Bérmunkás, 1931. január-június (19. évfolyam, 618-642. szám)

1931-03-26 / 630. szám

4-ik oldal. BÉRMUNKÁS Március 26. Gyermekeink nevelése BÉRMUNKÁS (WAGE WORKER) HUNGARIAN ORGAN OF THE I. W. W. Előfizetési Arak: Subscription Rates: Eg-y évre .... $2.00 One Year .... $2.00 Félévre....................1.00 Six Months .... 1.00 Egyes szám ára . . 5c Single Copy .... 5c Csomagos rendelésnél 3c Bundle Orders ... 3c Make Money Order for P. O. Box 17, Station V, Subscription Payable to: HEKlHUHbAo New York, N. Y. Szerk. és kiadóhivatal: 347 E. 72nd St, New York, N. Y. Entered as second class matter November 19, 1927, at the Post Office at New York, N. Y., under the Act of March 3, 1879. Published Weekly by the ......... INDUSTRIAL WORKERS OF THE WORLD. NINCS MENEKVÉS Kiürült a Fehér Ház. Az országnagyok befejezték tanácskozá­saikat és elszéledtek kipihenni borzalmas fáradtságukat, amit a sok fecsegés felidézett. Akik sokat vártak a kongresszus megnyílásakor képviseltetés utján, most felkopott állakkal tekintenek a távozók után. Különösen a munkanélküliek érezhetik korgó gyomruk fájdalmát és hallhatják hagosabb korgását. Azonban nem érzik és nem hallják azok, akiket szavazatukkal bíztak meg sorsuk intézésére. Kemény leczke, azonban még mindig akadnak majd, akik továbbra is a Fehér Házból várják a jótéteményt. Viszont valószínű, hogy sokan kiáb­rándulnak a képviseltetés bűvös varázsából. Egy tényt azonban minden gondolkozó ember világosan lát, hogy í sem az ország elnöke, sem a városok polgármesterei, sem az államok I kormányzói, de még a népszavazattal bársonyszékbe emelkedő or­szágnagyok sem tudják a munkanélküliség egyre súlyosbodó válságát megoldani. Egyáltalán nem lehet menekvés az emberiség e borzalmas nyavalyájából szervezetlenül. Az ország elnöke ugyan tett kisérletet úgy tessék-lássék a válság ellensúlyozására. Összehívta 1929 novemberében az ország hatalmas kutyáit, j akiknek a hatalma az elnököt meghajlásra bírja és könyörgött nekik, I hogy ne legyen munkabércsökkenés a válság idején. Annakidején az j egybegyült iparfejedelmek állítólag Ígéretet tettek erre, azonban j cselekvésük az ellenkezőjét igazolják. Hiába az érdek és jótétemény | nagyon különböznek egymástól. Az Ígéret elhangzása óta a' munka- bérek állandóan csökkennek és a munkanélküliek tábora pedig egyre növekszik. . . j Az államok kormányzói sem maradtak az elnöki képmutatás mögött és azok is kónferenciáztak egyrészt és hamis nyilatkozatok­kal bolondították a népet másrészt. Mindenütt kinyilatkoztatták, hogy most ennyi meg annyi milliót költenek közmunkálatokra, hogy a munkanélkülieket kenyérhez juttassák. Egynéhányból talán nem hi­ányzott a jószándék, azonban puszta jószándékkal nem lehet az éhes gyomrokat megtömni. Megmozdultak" aztán a városok polgármesterei is. New York városának polgármestere például délre utazott egy kis üdülésre. A tehénpásztor polgármester, aki mellékesen Chicagóban az alvilág arkangyala gyanánt boldogitja a lakosságot, nagy felvonu­lást rendezett újbóli jelöltetése mellett. Egynéhányan komolyabban foglalkoztak a munkanélküliség problémájával és őszintén bevallot­ták, hogy a helyzet rosszabbodott és nincsen megoldás. Például Ashlad, Wisconsin polgármestere M. E. Dillon a Nation folyóirat kérdőivére őszintén kinyilatkoztatta, hogy: “A nemzet politikai