Bérmunkás, 1932. január-június (20. évfolyam, 668-693. szám)

1932-01-30 / 672. szám

Január 30

BÉRMUNKÁS

7 oldal

Junior Column

_____________________________________________________

[>v MARY FECZKO

Az olvasók köréből

Five o’clock, closing time was announced by the buzzing sound emited by the bell in the Vogue Dress Shop.

A ripple of relief passed over the employees. The power was turned off and there was a general hustle and bustle to get started for home.

“Phew! what a day!” “Say, my clothes are stuck to me.” “Feel that dress—wet clear through.” “Boy am I tired!” Such were the exclamations that one could hear from the girls, married women, widows, and old maids that filed out—each one anxious to reach the time clock first. The married women were the most anxious to get out for most of them had a family at home. That meant she’d have to rush to the store and buy something for the evening meal. Rush, rush, rush! Thats all they did from morning till night. The single girls would linger in the corridor. Borrow each others comb, rouge, and lip-stick, and make up before the little mirror that the Vogue Dress Shop provided them with.

A big jolly Irish j^irl was standing before the mirror. Her bulky frame comletely hid the mirror and for the time being no one else could use it. Standing behind her was a slim young girl, Millie Sano. A mere slip of a girl, possessing very white skin and very dark eyes. Her hair too contrasted with her skin. It was black, straight and long, and worn in a little coil at the mape of her neck. Millie was eighteen and had been employed in the Vogue Dress Shop for the past four years. She was paid the huge sum of 25c per hour, which was “swell” according to the girls she worked with. The reason for this was that most of the girls made less. From 18 to 22c for the girls who sewed on the machine and from 10 to 18c for the girls who inspected the dresses. One had to work there for a number of years and be unusually adept at sewing in order to belong in the 25c per hour class.

Millie put her hands on the bulky Irish girls shoulders and laughingly said “Please Gertie, just one peek.” The girl stepped aside for a moment and Millie patted her hair into place

“Mil—lie, hurry up.” someone called from the door-way.

“Pm -comming” and Millie joined her impatient young friend. Ingred Swenson was her name. She was a pretty blond, blue-eyed, healthy Swedish girl of fourteen. Ingred was one of the inspectors and she was paid the grand sum of 15c per hour.

Ingred and Millie were despite the difference in ages, very close friends. They lived in the same building and got along splendidly together.

Arm in arm they started

homeward. They had to pass trough a lovely residential section. Wide^ cool tree-lined streets. Beautiful homes with brightly colored awnings nestling among flowers and shrubs surrounded by spacious lawns. Peace, quiet, and beauty.

“Millie, listen,” and Ingred touched her arm. Millie stopped The soft strains of a popular tune drifted through the air. Ingred closed her eyes for one rapturous moment and swaying gently to and fro in time with the music, she hummed the song under her breadth. She possessed a soft sweet beautiful voice that, given an opportunity to cultivate it, might some day beautiful voice that, given an oppertunity to cultivate it, thrilled thousands of listeners.

But—born to working class parents anything like that was out of the question. Not only for Ingred but for the millions of working class children all over the world. And how much hidden talent lies in workclass children? How much?

Millie stood very still, as she looked at Ingred, afraid to move for fear of breaking the spell that seemed had been cast over them. Then the music stopped. Ingred sighed and all she could say was “Gee!”

The spell had been broken and Ingred turned to Millie. “I wonder where that music came from. It seemed to be very near.” They turned the corner and ( Ingred’s curiousity was soon satisfied.

There under the trees on the Fulton’s lawn were a crowd of people. J. B. Fulton, was by the way, the owner of the Vogue Dress Shop. Many times a millionare, J. B. and his renowned wife were known for their elaborate parties. This was one of them. They had a a famous orchestra Paul Darwin and his Melodey Boys. There were tables and chairs placed so that they formed a circle leaving a wide space where the guests could dance. Maids in their little silk black dresses with cute lacey aprons, and butlers all dressed up for the occasion, hurried hither and thither, serving cool drinks ice-cream, cake, and what have you. And the guests. The men wore white flannels with blue coats. And the Ladies? The latest dresses—long flowing, flowery chiffons, and big wide floppy hats.

It was just like a dream to the girls who looked in awe over the hedge. And as they watched, a wave of resentment swept over then. It wasn’t fair —why should these people who never worked have all this — beautiful homes, maids, parties and clothes. Those society girls with their dresses, dresses that girls like Millie and Ingred helped to make and for which they received the pitiful sums

E rovatban minden oly közérdekű dolgot készséggel közlünk, mely a munkásosztály érdekét szolgálja. Kérjük a leveleket teljes név és cim aláírásával ellátni, amit azonban a levélíró kérelmére esetleg mellőzünk vagy csak kezdőbetű jelzéssel látjuk el.

Szerk.

T. szerkesztő munkástárs! Szíveskedjék az alábbi sorokat a “Bérmunkásban” leközölni. Először arra gondoltam, hogy a Műnk. Bts. és Önk. Szervezet hivatalos lapjához küldöm, de megváltoztattam ezt a szándékomat, pozitív tudva azt, hogy azok az egyének — elolvasás után — papírkosárba dobnák. Azok ott könnyű súlyú emberek, akik az őszinte kritikát nem bírják el.

