Bérmunkás, 1932. július-december (20. évfolyam, 694-720. szám)
1932-12-17 / 718. szám
1932 december 17, BÉRMUNKÁS 5 oldal Mi a forradalom? Amit a munkásnak tudni kell AZ IWW SZEMÜVEGÉN NÉZVE AZ ESEMÉNYEKET A mai rendszer csődje és a munkásosztály késziiletlensége ii. Múlt heti cikkünkben kimutattuk, hogy a kapitalizmus a társadalmi fejlődés érdekébe- ni hivatását bevégezte, az iparokat annyira kifejtette, hogy azok már túl nőtték rendszerének kereteit, állandó üzemben- tartásuk, már csak a szocializált termelési rendszer bevezetésével lehetséges. A munkás- osztály pedig, a szocializmus irányában való fejlődési folyamatban, lemaradt. Készület- lensége következtében, a reá hárult feladatott teljesíteni képtelen. így bekövetkezett egy természetellenes állapot, a tovább fejlődés helyett, a visz- szaesés: általános anyagi és erkölcsi lezüllés. Fejvesztett kapkodás minden vonalon; Kíméletlen tülekedés a létért. A reményt vesztett kétségbeesés hangja hallatszik lentről, fentről. Mindenki azt kérdi: Mi lesz ? Különösen a munkásosztály tagjai kiváncsiak, hogy “mi lesz” de arra még most sem kiváncsiak, hogy “mi legyen,” “hogyan legyen,” “kik által legyen.” Sajnos, hogy a tehetetlen tépelő- dés állapotába jutott az az osztály amelynek a társadalmi fejlődés hordozójává kellene lennie! Most keservesen bűnhődik azért, mert közönyös nemtörődömségével szemet hunyt a fejlődés szükségletei előtt; nem szervezkedett, vagy nem szervezkedett a gazdasági fejlődés által megszabott irányban. Most a reázudult borzalmas nyomorúságból képtelen kimenekülni. De képtelen a kapitalista osztály is a helyzeten anélkül változtatni, hogy belőle más bajok ne származzanak. Mi következhet? Vagy ész- retér a munkásosztály és késedelem nélkül hozzálát elmulasztott teendőit, az ipari szervezeteket gyorsan harcképessé építeni és igy a helyzeten, nagy áldozatok árán változtat; vagy évtizedekig tartó rettenetes pusztulás folytán teljes összeomlás; vagy a nagy pénztőkét és az összevont iparokat uraló néhány száz iparfejedelem az iparokat az állam kezelésébe adja és mint az egészséges fejlődésről való letérést, megvalósítanak egy, még a jelenleginél is rosszabb rendszert : az államkapitalizmust, minden emberi szabadság temetőjét. Csinálnának ők, hogy a rendszer életét meghosszabbítsák, — radikálisabb intézkedéseket is, ha személyes létük is ezzel kockáztatva nem lenne: leszállítanák a munkaidőt úgy, hogy a — nekik ezer milliókba kerülő — munkanélküliek munkához jussanak, olyan bérekkel, melyek egy kissé jobb élethez juttatnák őket. Mert a milliárdokkal rendelkező nagy kapitalizmus kis percent profittal is gazdagul, mig a kis kapitalisták ennek tízszeresénél is tönkremennének. Tehát ezt azért nem tehetik meg. Ha megtennék, elkerülhetetlenül szemben találnák magukat a kis kapitalistákkal, mert ezek rögtön látnák, hogy egy ilyen ujjitás máról-holnapra anyagilag megsemmisítené őket, elkerülhetetlenül polgárháborút vonna maga után, mely irgalmatlanságában, nem kegyelmezne a nagy kapitalisták életének. Ezt a kockázatot pedig a mi pénzfejedelmeink nem veszik. A helyzeten pedig változtatni kell, számukra az egyetlen mód: az iparok államosítása, melyekben ezután ők lennének a diktátorok. Ha ez valóság lesz, akkor hosszú időre vége lesz még ennek a szabadnak csúfolt mozgási lehetőségnek is. Ekkor már nem a kapitalistákkal, nem a trösztökkel, hanem az államhatalommal találják magukat szemben, (Ez nem azt jelenti, hogy a munkásság jelen harcainál, neki az állam védője volna.) minden szabad mozgásra való törekvés résztvevői, az államhatalom pedig könyörtelenül üldöz minden olyan megmozdulást, mely ellene irányul. Hosszú időre megakad az egészséges fejlődés. Nem lesz még olyan szervezkedési szabadság sem, mint a mostani. Jajj lesz a munkásságnak, ha ezt az időt tétlenül várja, meg lesz fosztva minden emberi jogtól, még a munkahely változtatás szabadsága is megszűnik számára, mert csak egy munkáltató lesz: az állam. Nem hisszük, hogy mikor egy ilyen állapotra van kilátás, melyben nincs szabadság s igy haladás sem, ettől visz- sza ne rettenjen minden tisztán látó és gondolkodó munkás ember és ne igyekezzen ennek bekövetkezését meggátolni azzal, hogy rögtön neki áll az ipari szervezetek építéséhez. Most. Mindjárt. Még nem késő. ELŐZETES BEJELENTÉS. . .Az IWW new yorki csoportja és a Modern Színkör saját helyiségében 200 East 85th St. rendkívüli szenzációs SZILVESZTER ESTÉT rendez. Bővebbet a jövő lapszámban. Tisztázzuk már egyszer a társadalmi forradalom zavaros fogalmait. Szociálisták, kommunisták és munkáspártiak, sőt a reformerek is, úgy beszélnek a társadalmi forradalomról, mint egy zűrzavaros, borzalmas gyilkosságokkal, éhséggel és káosszal teli időszakról, ahol egy tömeg