Bérmunkás, 1932. július-december (20. évfolyam, 694-720. szám)

1932-12-10 / 717. szám

2 oldal BÉRMUNKÁS 1932 december 10. Munkamegosztás és egymás iránti szolidaritás a munkás- mozgalomban “Mi fog történni ha a munkanél­küliek, a nyomorgók megértik egymást és szervezkednek?” A fennti kérdést Atlanta City polgármestere, Mr. Ba- charach tette fel Fred Parsley előtt, aki egy újság szindiká­tus által országos utón volt, hogy a munkanélküliség által okozott nyomort nélkülözést és azoknak külömböző városok, államok által való megoldását tanulmányozza.' A polgármes­ter ur még hozzátette, hogy rettegve gondol arra, hogy mi is történne, neki van rá oka, meg azoknak akiket képvisel, a kizsákmányoló osztálynak, de sajnos a munkanélküliek nem olyan okosak mint a polgár- mester ux, igy még csak nem is gondolnak szervezkedésre, pedig nekünk nyomorgó mun­kásoknak és munkanélküliek­nek csak öröm volna azt látni, hogy a munkanélküli és a mun­kán levő munkások megértik egymást és szervezkednek, csak reménnyel tölthetne el minden munkást, mert csak akkor lesz vége a nyomorúságnak, munka- nélküliségnek, ha már egyszer nem csak a kizsákmányoló osz­tály fog arra gondolni, hogy mi lesz ha a munkanélküliek s a munkán levő nyomorgók szervezkednek, hanem a mun­kásság is, akinek a szervezet­lenség csak ezt a bizonytalan­ságot, nyomort hozza. A polgármesterek a kapita­lista ujsák irók, a kapitalista osztály többi csatlósai retteg­ve gondolnak arra, hogy a mun­kásság szervezkedik, pedig ha megérti egymást s szervezke­dik, ezek a csatlósok nem fog­nak a munkásság akaratának ellent állni, akkor nekik is csak jobb lehet, az uj társadalmi rendszer alatt, bár igaz, hogy tisztességes productive munká­ba tennék őket is, de nem kel­lene több időt, mint átlag há­rom órát naponta, vagy 900 órát évente dolgozni, a rendes megélhetésért s az biztos vol­na, nem kellene nekik rettegni, hogy mi lesz ha az elnyomot­tak szervezkednek, s elkesere- detségüket, a kizsákmányoló osztály és azok csatlósai elle­ni gyűlöletüket egyszer kiön­tik. A polgármester ur tudja, hogy mentői nagyobb s tar- tósabb a nyomorúság melyet a kizsákmányoláson alapuló rend­szer okoz, annál nagyobb a munkásság elkeseredettsége, gyűlölete, annál több gyűlik össze a számlán, melyért a zsar­nokoknak fizetni kell. Csak az a baj, hogy a mun­kanélküli nyomorgók és azok akik még munkán vannak, de a fizetésüket annyira levág­ták, hogy most egyenlő a se­gélylistán levőknek juttatott alamizsnával, nem gondolnak arra, hogy mi lesz ha a nyo­morgó munkások megértik egy­mást és szervezkednek, ámbár csak az volna minden remé­nye a munkásságnak. De mi megadjuk a választ, mely még Mr. Bacharachot is megnyugtathatja, részben mert a legrosszabb ami történhetne vele az lesz, hogy neki is tisz­tességes munkát kell majd vé­gezni, de leginkább a munkás­ság részére akarjuk ezt a vá­laszt megadni, mivel < minden igyekezetünk arra irányul, hogy a munkások végre meg­értsék egymást és szervezked­jenek. Először ha szervezkedünk, s csak is akkor képesek leszünk megszüntetni a mai rendszer­telenséget, a bérrendszert mely csak akkor enged bennünket munkához jutni, ha abból