Az Uj Előre jan. 19-én megjelent számában olvastam a Munkásbetegsegélyző és Önk. Szervezet New Yorkban székelő intéző Bizottság jelentését. Ebben a jelentésben — többek között — ezt találtam:

“Szántó J. tagtárs a pitts- burghi kerületben végzett munkájáról számolt be, mely tudomásul véve, járulékaira a beterjesztett még’ hátralékban levő összeg $120.00 kifizetendő.” Ugyanez a Szántó J. szerepelt a november hónapi Intéző Bizottsági jelentésben is, amikor az Int. Biz. ezt a Szántó J. nevezetű egyént pittsburghból visszarendelte, megszüntetvén

of 10 to 25c per hour. No it wasn’t fair.

The haughty Mrs. Fulton was talking to some of her) guests. Meanwhile her eyes wandered over to the two girls by the hedge. A look of disdain crossed her face, she excused herself from her guests and disappered.

A few minutes later a man approached the two girls by the hedge and told them that “You’d better move along, girls.” The girls were startled “Why.” said Ingred. “we aren’t doing anything.”

“I know— I know, but them’s Mrs. Fultons orders. Ingred was angry. “Why, what have we done to her? The man smiled kindly.” “I guess she thinks your spoiling the scenery. I’m awful sorry, girls, but you know orders is orders.” By this time Ingred was furious. “Why—why how dare she? The — —.”

“Ingred, Ingred. please” Millie begged, “please lets go,” and she pulled Ingrtd after her. Ingred’s checks were flushed with anger and she bit her lips to keep back the bitter thinks that crept to her lips.

The rest of the trip home was made in silence. Each knew what the other was thinking. And they both swore to themselves to work with a renewed vigor in the interests of the 1WW and JWU, of which they were members.- árszervezői munkáját. Csak igy volt a jelentésben: . az Int.

Biz. beszüntette Szántó J. szervezői munkáját.” Semmi megindokolás arról, miért szünteti be hirtelen Szántó J. “szervezői munkáját,” akit — ha jól emlék szem — október elején vagy közepén küldtek ki Clevelandból Pittsburghba.

Tehát szervezői utért ez a Szántó J. 120 dollárt vett föl, ami csak egyik részlete az ő költségeinek. Mennyi volt az előbbi részlet, amit már fölvett, arról nem olvastam, de tudtommal — senki, mert mint tag, szorgalmasan olvasom az Int. Biz. jelentését hónapról-hó- napra.

Kérdem a Műnk. Bts. és Önképző Szervezet Int. Bizottságát, micsoda nagyszerű és hosz- szantartó munkát produkált az a Szántó J., akinek költségeire 120 dollár részletet fizetett ki egy összegben. Arra is kiváncsi vagyok, hogy előzőén mennyit fizetett vagy küldött annak a Szántó J.-nek. Arra még inkább kiváncsi vagyok, miért szüntette be hirtelen — minden meg- okolás nélkül Szántó J. pitts- burghi szervezői útját?

Érdekes és példátlan a dologban az, hogy ez a Szántó J. ELŐLEGEZTE a Munkásbetegsegélyző és Önképző Szervezetnek Pittsburgh kerületében végzett szervezői munka hatalmas összegű költségeit. Ki ez a Szántó J., akinek a négy esztendő nagy, nyomorúságos mun kanéklüliségben esetleg több száz dollár tartaléktőkéje van? Ki ez a gazdag “szervező ?” Honnan van neki többszáz dollár megtakarított pénze még ma is?

Ez a Szántó T. az Uj Előre egyik írnoka, aki nyomorról trombitál, amikor neki többszáz dollár heverő pénze van. Ez a Szántó J. azt okádja nap-nap után, hogy ő ilyen meg amolyan magas kommunista és köpködő mocskos szájából becsületes öntudatos, egész életen keresztül a munkás mozgalomban harcoló proletárok felé, hogy azok fascisták ellen forradalmiak, mutfkásárulók. És az ilyen Szántó J. nem csakj a Műnk. Bts. és Önk. Szervezettől vesz föl eddig még sohasem hallott szervezői költség összegeket, de ugyanaz idő alatt a szkebek által készített Uj Előrétől is valószínűleg fölveszi heti 40—45 dolláros fizetését.

És nemcsak Szántó J. az egye dűli, aki “kommunista” meg “munkás”-álarc alatt befurakodott munkás politikai alakulatba. semmi más céllal, minthogy néhány évi csalás, szélhámosság után tele tarisznyával hagyja ott pénzüktől kifosztott tudatlan munkásokat.

Itt van közvetlen mellette \ alami Bebrits Lajos nevű szél hámos, aki állandóan utazik a tudatlan, hiszékeny munkások pénzén. Gyűjt, koldul, fosztogat. Soha irás ki nem mutatta még, hogy ez az egyén mily összeget kollektált össze évrőí- (Folytatás a 8-ik oldalon)