Bérmunkás, 1931. július-december (19. évfolyam, 643-667. szám)
1931-12-26 / 667. szám
December 26. BÉRMUNKÁS 3 oldal INNEN ONNAN IRTA: 12557. Számú TAG Hallgat a kapitalista sajtó. Nagyon mélyen hallgat a polgári sajtó a hétről-hétre megismétlődő bankbukásokról Az utóbbi időben, mintha már igazán azt kellene hinni, hogy tényleg javul a helyzet, mert már nincs több bank bukás s igy most már csak jóra fordulhat minden. Ezzel szemben nézzük csak, mi történik az egész országban. Kezdjük e'1 Chicagóban. Itt ebben a városban, ahol a rendőrség a kormányzóval az ügyészséggel egyetemben, éjjelt nappallá téve “űzik a városból” a kis tolvajokat, a csempészeket,- a gamblereket s minden fajta krukkot, csak a legnagyobb krukkot az Insullokat, a Tallérokat, Litsingerek stb. nagy tolvajokat, akik a munkásosztály nyakán élősködnek, ezeket nem láthatják meg.' Hogyis látnák meg ezeket, amikor még a kisebbeket sem veszik észre, mint amilyenek a bankigazgatók, akik a rájuk bízott pénzeket elspekulálják a munkások gyomrától elvont centeket elherdálják. Ezek azok, akik arra tanítottak ben minket, hogy “save for a rainy day” és ma, amikor a zivatar a legnagyobb a munkásosztályra nézve, akkor az orrunk előtt csukják be a megtakarított centjeink kapuit. Ezeket az urakat futni engedi a törvény. Oscar Nelson, á bankvizsgáló bizottság főnöke, október 17-iki kelettel a következő bankbukásokat jelenti Illinois államban: Chicago: a South West Trust and Savings Bank kétmillió és ötszázezer dollárral, a West Side Atlas National Bank egymillió ötszázezer dollárral, a West Side Trust and Savings Bank 11 millió dclárral. La Salle és Kewanee 111.-ban szintén becsukták a bankokat, ezekről nem adnak kimutatást, hogy mily összegeket vittek magukkal a kasz sza rabló bankárok. Illinois Állam után Pennsylvania következik, ahol szin tén alaposan bántak a bankárok a munkások pénzével. Egy nap alatt három Állami bankot csuktak be. Ezek között van a Manhneim Trust Co. az Olney Bank and Trust] Co. és a Jefferson Title and Trust Co. Ezen három bank 45 millió dollártól szabadította meg azon egyéneket, akik rájuk bizták pénzüket, hogy azt hármas kamat mellett őrizetbe vegyék. Pittsburgh, Pa-ban a százhúsz esztendővel ezelőtt alakult Bank of Pittsburgh 50 millió dollárral mondott búcsút üzlet feleinek a betevőknek. Ezen banknak a bukását nyolc kisebb bank csukása követte. A Merchant Savings and Trust Co. egy-i millió kétszázezer dollárral, a Pittsburgh American Bank and Trust Co. is közöttük, i , melynek ügyfelei kizárólagosan munkások voltak. Rövide- sen a nyolc bank bukása után a Third National Bank of Pittsburgh csukta be ajtaját. Amikor a hatalmas Bank of Pittsburgh omladozott Andy Mellon, az Egyesült Államok pénzügyminisztere Pitts- burghban tartózkodott s a Bank igazgatósága könyörgött neki, hogy mentse meg a bankot a bukástól s vegyék azt át í s idővel mindent jóvá tesznek. Andy erre azt mondta, hogy “miért vegyük mi át az önök bankjának roncsait, hiszen úgy is megkapjuk annak betevőit s nekünk ezekre s nem az önök roncsaira van szükségünk” Nem volt-e igaza An- Mynek? Nem bolond gyerek : ő. Nem bizony, Kivált amióta pénzügyminisztere az Egyesült Államoknak, őkéimét már a harmadik elnök szolgálja. Harding elnöksége alatt került a job-ba s onnan sem Coolidge, sem Hoover nem voltak képesek kitessékelni. Andy nem azt csinálja, amit Hoover szeretne, hanem Hoo- vernek kell úgy táncolni, ahogyan Andy fütyül. A dollár lett az ur az országban. An- dynek pedig abból sok van. De nem csak az ipari államokban látjuk a bankbukásokat, meglátogatja az a farmerek által lakott városokat is. Saint,Paul, Min.-ban október első hetében négy bankot csuktak be és pedig a Farmers State Bank of Hanley Falls, Farmers State Bank of Acho a Cottonwood State Bank of Minn, és a First State Bank qf Clearwater. E négy bank egy és fél millió dollártól mentette meg a betevőket, akiknek túlnyomó része szegény farme rekből állott, akik keservesen összehozott s szégyenletes áron eladott termékeikért kapott összegből félre tettek né hány dollárt arra az időre, amire őket a bankárok és politikusok annyiszor figyelmeztették, hogy “save for a rainy day”. CHICAGÓIAK FIGYELMÉBE A TUDÁS HATALOM! A Bérmunkás Otthonban minden vasárnap délután tudományos előadás van. Az előadások tárgyát minden esetben oly társadalmi kérdések boncolgatása képezi, melyeket a munkásság nagy százalékának kevés alkalma van ismerni. Jelenjen meg ezen tudományos előadásokon. A Bérmunkás Otthon cime: 1961 N. HalSted St. MINDENNEMŰ ANYAGI TÁMOGATÁS A KENTUCKY.! BÁNYÁSZOK VÉDELMÉRE AZ ALÁBBI CÍMRE KÜLDENDŐ: GENERAL