Bérmunkás, 1932. január-június (20. évfolyam, 668-693. szám)
1932-04-02 / 681. szám
8 oldal BÉRMUNKÁS Április 2. Népgyülés Youngstownban Március 19-én hallgatta először a youngstowni magyarság az IWW szónokát. Horváth J. mtárs közel két órás beszédében tudományosan mutatta be a kapitalizmus fejlődését. Rámutatott a kapitalizmus nagy és erős szervezetére. írásos bizonyítékokkal mutatta be a jelenlegi állam politikai bábszínházát. Ismerteti Eugen Debs szavait az elnök választás előtt, aki azt mondotta “én mint elnök semmit sem tehetek a munkásosztály érdekében’’ illusztrálva ezzel is azt, hogy az állami hivatalok nem a mukásosztály helyzetének a javulását célozzák. Bemutatja az IWW-t. mint azt az erőt, amely a munkások szer vezett munkaerejével az Egy Nagy Szervezetet mindennek elnyerésére, a bérrendszer megszüntetésére teszi alkalmassá. Természetesen, — mondja az előadó — ehez annyi tudás szűk séges, hogy minden munkást önmaga meg tudja állapítani, hogy ő egy ipari bérraszalga és igy a bérrabszolgák ipari Egy Nagy Szervezetében, a helye. Ezen tudás elégséges arra, hogy az ágyuk, tankok, gépfegyverek és rendőr botok összetörpülnek. Mert elképzelhetetlen az az erő, amelyet a világ ipari bérrabszolgái képviselnek ha egyesülnek. Az előadó röviden ismerteti a külömbséget Amerika és Oroszország termelési viszonyai között, mert mig az elsőben az Of BÉRMUNKÁS, published at Cleveland, O., for April 2, 1932, State of Ohio, County Cuyahoga of Ohio. Before me, a Notary Public in and for the State and county a foresaid personally appeared Louis Lefkovits, who having been duly sworn according to law, deposes and says that he is the business manager of the BÉRMUNKÁS and that the following is, to the best of his .knowledge and belief, a true statement of the ownership, ma- negement (and if a daily paper the circulation) etc., of the a- foresaid publication, for the date shown in the above caption, required by the Act of Aug. 24, 1912, embodied in section 411, Postal Laws and Regulations printed on the reverse of this form to wit: 1. That the names and addresses of the publisher editor, managing editor and business managers are: Name of Publisher: Industrial Workers of the World, 555 W. Lake St., Chicago, 111. Editor: Louis Lefkovits, 2653 Grand Ave., Ceveland, O. Managing Editor: Louis Lefkovits, 2653 Grand Ave., Cleveland, O. Business Manager : Louis Lefkovits, 2653 Grand Ave., Cleveland, O. 2. That the owner is: Industrial Workers of the World, 555 W. Lake St., Chicago, 111- Herbert Mahler Gen Sec’y Treasurer, 555 W. Lake St., Chicago, Illinois. ipar a tökéletesség fokán áll addig Oroszország munkásságának azt csak most kell felépíteni. Tehát az amerikai munkásoknak az iparok elfoglalására kell szervezkedni és megérteni azt, hogy amikor átvette az iparok vezetését, hogy hogyan kell azt üzembe tartani a köz szükségletére. A hallgatóság két “elvtárs” kivételével megértette ezen tudományos előadást, mely után a kérdésekre került a sor. Az első kérdező azt kívánta tudni, hogy az utolsó ötévben mennyire fejlődött az IWW. Az előadó megmagyarázza ezen elvtársnak hogy az IWW csak akkor fejlődik, ha a munkásosztály tudatára ébred az iparok sokkal fontosabb lefoglalásának a politikában leadott értéktelen szavazatoknál. A kérdező a válasszal meg van légedve, de a fejét csóválja és azt hangoztatja, hogy mit tegyen az ember ha éhes, otthon csak nem ülhet, valaki közbe szól, hogy menjen Detroitija a Fordgyár elé. A másik elégedetlen kikel úgy az előadó, mint a gyűlés ellen, mert előtte az nem munkás gyűlés a hol nem ünnepük meg Oroszországot mert a hogy ő mondja, igenis kellett volna rüptibe futtatni üdvözlő táviratot Stalin elvtársnak. (Ez a munkás sem tudja még hogy azok a sokféle sürgönyre össze kollektált pénzek, dehogy is lesznek sürgönyökre költve, 3. That the known bondholders, mortgages or other securities are: none. 4. That the two paragraphs next above, giving the names of the owners, stockholders, and security holders, if arty contain not only the list of stockholders and securityholders as they appear upon the books of the company but also, in cases where the stockholder or securityholder appears upon the books of the company as trustee or in any other fiduciary relation, the name of the person or corporation for whom such trustee is actihg, is given; also that the said two paragraphs contain statements embracing affiants full knowdedge and belief as to the circumstances and conditions under wich stockhoders and security holders who do not appear upon the books of the company as trustees, hold stock and securities in a capacity other than that of a bonafide owner ; and this affiant has no reason to believe that any other person, association or corporation has any interest direct or indirect in the said stock, bonds or other securities than as so stated ly him. Louis Lefkovits, business manager. Sworn to and subscribed before me