és ipari vezérei ezidőszerint próbára van­nak téve és képességük, tudásuk fog kitűnni, hogy mennyiben lesz nek képesek a mai bajokat orvosolni és megismétlődését megakadá­lyozni. A munkavszonyokat stabilizálni vagy a munkanélküli bizto­sítás tervét kidolgozni kellene-e, nem tudom, annyit azonban tudok, hogy a haszon jelenlegi megoszlása az iparokban nem kedvező, a munkásságra. Az olyan kormányzásban, mint a miénk, lehetetlenné kellene tenni, hogy egy ipari nagyság 25—30 miiló dollár hasznot vágjon zsebre évente, dacára, hogy üzletfelei tönkre mennek és mun­kásai munknaélkül csavarognak. Nem mondott újságot előttünk ez a polgármester sem, azonban még mindig nincs a kérdés megoldva. Egy másik polgármester azonban már világosabban látja a helyzetet, Barre, Vermont polgármestere F. W. Suitor kijelenti, hogy: Univer­zálisan létesített 6 órás munkanap a jelenlegi bérek mellett, jelenté­keny számú munkást juttatna munkához és megtörné a munkanélkü­liséget.” . . . .Ezek mid csak elhangzott beszédek, azonban a helyzeten nem változtatnak. Az IWW már hat esztendővel ezelőtt hivta fel a mun­kásság figyelmét a termelő eszközök rohamos fejlődésének következ­ményeire és ajánlotta a 6 órás munkanap azonnali érvénybeléptetését. Azonban az újságok ökölnyi betűkkel Írták, hogy prosperálunk és a pép vezérei habzó szájjal kiabálták, hogy prosperálunk. A szakszer- , Amerikának a legfontosabb szervezete, mely a jövő generá­ciót van hivatva az élet küzdel­meire előkészíteni, a National Education Association. Más néven tanárok és tanítók szövetsége most fejezte be itten az évi kon­vencióját, melyre közel 15 ezren megjelentek. A konvenció meg­kezdésekor sok publicitást kaptak s akkor megtudtuk, hogy első sor­ban is a papok s a politikusok várták s fogadták őket, igy azt is megállapíthatjuk, hogy semmi újat, forradalmit nem is hozhat­tak a nevelési rendszerben. Most a lapok nagyokat hall­gattak a konvencióról és úgy látszik, csak abban egyeztek meg, hogy nem tudnak megegyezni egy jobb, tökéletesebb nevelési rend­szerben igy minden marad a ré­giben, vagy még rosszabb, mivel sok helyen a vallástant is beve­szik a tantárgyak közé, mely még jobban megzavarja a zsendülő gyermek felfogó képességét, té­nyek helyett mesékkel fogják tele tömni s megfertőzni gyermekeink agy velejét. Voltak kimagasló jellemek, li­berális tanárok, akik a jobb neve­lési rendszerért sikra keltek, de agyon lettek hallgatva, mint maga a konvenció is, talán éppen ilyen liberális tanárok miatt. Ezen libe­rális tanárok közt volt G. B. Wat­son, a Columbia University taná­ra, aki a következő kijelentéseket tette: “Egy uj nevelési rendszerre van szükség Amerikában, hogy az ipari forradalomra előkészüljünk. Később folytatja:“Kutatás és ele­mezés a két legfontosabb tényező a modern nevelésben — elnézés­sel kell lennünk mások eszméi iránt s agyuknak uj eszmék be­fogadására.” Watson tanár tudja, milyen hiányosságok vannak az amerikai nevelési, helyesebben mondva a kapitalista nevelési rendszerben s azokat orvosolni szeretné, de a kapitalista osztálynak meg éppen olyan nevelési rendszer kell, mely ben nincsen kutatás, elemzés, s mire kikerünek az elemi iskolából, akkorra az agyuk jól ellegyen falazva, nehogy uj eszméket be­fogadjon. A kapitalista osztály rettegne olyan nevelési rendszer­től, mely az