Bérmunkás, 1932. július-december (20. évfolyam, 694-720. szám)
1932-08-13 / 700. szám
6 oldal BÉRMUNKÁS 1932 augusztus 13. A Woobly-k módja szerint Irta: F. W. THOMPSON. A Munkás Egyetem Gazdaság* tani Instruktora. (Folytatás) — Ennek a sztrájknak nincsenek vezérei sem — felelt Haywood. — Nincsenek? Hát* akkor ki van vele megbízva? — A sztrájkolok. — De mégis nem találkoz- hatnám valamelyes felelős egyénekkel valahol? Tudod én a többi egyházakat is képviselem és a kathoükus atyák és Metodista pásztorok várják az én jelentésemet. Én mindent megszeretnék tudni, amit csak lehet és úgy esetleg lehetővé válna a a egyezkedés a telep tulajdonosaival. — A telepek tulajdonosai már tudják, hogy a sztrájkolok mit akarnak — feleli Hayw.ood. — ök tudják! Hiszen többen a város vezető polgárai közül sem tudják még! — Ez aztán furcsa mosolygott Bili. Én csak pár órája hogy a vonatról kiszállva Ak- ronból megérkeztem és már is mindent tudok. — Nem lennél szives nekem mindent megmondani? — Nagyon egyszerű felel Haywood. Nyolc órás munkanapot, a három és négyes orsó rendszer eltörlését a széles selyem szövésnél • és a két orsó rendszer eltörlését a pántlika selyemnél, a festők pedig heti 12 dolláros minimum munkabért akarnak. — Nézd, nézd, feleli a rabi szakállát simogatva, különös, hogy mi erről semmit sem hallottunk. — Még nagyon sok dolog van, amiről ti nem hallottatok papom, feleli Haywood. — Hát van-e sztrájk bizottság és hol gyülésezik, kérdi a rabi.-1— Mindjárt itt ebben a teremben minden reggel 8 órakor. — Kik azok? — Én nem tudom és ha tudnám sem mondanám meg felel nevetve Haywood. — Hányán vannak? — Százhuszonheten. — Százhuszonheten! Én istenem!-Mit tehetünk egy száz- huszonhetes sztrájk bizottsággal, mely egy nyilvános teremben gyülésezik a töbli sztrájkolok előtt? — Hát én nem tudom, hogy mi mást tehetnétek, mint nehezen végig nézni és hallgatni. Hiszen nem marad más hátra az ilyeneknek, mint az és egyéb ként is ez egy IWW sztrájk. Az IWW sztrájkjainál pedig senkinek másnak, mint csupán a munkásoknak és a munkáltatoknak jut hely, mindenki más felesleges teher. A piketelés a legszükségesebb eszköz valamennyi sztrájknál. Lawrence-ban 1912-ben amidőn a piketeknek megtiltották a gyá rak jdőtti állást az állandóan menetelő piketsort alkalmazták és a vége-hossza nélküli vonal ezreinek torkából harsant fel a pisszegés amint a gyár előtt meneteltek, hideg verítéket kergetve le a sztrájktörők gerinctelen hátain. A folytonos küzdelemben jobb munkafeltételekért, a mezőgazdasági munkások valóságos piketvonalat voltak kénytelenek fenntartani Kansas államtól Albertáig. A hatalmas építő munkálatoknál, mint az a nagy északi és Canadai északi vasútvonalakon British Columbiában 1912-ben és a Hatalmas Északi építésnél Washingtonban 1922-ben .szükségessé vált a munkaelhelyező irodák piketelése is Los Angelestől Winnipekig és Seattletől Chicagóig, hogy a scabek szállítását megakadályozzák. Ugyanis a sztrájkok alkalmával ingyen szállították a scabekeL Az IWW gyakorta adoptálta az ilyen taktikákat és tagjait szállította ki a sztrájkoló telepekre, akik aztán beérkezésük előtt elhagyták a vonatot, maguk után hagyva ócska úti batyujukat megtöltve téglákkal és vizes zsá kokkal. A British Columbiai sztrájkban 1913-ban az is szükségessé vált, hogy