Bérmunkás, 1931. január-június (19. évfolyam, 618-642. szám)

1931-03-26 / 630. szám

Március 26. BÉRMUNKÁS 5-ik oldal. AZ OLVASÓK KÖRÉBŐL E rovatban minden oly közérdekű dolgot készség­gel közlünk, mely a mun­kásosztály érdekét szolgál­ja. Kérjük a leveleket tel­jes név és cim aláírásával ellátni, amit azonban a le­vélíró kérelmére esetleg mellőzünk vagy csak kez­dő betű jelzéssel lá­tunk el. Szerk. EGY CENT SEM HIÁNYZIK . Fehér József meg Wechsler Antónia és a többi nagy Jánosok mindent elkövetnek, hogy aM. B. Ö. Sz. tagságával elhitessék, mi­szerint az Intéző Bizottság, mely elnevezés alatt az Uj Előre szer­kesztőségét kell érteni, hü sáfár­ja a szervezet vagyonának. A párttagok ezt el is hiszik, mert ő nekik kötelességük elhinni. Az indifferens tagok is elhiszik, mert ők legtöbbnyire nem törődnek a dolgokkal és nem is értenek hoz­zá. így aztán jönnek az osztályok jelentései, melyek mind egy kap­tafára készülve, elitélik a "rom­bolókat”, meg a “szociálfascistá- kat" stb. A gondolkodó tagok, akik átnézik a számadásokat és ha csak egy kicsit ismerik az Uj Előre szemétdombján kakasko- dókat ,nem veszik készpénznek az Uj Előrében lerakott handa- bandázásokat és a szerkesztőség­ben készült “munkás leveleket.” Jönnek oda tiltakozások is, de azok egyszerűen nem lesznek kö­zölve. Nagy, sőt a legnagyobb része a tagságnak tudja, hogy visszaélések vannak, de nem szól, mert nincs kedve magát lepisz- koltatni ezekkel a minden gazság­ra képes Uj Előre gangsterekkel. De akármennyire lótnak-fut- nak is, akárhogy “szerveznek", piszkolnak, még sem használ sem­mit. Használna a lótás-futás egy- időre, ha az Intéző Bizottságnak megtiltanák a nyilvános elszámo­lást. De mihelyt megjelenik a pénzügyi jelentés, hajómra dűl minden, mert a számok világosan mutatják, hogy sok ezer dollár hiányzik a szervezet vagyonából. A februári szám vizsgálati je­lentést vizsgálva, azt látom, hogy ebben a negyed évben még na­gyobb a hiány a szervezet vagyo­nában, mint december 3 1 -én volt. Nézzük meg a vagyon mérleget és a követeléseket: 1. Copart pressnél gépe­ken ............... $4741.67 2. Uj Előrénél .... 2522.10 3. Követelésekben 3452.00 4. Szervezési alapon 475.11 5. N. Y. Munkás Otthon­nál ............................. 2350.00 összesen $1 3,540.88 A Copart Press féle követelés ered etileg $6000.00 volt. 1260 dollár a jelentés szerint már vissza lett fizetve, a I 0 és a töb­bi centekből. Ismétlem, hogy a I hatezer dollárt a szervezet va- j gyonából fizettük ki és vissza is jön a szervezet pénztárába, ha mi tagok befizetjük. Az Uj Eőrénél 2522.10, ez is vissza lesz fizetve, ha a követke­ző konvenció megszavazza a 10 1 centeket. Ha nem, úgy. . . . Kö- 1 vetélésekben 3452.00. Ezt a vá­ros vagy a nagy harang fogja megfizetni, tehát jó követelés. — Szervezési alapon 475.11. Ez visszajön, mert a szervezés, mint már előbb említettem, igen élénk. A múlt hónapban csak 1 60 tagot veszítettünk 30 felvétellel szem­ben. A new yorki Munkás Otthonnál 2350.00. Itt meg kell említenem, hogy a Munkás Otthon már túl van terhelve, tehát nem tanácsos a szervezet vagyonát kockára ten­ni. De nem is ment ez a 2350.00 a Munkás Otthonnak, csak azon keresztül az Uj Előrének. Valaho­gyan csak kell pénzt szerezni. — Minden forrás már ki lett merít­ve, tehát használjuk ezt az uj trükköt, illetve ezt a kosher pénzt. A pénz mindig jó, akárhogyan