Bérmunkás, 1931. július-december (19. évfolyam, 643-667. szám)
1931-11-12 / 661. szám
4 oldal BÉRMUNKÁS ERŐ GYŰJTÉS LEGFŐBB FELADATUNK j j M3M orthodox, de jól terve- * W fl^l zett.” I E néhány szóban kifejezhető az IWW északnyugaton folytatott 25 esztendőt küzdelmének harci alapja. Sztrájkjai nem voltak orthodox jellegűek, miután nem előre meghatározott szabályok szerint alakultak, sem pedig tisztviselőinek akaratából. Ellenben jól tervezett és alaposan felkészülve tört ki, mely csak úgy válhatott lehetségessé, hogy a sztrájkoló, vagy sztrájkolni szándékozó munkások, maguk határozták el valamennyit. A sztrájk befejezésének idejét, valamint a követelések, vagy ajánlatok elfogadását is maguk közt határozták meg s mindenkor a sztrájkolok kezdeményezéséből fakadó határozat alapján szüntették be. Gyakran kérdések merültek föl, hogy a tisztviselőség milyen irányt követne. Azonban minden esetben a tisztviselők csak az utasításokat teljesíthették, de maguk az ügyben nem határozhattak. Ellenben voltak jelentések a tisztviselőség részéről, melyek azt hangoztatták, hogy “összébb vontuk a piket vonalat,” vagy “a telep teljesen megbénítva,” vagy “egyetlen szkeb nem juthat keresztül” és igy tovább, melyek legfőként csak jelszavak voltak ugyan és nem volt semmi orthodox jellegük, azonban erre is a sztrájkolok feleltek, hogy “mi vezetjük a sztrájkot.” Két okot jelölhetünk meg ezen harcainknak kiindulási pontjául, külsőleg a tűrhetetlen munkaviszonyok az iparban adták a lökést, és ez volt a fő ok, a másik pedig szabadabb és korlátlanabb életmódra való törekvés. Ezen a sziiz talajon vetették el- az IWW delegátusai az Ipari szervezkedés és összetartás eszméjét. Az IWW delegátusainak tanításai előtt az egyetlen ismert összetartás, az erdei munkások közt volt, hogy bárki elégedetlen lévén, az egyik munkahelyen, ott hagyta és más helyre ment munkát nézni, azonban ezt a helyzetet az IWW tanításai alaposan megváltoztatták és a delegátusoknak sikerült megértetni a munkásokkal, hogy “szervezkedésben rejlik az erő.” Az uj eszme hamarosan gyökeret vert és virágzásnak indult. Már 1907 tavaszán sztrájk tört ki a Portland Oragoni ftiréstzelepeken és a szervezetet hatalmas lökéssel előre v.etette és az északnyugat kizsákmányolt bérrabszolgái érdeklődését keltette fel. Ez a sztrájk egyrészt rendkívül eredményes volt, amennyiben a fűrésztelepeket teljesen lezárta. Másrészt nem volt valami eredményes, ameny nyiben a sztrájkolok nem tartották fontosnak, hogy a piketvonalban őrködjenek, hogy senki a munkára ne merészkedhessen. Többen elhagyták a vidéket és alig maradt néhány a piket vonalon, amelynek eredményeként, a telepeket elözönlötték a teljesen szervezetlen munkások. A munkások pedig valamennyien mint egy ember hagyták abba a munkát, de ezzel kötelességük befejezését vélték teljesíteni. Móg ekkor nem voltak tudatában, hogy helyük ott van, ahol harcot indítottak, tekintet nélkül, hogy az sikerül vagy sem. Nyugat Montanában a fatelepek tulajdonosai merész elhatározásra szánták magukat. 1908 junius havában általános bérlevágást foganatosítottak. A kilenc | órás munkanap volt érvényben és erről a részről nem is volt vita. A bérlevágást azonban nem fogadták el a munkások, minek következtében sztrájkot prokla- máltak julius elsején. A munkáltatók pedig kizárták a sztrájkolókat és zárlatban tartották a telepeket a következő tavaszig. Ä sztrájk tehát elbukott és redukált bérek mellett működtek az üzemek egészen 1916-ig, mikor aztán 25 cent napi béremelést csikartak ki. Egy ismételt rövid sztrájk még 19 cent napi bér- ; emelést hozott a munkásoknak. Az 1916- os sztrájkot megelőzőleg még volt egy másik sztrájk 1913-ban, hogy érvényben tarthassák a 9 órás munkanapot. Ezt a sztrájkot eredményesen fejezték be. Több szabadszólási harc 1909—1910 és 1911-ben az IWW felé irányították a figyelmet az északnyugaton. Delegátusaink, íróink és szónokainknak sikerült megértetni a munkásokkal, hogy saját érdekükben önönmaguknak kell cselekedniük. Ernest Riebe rajzai a tuskó- fejü munkásokról, nagy hatással világították meg, hogy mennyire haszontalan tunyán belenyugodni a munkáltatók által felállított viszonyokba. Grays Harbor-ban elkeseredett sztrájk folyt le 1912 március havában és tartott egy hónapig. Férfiak és nők tartották a tömör piket vonalat, melyet a munkáltatók semmikép nem tölthettek meg. A sztrájk megtörésére pedig nem riadtak vissza semmi eszköztől sem, sőt a sztrájk vezető elemeit valósággal elrabolták és a vidékről kitoloncolták. Fegyveres bérencek