Bérmunkás, 1932. január-június (20. évfolyam, 668-693. szám)

1932-03-19 / 679. szám

Március 19. BÉRMUNKÁS 5 oldal Hát ez már mi az isten csudája megint, kérdezhetik a ki­váncsiak? Hogy ne kelljen olvasóinknak sokáig töprengeni a rejtély fölött, röviden megmagyarázzuk, hogy miről van szó. Néhány hét előtt, Chicago egyik nagy kapitalista lapjában, a Daily News-ban egy nagyszerű eszme látott napvilágott. Az történt ugyanis, hogy a “Society Ladyk” — bizonyára a változa­tosság utáni vágytól hajtva egy1^ mozgalmat indítottak meg mely nek célja a munkanélküli nyo­morgók “segélyezése.” Ne tes­sék ezen csodálkozni kérem, mert ma már itt Chicagóban mindent csak a munkanélküli­ek érdekében tesznek. A sport egyesületek ezek érdekében rúg ják a labdát és ugyanakkor egyik a másikukat. Az ököl via­dalon a versenyzők szintén a munkanélküliek támogatásának céljából verik egymást véresre, a belépti dijat megfizetni képes publikum nagy élvezetére. És miután az a hirhedt Hoo­ver prosperitás az utcasaroktól nem közelebb jön, hanem inkáb eltávolodik, igy a mi jó hölgye­ink már, arról is kezdenek be- szélgeni, hogy nem csak testi szükségleteinket fogják minden ellenszolgáltatás nélkül biztosí­tani, hanem gondoskodni fog­nak arról is, hogy az aggodalom és tétlenség következtében meg- ne zavarodjunk, vagy öngyilko­sak- ne legyünk, mert ebben az esetben nekik kell majd dol- gozniok akkor, amikor újból lesz mit dolgozni. Hogy ilyen, esetleg bekövet­kezhető komoly bajoknak elejét vehessék, igy megindult a nagy­méretig koldulás könyvek be­szerzésére is amit kiszámítanak osztani a munkanélküliek kö­zött, hogy azokkal az unalmu­kat elkergessék, vagy talán azt vélik, hogy éhség csillapítóul is szolgái majd az olvasás. De eredeti tárgyunk, a “Pio- ner Meals” mozgalom megma­gyarázásától, már itt ott el is kalandoztunk. Mi is tehát ez a nagy hírnévre vergődött moz­galom ? Szerintem élsősorban is a ha­zafias szellem élesztése. A moz­galom kezdeményezői és jelen­legi támogatói között ott lát­juk első sorban Mrs. Cudahy-t a chicagói vágóhidak egyik több szőrös milliomos tagjának! fele­ségét, ki a közelmúlt napokban egyik rádió beszédében a jelen munkanélküliség áldozatainak helyzetét az első bevándorlók bajai és nehézségeivel hasonlí­totta össze. Elmesélte őnagysá- ga azt a szenvedéseket, amelye­ke e nemzet elődei átéltek az Indián törzsekkel való összeüt­közésekben, az erdők vadjainak támadásaitól, az idők viszon­tagságaitól s mindazon hiányos­ságok következtében, melyek­ben részük volt, de bizalmukat soha nem veszítették el, mon­dotta és végre minden nehéz ségekkel megküzdve, egy olyan országot hagytak reánk örök­ségbe, amelyhez hasonlót sehol a föld kerekségén találni nem lehet. “Gondoljunk vissza őseink e helyzetére—mondotta Mrs. Cu dahy — és osszuk meg a mink van azokkal, akiknek semmijük sincs, hogy reményüket ne ve­szítsék el országunk intézmé­nyeiben.” A “jószivii” Lady mindjárt ajánlatott is tett arra nézve, hogy hogyan segíthetnének a szenvedő munkanélkülieken. “Együnk hetenként egyszer egy olyan egyszerű ebédet, amilyent ezen Pioneer őseink ettek állan­dóan, s az azon megtakarított összegét adjuk a munkanélkü­liek támogatására,” mondotta. Nos, ti mindent termelő, gaz­dátlanul kóborló munkanélkü­liek, kapjatok az alamizsna után amit az általatok kényelembe helyezett élősdi nagyságák fe­létek dobnak. Cudahy-né asz- szonyság rádióbeszédében nagy kegyesen még azt is elösmerte, hogy nekünk munkanélküliek­nek is “jogunk van” az élethez. Ha az ilyen szemtelen kije­lentésekre sem szökik a vér az arcunkba, akkor kutyakorbá­csot érdemelünk meg, nem ke­nyeret. Hát nem szívig sértő az, ami kor egy ilyen here, aki életében egy percnyi hasznos munkát nem végzett a társadalom ré­szére, akarja azt megszabni, hogy van-e joga élni a munka- nélküli munkásnak vagy nincs. Azonban mit nyerünk a jo­gainkkal is„ ha megvonják tő­lünk a lehetőséget arra nézve, hogy az élethez szükséges dol­gokat munka utján megszerez­hessük magunknak? Ha e lehetőségeket megvon­ják, aminthogy azt teszik je­lenben, mit fogunk érni a nagy kegyesen felénk dobott jogok­kal? A jogokkal nem lehet az éhező gyomrokat kielégíteni, de még az alamizsnájukkal sem. Mérhetetlen szégyen a világ munkásságára nézve, hogy ily birka módra tűri ezen élősdi pi­ócák részéről jövő megalázta­tást, amikor csak egy csekély kis komoly gondolkodás és el­tökélt szándékra volna szüksé­ge ahhoz, hogy e rohadt kor­rupt tőkés rendszer, amely csak nyomort és megaláztatást je­lent számunkra, egy olyan rend­szerré változtathassuk át, amely