hasz­not hajt, a munkát felosztjuk, hogy mindenkinek egyformán jusson, ha egy-egy munkás a reá eső részt kidolgozza, me­lyet az Ipari Szervezet helyi csoportja bizonyít, akkor me­het ahová akar, az ipari de­mokráciát elfogadott világré­szekben, minden helyen jogo­sult azon dolgokhoz, melyek szükségesek a rendes megélhe­téshez. Másodszor, megszüntetjük a pénzrendszert, mely a legna­gyobb gonosztevőket, gyilkoso­kat, rablókat, jólétbe juttatt, mivel nem azt , kérdezik ma, hogyan szerzi valaki a pénzt, hanem azt, hogy van-e? ha vah akkor a tulajdonosa ur és gondatlanul élhet, ha apagyil­kossággal szerezte is a pénzt, de ha nincs nyomorog még akkor is ha 50 évet dolgozott egyhuzamban tisztességes ter­melő munkán, de megengedte, hogy munkájának gyümölcsét egy parazita, kizsákmányoló tegye zsebre. Az emberiségnek nem pénzre, hanem élelemre, ruhára, hajlékra, szerszámra van szüksége, melyeknek a se­gítségével az életszükségleteit előállítja, s azt mind mink csi­náltuk, igy ha megértjük egy­mást és szervezkedünk lefog­laljuk, s amit termelünk nem adjuk oda másoknak, hogy azon hasznot csináljanak és csak nagy haszonnal adjanak túl rajta, hanem ha megtud­juk termelni, akkor elég oko­sak leszünk s szervezettek ar­ra is, hogy azt azok között oszt­juk szét akik azt megtermel­ték anélkül, hogy egyén vagy egyének azon hasznot húzza­nak. A polgármester ur attól fél, hogy a munkásokban a hosszú nyomorúság s gyűlölet véreng­zést fog szülni, minden politi­kus s vezér, a munkásságot állatoknak nézi, akik nem ké­pesek civilizált életett élni csak ha korbáccsal tartják őket fé­A munkásmozgalom egész léte fejlődése attól függ, hogy a mozgalommal szemben köte­lességérzet, a mozgalmi mun­kamegosztás érzete \és ennek követésére való hajlandóság, milyen mértékben nyi$vánul meg a tagok cselekedetében; továbbá, hogy milyen mérték­ben tud a társi szolidaritás és az egymás iránti kölcsönös tisztelet érvényesülni az egyé­ni és érzelmi ellentétekből fa­kadó viszálykodás helyett. Ezek a lelki motívumok a munkásmozgalom virágzásának éltető elemei. A munkásmozga­lom nem a léhaságból, a ké­nyelmes semmitevésből nő naggyá, még kevésbbé a sze­mélyes ellentétek élesztgeté- séből és jogtalan kritikákból, hanem a tagok szolidáris, szü­netnélküli cselekedetéből: ha minden eggyes tag kiveszi a részét a munkából. Minden egy- gyes tag számára jut tenni való. Aki egyik munkához nem ért, ért a másikhoz, sőt igye­kezettel, kényesebb munkát is megtanulhat. A mozgalomban, minden szükséges munkát el kell vé­gezni. Nincs ott megalázó munka, a kevesebb szellemi tu­dást igénylő munka éppen olyan nélkülözhetetlen és tisz­teletre méltó, mint a nagyobb szellemi képzettséget igénylő, írási és előadási tevékenység. Azon legrégibb idő óta, amelyre ismereteink vissza­nyúlnak, a fejlődést a társa­dalmi munkamegosztás köve­tése segíti elő. Minden társa­dalmi funkció végzésére, más és más csoportok és egyének jelöltetnek ki. így van ez, az eggyes csaportosulások életéi­ben is, tehát, a munkásmozga­lomban is. Egyik-másik, bizo­nyos funkcióra kijelölve, saját hatáskörrel, végzi a közös munkálkodás reá eső részét. Ha diferenciálódik a munka­kör: emelkedik a felelőségér- zet, ennek következtében, a munka tökéletesbülése s igy, a mozgalom fejlődése. De ez nem jelenti, hogy bizonyos munka­kört betöltőktől a lehetetlent is elvárják, sem azt, hogy egye­sek képtelenségre is vállalkoz­zanak. Mert ha tőlük a lehetet­lent is kívánják, a lehetőt sem fogják tudni elvégezni az elé­gedetlenség megnyilvánulása VWWW^^^/W^^VWWWS(VS^VVW>Ai ken, s mint ilyen álatnak né­zett munkásságtól félnek az úrak, hogy valóban urá lesz rajtok az álati ösztön s a kor­bácsforgatókat letiporja. De az IWW arra épit, hogy a mun­kásság éppen olyan civilizált, mint a magukat vezéreknek képzelő politikusok s ha szer­vezkedik képes lesz a parazi­ta osztály s csatlósai nélkül is egy boldogabb rendszert meg­teremteni. Vi. miatt. Tehát a lehetetlenség követelése, vagy a rá való vál­lalkozás, a mozgalom fejlődé­sét semmiben sem mozdítja elő. A sikertelenség csalódást, a csalódás a munkakedv csök­kenését szüli. Közös osztályérdek, közös szükségszerűség hozta létre a mozgalmat, ezen közös szük­ségszerűség csak úgy nyerhet kielégítést, ha az alkotó mun­kák végzése a legszélesebb kö­rű munkamegosztás alapján történik. Minél több a cselek­vő tagok száma, annál tökéle­tesebb az elvégzett munka. A mozgalom fejlődése a cselekvő tagok kitartó munkájából ered. Ez a magyarázata, hogy úgy féltik a mozgalmat, minden bajtól és káros eshetőségtől. Ki vetheti a szemükre, ha szembeszállnak a mozgalmat ért támadással és intrikával! Hiszen úgy érzik, hogy ilyen­kor fáradozásuk eredménye van veszélyben. Nem csak kötelesnek, de jo­gosnak is érzik magukat, hogy amit építettek és építenek, meg is védjék a baj és bántalom el­len. Akik építenek, akik tehet­ségükhöz mérten közreműköd­nek a mozgalom fejlődésének munkájában, azokban kifejlő­dik a mozgalom szeretete, azok aggódnak a mozgalom létéért, sőt úgy érzik, hogy van veszí­teni valójuk ha a mozgalmat baj éri. Ha nem cselekednénk: nem éreznének fájó vesztesé­get a mozgalmat ért bajok ese­tén: Úgy éreznék, hogy nem az ő fáradozásuk eredménye pusztul: hadd vesszen. Nem fejlődne ki bennük a mozgalom szeretete, a mozgalom szerete- tének hiányában, az egymás iránti tisztelet és méltánylás sem. E helyett kifejlődne ben­nük a gyülöletszittás, különö­sen a mozgalmat építők és vé­dők ellen. A mozgalom sorsa pedig pusztulás lenne, mint az olyan várnak, melynek lakói, a védők temetését kívánják. Tehát ,hogy a mozgalom ha­ladhasson, hogy a szervezet működésének mély nyoma le­gyen a munkásosztály szellemi fejlődésének és felszabadulásá­nak folyamatában, le kell tör­ni minden olyan gátat, mely e haladás útjában áll. Ilyen gát a semmittevés és a kölcsönös tiszteletérzetének hiánya. Kö­telességérzetet, a hanyagság, a munkák megosztását, a sem­mittevés, jóindulatú segítsé­get, a kritika helyett. A mozgalom megvédésére való készséget, a közömbösség helyett. Szolidaritást és köl­csönös tisztelet, a széthúzás és gyűlölködés helyett. Nyájas érintkezési modort, a nyerses­ség helyett. Mindezt csak közös akarás­sal, tudatos és előrelátó ösztö­nös jóindulattal érhetjük el. Ivan. Megszerezte-e már a Bérmunkás 1933-as Naptárát?

Next

/
Oldalképek
Tartalom