jön is. Kedves Intéző Bizottság, jó lesz megállni, mert bajok lesz­nek. De azért egy cent sem hiány­zik a szervezet pénztárából. Azt mondják a Fehér Jóska, Mayer J Guszti, Petrás Pál és a többi he­gyesen köpködő Ferenczy Lajo­sok. Küldenek ők be rövid meg J hosszú Szántó—Weisz Jakab ál- , tál megfixolt leveleket. Ezekből a ; levelekből veszek egy néhányat, j hogy azokat a kellő értékükre j szállítsam. A 21. osztály állást foglal a j renegátok gyalázatos aknamun- j kája ellen. Mit fognak szólni majd Henberg titkár és Szlacskó János j elnök tagtársak, ha majd rövide­sen ők is megtudják és bebizo­nyítva látják, hogy a szervezet pénzéből pár ezer dollár hiány­zik. Várom a véleményt, ha majd a 2 1-ik osztály megtudja a valót. A Columbusi 47. osztálynál Fehér József mint ő Írja, emelt fővel jelent meg. Ha majd a 47. osztály becsületes tagjai megtud­ják a valót, mert eddig csak ez az emelt fejű diszparaszt mondot­ta el nekik azt, amit jónak talált elmondani. Ha a 47. osztály tag­jai rájönnek arra, amiket ez a “szervező" elhallgatott, akkor majd ennek a parancsra hazudó nak nagyon is lekonyul az orra. Nem akarok és nem is lehet ezekre a mondva csinált förmed- vényekre egyenként válaszolni. Mind egyforma az, csak a számok változnak. De megakadt a szemem egy “munkáslevélen“, amely Buffalo- ból jött I. B. az aláirója és mint ő mondja a 1 3-ik osztály régi tagja. Beszél ez az együgyü alak kuka­cokról, meg miegyébbről. Legér­dekesebb a levelében az 'a tétel, ahol azt mondja, hogy az Intéző Bizottság jobban vigyáz a szerve­zet vagyonára, mint a sajátjára. És az Intéző Bizottság saját gyer­mekeiként kezeli a tagságot. Hát kedves papiros pusztító tagtársam, éppen ez a baj, hogy az Intéző Bizottság jobban mond­va az Uj Előre gang nagyon is a sajátjának nézi a szervezet vagyo­nát. A Mayer—Bebrits—Wechs­let—Szántó társaság kölcsönöket ad a szervezet vagyonából vissza­fizetési nem megállapodásra. — Akárcsak te adnál egy fél dollárt valamelyik jó ismerősödnek vagy barátodnak. Fia megfizeti jó, ha nem. úgy is jó. Megteheted. Elő­ször a sajátod, másodszor meg csak egy fél dollár és végül kinek mi köze hozzá. A különbség itt azért van, mert a mi vagyonunk ra mint sajátjára vigyázó intéző bizottság jó 10 ezer dollárt köl­csönzött és folyósított, tehát tÖE- bet mint fél dollárt, másodszor az nem az öve és végül nekünk igen is van közünk ho2zá. Azután azt is mondod te gyönge felfogá­sú tagtárs, hogy a tagság a gyere­kek és az intéző bizottság a csa­ládfő. Ez sem áll és ha úgy állna nem állna helyesen. Bár te azt megteheted, hogy a Miszisz tudta nélkül elköltesz fél dollárt vagy talán többet is. De a tagság elő­ször nem gyerek, másodszor az in­téző bizottság nem családfő és végül az intéző bizottságnak, il­letve a Mayer—Bebrits társaság­nak nincs joga a szervezet pénzé­ből 3000 dollárt az Intéző Bizott­ság és a tagság tudta nélkül az ügyvédek torkába dobni. És most eleresztem a füled, mehetsz és ha még egyszer Írsz, ne irj olyan együgyüséget, mint amilyet írtál. Hogy az Uj Előre gang mikép kezeli az ellenzéki osztályok leve­leit, erre legekletánsabb példa a 2 3-ik osztály levelének a kom­mentálása. Szervezetünk történetében pá­ratlan. ez a pökhendi harigT'ame­lyet az intéző bizottság haszna; a 23-ik osztálylyal szemben. A 23-ik osztály tagsága t. i. jól van értesülve a visszaélésekről, azért csatlakozott