ben büszkén, felemelt fővel, mint a társadalom hasznos tag­jai nézhetnénk embertársainkkal szembe. Megvan minden lehetőség ar­ra, hogy olyau rendszert te­remthessen meg magának a vi­lág munkássága, amely rend­szerben nem lesz ráutalva arra, hogy alamizsnát fogadjon el azoktól, kiket munkája révén egész életökre a legnagyobb kényelembe helyezett. Minden téren csak a haladást láthatjuk, csak a munkásosz­tály kullog még mindig gondol­kodás tekintetében a kőkorszak ban. Ez nem fog igy mehetni a végtelenségig, anélkül, hogy e nemtörődömség meg ne bosz- szulja magát. Vagy gondolkodni és cselekednie kell a világ dol­gozóinak s utána pótolni a hosz- szu mulasztást', vagy el kell készülnünk mindnyájunknak a mostaninál még mérhetetlenül nagyobb nyomorúság és meg- alázóbb életre. Munkások! Tőletek függ, meghunyászkodó kutyák mód­jára akartok-e élni az idők* vég­telenségéig, vagy. gondolkodni fogtak már végre és egyszer s miniden időkre végett vettek ezen a barbárokat is megszé­gyenítő rendszernek, amely a szégyenletes alamizsna elfoga­dására kényszeríti azokat, kik­nek munkája nélkül az életet még elképzelni sem lehetne. Félre végre a bűnös évszá­zados nemtörődömséggel. Gon­dolkozzatok, szervezkedjetek és cselekedjetek. Hp. Az angol munkanélküliek lázadása A birka türelemmel rendelke­ző angol bérrabszolgák is láza­dásban törtek ki a múlt hó vé- gefele. Angolország nagyobb városaiban tiltakozó gyűléseket Londonban és Britolban felvo­nulásokat rendeztek, hogy til­takozzanak a kormány azon ren delete ellen amely a munkanél­küli segély megrövidítését, so­kak részére a teljes megvoná­sát célozza. Ezen Hintésből ki­folyólag Bristolban több mint 30 súlyos sebesültet szállítottak a kórházba. Londonban is szé- jel verték a munkások felvo­nulását akik a szenátus épülete elé igyekeztek. Úgy látszik, hogy az angol munkásság még most sem tud kijózanodni a politikai handa- bandázókba vetett bizalmából, még nem volt nekik elég a Mac Donaldék, Snowdenék aljas áru­lása, még mindig azoktól várja helyzetének javulását, akik már számtalanszor nyíltan elárulták őket. Megtanulhatták volna már hogy csak a munkásosztály gaz­dasági ereje kényszerítheti a nyílt és láthatatlan kormányo­kat követeléseik teljesítésére. Hiszen tanulhattak volna, ami­kor a kikötőmunkások egyedül sarokba szorították a kormányt, amely megalázkodva könyör­gésre fogta a dolgot.^ De ezt a harci szellemet szövetkeztek MacDonaldék levezetni s a he­lyett, hogy a munkások ipari erejüket szervezték volna a po­litikai humbugolásra szövetkez­tek s ez által sikerült megmen­teni egy időre az angol kapita­lizmus életét. Ma fühöz-fához kapkodnak, hogy újból a gaz­dasági szervezeteiket építsék ki, ami azt mutatja, hogy ha csiga lassúsággal is, de haladnak a helyes cél felé.1 OLVASD AZ IndustrialWorkert G YERMEKVASAR Charles Mackay angol politikai reformátor és iró, alábbi verse néhány héttel ezelőtt a Bér­munkás “Junior Column” rovatában angol eredetében jelent meg, mely után szabadon fordí­totta magyarra: GLÜCK JENŐ. “Ki ád többett a kis gyermek testért, Agyáért és ártatlan leikéért? Ki ád többett az ifjúságért? Ki ád többett az ártatlanságért?” “Nincsen reá vevő?” — szólal meg Anglia, Nem kell a lélek, mely tiszta és fehér? Mely még fogékony jóra és a rosszra, S tetteiknek hire majd egekre ér. “M,i veszünk” — szól ÍNSÉG és a JÁRVÁNY, “Mi veszünk életet és testi épséget; Cserébe adunk kint, kórt és fájdalmat, Hogy ne lásson szemük soha fényességet. Úgy neveljük, Mintha a sajátunk lenne, Hogy a kicsiny gyermek nőjjön majdan nagyra Elrejtjük majd őket bűzös, mély helyekre, Honnan siró jajjuk nem jő napvilágra.” “Én is veszek!” — a NYOMOR kiálltja, “Bármennyi van, mindet megveszem. Megtanítom őket lopásra, csalásra, Hogy egész életük hazug, ocsmány legyen. Hogy tapadjanak hozzám, mint a férgek, S rothadjanak fényes napsugárban, És ha céljaimnak megfelelnek. Megtalálják helyük mélyen a mocsárban.” “Én adom a legnagyobb árt értük.” — Szólal a BŰN hangosan, kevélyen — “És ha nem ügyel már senki sem feléjük, Viszem őket tovább a bűnös ösvényen. Küldöm őket lopni mindig az utcára, — Hogy fényes utakon fertőzve menjenek — Rászoktatom 'őket az örök nyomorra. Rablástól, gyiloktól, hogy ne féljenek.” “Adjatok nekem, minden gyermeket, Ti, kik jók vagytok és gazdagok; Kik nem ismertek soha szeretetett, És majd arról én gondoskodok, Hogy a bíróknak legyen velük dolguk, Forogjon a nyelve az ügyvédnek — Börtönőr lesz gyermekieknek atyjuk,. Mikor a kötélre majd megérnek!....’’ “PIONEERS MEAL”

Next

/
Oldalképek
Tartalom