ipari forradalomra készítené elő az uj generácót. Inkább marad minden a régi­ben, ahol még nem tudtak rosz- szabbat bevezetni a nevelés cí­men, gyermekeinket úgy fogják nevelni, hogy elzárkózott legyen minden uj eszmével szemben. Gyermekeinkbe nevelik a mai redszer iránt való hitet s tisztele­tet. Ezzel meghosszabbítják a mai átkos rendszer életét s még nagyobb nyomort, nélkülözést, degenerációt jelent a munkás mil­lióknak. Nagy áldozatokat fog követelni az uj rendszer megvaló- sitása idejében, mert a munkás fiatalság — az uj generáció — volna hivatva megvívni az Ipari forradalmat, mely minden ember­nek biztos s könnyebb megélhe­tést teremt. De ezen átkos kapi­talista nevelési rendszerrel, éppen a gyermekeinket forditják a mi megszabaditó eszméink ellen. A kapitalista osztáiy nagyon kevés gondot fordít a gyermekek testi épségére, jólétére. De annál rendszeresebben s pontosabban végzi azok szellemi mételyezését. Nekünk öntudatos munkásoknak első s legfontosabb kötelességünk azt ellensúlyozni. Fel kell világo­sítani a munkás gyermekeket Osz­tályhelyzetükről. Meg kell nyerni őket eszméink harcosának, mert másképpen nem lehet őket sem megmenteni az éhezéstől, nyo­mortól. Náluk nélkül nem lehet sikeres az Ipari forradalom. A kapitalista osztály tiz éven keresztül rendszeresen neveli gyér mekeinket saját osztályuk védel­mére. Kiölik belőlük az önállósá­got, uj eszníSk ú,(int való kutatási hajlamot. Elferdített elméleteik­kel, példálódzásaikkal a kapitalis­ta osztály védelmére szervezik, lelkesítik őket, úgy, hogy nagyon sok esetben a saját szülei ellen is feltudja őket használni, ha azok a mai rendszer ellen lázadoznak. Legvilágosabb példa a fiatal­ság félrevezetésére azonban egy- szersmint a sikeres felhasználá­sára, az olaszországi fascizmus, mely hatalomra jutása előtt 80 százalékban 1 4—20 év közötti suhancokból állt, akik fanatikus buzgósággal, önfeláldozással szol­gálták a véreskezü Mussolinit. Az IWW is hibát követett el a múltban, midőn nem igyekezett minden erejével a gyermekek (Folytatás a 7-ik oldalon.) vezeti vezérek egyre azt hajtogatták, hogy prosperálunk és a mun­kásság képzeletében mint hipnotikus erő működött tovább a prepará­ció. Most aztán midőn heprosperálták magukat a gyOmorkorgás gya­korlásába, hirtelen kapkodnak fühöz-fához segedelemért. Mindent cselekszenek, csak egyedül azt nem, amit kéne: nem szervezkednek. Pedig nincs más utón menekvés. A jótékonysági ‘intézmények csődöt mondtak. A leveses kony­hák még inkább felgerjesztik a gyomor éhségét, azonban képtelenek azt csillapítani. De ha még csillapitanák is, vájjon egy munkás életé­ben megoldás lehet koldus módjára alamizsnát elfogadni, midőn az ö keze és esze munkája teremti elő a javakat? Nem. Ezerszer nem. Hitvány, gyáva lélek, aki családját és önmagát dobja prédának a munkanélküliség örvényébe. Legyen elég a gyáva meghunyászkodás- nak, a hitehagyott félelemnek. Ájtatoskodás, avagy kutyaszerü meg- ték a munkabért a tudatos munkások, v</ßg az osztályharcban. Ezt a hunyászkodás még nem hozott kenyeret az asztalra. Szervezkedéssel, munkakedvvel, dacos elszántsággal redukálták a munkaidőt és emel- példát kell még nagyobb elszántsággal követni és mindig a munka­idő csökkentésén fáradozni, mert csak ez lehet megoldás. Más ut nincs a menekvésre. <

Next

/
Oldalképek
Tartalom