Bérmunkás, 1931. július-december (19. évfolyam, 643-667. szám)
1931-11-12 / 661. szám
BÉRMUNKÁS 11 oldal AZ IWW. HARCAI A SZÓLÁS SZABADSÁGÉRT Irta: ROGER N. BOLDWIN, az American Civil Liberties Union igazgatója A Z IWW-val való tényleges mégis-' merkedésem attól az időtől kéz-: dödik, mikor még St. Louisban, mint reményteljes fiatal refor- j mista, hirét hallottam a Kansas City-i, szólás-szabadság harcnak 1912-ben. A harcos fiuk közül éppen akkor érkeztek néhányan St. Louisba és bizony, egy-kettőre megerősítettek azon hitemben, hogy a Kansas City-i dologház nem olyan intézménye a társadalomnak, mellyel dicsekedni lehetne. Egyszerűen, de annál drá- maiasabban ismertették azt, ami előttem egészen uj volt; hogy tulajdonképpen,' mi is a szólás-szabadságért folytatott harc. Az a technika, melyet az IWW a teljes tiz évig tartó küzdelmében a hatóságokkal és rendőrséggel szemben kifejlesztett, hogy az utca sarkokon beszélhessen, páratlan az amerikai történelemben. Félreérthetetlenül demonstrálta a rend és törvény tehetetlenségét olyan emberekkel szemben, kik kemény elhatározással — ha kellett, a börtönök megtöltése árán is — de ragaszkodtak a szólás-szabadság jogához. Nincs a világon olyan hatalom, mely letörni volna képes olyan bátor embereket, kik nem félnek a börtöntől s ha a helyzet úgy hozza magával — szemrebbenés nélkül — dalolva vonulnak oda be az elvükért; feltéve, hogy ilyen emberekből van elég. Megismerkedtem a Kansas City-i harc technikájával, melyhez hasonlókat hasz- j nál'tak számos más nyugati és közép-nyugati államban azokban a harcokban, melyek az 1906 és 1916-os évek között zajlottak le. Először szájkosarat tettek a szónokokra, azután bármilyen ürügy alatt letartóztatásba helyezték őket, vádat emeltek ellenük és elitélték őket. Azután, jöttek a felhívások, hogy jelentkezzenek önkéntesek a szólás-szabadság harc foly- J tatására. Megindult a szónokok végnélküli sora a szóbanforgó város felé és es- téröl-estére jelentek meg, szinte kifogy-• hatatlanul a legforgalmasabb utca sarko- kon beszélni. A letartóztatások szüntelen : folytak, a börtönök a túlzsúfoltságig megteltek és még mindig nem ért véget a sor, mert minden tehervonaton újabb és újabb csoportok érkeztek, hogy ott folytassák, ahol a letartóztatottaknak abba hagyniok kellett. A vipera sajtó nagyobb szigorúságért üvölt. A kereskedelmi kamarák emergency bizottságokat szerveznek és a patrióták zúgolódnak. A bebörtönzött emberek megtagadják a kényszermunkát; nem dolgoznak, de folyton dalolnak. A napilapok első oldalára kerülnek, mint legnagyobb szenzáció. A tárgyalás alatt elmondott beszédek teljes egészben megjelennek nyomtatásban; a börtön minden eseménye egy-egy dráma. De a harcosok áradatának még mindig nincsen vége, még mindig jönnek, még mindig beszélnek, megállítani nem tudják őket. Már a börtönök tömve vannak, nincsen hová tenni őket; vége a harcnak, megnyerték. A börtönajtók felcsattannak és a szólás-szabadság bajnokai szabadok lesznek. Kansas City józanabb és befolyásos emberei rájönnek, hogy semmi értelme nincsen annyi rengeteg embert a város pénzén kosztolni, csak azért, mert ők mindenáron beszélni akarnak az utcán. Végre a rendőrfőnök is beadaja a derekát és beleegyezik, hogy mindenkit szabadon bocsájt egy feltétel mellett: beszélhetnek szabadon az utcán, ha megígérik, hogy a rendőröket nem bántják. Ebbe a feltételbe belementek, mert hiszen ilyesmi nem volt szándékukban. Szemtanúja voltam egy másik ilyen harcnak, még ugyanazon év telén St. 1 Louisban. A követelés az volt, hogy a sokezer munkásnak, kik a kampekről és az arató-földekről a városba érkeztek, élelmet és hajlékot adjon a város. Az IWW tagjai csoportostul jelentek meg az j éttermekben. Végig ették az étlapot és azt mondották a tulajdonosnak, hogy ha az árát behajtani akarja, adja be szám- J Iáját a polgármesternek. Ha elfogták őket, olyan védelmi beszédeket tartottak a tárgyaláson, hogy a napilapok első oldalára kerültek. A városatyák meg voltak rémülve, hogy az ezrével jövő munkásokat a város számláján kell kosztolni. Végre egy rendkívüli törvényjavaslatot terjesztettek a törvényhozó testület elé, amit az rögtön törvénnyé is emelt és igy a harc befejezést nyert. Az uj törvény értelmében menedékhelyet állítottak fel, ahol a jövevények ingyen élelmet és szállást kaptak. E harc minden vonásában hasonlított a szólás-szabadsági harchoz. Ugyanazon taktika, ugyanazon morális erő fütötte. Ugyanezt a sikert törvényesen 'megengedett porpagandával, a népóhajra |való hivatkozással, nem lehetett volna elérni. A pillanatnyi helyzet felismerése, a | nyomorgókkal való együtt érzés drámai motívumai, a szolidaritás és rettenthetetlen bátorság máról-holnapra