Bérmunkás, 1932. július-december (20. évfolyam, 694-720. szám)
1932-10-08 / 708. szám
1932 október 8. BÉRMUNKÁS 3 oldal Az osztályok tagozódása A jelen társadalmi rendszerben két osztály van: munkás és tőkés osztály. Hogy érthetőbb legyen, meg kell állapitanunk, hogy mit értünk munkás és tőkésosztály alatt. Minden egyest, aki az élet fentartásáért dolgozni kénytelen, munkásnak nevezzük. A munka lehet phi- zikai vagy szellemi. A tanár, orvos, mérnök, szintén a munkás osztályhoz tartozik, mert munkája után él, ha a munka szünetel ezek ép úgy ki vannak téve a nyomornak, mint bármely fizikai munkás. Tőkések alatt azokat értjük, kik bár nem dolgoznak mégis meg élhetnek. ök rendelkeznek a hatalomnak összes tényezőivel, amelynek részei mint szellemi erők az iskola, a templom. Iskola. Aki abban a meggyőződésben él, hogy az iskola a gyermekek szabad szellemének fejlődését táplálja, az nagyon csalódik. A tanítók, kik maguk is éhező proletárok, tudatosan szolgálják a tőkés osztályt, mikor a zsenge ifjúságot alázatosságra és hajlékonyságra szoktatják. A tőkések nagyon jól tudják, hogy az rendelkezik a jövő felett, a ki bírja az ifjúságot. Egy osztály államban természetes okoknál fogva az oktatás is csak osztályérdekü lehet mindaddig, mig nincs oly iskolánk, hol minden szülő gyermekei egy és ugyanazon pádon ülhetnek. A jelenben a vagyontalan, vagy kevésbé vagyonosok gyermekei az oktatás minimumában részesittettnek, egy munkásnak nem kell sokat tudni; a gazdagok gyermekei a pénztárcához mérten a tudomány összes ágai-* ban nyernek oktatást. Az osztály társadalomban a gyermekeket hazugságokra tanítják. Nagyon messze vezetne, ha minden esetre bizonyítékot akarnánk felhozni, de mert jogosan követelhetik, néhány példát felemlítünk. A gyermekeket igy tanítják: “Mi szabadon élünk! Mi boldogan élünk! Hazánk drága földjén!” És mit fog tapasztalni a gyermek, ha később észszerűen össze hasonlítja e dalt a gyakorlati élettel? E három mondatban három hazugágot tanult mert a munkás távol van attól, hogy szabadon élhet, éhhalál büntetése mellett kénytelen kenyéradójának szolgajármát viselni. A munkások mind addig nem lehetnek boldogok a mai társadalomban, ameddig éhség, nélkülözés, nyomor az osztályrészük. Ez a föld, amelyen született, nem lehet neki drága, mert belőle egy göröngy sem az övé és hogy szeressük azon szülő helyet, hol csak szegénység, nyomor és szolgaság a részünk, ennek ellenkezője csak emberi méltatlanságunkat bizonyítaná. Az iskola tanítja: a munka nemesit, az élettapasztalat pedig arról győz meg bennünket, hogy nincs nagyobb szégyen, mint mukásnak lenni. Ki részesül nagyobb tiszteletben a mai társadalomban : a henye-e, vagy az a munkás, ki gyermekkorától csak a nehéz munkát ismeri? Megéneklik, magasztalják ugyan a kérges munkás kézt, de senki azokat nem irigyli. Az iskolában azért dicsőítik a munka áldását, hogy az ifjúságot korán előkészítsék a tőke igavonójává. Még számtalan példát sorolhatnánk fel nagyon könnyen, de azt hisszük, hogy a már felhozottak oly meggyőzők, hogy senki nem vádolhat azzal, hogy állításunkat bizonyítékokkal nem igazoltuk. A hiba nem a tanítókban van — habár sokan köztük azt a szisztémát védik, mely őket is elnyomja és nyomorra kárhoztatja — hanem a társadalmi rendszerben. Az egyház. A második tényező, amit a kapitalizmus érdekeinek