this 29th day of March, 1932. • William Schonfeld, Notary Public (My commission expires March 28, 1933.) a vezéreknek van magukhoz való eszük,, hogy inkább nekik legyen egy vacsora, mint gazdagítsák az amúgy is milliomos távirati vállalatokat) Itt mondunk köszönetett Fe- renczi mtárs és nejének, amiért közben jártak a terem megszerzése és később magukra vállalták a terem bérletét is, amivel ismét tanúságát adták a velünk való érzelmüknek. Költség fedezésére 1.50 és később ezt az összeget L. Ürge mtárs még egy dollárral kibővítette, mely összegeket itt nyugtázzuk. Tudósító Tüntetések Pesten 1932 március 13-án, vasárnap délutánra a Szociáldemokrata Párt Petőfi ünnepélyt hivott egybe a Petőfi szoborhoz. Ezen az ünnepélyen kb. 10-15 ezer ember jelent meg. Az ünnepély is már izgatott hangú volt, ami nem egyszer belefoly- totta a szót a szoc. dem. képviselőkbe. Annak lezajlása után, a tömeg a Kossuth Lajos uccán végig a Rákóczi ut felé vonult. A levegő puskaporos volt és mindjárt a Rákóczi ut elején azi elkeseredés ki is robbant a prolikból. Bár a főváros rendőrsége kivolt vezényelve és az úttest jobb oldalán helyezkedett el, ez a tömeget nem befolyásolta aljban, hogy az úttest baloldalán, több mint másfél tucat kirakatot be ne zúzzanak, amivel azután a “forradalmi” akció el is múlt. Jellemző, hogy a rendőrség az egész vonalon passzíve viselkedett és ha parancsra volt is egy-két attak a tömeg ellen, közel sem volt ez oly brutális, mint még a közelmúltban volt. Indok: a rendőrség fizetését is levágták. Legtöbb helyen a rendőrök röhögve nézték a kirakatok beverését. Csupán egy detektív próbált hősködni, akit azután a túloldalon röhögő rendőrlegénység sze- meláttára úgy összevertek a prolik, hogy a Rókusba vitték. Az állkapcsát is széttörték. 1918-ban láttuk ilyen passzívnak a rendőrséget. A fősamesz (főkapitány) látva a meglazult fegyelmet, a napokban, még a tüntetést megelőzőleg lemondott. Érezte a büdöset.... _____________________K. Sz. 2 Álljatok az IWW mellett a társadalom jelen krízisében. Az IWW az egyedüli szervezet, amelyben meg van a lehetőség a társadalmi proplémák gyökeres megoldására. A clevelandi közös védelmi bizottság a Kentucky bányászok segély alapja javára, 1932 április 19-én, kedden este 8 órai kezdettel a Womens City Club 1826 E. 13th Street alatt Concertet tart A műsoron szerepelnek Cleveland legjobb művészei, mig a bányászok helyzetéről rabbi A. H. Silver és F. R. Ceder- wal fognak előadást tartani. Belépő jegy 35c. Jegyek kaphatók a Bérmunkás irodájában is. STATEMENT Szerkesztői üzenetek Szüch D., Akron. Köszönjük levelét. Mi is olvassuk azokat a “nívós” közleményeket- Hogy miért jelennek meg azok név nélkül? Mert Bebritstől lefelé a vezérek már ismerik az IWW igazság osztását és mint személyek, attól irtóznak. OROSZ CONCERT és TEA ESTÉLY lesz Clevelandon a Kentucky bányászok segélyezésére a Labor Institute, 10511 Pasadena Avenuen levő helyiségben, vasárnap ÁPRILIS HÓ 2-án, este 8.30-kor a Libertarian Csoport rendezésében. Belépő dij NINCS. Kitűnő műsor és egyébb szórakozás, amelyre a rendező bizottság meghívja a bányászokkal érző magyar munkásokat is. A clevelandi csoport helyisége, amely gőz fűtéssel van ellátva minden szombaton este és vasárnap egész nap a munkástársak és családjaik rendelkezésére áll Amerikai magyar és különféle hazai lapok olvasására és egyébb szórakozásra. Az IWW Newark, N. J. magyar csoportja 1932 április 3-án, vasárnap délután 3 órakor a Munkás Otthonban, 37 - 16th Ave. alatt NYILVÁNOS NÉP- GYÜLÉST tart. Tárgy: Az ipari forradalom. Előadó: Fischbein L. mtárs New Yorkból. Tömeges megjelenést kér a ______________________Csoport. Az IWW nem azért harcol, hogy egyes kiválasztottak jól díjazott állásokhoz jussanak, hanem azért, hogy a bérmunkások millióit megszabadítsa az éhségtől, a mai rendszernek e rettenetes szörnyetegétől, mely már annyi áldozatot szedett a munkások soraiból. AZ IWW LAPJAI INDUTRIAL WORKER, angolnyel- vü hetilap. Egy évre $2; egyes szám ára 5 cent. Megjelenik 555 West Lake St., Chicago, III. IL PROLETARIO, olasz hetilap. Egy évre $2; egyes szám ára 5 cent. Megjelenik Brooklyn, N. Y., Box 24, Sta. 1. GOLOS TRUZENIKA, orosz havi folyóirat. Egy évre $1; egye« szám 15 cent. Megjelenik 555 W. Lake Street, Chicago, III. BÉRMUNKÁS, magyarnyelvű hetilap. Egy évre $2; egyes szám ára 5 cent. Megjelenik Cleveland, O. Box 3912 S. S. Sta. FE VAPAUTEEN, finn havi folyóirat, 32 oldalas; $1.75 egy évre; egyes szám 15 cent; májusi és decemberi példány 48 oldal, 25c Megjelenik 555 W. Lake Street, Chicago, 111. INDUSTRIALISTI, finn napilap. Egy évre $4.50, fél évre $2.50, három hónapra $1.50. Egyes szám 5 cent. Megjelenik Duluth, Minn., Box 446. JEDNA VELKA UNIE, csehszlovák hetilap. Egy evre $2; egyes szám 5 cent. Megjelenik 11314 Revere Ave., Cleveland, Ohio. SOLIDARIDAD, spanyol félhavi lap. Egy évre $2; egyes szám ára 5 cent. Megjelenik New York City, N. Y. Box 32, Station D.