Bérmunkás, 1933. január-június (21. évfolyam, 721-745. szám)
1933-04-01 / 733. szám
1933 április 1. BÉRMUNKÁS 5 oldal Elértünk-e a végére vagy csak most van a kezdete? önkéntelenül ezt kérdeztem önmagámtól, midőn a “Bérmunkás” legfrissebb (március 25-iki) példányát átlapozgattam? Végére értünk-e az oktalan vitatkozásnak, vagy ezen lapszámmal veszi kezdetét ? Mert ha végeztünk vele, akkor jobb szerettem volna nem bele szólni. Ám úgy sejtem, hogy ha ezt a vessző futtatást szótlanul türjük, úgy se vége se hossza nem lesz. Nem tartozom azok közzé, kik másokba a szabad vélemény nyilvánítást, beléfolyta- ni szeretik. Azok közzé sem, akik félnek a kritikától. Leg- kevésbbé féltem ettől az IWW-t. Ez az oka annak, — hogy bár nekem is volt véleményem — de az “úgynevezett” UJ elmélet ismertetése mellett, vagy ellen, nem fogtam tollat. Gondolván, hogy a leghelyesebb vélemény ki fog, ki kell bontakozzon, a jóakara- tu ismertetés — a kritikák és önkritikák — megérlelni fogják a kívánt gyümölcsöt. TÉVEDTEM. Nem először történt ez meg velem — másokkal sem — és valószínűleg, nem is utoljára. Engedtessék tehát meg nekem is, hogy a lap hasábjain mozgalmunkkal szorosan vele értő és vele együtt gondolkodó munkástársaimmal tévedéseim mibenlétét közöljem — feltárjam. A sok “rácia” meg “ológia” meg az “izmusokból” ha tovább is igy adagolják a nagy porciókat “filozófusaink” úgy járunk vele, mint az a bizonyos tehén, mely megcsömör- lött a friss csalamádétól. Mert a technocrácia és a technoló- j gia kétséget kizárólagos tudományos fejtegetéseit, mint egy monológot, hozzá nem értő dilettáns színészek, csapnivalóan rosszul csak lehadarják anélkül, hogy a hallgató (ez esetben olvasó) közönség sejthetné a csattanóját. TÉVEDTEM: Amikor azt gondoltam, hogy a Technocrá- ciát cikksorozatokban fordító munkástársam, azt mindenki által könnyen megemészthető- en adja át a “Bérmunkás” olvasó táborának: és csatlakozom azokhoz, akik megállapították, hogy a fordító képtelen volt visszaadni könnyen érthetően magyarul, a fordítás angol szövegét, TÉVEDTEM: midőn megállapodásunk értelmében, mind a mai napig kommentárra vártam. Pedig köllött volna. Nagyon is szükséges, sőt elengedhetetlenül fontos is lett volna, a lap hasábjain, a színtiszta ipari unionista állásponté kifejtése a cikksorozat kapcsán: (1) mert a szóbanforgó cikksorozat, nem a színtiszta és nem a technocraták első kézből jött ismertetője volt. (2) Mert a “New Out Look” kapitalista folyóiratban sohasem jelenhetett és nem is jelenhet meg olyan dolog, melyhez nekünk ipari forradalmároknak nem v-olna külön véleményünk. (3) Mert az állítólagos kommentárokban (akár tendenciózusan, akár tudatlanságból) Marx Károly DöNTHETET- LEN alapelméletére, AZ ÉR- TÉKTBBLET ÉS A TÖRTÉNELMI MATERIALIZMUSRA rett homályt, annak kidombo- ritása helyett. Bevallom őszintén, hogy nagyon szeretem az eszmecserét és vitát. De nem igy a szőr- szálhasogatást. Nem elégít ki a szalmakazalra való “elme” futtatás, amit a fordító nekünk az utóbbi hetekben feltálalt. És azok elolvasása után is változatlanul vallom, hogy az IWW tudományos ipari unionista elmélete, faj súlyánál fogvást, a társadalmi tudomány mérlegén, valamennyi “uj” és