Bérmunkás, 1930. július-december (18. évfolyam, 593-617. szám)

1930-09-25 / 604. szám

4-ik oldal. BÉRMUNKÁS Szeptember 25. BÉRMUNKÁS (WAGE WORKER) HUNGARIAN ORGAN OE THE I. V,'. W. Előfizetési árak: Subscription Rates: Egy évre ............ $2.00 One Year............. ?2.00 Fél évre ................ 1.00 Six Months............. 1.00 Egyes .szám ára« .... 05 Single Copy.................05 Csőm. rendelésnél .03 Bundle Orders .............03 Make Money Order for Subscription Payable to: "BÉRMUNKÁS” P. O. Box’ 17. ^ration Y. New York. N. Y. Szerkesztőség és Kiadóhivatal 347 E. 72nd St. New York. N. Y. Entered as second class matter November 19, 1927 at the Post Office at New York. N. Y. under the Act of March 3. 1879. Published Weekly by THE. INDUSTRIAL WORKERS OF THE WORLD Nem ígérünk és nem alkuszunk Manapság mindenki a munkanélküliség or­voslásának hangoztatásával, annak csökken­tésének Ígérgetésével, munkanélküli segé­lyek kiverekedésével és a társadalmi bizto­sítás bevezetésével iparkodik önmagának,, szervezetének vagy pártjának politikai tőkét kovácsolni. A múlt év végén és ez év elején a kapitalizmus nagy erőfeszítést tett arra, hogy tagadja, majd, hogy palástolja a mind­jobban mérgesedő társadalmi fekélyt és se­hogyan sem akarta beismerni a nagy munka- nélküliséget. Sőt annak bekövetkezése után is hamis kimutatással iparkodott takarni, re­dukálni a toronymagasságig szökő rettenetes' számot, ugyannyira, hogy a nyolc milliós tö­meg munkátlanságát a lakosság számarányá­hoz két százalékban állapította meg a leg­utóbbi népszámlálás alkalmával. Mint a most lezajlott detroiti választások­nál megint tapasztalhattuk, a politikai pártok mindegyike kivétel nélkül úgy pró­bálta megszerezni a szavazatokat, hogy egy mást túllicitálva, ígérgette a munkanélküliség megoldását és a munkanélküli segély beve­zetését. Országszerte verik a nagy dobot.. Az American Federation of Labor Green elnök­kel az élén nyilatkozatot tesz közzé, javas­latokat penget, a sörgyártás visszaállítását ajánlja egyik orvoslásnak, a bevándorlás szi­gorúbb korlátozását javasolja: a halovány- sárga és tulipiros pártok magasan felröpitett választási kalapjainak karimáira a munkanél­küliség van Írva és a melléje tűzött kokárda a munkanélküli segélyek bevezetését szimbo­lizálja. Meg kell vizsgálnunk és mélyére kell nézzünk egyszer alaposan ennek a kérdés­nek, hogy értelmes, elfogadható érvekkel el­lensúlyozzuk a vaklármát, melyben megsike- titik a jámbor szavazókat és beleringatják ab­ba a tévhitbe, hogy ezt a társadalmi problé­mát egyes emberek vagy pártok hivatalok­hoz való juttatásával is lehet orvosolni. S ha a szavazó, az áldozati bárány, a nagy válasz­tási lárma után elképedve néz maga körül és majd mindent a réginek lát; már most kíván­juk elejét venni az olyan "érvek” közéjük való dobásának, hogy a munkásság nagyon helyesen látta a kérdések megoldásának lehe­tőségét, csupán ott hibázta el a dolgot, hogy rosszul adta le szavazatát. Üssük fel a történelem lapjait és akkor lát­ni fogjuk, hogy soha, amióta osztálytársada­lomban él az emberiség, az elnyomott osz­tály semmit nem kapott az elnyomóitól. Min­den egyes alkalommal, ahol a haladás határ­kövét fellelni van alkalmunk a történelem lapjain, vörös betűkkel megirt, elszánt, vé­res és áldozatos küzdelmek .osztályharcok lapjai zárulnak be. Érdemleges haladást, harcok és áldozatok nélkül sehol a történelemben mi nem talá­lunk s ha ilyesmi mégis volna és csak a mi figyelmünket kerülte volna el, akkor hát elő vele! Mutassák ki nekünk az Ígérgetők, hogy hol lehet azt a lapot a történelemben meg­találni! Elnyomatás, küzdelem és harc a létért, a termelt javakért. Ebből áll az emberiség, az egész emberi társadalom története. Ha pedig harctól mentes periódusokat találunk, úgy azok a történelem legsötétebb lapjai, ter­méketlen évei, melyek nem tanúskodnak ha­ladásról, mely idők alatt egy lépéssel sem haladt előbbre az emberi társadalom. Röviden összefoglalva, mi határozottan ál­lítjuk, hogy az elnyomott osztályok ingyen, harc nélkül soha semmit sem kaptak és ha előnyökhöz jutottak, meg kellett eresszék a véredényeiket, ki kellett verekedjék, ők fi­zették meg az árát. Az ilyen előnyöket az­után tudták is értékelni. Minél nagyobb áldo­zatot hozott valamiért az elnyomott munkás- osztály, annál tovább