előmoz- ditására, a nép elnyomására használ: az egyház. Itt is a gyermeknél kezdik, kiknek esze járását mindenféle balhiedelemmel, hazugsággal megbénítják. A templom ezt később prédikációval folytatja. Hallunk-e valaha valakit a templomban jogról prédikálni? Engedelmesség, alázatossság, megelégedetség, ez a láncolata és szegélye a prédikációknak. Mily csekélység a sok földi jaj és nyomor az örök égi boldogsághoz hasonlítva, ami őt fent a magasban várja? Mikor pedig mi ezekre azt mondjuk, hogy ez mind szép és igaz lehet, de mi már itt e földön is akarnánk valamit, a pap azt mondja rá ördög sugallata. “Légy alázatos !’* ez az örökös refrainja a prédikációnak. De hogy élnek a lelki pásztorok maguk? Rendszerint ők nem vetik meg a földi élvezeteket, sőt nagyon jó hírnévnek örvendenek a csemegék és borok jóságának megbecsülése terén. Sokkal jobban szeretnek a gazdagnak terített asztalánál ülni, mint a szegénynek táljából falatozni. Hisznek-e a gazdagok és a papok az evangéliumban ? Semmi esetre sem. Ha hinnék a bibliának azon mondatát: “A szegényeké a menyek országa’’ nem lennének oly balgák, hogy rövid földi életüket élvezetben töltsék csak azért, hogy túl, örökösként szenvedjenek. Az, hogy ök e földi visszás állapotokat minden szó nélkül végig nézik, bizonyítja, hogy nem hiszik azt, mit másoknak prédikáltatnak. Az egyház féken tartotta a tömeget és eljárt mint egy menyei hatóság, mely jobban hatott, mint a világi, örökös kínnal fenyegetődzött és Ígért végtelen boldogságot. Ezáltal oly erő lett, hogy a kapitalisták szívesen biztosítottak az ur szolgáinak fényes életet, mert ezek képesek voltak a tömeg gondolatát a tulvilági boldogságra irányítani, miáltal nem kutatták a földi nyomornak valódi okait. Az öntudatosabbak, mint szabad gondolkodók a tömeg fölé emelkedtek és nem számítottak arra, hogy a szabad gondolat a társadalom alsóbb rétegébe — a munkások közé is behatolhat. Ez nem az ő szándékuk. A szabad gondolat jó az előkelő osztálynak, de az alsóbb osztály nem bírja el ezt a világosságot, ezek csak a templomban lelhetik fel boldogságukat, üdvösségüket. Miért? Mert ha a menyország a fejünk felől, a pokol a lábunk alól eltűnik, nem marad más mint a föld, melyen élünk, mozgunk, de akkor ez a föld sem maradhat már pokol, hanem meny lesz, hol vége a szenvedésnek, nyomornak. Attól a perctől, mikor a nép felvilágosodott, tudatára ébredt helyzetének, nincs szüksége többé vallási dogmákra. A kapitalista a nép tudatlansá gát ismerve az egyházat eszköznek használja, hogy annak szolgáival a népet sötétségben, tudatlanságban tartsa. Bevitték a templomokba a zászlót ezzel is bebizonyították, hogy az egyház a tőke szolgálatába ' van és e zászló mellől prédikálják a papok legyetek tűrök, megelégedettek, úgy lesz t i—■ A chicagói polgári lapok nagy előszeretettel írják lapjaik hasábjain más városok bérrabszolgáinak nyomorát, úgy tesznek mintha Chicago valami eldorá- dó volna, amelyben a nincstelen bérrabszolgák, tejben, mézben úsznak. Az egyik nagy kapitalista lapban olvassuk, hogy mily rettenetes helyzet vár Pittsburgh acél város 40 ezer családjára a következő tél folyamán. Az acél telepek Pittsburgh környékén csak 10—15 százalékát alkalmazzák munkásaiknak, azok is heti egy-két napot dolgoznak. Pittsburgh környékén elterülő szénbányák közül 1929 óta 512 bányát zártak le teljesen. Ezekben a bányákban 1929-ben 29 ezer bányász dolgozott. Ma ezek a bányászok családjaikkal egyetemben az éhhalál trónusán ülnek. Allegheny megyében 57 ezer család rettenetes helyzetéről számol be, akiknek eltartására heti 241 ezer dollárra volna szükség. A segély bizottság pénztára kong az ürességtől. 