az ára “törvényes vagyonúnknak” Úgy a mienk minden, már megfizettünk érte. Vi, munkásnépnek, hogy szükségleteit kielégítse. S. Cleveland: Ebben az ügyben nem nyitunk vitát a Bérmunkás hasábjain. Elintézett- nek látjuk az ügyet H. válaszával. ÁPRILIS 8-ÁN az IWW new yorki magyar csoportja a Modern Színkör közreműködésével műsorral egybekötött táncestélyt rendez a Bérmunkás Otthonban, 200 E. 85 St. Kezdete este 8 órakor. Belépő jegy 25c. A Bérmunkás olvasóit és azok ismerőseit ezúttal is meghívjuk. A lassú pusztulásnak vagyunk itt is kitéve magunk is mindaddig, amíg a munkások megnem értik azt, hogy összefogjanak és egyedüli vagyonukat a munkaerejüket úgy adják bérbe, hogy abból úgy ők mint családjaik emberhez méltó életet élhessenek. Ezt egyedül az IWW tanítása mellett érhetjük el és minél hamarább ennek a tudatára ébredünk és szervezkedünk, jutunk el célunkhoz. Bakos. Szerkesztői üzenetek Khalabresz csodálatos púpja Irta: Kassák Lajos. (Folytatás.) — Ó, Khalabresz, miért is vagy te ilyen különös ember — sóhajtotta egy este az asz- szony, mikor véletlenül a rendesnél közelebb engedte magához Khalabresz. — Hidd, el nem tehetek róla, de sokszor jön olyan gondolatom, hogy te csak a kehes lóért, szekérért meg azért a néhány bankóért vettél el engem. — Csak hallgas, hallgas! — intette le idegesen a férfi. — Én nem vagyok semminek az oka. Ilyen az élet. Az ember örülhet, hogy élni képes ebben a koldus világban, nem még hogy a szerelemmel vesződjön. — Ó, nem, nem, én tudom, hogy nem igy van ez — mondta vissza az asszony, a szavában most először csendült meg az akarat hangja. — Tudom én, drága Khalabresz, hogy nem vagy te olyan szegény ember, mint amilyennek mutatod magad. Láttam én azt, amit a szalmazsákba dugdosol előlem, mint a tolvaj elől. Hidd el, nem minden a pénz! Hidd el... Nem folytathatta tovább. Khalabresz, mintha tüzes nyilak érték volna, irtó dühvei ugrott ki a sarokból. — Úgy hát leskelődsz utánam ! — ordította magánkívül. — Te kutya, te kutya! — és szájából dűlt az ocsmány szitkozódás. Neki-neki ugrott a sírva védekező asszonynak, hogy megüsse. De még sem tette. Erőt vett magán, mikor minden durva szavát ráöntötte, szinte őrjöngve futott ki a szobából. Sokáig állt egy helyben, merőben maga elé bámulva, az udvar közepén; aztán a gebe óljába támolygott, megnézte, megtapogatta a csúnya állatot s már éjfél is elmúlhatott, mikor a lakásba visszament. Az asszony már aludt. Khalabresz lábhegyen a szalmazsák-' hoz lopakodott, előkaparta a kincses zacskót s vigyázva más ismeretlen helyre rejtette. Aztán nagy szomorúságával a sarokba kuporodott, de hiába kívánta, világos reggelig szele sem érte a nyugtató álomnak. Az asszony sem aludt ezen az éjszakán s a néhány ébren átvergődött óra esztendőket fogyasztott el nyomorúságos életéből. Ezentúl még türhe- telenebbre fordult a sorsa. Amint múltak a napok, úgy hulltak el az ő vágyai, reményei és a jövője. Hervasztó tulvilági szelek fújtak az életére és szemében észrevétlenül kihunytak az éhes, feketetü- zü mécsek. Khalabresz nem gyászolt; mintha csak valami sorvasztó gúzsból szabadult volna: száz vakmerő tervvel uszította magát az uj életre. A szolid, tiszta lakásból elégedetten a gebe óljába húzódott és egész nap lelketlenül, egy sorba húzta, vonszolta az igát a göthös állattal. Esténként pedig, mikor minden idegen tekintet elől biztonságban érezte magát, gőgös, diadalmas mosollyal helyezkedett el a szagos fészekben. A széles deszkaréseken becsurgott a szelíd holdvilág s ő boldogan olvasgatta rakásra sárga, fehér kincseit. Sohasem tudott eleget keresni, sohasem volt megelégedve magával és egy ilyen éjszakai töprengés közben szörnyen sokat ígérő gondolat akadt meg nyugtalan koponyájában. Másnap már hozzá is látott az uj üzlethez. Kora hajnalban vigyázva kisurrant a városból s mint valami menekülő tolvaj iramodott át árkon-bokron a szomszéd falvakba. A kátyúba jutott gazdáknak pénzt ajánlott fel magas kamatra és ez az üzlet módfelett bevált. De hirtelen szaporodó vagyonát már nem merte a szalmazsákra bízni, véres, gyanakvó gondolatok kisértettek a fejében s napokon át szinte eszelőssé tette a folytonos rettegés. Végre is vastag rongyokba takargatva, mint valami elkerülhetetlen istenáldást, hátára kötözte maroknyi aranyát. Ezentúl minden héten egy- egy napot elmaradt az utcáról s ha valaki holléte felől kérdezősködött, komisz, nyomorgó betegségéről panaszkodott és szipákolva mutatott rá ferde, hegyes púpjára. — Még csak ez, éppen ez hiányzott az én vigasztalan életemből — mondta és nedves szemeit könyörögve emelte az égre. Elhitték okosan kieszelt bajait s ő szabadon dolgozhatott. Rövidesen átkozott, veszedelmes uzsorása lett a faluknak, örökösen fáradt, tervezgetett. Dárius töméntelen kincseire gondolt, s közben egészen megfeledkezett az igában nyomorúságos testvéréről. A jó gebe étien, szomjan, zörgő, éles bordákkal ott fordult fel az utca közepén. Kha- labreszt egy pillanatra nagyon meghatotta ez a kép, hangos jajveszékeléssel költögette az állatot, de hiába volt minden rimánkodó nógatása, az csak mozdulatlanul fekve maradt, mint valami pudvás fatuskó. Másnap pedig az emberek őszinte sajnálatára, Khalabresz tulajdon girhes magát fogta a talyiga elé. Hamaro-
