Bérmunkás, 1932. január-június (20. évfolyam, 668-693. szám)
1932-06-11 / 691. szám
1932 junius 11. BÉRMUNKÁS 5 oldal A munkanélküliség valamennyi iparra kihat Irta: J. A. MacDonald. Geológiai kutatás szerint az általános munkanélküliség következtében elvesztett munkaidő 1913-ban — vagyis az ország négy legproduktiv esztendejének egyikében, — a bányászati iparban kitett 117 napot Illinoisban, 116 napot Indianá- ban, 119 napot Missiouriban és 111 napot Iowaban az év folyamán. Az üzem szünetelés ezen idő alatt, vagy részleges, avagy teljes volt, figyelmen kívül hagyva a bányászok egész seregét, nem törődve, hogy mi történik velük és családjukkal, hogy kapnak-e foglalkozást vagy sem. Kitűnt a kutatás alatt az is, hogy dacára ezen munkaidő veszteségeknek, a bányászok 35 százaléka egyáltalán nem jutott foglalkozáshoz és azáltal keresethez, vagyis állandóan munkanélkül volt. Az Egyesült Államok és Canada legjobban prosperáló esztendejében, 1923-24 telén a bányászok legnagyobb tömegei a United Mine Workers szervezet kerületeiben, csupán kettő és három napokat dolgoztak hetenként. Tehát bizonyos, Ihogy ha az Egyesült Államok és Canada összes bányája teljes üzemben működne valamennyi bányász foglalkoztatásával, képesek volnának az egész kontinens területére az elégségen jóval felül termelni napi négy órai munkaidő mellett. A munkaügyi statisztikai hivatal 1915-ben 435,418 családot látogatott meg az ország területén és ekkor kitűnt, hogy a meg látogatott munkáscsaládok kenyér keresőinek 11.6 százaléka teljesen munkanélkül volt. Úgy találtá^:, hogy Duluth, Minnesota és Portland, Oregonban a munkások 20 százaléka volt teljesen munkanélkül. Ez azonban nem volt maximum abban az esztendőben, mert Wilkesbarre, Pa.-ban már 32.3 és Milwaukee- ban 29.9 százaléka a munkásoknak kereset és kenyér nélkül állottak. Az 1910 és 1914-es esztendők egyáltalán nem sorolhatók leromlott gazdasági viszonyok közzé és mégis a vezető iparokban New York állam területén, úgymint az építészetben és kőfaragásnál a munkások 85 napot vesztettek, a ruha iparban 100 napot évente, mig közmunkálatokon a munkaidő egy százaléka szünetelt. Kőművesek, szerelők, ácsok, utakon dolgozók és színpadi segítők munkaidejük 40—60 százalékát vesztették el. New York városában a Metropolitan Life Insurance Company megállapítása szerint 1915- ben a munkanélküliek száma meghaladta a 420,000-t, vagyis valami félmillióra tehető. Egyet len egy városban ilyen tömegű munkás munkanélkülisége rettenetes és még súlyosabb, ha tekintetbe vesszük, hogy olyan esztendőben volt ez, amikor az összes üzemeket hadi célokat szolgáló kellékek gyártására helyezték és amidőn a kapitalista hirlapok szerint nem volt elegendő munkás s igy nőket és gyermekeket helyeztek férfi foglalkozásra. Figyelembe véve New York városának akkori népességi létszámát, ami Ihat millió körül forgott, az ország népességéhez arányitva, az akkori munkanélküliek száma meghaladta a nyolc milliót az ország területén. Azonban lehetetlen a munkanélküliek teljes számát megállapítani és igy csupán a kapitalista intézmények kimutatásaira támaszkodhatunk. Utalunk tehát az Egyesült Államok munkaügyi hivatalára, mely hivatal megállpitása szerint az állandó munkanélkülieket öt millióra becsülhessük az ország területén. Nos elfogadjuk ezt a kimutatást és levonva belőle a következtetést, úgy a jelenben ötven millióra tehető a munka- nélküliség által sújtott tömegek száma. Most már csak