Bérmunkás, 1932. július-december (20. évfolyam, 694-720. szám)
1932-09-24 / 706. szám
4 oldal BÉRMUNKÁS 1932 szeptember 24. BÉRMUNKÁS (WAGE WORKER) HUNGARIAN ORGAN OF THE I. W. W. Előfizetési árak: Subscription Rates: Egy évre .....................$2 00 One Year .....................$2.00 Félévre ......................... 1.«.0 Six Months ................. 1.00 Egyes szám ára .......... 5c Single Copy ............ 5c Csomagos rendelésnél 3c Bundle Orders ............. 3c Subscription Payable to: “Bérmunkás” P. O. Box 3912 S.S. Sta. Szerkesztőség és Kiadóhivatal: 8622 Buckeye Rd., Cleveland, O. Application for transfer of second-class entry from New York, N. Y. to Cleveland, Ohio pending Published Weekly by the INDUSTRIAL WORKERS OF THE WORLD “Ne éhezzen senki Amerikában” A bizottságok áradata, amelyeket Hoover elnök a depressziós évek folyamán a helyzet megjavítására kinevezett, a negyedik esztendő végével is oda jutott a segítés nagy munkájában, hogy a beígért munkaalkalom helyett, továbbra is csak ígéretekkel szolgálhat azoknak, akiknél már a tényleges segítség is hosszú hónapokat késett. A “boldog időkben” sem építhette fel a munkás testi szervezetét úgy, hogy arra az “egészségest” lehetne rámondani és igy érthető azoknak a cselekménye, akiket a nélkülözés, a nyomor az élet eldobására vitt rá. Ezek a testi betegségükön kívül szellemileg is nyomorékok voltak, akikhez nem juthatott a forradalmi munkások tanítása, a jövőbe vetett hit, bizalom, amit a szervezkedés nyújthat. De elkésett a segités azoktól a millióktól is, akik megkoplalták az ifjú éveiket, hogy öreg napjaikban legyen hol a fejüket lehajtani. Amikor már megukénak látták házukat, farmjukat és egyébb ingatlanukat, akkor állt elő a bank, a kölcsönt tartó, hogy a törlesztés elmaradása miatt őket “tulajdonuk” elhagyására kényszerítse. És a beígért munka, a szálló igévé vált “sarkon levő prosperitás” helyett ma is csak ott tart a polgári társadalom, hogy egy-egy tányér levesnek a kiosztása ügyében szedi össze erejét és centjeit azoknak, akik még érezni tudnak a nyomor láttára. Ezt a segítő akciót indította meg az ország elnöke azzal a kijelentésével, hogy a tél folyamán “ne éhezzék senki Amerikában.” Az Industrial Workers of the World, (a világ ipari munkásainak a szervezete) megalakulását az a felismerés hozta létre, hogy Amerikában és a világ más részeiben temérdek azon munkás családoknak a száma, akik munka alkalmuk mellett is éheznek, akik az általuk termelt javakból annyit sem kápnak, hogy napjában egyszer jólakjanak. Huszonhat esztendővel ezelőtt irta fel a zászlajára az IWW, hogy nem szabad, hogy a minden szépet, minden jót és minden kényelmet nyújtót előteremtő, megalkotó munkás, éhezzen, nélkülözzön, hogy kitéve legyen az időjárás minden szeszélyének. Amikor az IWW ezt a felismerését a szenvedők elé vitte meg is mutatta azt az utat, amely annak a megszüntetéséhez juttatja el Amerika és a világ valamennyi nélkülözőjét, valamennyi munkás családot. És vizsgáljuk most meg, hogy Amerika és a világ összes nyomorgóival szemben kik voltak és kik vannak ma is őszinte segítéssel a polgári társadalom hangadói avagy a Munkások Szervezete az IWW? Közel négy esztendeje, hogy hónapról-hónapra hitegették a munka megindításával a tömegeket és amikor az a legszebben hangzó beszéd után sem indult meg, most egy-egy meleg leves és az otthonukat is elvesztettek részére egy-egy éjjeli szállás biztosítására indítottak országos mozgalmat. Arról nem is beszélve, hogy ennek a költségeit is a részidőket és a mélyen levágott munkabérrel még rendelkezőktől fogják behajtani — minden tapasztalatunk azt igazolja, hogy a segélyre szorulók csak nagyon kis hányada jut a beígért támogatáshoz. Részben, mert az erre a célra össze gyűjtött pénz nagyobb része a gyűjtés és szétosztás költségeire megyen. Jellemezve a vezetők egyéniségét, hogy nagy vagyonuk dacára, mert nevüket az akcióhoz adják, tízezres fizetéseket fogadnak el. De ezen az utón nem is lehet a nyomort sem megszüntetni sem enyhíteni. Jelent-e valamit, ha — és itt a jobb esetet vesszük — a nyomorgó család délelőtt 10 órakor sorba gyülekezik, hogy amikor a konyhához ér, egy tányér levest kapjon. A legkevesebb két órát kell ezért várakoznia csikorgó hidegben, havas esőben. Ki meri állítani, hogy ilyen körülmények között a legkevesebb táperővel bírjon az elfogyasztott étel? De a szükségben szenvedők nagyobb része még ehez sem juthat hozzá. Ezzel szemben az IWW arra hívja fel ma is a munkásokat, hogy őket és csakis őket illeti meg a jog arra, hogy élvezzék mind azt, amit termeltek. A munkaerő az, a mely felhozza a bányából a szenet, kitermeli a vasat,.felépiti a palotákat, elkészíti a ruhákat, megtermeli az élelmi cikkeket. A munkaerőn kívül járul-e ehez valami