régi elméletet “filozófusaival” együtt, a levegőbe emel. Tagadom, hogy a jó ipari forradalmárnak, a ráciákat és az ológiákat, a kis ujjából köl- lene kirázni. Sztrájkokban és a picket vonalakban, vannak olyan jók és bírnak annyi képességgel azok a proletárok, mint elme futtató szobatudósaink. A frázis relativ fogalom. Legtöbb esetben ostyaként táplálkoznak vele azok, kik másokra ujjal mutogatnak. “A tudás hatalom.” Pláné, ha rendelkezünk vele. De a tudálékosság, csak rong*yoknak rá- Izása. Plagizálás. Mások tudásával való hencegés, émelyítő okoskodás. Korántsem állítom azonban azt, hogy nem kell a munkásoknak tanulniok. Sőt. De úgy i vagyunk ezzel is, mint a fizikai tényezőkkel. Ha valaki többet emel, mint amennyire szervezete konstruálva van, vagy mint amennyire trenírozta magát, megszakad: ha valaki többet eszik, mint amennyit a gyomra elbír, megcsömörlik. Elméleti vonatkozásokban beszélve, ugyan ilyen rendellenesség következik be az irodalom tulhabzsolásából, melynél azonban az emésztési zavart az agy rendellenes működése tolmácsolja. Jelen esetünkben a diagnózis azt mutatja, hogy sok a filozófia és kevés az akció. Reméljük, hogy a páciensek mielőbb felgyógyulnak és az építő munkához látnak. Wiener Andor. A mai rendszer a munka nélküliség felidézője Irta: J. A. MacDonald. Az IWW clevelandi west side magyar csoportja április hó 1-én, szombaton este 8 órai kezdettel a CONCORD HOME nagytermében, 4153 Lorain Ave. Ismerkedési Estélyt rendez, amelyre a Bérmunkás olvasóit ezúton is meghivjuk. Az estélyen társas vacsora lesz 25 cent részvételi díjjal. Úgy a vacsora alatt, mint utána a zenét Győrv Sándor zenekara szolgálja. Egyének, vagy valamely politikai csoport képtelen érezhető változást hozni létre a munkásosztály javára. Ezt a kédést olyannyiszor feszegetjük már, hogy most csak a cselekvésre volna szükség. Azonban nem nagyon egyszerű e kérdés azonnali megértése a nagy tömegek által, legalább a látszat ezt igazolja, valamint azt, hogy nehezen lehet az ipari munkásságot megmozdítani, hogy helyzetének javításáért cselekedjen. Ezért tehát bármennyit is foglalkozunk a munkanélküliség témájával, még mindig marad elégséges anyag a további boncolgatásra. E kérdés elől nem térhetünk ki, mert hiszen a dolgozók helyzete változatlan és ha változás észlelhető az csak rosz- szabbulást mutat, de nem javulást. Nos tehát nézzük hogy mit mondanak mások a munkásság helyzetéről és mennyiben felel meg a valóságnak állításunk, hogy a mai rendszer a munkanélküliség felidézője. Doktor A. J. Lanza, aki több vizsgálatott folytatott a szövetségi munkaügyi hivatal megbízásából a zink bányákban, Joplin Missouri állam bányatelepén, (mely hírhedt szervezetlenségéről,) a következő állapotokat találta: “Kettőtőlhat esztendeig lapátoltak (a munkások) némelyik tizennyolc vagy tizenkilenc éves korában kezdett dolgozni. Kezdetben hatvan-hetven kanna fémet lapátoltak naponta, mig most, (hat év után) alig képesek 35—40 kannát megrakni. A nehéz munka annyira letörte ezeket az embereket, hogy 22 —30 éves korban már teljesen a végelpusztulás utján vannak.” A jelentésnél több azonban nem történt a vizsgálat után, pedig mikor egy polgári ember képes ilyen