képzeljük el, hogy hova fejlődik ez a helyzet, ha a munkások nem szervezkednek? "Hiszen 1915 óta a találmányok óriási tömege került üzembe, pusztán munkaerő megtakarítás céljából és ennek tudható; be, hogy az ipari válságok ideje mind közelebb és közelebb esnek egymáshoz, vagyis állandósul. , Ezelőtt a munkanélküliség nem öltött olyan arányokat, mint napjainkban, tehát a hirlapok állandóan hozták a híreket, hogy a munkások milliói kerülnek uccára és a kormány is elismerte, hogy a munkapiac el van árasztva felesleges munkaerővel. Napjainkban azonban olyan arányokat öltött már a munkanélküliség által felidézett nyomor, Ihogy tagadni kell és amidőn munkásokat bocsájta- nak el, azt Írják a lapok, hogy sok ezer munkást vettek fel. Áz ilyen hamis hírszolgálat mitsem változtat a tényleges helyzeten, mert mindenki érzi, hogy a munkanélküliség velünk van. Amidőn ezelőtti években a hírlapok azt írták, hogy minden hatodik munkás munkanélkül van, a száz százalékos honmentők kijelentették, hogy ez túlzás. Ekkor a Russell Sage Foundation nyilvánosságra bo- csájtotta öt esztendei kutatásait, mely szerint: “Tiz-től tizenkettő százaléka a munkásságnak az Egyesült Államokban állandóan munkanélkül van, több millió nő és férfi. Általános munka- nélküliség, jelenleg állandó phenomenon, messze kiható gazdasági, physiologiai és szellemi vonatkozásban.” Olyan jelentés ez, amely öt esztendei vizsgálódásnak az eredménye és mely szerint minden nyolcadik, vagy tizedik munkás munkanélkül van. Ez magában is már nagyon ingadozó azok előtt, akik íeltudják fogni, hogy milyen méretű lelhet a munkanélküliség napjainkban. Az általam nyújtott statisztika korántsem kimerítő, valamint az említett ipari helyzet is változó. Csupán megközelítő ismeretet nyújthattam a munka- nélküliség óriási növekedéséről. Adatok nem állanak rendelkezésünkre, hogy pontosan megállapíthatnánk a munkanélküliek számát az egész világra s ha volna is ilyen statisztika az nem lehetne elfogadható. Tehát eredetiségében úgy hiszem, hogy a világ háború alatti helyzet tanulmányozása, inkább világot vet a munkanélküliség általános problémájára, jobban, mint bármilyen más methódus. A háborús esztendőkben a munkások (hatvanhárom milliós tömegét vonták ki a termelésből egymás legyilkolására. Egy és fél ember munkája volt szükséges, a fronton levőjéhez, hogy ellássa fegyverrel, munícióval, ágyúval, mérges gázzal, élelemmel és egyéb felszereléssel. Aztán figyelembe kell venni a rengeteg pazarlást az iparokban a háború folyamán. Az Egyesült Államokban milliónyi munkásnak a munkaerejét fahajók épi-‘ tésére használták, amelyek nem voltak egyebek égő koporsónál, municói gyárak építésére amelyek nem gyártottak muníciót és mégis a háború befejezése alkalmával USA-nek nem volt csupán két hadirepülő gépe, melyet a saját gyártelepén alkották. Azt is figyelembe kell venni, hogy most nem foglalkozunk a háborús költségekkel, amely a világot megrengeti alapjaiban. Csupán a termelés költségeivel fog alkozunk, miután azt elodáz ni nem lehet, mert a munkaerőt áruba kell őrölni, mielőtt azt piacra vihetnék és elfogyaszthatnánk. A kimutatások szerint tehát, a föld 157' millió munkássá volt kivonva a hasznos termelésbői a háború idején. A (helyes következtetés ebből az lenne, hogy miután ez a 157 millió munkás nem foglalkozik hasznos és normális termeléssel, akkor az ezen felüli munkás milliók valameny- nyie bizonyára állandóan dolgozik. Vagyis