miután erős fedezet mellett szállították a sztrájktörőket, az IWW tagjai is be mentek mint sztrájktörők és ma gukkal hozták a többieket mikor kivonultak. Az IWW mindig piketel, ha nem egyfélekép hát másfélekép, de állandóan piketel. Az időleges element valamely sztrájknál szintén fontos tényező. Ez egyike azon okoknak mely miatt az IWW teljesen a sztrájkoló munkásokra bízza annak intézését. Az IWW gyakori sztrájkjai kicsik és rövid ideig tartók voltak, győzelemmel fejeződtek be, mert mindig az adott és kellő időben törtek ki. Los Angelesben 1912-ben például egy drámai jelenetnél 150 szálas emberre volt szükség, hogy római katonáknak öltözve a kiráynőt egy hordszéken a színpadra vigyék. A szokásos fizetés napi $1.50 volt, azonban ez alkalomkor az extráknak csak 75 centet akartak fizetni. Nagy volt a munka- nélküliség arra, hogy rendes sztrájkot rendeljenek el és igy egy csoport IWW tag vállalkozott a munkafelvételére a felajánlott bérért. Négyen tehát megfogták a hordszéket és elől vitték a többiek pedig utánuk masíroztak. Amidőn azonban a jelszó elhangzott, hogy a színpadra vonuljanak, egyszeriben gyökeret vert a lábuk az ajtó előtt. Amidőn ismét elhangzott a jelszó, hogy mindenki éltesse a királynőt és harmadszor is elhangzott azonban az emberek nem mozdultak, végül is megkérdezte a direktor, hogy mi bajuk. Mindannyian egyszerre felelték, hogy ők három dollárt akarnak ezért a szolgálatért. Midőn aztán ismét elhangzott a jelszó, már négy dollárt követeltek és végül mielőtt a színpadra vonultak, mindannyiuk markát egy öt dolláros melengette. Másnap egy másik csoportot vettek fel és a direktor maga válogatta ki az embereket. Azonban az IWW tagok ismét ott voltak és római katonáknak öltözve fenségesen vonultak fel a színpad körül, hogy amikor a királynő megérkezik a helyzet urai legyenek, ök is meg kapták az öt dollárt mielőtt a színpadot elhagyták, azonban az ott várakozó rendőr kocsikba vonultatták őket úgy egyenruhástól együtt. Másnap az üzlet vezetőség könyörögve kérte a rendőrkapitányt, hogy a délutáni előadásra engedje szabadon az embereket, mert szüksége van az egyenruhákra. Tehát szabadon bocsájtották őket és úgy római katonáknak öltözve a városon keresztül masíroztak vissza énekelve az IWW forradalmi dalait. Néha tehát humor is bele vegyül a komoly harcba, mely mindig az adott helyzetből igazodik. Ilyen taktikával alkalmazott sztrájk: tört ki 1910 Januárjában a vasúti hólapátolók részéről Janesville, Wis.-ban. A vonatot erős havazás tartóztatta fel útjában. Elérkezett tehát a kritikus pillanat a munkások részére, hogy több bért követelhessenek és követeltek egy dolláros órabért és kesztyűket. Azon I nyomban meg is kapták. (Folytatjuk) Embervásár E Dél Carolina egyik országut- ján, egy hat láb magas, 30 év körüli fiatalember megy egyedül. Az országúton száguldó automobilok porfelhőt kavarnak fel maguk után. Néha egy-egy farmer szekér jelenik meg a láthatáron, majd újból messze tűnik. A nap forrón süt, sugarai szinte perzselnek. Az ég alja vakitóan fehér, nincs kilátás hamarosan esőre. Az ut szélétől nem messze, apró házacskák látszanak. Négerek lakják. Barna bőrű gyerekek szaladgálnak a házak körül, kergetve egymást. Hangos gyerekkacaj veri fel a délután csendjét. A magányos vándor, félbeszakítsa útját meg- meg