DEFENSE COMMITTEE, 555 W. LAKE ST., CHICAGO, ILL. I. Internacionálé 1864 szeptember végén angol, francia, "német, olasz, lengyel stb. munkásmozgalmak képviselői Londonban megalakítják a Nemzetközi Munkásszövetséget vagy I. Internacio- nálét. Az alakuló közgyűlésen Marx is résztvett, aki csakhamar szellemi irányitója lesz a mozgalomnak. ő irta a nemzetközi munkás szövetség első üzenetét (ina- guraladresse) ugyancsak ö állította össze a szövetség alapszabályait. Az internacionálé vetette meg az alapját a tulajdonképpeni proletártömeg mozgalomnak ő kezdett a kizsákmányolás minden területén szakszervezeteket alakítani és I ahol szervezett osztályharcos munkásmozgalom nem volt oda kiküldte a maga agitáto^ kait és mogalmat kezdeményezett. Komoly tömegharcokat és demonstrációkat vezetett le a I munkásvédelem, a háború és j a földreform kérdésében. 4z internacionálé székhelye London volt. A világszervezet j élén a főtanács állott, aki a szigorú centralizációt igyekezett megerősíteni az Interna- cionálé sok frakciója felett. Az internacionálé ellentétben a Kommunista szövetséggel már legális mozgalom volt. Történelmi jelentőségű akciói közül megemlítendő. A chartista mozgalom irányítása ez a mozgalom egy kispolgári és proletár harci koalíció volt a választó jogért annak a kiharcolásáért Angliá ban és ezt a harcot az inter- pacionálé vezetése alatt igen eredményesén ügyszólván teljes sikerrel vívták ki az angol munkások. Megjegyzendő, hogy ma ]már a választó jogért való küz ! delem a proletariátusnak elavult'érdemtelen reakciós jelszó, amelynek semmi jelentőssége nincs a proletár osztályharc számára. De abban az időben még nem volt ebben a ! kérdésben a munkásmozgalomnak semmi tapasztalata és igy maga Marx is propagálta és célszerűnek találta a választójogi küzdelmet. Csak akkor amidőn a munkásosztály kiharcolta a választójogot és tapasztalta annak a jelentéktelenségét az osztály harcban akkor lehetett csak elvetni a forradalmi marxistáknak ezt a jelszót. A párisi kommun végrehajtása is a internacionálé hatalmas történelmi jelentőségű akciói közé tartozik. Ennek inkább demonstrativ szempontból van jelentősége. Meg kellett buknia, mert csak egy városra korlátozódott nem pedig az egész világra, továb- ibá nem a kapitalizmus hal-; doklása időszakában, hanem a fejlődésnek a kezdetén keletkezett. Az Iternacionálén belül ugyanazon frakciók megvoltak mint a szövetségen belül. Azonban két főirányzat harca jellemezte az interna- cionálét az uralkodó marxizmus és a bakuninizmus egymásközti harca a vezetés meg szerzéséért. A bakuninizmus tagadta az államot a termelő- eszközök társadalmasítása helyett autonom termelő csoportok összmüködését a politikai hafc elvetésével a szindikaliz- mus alapján. A bakuninizmus kifejezte a kispolgáhság és a lumpen pro- letáriátus ideológiáját és célkitűzéseit. Bakuninéknak több ország munkásmozgalma állt a befolyásuk alatt igy francia, olasz, spányol, svájci mozgalom is, i marxék, hogy a bakuninista .befolyást megsemmisítsék a legszigorúbban centralizálták az Internacionálét és igy megfosztva a helyi szervezeteket az önrendelkezési jogától akarták az uralkodó marxista befolyást érvényesíteni. Bakuninék erre egy külön frakciót szerveztek az inter- nacionáléban belül külön vezetőséggel az úgynevezett Alliance Internacionálét. mire a hivatalos Internacionálé őket kizárta. A bakuninista mozgalom kizárása oly érzékenyen érintette az Internacionálét, hogy teljesen legyöngült elvesztette ,a jelentőségét, harci erejét és felbomlott. K. sz. 437. AZ IWW LAPJAI INDUTRIAL WORKER, angolnyel- vü hetilap. Egy évre $2; egyes szám ára 5 cent. Megjelenik 555 West Lake St., Chicago, 111. IL PROLETÁRIG, olasz hetilap. Egy évre $2; egyes szám ára 5 cent. Megjelenik Brooklyn, N. Y., Box 24, Sta. I. GOLOS TRUZENIKA, orosz havi folyóirat. Egy évre $1; egyel szám 15 cent. Megjelenik 555 W. Lake Street, Chicago, 111. BÉRMUNKÁS, magyarnyelvű hetilap. Egy évre $2; egyes szám ára 5 cent. Megjelenik Cleveland, O. Box 3912 S. S. Sta. TIE VAPAUTEEN, finn h^vi folyóirat, 32 oldalas; $1.75 egy évre; egyes szám 15 cent; májusi és decemberi példány 48 oldal, 25c Megjelenik 555 W. Lake Street, Chicago, III. INDUSTRIALIST!, finn napilap. Egy évre $4.50, fél évre $2.50, három hónapra $1.50. Egyes szám 5 cent. Megjelenik Duluth, Minn., Box 446. JEDNA VELKA UNIE, csehszlovák hetilap. Egy évre $2; egyes szám 5 cent. Megjelenik 11314 ReVere Ave., Cleveland, Ohio. SOLIDAR1DAD, spanyol félhavi lap. E*gy évre $2; egyes szám ára 5 cent. Megjelenik New York City, N. Y. Box 32, Station D. Legyen ott a városában tartandó Nép Gyűlésen