megteremtette azt. Az IWW ezen szólás-szabadság harcai spontán, minden előzetes terv vagy megbeszélés nélkül robbantak ki mindenütt, i jahol a rendőrség a szabadszó elfolytására [tett kísérletet. Ritkán voltak bérharcok- | kai összekapcsolva. Rendszerint az IWW | utcai propagandából nőttek ki ott, ahol a szónokok tagokat próbáltak verbuválni. A szervezet népszerűsítése szempontjából' mérhetetlen sikert és propagandát jelentettek. A magántulajdon rendszeréhez ragaszkodó polgárok ezreinek figyelmét vonta magára a szervezet, kik róla alig halottak addig valamit és rettegés, félelem fogta el őket, mikor “a társadalom kitagadottjai” a rendszerrel szembe szálltak. A forradalmi jelszavak szinte Realitássá váltak, mikor ilyen önfeláldozó készség és mártiromság adott nekik tartalmat. A forradalmi szellem mind jobban terjedt, mert hiszen a magántulajdon védelmezői a vádak zuhatagára nem tud- ítak mit felelni. Szembe kerültek egy céltudatos, előrelátó embertáborral, kiknek semmi veszteni valójuk nem volt. Megvásárolni vagy megfélemlíteni nem lehetett őket és legyilkoltatásuk meg éppenséggel nem lett volna válasz, noha még ettől sem féltek. Egy öreg farmer mondta valahol egy párbeszéd alatt az IWW-ról beszélve, hogy “nem lehet őket legyilkolni, hiszen védi őket a törvény”. Az IWW-isták ilyen reszisztenciája, forradalmi propagandával mindenki által könnyen megérthető, lelkesítő forradalmi dalokkal összekötve, végtelen gyűlöletet váltott ki úgy annyira, hogy az úgynevezett józan polgárok, a rend és a törvény | félretaszitását követelték velük szemben j és vérért kiáltottak. Meg is kapták. Dacára annak, hogy egyetlen esetben sem tudták az erőszakot az IWW-ra rábizonyítani és az összes lefolytatott harcokban egyetlen IWW-istára semmi olyan bűnt ráolvasni nem tudtak, melynek elkövetése törvénybe ütköző cselekedet, az üldözés, melyben részesítették őket, szinte kolosszális. Meddő volna megpróbálkozni felsorolni, hogy mi mindent követtek el az IWW tagjaival, hogy hányat vertek össze, kínoztak agyon, vagy raboltak el. Tízről tudunk, kik a harcokban életüket veszítették. Az elítélteknek száma meghaladja a 2000-et, a letartóztatottak számáról pontos rekordot lehetetlen készíteni. És mégis, mindezek után sikerült a közvéleményt az IWW ellen lovalni és azt a tévhitet elplántálni, hogy az IWW- isták voltak az összes erőszakosságoknak kezdeményezői vagy előidézői. És nem talált hitelre a radikális elemek táborán kívül a rideg térty, hogy a “törvénytisztelők” és azok, kik eskü mellett kötelezik magukat a törvények védelmezésére, egy eszmétől való puszta félelemből rontottak neki ártatlan embereknek. Az IWW ellen koholt vádakat még akkor is szívesen és minden fenntartás nélkül elhitték, ha arra semmi néven nevezendő indokot sem tudtak teremteni. És a jelen kor történetében egyetlen szervezetről’ sem tudok, mely annyira tudott magán uralkodni s a kihívó magatartás dacára sem hagyta magát erőszakra ragadtatni, mint az IWW, mely szinte bámulatosan megőrizte higgadtságát ezen szólás-szabadsági harcok közepette is és építette a szervezetet. Minden idők legszebb példáját mutatni arra, hogy a szervezett erő még az erőszakos kihívásokkal szemben is, hogyan őrizheti meg higgadtságát. Harcai közül csaknem valamennyit győzelemmel fejezte be. Természetes, hogy a győzelemért roppant árat fizetett a szervezet. Ha azonban az IWW célját bíráljuk, annak megállapítását, hogy megérte-e az árát vagy sem, bátran, mindenkinek a saját véleményére bízzuk. Voltak az IWW-ban sokan olyan véleménnyel, kik azt vallották, hogy a rendőrség brutalitásainak megfékezéséért folytatott harcokba fektetett energiát, inkább a munkáltatók ellen kellene felhasználni, mert a szólás-szabadság megnyerése még nem jelenti a szervezet építését. Kritizálták, hogy a túlzásba viszik a harcot, mert már-már nem eszköznek tekintették a szólás-szabadságot, hanem célnak. És én mégis bátorkodom itt kijelenteni, hogy ezen harcok győzelmeinél is sokkal nagyobb jelentőséggel bir a munkások közötti morális hatásuk. A szolidaritás demonstrálása, az individium áldozatkészsége osztályáért, a megalkuvást nem ismerő karakterisztikus kibontakozás testesítette meg rajtuk keresztül az IWW szervezetét. Az 1776-os forradalmi szellem tradícióiból sokkal több nyilvánult meg benne, mint korát megelőző valamennyi munkásszervezetben. Határozott tény az, hogy sem előtte, sem utána nem vívtak olyan szólás-szabadsági harcokat, melyben annyi drámai motívum, olyan kemény elhatározás, a sikerre vezető taktika és biztos stratégia és közvetlen cél megnyilvánult volna. Kiemelendő fontossággal bir e harcok ■ismertetésénél azon tény is, hogy az IWW csaknem kizárólag magárahagyatottan