provokálták állandóan a sztrájkolókat, a kerület törvényes “őrei” pedig lezárták a finn és szlovén munkásotthont, mivel a sztrájkolok központja volt ott. A helyiségeket két incses deszkákkal szögezték be és még a tulajdonos egyleteknek sem engedték meg az újbóli megnyitást több hétig, azzal fenyegetőzve, hogy megnyitás esetén rájuk gyújtják. Ugyancsak 1912 márciusában tört ki a .sztrájk az észak canadai útépítési mun. kólátokon. Ebben a sztrájkban az IWW volt az irányitó minden tekintetben és a sztrájk tartama alatt is számosán csatlakoztak a harchoz. Figyelemre méltó eredménnyel végződött úgy béremelésben, mint a munkaviszonyok javulásában, de legfőként abban, hogy a munkások megtanulták és felismerték 'a szervezkedésben rejlő erőt. Ezen felismerés hozta létre öt esztendővel későbben azt a hatalmas harcot, melyhez foghatót az északnyugat nem ismert és amelyben 40.000 erdei munkás vett részt. Az IWW tagjai nagy támogatásban részesítették a shingleweawers union 1916-os sztrájkját is. Ebben az időben össze kellett fogni valamennyi szervezett munkásnak, mert a Lumber tröszt minden szervezetet ki akart üldözni Eve- retGből, de kiváltkép az IWW ellen mozgósították minden erejüket. Eltökélt szándékuk volt az IWW-t teljesen össze Toppantani s erre minden alkalmat és eszközt felhasználtak. Eltökélt szándékuknak volt az eredménye az everetti mészárlás november 5-én, midőn az IWW tagjai partra akartak szállni az ott kikötött hajóról. Az élve megmenekült munkások közül 74-et vádoltak gyilkosságirta: C. E. PAYNE. Az IWW alapitó tagja és szervező. gal azok, akik a mészárlást végrehajtották, hogy önön szándékos öldöklésüket leplezzék. Az északnyugat favágóinak ezrei mozdultak meg ekkor, protestálva az embertelen hajsza ellen. Ennek tudható, hogy Tom Tracy volt az egyetlen, akit bírósági tárgyalásra vittek, azonban bizonyítékok hiányában az esküdtszék őt is kénytelen volt felmenteni 1917 május 5-én. Nagyszerű irányítás alatt volt az 1917- es sztrájk is. A tél folyamán még csak kísérlet sem történt akcióra. Azonban amidőn a hó olvadozni kezdett és a hegyi patakok és völgyekben elterülő folyamok megduzzadtak és alkalmat nyújtottak a fa usztatására, azonnal akcióba léptek, Montana, Idaho és Washington államok eredeinek robotosai, magasabb béreket és a telepek lakhatóvái tételét követelve. Legtöbben meg is kapták követeléseiket az első napokban már. Azon társulatok pedig, melyek nem adták meg a követeléseket, nehéz veszteséggel kerültek ki a harcból, mert a fatönkök a folyókban rohadtak, senki hozzá nem nyúlt a nyár folyamán. 1 Kisebb sztrájkok vették kezdetét először, melyek csak helyi jellegűek voltak, azonban júliusban már nagyarányúvá fejlődött, amennyiben Oregon állam fatelepei is hozzá csatlakoztak. Az északnyugaton valamennyi fatelep lezárja az üzemet julius eleje felé. Amikor az elbocsájtások megtörténnek, a munkások tömegesen vonulnak Washington államba és Spokana, Seattle, Tacoma, valamint más vidék városai mint Portland, Vancouver lesz találkozó helyük, így összegyűlve, tájékozódnak egyéb fatelepek viszonyairól. Gyűlések voltak napirenden, melyeken az IWW előadói ismertették a helyzetet és az összetartás erejét mutatták be a lezajlott események illusztrálásával. így aztán lehetővé vált, hogy amidőn a fatelepek ismét megnyíltak üzemre, a delegátusok százai és szervezői lepték el a telepeket és készítették elő a munkásokat az elkövetkezendő nagy harcra. Ekkor minden telep teljes erővel működött, azonban az akció megkezdése után három hétre már valamennyi szünetelt. A munkásök ezrei piketelték a fontosabb pontokat. Bizottságok alakultak, I hogy az akciót összhangba hozzák valamennyi telep sztrájkolóival és a szükséges ügyeket lebonyolítsák. Volt egy központi sztrájkbizottság és aztán volt egy egyetemes sztrájkbizottság az egész faiparra kitérjedőleg. Az általános követeléseket a nyolc órás munkanap, 50 cent napi béremelés és a munkaviszonyok javítása képezte. A fűrésztelepek munkásai nem vonultak ki sztrájkra az erdei munkásokkal és az ügy nem volt nagyon fontos a részükről, amint a hangulatból akkor kitűnt. Azonban hamarosan megtanulták, hogy érdekeik egyek az erdőségekben dolgozó munkásokkal, mert pár hét alatt a fűrész malmok kifogytak a faanyagból és automatikusan a sztrájk zónába kerültek, kényszerbeszüntetésre voltak kárhoztatva. Számtalan fűrésztelep ugyan megkísérelte a .saját munkásaival vágatni a fát, azonban eredménytelenül, mert azok nem értettek hozzá. A lumber tröszt egyes tagja egyezkedni szeretett volna