az ellenzékhez. A 23. és a 30. osztályok nem ijednek meg a pökhendi hangtól. Hozzá­járulnak a hivatalos lap fenntar­tásán->z, de a véleményüket a lap­ban kifejezni, rombolás, ha ez a gangsztereknek nem tetszik. Lát­va, hegy az Uj Előre együttes ho­gyan kezeli az ellenzék: leveleket, igazán csoda számba megy, hogy a 8 I -ik osztály mégis megmerte a véleményét mondani Ha a 8 I. osztály tudná a valóságot, úgy bi zonyára úgy járt volna el, mint a 23-ik és a 30-ik osztályok. Min­den ellenzéki véleményhes-iozzá- irja az Uj Előre szerkesztősége a megjegyzését, persze az intéző bizottság nevében. De a coroapo- lisí nyilatkozathoz nem írja oda, hogy 15 tag közül 7 tag az ellen­zék oldalán állott. Sokan a tagok közül félnek a kizárástól, különö­sen az idős tagok. Lassan a testtel alyámfiai az intéző bizottságban, kemény dió lesz az. Vigyázzatok, mert beletörik a fogatok.... És most a forradalomnak egy uj fázisa következik. A new yorki intézmények és egyletek már nem tejelnek. A Uj Előre Clevelandba készül. Ott még van Munkás Ott­hon, meg egy erős dalárda stb. Áldásom kisérjen titeket. Egy. aggodalmam van a muffolással kapcsolatban. Félek, hogy elfe­lejtitek a nyomdát magatokkal vinni. Vlasits Márton.------------o-----------­BEÉRKEZETT ELŐFIZETÉSEK március 9—23-ig: Fél­Éves éves G. Scherhaffer, Chicago 2 — J. Zára, Chicago............ 2 3 H. Varjú, Chicago......... 2 — L. Gáncs, szervező útról 2 3 L. Fishbein New York. . i —- L. Lakatos, New York. . I — L. Fishbein szervező útról— 1 Mrs. Poliak, New York 1 — J. Lengyel, New York ... I — A. Wiener, Detroit .... — 2 P. Sütő, Detroit............. 2 ---­J. Blasko, Detroit .... 1 — L. Hirsch, Detroit .... — 1 A. Toldi, Dearborn. . . . — 1 A. Kucher, Pittsburgh . 1 — Lachko, Saugatuck.Mich 2 — J. Csillag, Manayunk . . 1 —. Munkácsy, Bethlehem . . — 3 F. Szüch, So. Bend .... I — J. Vizi, Akron................ 1 1 J. Schwindt, Akron .... 3 2 A. Alakszay, Akron . . 1 — J. Szováth, Cleveland . . 2 — J. Nyers, Cleveland . . — 2 J. Danka, Cleveland . . — I J. Buzay, Cleveland . . — 1 J. Bányai, Cleveland . . — I J. Horváth, Cleveland . . — 3 J. Koren, Cleveland . . . — 1 BEÉRKEZETT FELÜL- FIZETÉSEK: március 9—23-ig: Bányácsky és Wiener m- társnők adományaiból befolyt ........................ 16.— Moskovitz, Dearborn ... 1.— Moskovitz, a Detroiti műt latságra.............................. 1.50 B. Kovalecz, Cleveland —.50 N. N. Cleveland............ —.50 F. Zombay, Cleveland . . —.50 A. May, Cleveland. . . . —.50 A. Pilcsuk, Cleveland . . —.25 J. Berci, Cleveland • • • ^ —*50 F. Spillmann, Cleveland —.25 IWW Philai tagjai........... I 0.— J. Policsány, Lynch .... 1.50 P. Nyikurc, Lynch .... —.50 J. Gyurcsek, Lynch ... 1> B. Vitális, Pittsburgh .. 10.— F. Szüch, So. Bend .... 1.— So. Bendi gyűlésnél fenn­maradt ........................... —. 7 0 Ált. Munkás Dalárda New York................................ 1 0.— Lelko, Pittsburgh............. 5.— J. Csillagh, Phila.............. I.— J. Papp, Phila................... —.50 Asztalos, Phila .............. 1 .— Pécsi, Phila........................ 1 .— Schöpf, Phila .................. 1 .— Bécsi, Phila........................ 1 .— Zsámár, Manayunk........... 1.—• Lachko, Saugatuck, Mich. —.50 A. Kucher, Pittsburgh . . 5.— Minden olvasó minden; héten küldjön be egy UJ ELŐFIZETŐT

Next

/
Oldalképek
Tartalom