áll és gyönyörködve szemléli a gondtalanul játszadozó gyerekeket^ A férfi hatalmas, tagbaszakadt ember, német tipus, pörölyt forgató kovácsok késői ivadéka, kit sorsa békés szülőfalujából Amerikába sodort. S most New Yorkból jön. Délen még most is üldözik a négereket. A néger szabadság csak a papíron van meg. Itt erősen elkülönítve élnek egymástól a fehérek és a feketék. A két faj nem keveredik. Állomáson, villamoson mindenütt el vannak különítve, nem úgy mint Északon. A négerek szabadság utáni való törekvésüket, minden egyes alkalommal elfojtják a társadalmilag sokkal erősebb fehérek. Itt gyakori a barbár lincselés és a fehérek a feketék minden bűnét szigorúan büntetik. Délen a néger állatnak nem embernek számit és úgy is bánnak velük. A vándor fiatalember, jöttében éppen a külváros néger negyedét érintette. A férfi a hosz- szu vándorlásban fáradt és éhes is volt, s azon gondolkozott, hogy ne menjen-e be a legközelebbi házba valamit enni kérni, mikor szembe jött vele egy fiatal néger leány. Rámosolygott a férfira és érzéki ajkai alól, elö- villantak gyönyörű fehér fogai. A férfiben, a jól megtermett lány láttára fellobbant vére. De elnyomva vágyát, édesanyjára gondolt, kit New Yorkban betegen hagyott, ki most arra vár, hogy ó munkához jusson és pénzt küldjön neki. De azért mégis megszólította a leányt, megkérdezte, hogy hol kaphatna valamit enni? —- Messziről jön uram? — New Yorkból. Napok óta gyalogolok. — Ezen a helyen, mind feketék laknak és ön uram fehér ember. A férfi hallott már valamit arról beszélni, hogy a demokratikus Amerikában van faji különbség. S felvillant szemmel mondta: — Nincs különbség ember és ember közt! Nagy urak politikája ez csak! Azért, hogy a maga bőre sötét, én gyűlöljem magát? kérdezte a leányt. S indult, hogy kopogtasson az első ajtón. A leány visszatartotta a férfit. — Ne menjen! Hiába is volna. Elutasítják! Szegény ördögök, félnek a fehérektől. Különben is, fehér ember nem mehet itt büntetlenül a feketék közé. Ha meglátják magát a négerek közt, kiüldözik maguk közül. Megfosztják magát minden életlehetőségtől. Maga nem ismeri az itteni viszonyokat. — Üljön oda, az alá a fa alá. Ha beesteledik, hozok magának valamit enni. A férfi szót fogadott s leült a fa alá. Este jött a lány. Hozta az ennivalót. A férfi megköszönte. Reggel folytatta útját. Bement a városba. De amerre csak ment, ugyanaz volt a helyzet, amit az előbbi városokban tapasztalt. A gyárak kapui zárva voltak. S ahol dolgoztak, csak a kevesebb igényű feketékkel dolgoztattak, akik 4 dollárt kapnak egy egész hétre. A férfi mindenütt ajánlkozott, de senkinek se kellett a munka ereje. El volt nagyon keseredve. A feketék helyzetét mérlegelve, azt gondolta, hogy a fdhéreké sem kü- lömb. Karjára nézett, melyből, ha sokáig igy tart — az éhségtől elfogy minden erő. Felébredt benne az életösztön. Meg kell, hogy találja — gondolta — azt az utat, mely az éhenhalástól megmentse. Egy szép napon, az uccán járókelőknek szokatlan látványosságban volt részük. Mintha a rabszolgakor tért volna vissza. A város főterén, övig levetkőzve, gyönyörű szál ember volt az egyik oszlophoz kötve. Feje felett egy tábla volt, melyen a következő sorok voltak olvashatók : Fiatal, egészséges, szorgalmas fehér ember munka hiányában, 30 dollárért Eladó. Brooks Elza.