mindenféle fajtájú ember, kint az utcákon a barikádokon várják meg a nagy kérdést: ki legyen az ur? Politikai forradalmaknak az utcán van a helyük, politikai forradalmak akár munkások, akár polgárok, vagy földbirtokosok vívják is, — mindig azt a kérdést oldották és akarják megoldani; hogy ki legyen az ur? És akármiképpen is végződik a forradalom, a győző az ur, elnyomta a legyőzőttet. A győző osztály, egy elnyomott osztály felett győzedelmeskedett és a régi harc elölről kez- dőthet az elnyomó és az elnyomottak között. Ipari forradalomnak nincsen az utcán semmi dolga. Az ipari forradalmakat a szervezet ipari munkások a gyárakban, a bányákban, az ipartelepeken vívják meg. Sztrájk még nem forradalom. Egy iparban dolgozó munkások sztrájkja sem forradalom. Ezek csak guerilla harcok, amelyek a harcoló bérmunkásokat a harc egységébe gyakorolják be. Ipari forradalom csak akkor lesz, ha minden gyárban, műhelyben, bányában, vasutakon, hajókon és ipartelepeken a szervezetek elhatározzák a feltételeket, amelyekkel továbbra is hajlandók üzemben tartani a termelést. És ha a szervezett munkásság többségben lesz, a szervezetlen munkások felett, még csak forradalmat sem kell csinálni, mert a szervezetlen munkástömegek sietve fognak csatlakozni a szervezettekhez, mert ez nekik is előnyükre fog vállni. És igy a véres zűrzavarral teli politikai forradalom helyét egy csendes, de annál biztosabo és erőteljesebb ipari forradalom, vagyis a mai társadalmi renddé való átalakulás fog kialakulni, minden nagyobb emóció nélkül. Lesznek ugyan sokan, akik szóval ellenezni fogják, az uj társadalmi rendet, de tettel — ellenforradalmi cselekedettel, nem protestálhatnak, mert a kenyér, a vasút, a hajó, a szén, a vas, a bőr, a villany és gáz meg a többi életszükségleti cikkek gyártása és elosztása a szervezet munkások ellenőrzése alatt fog állani. Az utcai forradalmaknak, a mairsolásoknak, fejbeverések- nek, vörös zászlók lobogtatásá- nak, kiabálásoknak, handaban- dázásoknak nem sok eredménye lehet, mert az utcán ordítozó “forradalmárok” otthagyták a gépeket, a gyárakat, a bányákat és vasutakat, ami által a termelés és elosztás stagnálása pokoli zűrzavarrá fejlődik ki, s ebben a zűrzavarban az utcán “forradalmaskodó” munkások helyét, más bérrabszolgákkal helyettesitik, akik tovább fogják vonszolni a bérrabszolgaság jármát. Szervezkedés a “job”-on bent a műhelyekben, a gyárakban, a bányákban, a vasutakon és hajókon: tanulni és tanítani a One Big Union eszméjét, ha majd a kapitalista termelés összeomlott, a szervezett munkások átvehessék az iparok tovább vezetését és megcsinálják a lármanélküli forradalommal az Ipari Köztársaságot. Minél többen értjük meg ezt az eszmét és minél többen csatlakozunk az IWW-hoz annál hamarább fog elérkezni a vérnélküli forradalom: bérrabszolgák felszabadítása. ELVINYILATKOZAT A munkásosztály és a munkáltató osztály között semmi közösség nincsen. Nem lehet béke mindaddig, amig éhség és nélkülözés található a dolgozó emberek milliói között, s az élet összes javait ama kevesek bírják, akikbó'l a munkáltató oszály áll. E két osztály között küzdelemnek kell folynia mindaddig, mig a világ munkásai, mint osztály szervezkednek, birtokukba veszik a földet, a termelő eszközöket és megszüntetik a bérrendszert. Úgy találják, hogy az iparok igazgatásának mind kevesebb és kevesebb kezekbeni összpontosulása a szakszervezeteket (trade unions) képtelenné teszi arra, hogy a munkáltató osztály egyre növekvő hatalmával felvegyék a küzdelmet. A szakszervezetek olyan állapotot ápolnak, mely lehetővé teszi, hogy a munkások egyik csoportját az ugyanazon iparban dolgozó, másik csoport ellen uszítsák s ezáltal elősegítik, hogy bérharcok esetén egymást verik le. A szakszervezetek segítenek a munkáltató osztálynak a munkásokba beoltani ama tévhitet, hogy a munkáltatókkal közös érdekeik vannak. E szomorou állapotokat megváltoztatni és a munkásosztály érdekeit megóvni csakis olyképp felépitet szervezettel lehet, melynek minden az egy iparban — vagy ha kell valamennyi iparban — dolgozó tagjai beszüntessék a munkát, bármikor, ha sztrájk vagy kizárás van annak valamelyik osztályában, igy az eggyen esett sérelmet az összesség sérelmének tekinti. E maradi jelszó helyett: “Tisztességes napibért tisztességes napi munkáért.” ezt a forradalmi jelszót Írjuk a zászlónkra: “Le bérrendszerrel !” A munkásosztály történelmi hivatása, hogy megszüntesse a bérrendszert. A termelő hadsereget nemcsak a tőkésekkel való mindennapi harcra kell szervezni, hanem arra is, hogy folytassa a termelést akkor, amikor a bérrendszer már elpusztult. Az ipari szervezkedéssel az uj társadalom szerkezetét építjük a régi társadalom kertéin belül. Vegyen részt az előfizetési versenyben