más is? Nem. Az élethez szükséges dolgok előállításához a nyers anyagon kívül csak a munkaerő szükséges. Ezzel pedig a munkások rendelkeznek. Mig a nyers anyag a természet adománya, amelyet jogtalanul egyesek a maguk tulajdonának jelentettek be. Ez ellen a jogtalan eltulajdonítás ellen hívja az IWW Amerika és a világ munkásságát a közös szervezkedésre, mint az egyedüli alkalmas erő összevonására, amivel a munkás hozzá juthat mind ahoz, amit termelt. Akármilyen hosszasnak látszik a MA éhfezőnek az esztendők elmulasztott szervezkedését most kezdeni, nem elégszer hangoztatjuk, hogy CSAK ez az ut áll a munkásosztály rendelkezésére. Minél hamarább rálép erre, annál hamarább jut a célhoz: nyomorának a megszüntetéséhez. Csatlakozz még ma az IWW-hoz, az Egy Nagy Ipari Szervezet utján. A munkásosztály és a munkáltató osztály között semmi közösség nincsen. Nem lehet béke mindaddig, a mig éhség és nélkülözés található a dolgozó emberek milliói között, s ar élet összes javait ama kevesek bírják, akikből a munkáltató osztály áll. E két osztály között küzdelemnek kell folynia mindaddig, mig a világ munkásai, mint osztály szervezkednek, birtokukba veszik a földet, a termelő eszközöket és megszüntetik a bérrendszert. ügy találjuk, hogy az iparok igazgatásának mind kevesebb és keve. sebb kezekbeni összpontosulása a szakszervezeteket (trade unions) kép. telenné teszi arra, hogy a munkáltató osztály egyes növekvő hatalmával felvegyék a küzdelmet. A szakszervezetek olyan állapotot ápolnak, mely lehetővé teszi, hogy a munkások egyik csoportját az ugyanazon iparban dolgozó, másik csoport ellen uszítsak s ezáltal elősegítik, hogy bérharcok esetén egymást verik le. A szakszervezetek segítenek a munkáltató osztálynak a munkásokba beoltani ama tévhitet, hogy a munkáltatókkal közös érdekeik vannak. E szomorú állapotokat megváltoztatni és a munkásosztály érdekeit megóvni csakis olyképp felépitett szervezettel lehet, melynek minden az egy iparban vagy ha kell, valamennyi iparban ---- dolgozó tagjai beszüntessek a munkát, bármikor, ha sztrájk vagy kizárás van annak valamelyik osztályában, igy az eggyen esett sérelmet az összesség sérelmének tekinti. ‘,E--m?,radÍ jeUZÓ helyett: “Tisztessége, napibért tisztességes napi munkáért, ezt a forradalmi jelszót Írjuk a zászlónkra: “Le a bérrend- szerrel!” A munkásosztály történelmi hivatása, hogy megszüntesse a bérrend. szert. A termelő hadsereget nemcsak a tőkésekkel való mindennapi harcra kell szervezni, hanem arra is, hogy folytassa a termelést akkor, amikor a bérrendszer már elpusztult. Az ipari szervezkedéssel az uj társadalom szerkezetét épitjük a régi társadalom keretein belül. Jól haladunk Az Egyesült Államok munkaügyi minisztériumának kimutatása szerint, Amerika területén a munkanélküliek száma ez év júniusában 11 millió 23 ezer volt. Julius hónapban 283 ezer rel szaporodott, augusztus hóban elérte a 11 és fél milliót. A tél -rohatttos közeledtével eme szám naponta 10 ezrével emelkedik. A kitagadott és mindenből kifosztott bérrabszolgák milliói rettenetes szenvedésnek néznek elébe. A tél hidege kellő ruha és tápálék hiányában irgalmatlanul tizedeli majd a munkás családok kiaszott tagjait. A remény, amelybe a szenvedő munkásosztály bizalma van látszólagosan nap-nap után oszlik el, mint napkeletkor a köd. De amint a köd vissza, vissza tér ugyan igy a vérig sanyargatott bérrabszolgák reménye is meg meg ujul. Még mindig nem látják be, hogy az egyetlen reményük,' melyben nem csalatkozhatnak, nem a szószátyár- kodó politikusok, hanem a munkásosztály direkt akciójában, gazdasági szervezkedésében rejlik. Még mindig kísérletezik, a mai rettenetes viszonyokban még mindig másokra vár ahelyett, hogy ő maga intézné nyomorúságos helyzetének javítását. Az éhhaláltól elesettek hulláitól körülvéve reménykedik, íhogy eme véghetetlen csapást urai elhárítsák. Kiaszott, elhomályosodott szemeivel nem látja a fejlődés rohamos nyomulását, nem látja a kizsákmányoló osztály és azok bérenceinek ravaszságát. Szaporodik a munka- nélküliek tábora és a még eddig reménykedők is reményt vesztve dobják magukat az éhhalál karjaiba. A munkásosztály egyetlen reménye a Világ Ipari munkásainak Egy Nagy Szervezete, a méh- direkt akcióra, szolidaritásra neveli a munkás osztályt, amely rávezeti őt a szabadság útjára, melyen haladva el ér a munkásosztály kánaánjába az ipari demokráciába. Ez az egyet len remény, amely nem égi tünemény, hanem valóság az emberiség boldogulására és amig ennek tudatára nem ébred a világ munkásosztálya addig a munkanélküliség, nyomor, éhhalál tizedeli soraikat. New York városában felállítottak egy éttermet, ahol egy centért lehet étkezni. Amikorra már két ebédet fogunk kapni egy centért, akkorára felfordulunk éhen. ELVINYILATKOZAT ■ÉHHűgj