rettenetesen vérforraló helyzetet meglátni, akkor a többit már magunk is elképzelhetjük. Látható tehát, hogy ahol a munkások nem cselekednek érdekeik védelmére, ottan csak vizsgálat történik, azonban a helyzet változatlanul marad a régiben. Adatok garmadáját sorolhatnék fel a külömböző ipartelepek munkaviszonyairól, azonban akiknek ezen sorok Íródnak, már ismerik többé-kevésb- bé az itt elmondottak tényét. Csupán azért ragadunk ki a polgári emberek meglátásából egy-egy töredéket, hogy azzal is közelebb hozzuk azon munkásemberek megértését az IWW koncepciójához, akik egyébként idegenkednek az ilyen felfogás elfogadásától. Tehát amikor betekintést nyelünk társadalmunk ipariviszonyaiba a dolgozó ember részére, mindjárt tisztában is látjuk a munkanélküliség igazi okait. Az a rendszer, amely képtelen, vagy berendezkedésénél fogva nem adhatja meg munkásainak az élethez szükséges javakat, méltán megérett a pusztulásra. Azonban a helyettesítéséhez szükségesek azok a társadalmi erők, amelyek a mait habár közvetve, azonban mégis segítenek fentartani. Ezek a társadalmi erők a dolgozó tömegek. Szervezetlenségüknél fogva, képtelenek a termelt javakat szükségleteikhez mérten beszerezni. Szervezkedniök kell tehát, hogy a mai rendszer visszás állapotait a termelők javára változtassák. A munkanélküliséget azáltal lehet kiküszöbölni a dolgozók életéből, hogy a termelést használati alapra helyezik. Erre hivatottak a dolgozó tömegek, erre kell szervezkedni a termelés szinterén az IWW- ban. Minden munkásember megérthetné immár, hogy sorsának nyomorúsága a rendszer helytelen és képtelenségében. van. Nevetséges, hogy még mindig akadnak, akik azt állítják, hogy a munkanélküliség egyedül abból következik, hogy a munkások nem elég intenzivek, vagy másképpen lassúak a termelésben. Csak a naivak hihetik el ezt a mesét, mert hiszen éppen az ellenkezője bizonyult be. A munkások inkább igen is sokat termelnek, a mai áruforgalomra. Beigazolódott, hogy az emberi munkateljesítményt annyira felfokozták az eleven munkaerőt helyettesitő gépekkel, hogy ma már a négy órai napi munkaidővel is többet produkálnánk, mint amennyit elfogyasztani volnánk képesek. Vagy helyesebben többet termelünk, mint amennyit visszavásárolni tudunk, lévén a mai rendszer haszonra alapozva és nem használatra. Mennyire abszurd azon állítás, hogy a munkások lassúsága idézne elő munkanélküliséget, kitűnik abból, hogy a kukorica termelő vidékeken kukoricával fütenek szén helyett és a búzát a földön hagyják rothadni mert az ára tuJ alacsony és a gyapotföldeket felszántják, hogy kevesebb bál gyapot kerüljön a piacra. A gyárakat lezárják mert nincsen piac a termelt árura stb. A munkások lassúsága nem idézne elő ilyen állapotokat. Azonban a valódi tény az, hogy a gyorsított termelési eljárással kevesebb munkásra van szükség. A kevesebb munkás is pedig olyannyira gyorsan önti piacra az árut, hogy maholnap még erre a kevésre sem lesz szükség, hacsak igyekezni nem fognak arra, hogy önerejük szervezésével megváltoztassák ezeket az állapotokat. Tegyük fel azonban a lehetetlent, hogy a dolgozók munkaképességének a meggyorsítása tüntetné el a munkanélküliséget. Ez csak úgy (Folytatás a 8-ik oldalon)