1931—32-ik év telére 6 millió dollárt préseltek ki a még akkor dolgozó bérrabszolgák béréből, hogy a munkanélkülieket eltarthassák. Ma ezen összeg felét vették tervbe és a bizottság fejének jelentése szerint ezen ösz- szeg összehozása fiaskóval fog végződni, “Egy város lerongyolódott munkásaitól azt lehetetlen kisajtolni.” Azok a “szerencsések” akik a kizsákmányoló osztály kegyét megnyerték és segélyben részesülnek, azoknak az eddigi nyomorúságos alamizsnát felére vágják. Azok, akik dolgoznak, képtelenek segélyre adakozni, mert fizetéseiket a lehető legraj tatok a ti szerető atyátok a jó isten áldása. Most az a kérdés, ha egy atya egyik gyermekének mindent megad, mig a többieket nyomorogni éhenhalni hagyja, jól cselekszik-e? Szívtelen, igazságtalan, — nem de? Nos mit tesz mást az isten, mikor egyiket már a bölcsőben fény környezi, mig a másik zsenge korától a nyomorhoz és nélkülözéshez van láncolva, holott e gyermek nem tehet róla, hogy mily körülmények között látta meg a nap világot. Minden között ez ássa alá legjobban a vallást, mikor az egyház ezen égbe kiáltó isten- telenségeknél csak a jó isten tiszteletét és az igaz szeretetét tanítja. Mindenek előtt az ipari demokrácia fogja a valóságos felebaráti szeretetet és testvériséget lehetővé tenni, az IWW tanítása által, melyet közel 30 éve hirdet. Hasztalan prédikált a kereszténység két ezred év óta áradozó felebaráti szeretetett, holott egyidejűleg a tulajdon jogrendjét a katonai államot, a kapitalizmust, szóval mindazokat az intézményeket megáldotta, melyek az embert az embertől elválasztják. X-219541. alacsonyabbra vágták és egy-két napot dolgoznak Pittsburgh és környékén 35 ezer gyermek képtelen iskolába járni, cipő, ruha és a nélkülözés által okozott betegségek következtében. A szövetségi kormány 430 ezer rőf gyapot kelmét szavazott meg a nyár folyamán Pittsburgh és környéke szegényeinek, de ez még ma sem érkezett meg. Amint az Egyesült Államok területén, rettenetes nyomorban szenvedő bérrabszolgáknak van türelmük, éppen úgy a segély bizottságnak van idejük a nyomorgók támogatására. Leírhatatlan az a nyomor, szenvedés, gond, töprengés, amelyben Ame rika és a világ termelő bérrab- szelgái ma vannak. Tűr, szenved, nyomorog azért a koncért, amelyet az “irgalmas szamaritánusok” osztálya juttatt alamizsna fejében számára, megvesztegeti, leke- nyerezi őt, uralmának, életének meghosszabbitására. Ma az egész világ bérrabszolgáinak helyzete egyenlő Pittsburgh és környéke bérrabszolgáinak helyzetével. Még ma sikeres a kizsákmányoló osztály életének fentartása, mert a nincs télén bérrabszolga megalkuszik munkanélküli segélynek, dóiénak, charitynek nevezett koncért. De amint eme ma még mélyen szunnyadó lomha tömeg ébredni kezd és nem könyör adományok, hanem az élet javainak a termelt javaknak a lefoglalására szervezkedik, akkor kezdődik majd az élet, amelyben az ember a jogos tulajdonába megy át. Erre, alakult az IWW Egy Nagy Szervezete. Sorakozzatok annak zászlaja alá. Sajnálkoznak