munkanéküliség, amennyire a normális termelést illeti, nincsen. Feltételezés alapján nem volna szabad lenni és hogy minden egyes munkás állandóan dolgozik teljes munkaidőt, minden egyes munkás foglalkoztatva van és sok esetben rövidebb munkaidőt dolgoznak, aminthogy számtalan iparban be is következett a háborút követő esztendőkben. Mégis azt találjuk, hogy munkanélküliség volt akkor is, amidőn 157 millió munkást közvetve, vagy köz vetlen kivontak az iparokból, a normális termelésből, akkor is milliók voltak teljesen munkanélkül és vannak még inkább ma. Már akkor nem volt mindenki részére elegendő munka, tehát hogyan lehetne ma, amidőn nincsen 157 millió elvonva a termeléstől. Nem csak ez tanúskodik a nagyméretű munka- nélküliség mellett. A háborús munkaügyi miniszter, Davis a következőben nyilatkozott a háború utáni munkanélküli helyzetről : “Az ipar némelyike annyira tulfejlődött a háború idején, hogy nem lehet garancia a teljes üzem fenntartására békés termelés céljából, miután az ilyen termelvényt nem lehet bizonyossággal piacra vinni akár az ország területén, akár külföldön.” Aztán kitért a puhaszén bányászatra, ahol a lehetséges termelés felére van már szükség és folytatja: “Mi képesek vagyunk hét hónap alatt kitermelni a szükséges mennyiségű vasat és acélt az egész esztendő folyamára, és-ha valamennyi gyártelep olyan alapon működne, mint a jól kifejlődött telepek, akkor az acél és vas szükségleteink a ma alkalmazott munkások egy harmadával termelődhetne.” “Az ablaküveg iparban (soha sem volt háborús iparnak tekinthető) a kézi-fuvó telepeken az év 17 hetén annyi üveget lehetne termelni amennyit csak eladhatnánk; ellenben a géppel termelő üveg-gyárak Iha teljes üzemmel foglalkoznának, idejük 80 százaléka alatt, úgy nem volna egyáltalán kézi-fuvó üveg gyáraink.” A munkaügyi miniszter példát példa után sorol fela termelés eszközeinek fejlődéséről és akaratlanul is bizonyítja, hogy a munkanélküliség nem lanyhul, de állandóan emelkedik. Tehát láthatjuk, hogy még akkor is ha 157 millió munkást kivonnának a termelésből a föld kerekségén és teljesen elvonnánk a békés foglalkozástól, a hasznos és szükséges javak előállításától, azok, akik a termelésnél maradnak, nemhogy ne tudnák a termelést folytatni, de képesek volnának uj gépeket és gyártelepeket alkotni olyan alapon, amihez foghatót az emberiség nem álmodott az iparizált világon. A háború megszűnt s levonva a meghalt öt milliót a 157 millióból, tehát még mindig 152,- 000,000 munkás marad hiánytalannak tekintve, akikre nin- cse szükség, akik nélkül az emberiség tovább folytathatná rendes életmódját és akikre, vagy még többre is rövidesen és be- látlhatatlan időikig, avagy, minden időkre egyáltalán szükség nem lesz. Az, hogy esetleg ezek közül vannak munkában ma, nem számit semmit a kérdés óriási horderejére, mert hiszen akiknek a helyeit ma ők töltik be, holnap esetleg amazok lesznek abban a helyzetben, hogy ezt viszonozzák, avagy inkább valószínűbb, hogy mindkét félnek leereszkedik az álla a nélkülözéstől. Miért várni tehát a helyzet javulására amidőn az nem következik be magától. A fejlődés tovább viszi a termelés eszközeinek módosítását, amit csak olyképpen lehetne az emberiség hasznára és szükségletére fordítani, ha helyes irányban folytatódna a munkásság szervezkedése. Az IWW megmutatta a (helyes irányú szervezkedés lehetőségét s a munkásosztálynak azt követni kell, hogy éhen ne pusztuljon, hajléktalanul koldus módjára.