megtartotta, annál job­ban ragaszkodott is hozzá. A kapitalista társadalom kibontakozásá­val egyidőben született meg a bérmunkások osztálya és alakultak egymásután a szakszer­vezetek, melyek folytonos harcok közepette nagy áldozatok árán verekedtek ki maguk­nak nagyobb darab kenyeret és jobb munka- viszonyokat. A szakszervezetek erősödésével arányban szaporodtak a munkások intézmé­nyei, melyeknek megvalósítását hatalmas har­cok előzték meg. Ezek között figyelemre méltó az európai szervezett munkások által jól ismert munkás- biztositó pénztár, mely abban az időben elő­nyös reformot jelentett. Ebbe a kategóriába tartozik az általánosított sztrájk és munka- nélküli segélyekre való gyűjtés is. Az akkori sajátos viszonyok között, amikor a műhely és kizüzem rendszer dívott, amikor a kis ka­pitalistáknak még kevés tőke állott rendelke­zésükre, sok esetben felülmúlta a szakszerve­zeti pénztár sztrájkalapja amazoknak kitar­tási erejét és nem egy sztrájk dűlt el hatá­ros időn belül a munkások javára azért, — mert a munkások szolidaritása mellett a ki­tartási alapjuk is felülmúlta a kistőkését. Az­óta a tőkések nagyok, hatalmasok lettek. —- Trösztökbe, kartellekbe, szupertrösztökbe szervezkedtek, milliós és milliárdos alaptő­kékkel rendelkeznek. A szakszervezetek megmaradtak a régi módszer mellett, mely a krajcárok és pennyk gyűjtésénél egy tapod­tat sem jutott tovább. Ezen összegek ,nem a kitartást biztosítják már mámmá, hanem me­legágyát képezik a bürokrácinak, a korrup­ciónak. Azok a szakszervezeti vezérek és pártpolitikusok tartják kézben a szakszerve- etet, kik a nemtörődöm tagság jóvoltából az alaptőkék kezelését intézik. Mint a gyakorlat mutatja Magyarországon, az osztályharc frontjáról a legagilisabb embereket a beteg- segélyző pénztárba való helyezéssel kenye- rezték le a kapitalisták és terelték a harc­mentes, kényelmes emésztés útjára. Az amerikai szakszervezetekben beállott szakadások idején, mindig a pénztár körül folynak a leghevesebb harcok és azok “győznek“, akik azt megkaparintják. Azok maradnak a nyeregben, de bizony édes-kevés hányadát, vagy legtöbb esetben semmit sem költenek el azon összegből a munkanélkü­liek vagy a sztrájkolok támogatására, legfel­jebb csak annyit, hogy tessék-lássék adnak is nem is, hogy a tagság ne zúgolódjon. A kapitalista társadalom pénzértékkel va­ló mérése az értékpénzzel való kifejezse már korrupciót jelent. “Bér és profit“. Ez kapita­lista mérleg a kizsákmányolás számbeli kife jezése aranyértékkel. való lemérése. A munkanélküliség is ebből fakad. A mun­kanélküliek milliós száma azt mutatja, hogy egy adott országban a fejlett gépek segélyé­vel, rendszertelen, túlfeszített munkával ke­vés bér ellenértékéért, túlsókat termelt a munkás és amig az általa termelt, de a tőle elrabolt árunak nem talál piacot a kapitaliz­mus, addig félidőt vagy' egyáltalán semmit sem dolgoztat. Ezen állapotnak orvoslását, munkanélküli segélyek kiosztásának, vagy állandósításá­nak követelésével nem más, mint közönsé­ges demagógia, anti-marxizmus. Legjobb esetben sem jelenthetne más egyebet, még ha meg is adná a kapitalizmus, mint újabb in­tézmények kreálását, újabb politikai dzsábok kát és korrupciót. Amennyiben harc nélkül jutna hozzá a munkásság — amire kilátás nincs — úgy válna gerinctelenné, úgy szaka­dozna széjjel a munkásszolidaritás, mely a politikusok es a szakszervezeti basák műkö­désének eredményeképp, ma már csak cér­naszálon lóg Elválasztaná a dolgozó és a munkanélkü­li munkást két táborra. Mert aki a munka- nélküli segélyt “élvezné“, az hétrét görnyed­ve, levett kalappal kúszna érte a hivatalok­ban, amig ugyanakkor a dolgozó munkás rogyadozó inakkal izzadna a termelésnél, hogy a szükséges javakat és a megkövetelt profitot kitermelje. A nagy munkanélküli hadsereg megma­radna és istenostoraként suhogna állandóan a jobb viszonyokat, rövidebb munkaidőt és magasabb bért követelő munkás feje fölött. A sztrájksegély megvonásával mint csordát hajthatná a munkanélküli munkást a kapita­lizmus a sztrájktörésbe. A speedupot és racionalizálást nem csök­kentené, hanem növelné. Az osztályharcot nem élezné, hanem tompitaná, legtöbb eset­ben lefokozná. A munkája gyümölcséért ve­rekedő munkásból könyöradományon, ala­mizsnán tengődő koldust faragna. Minél jobban fokozódik a kapitalizmus világkrigise, — amire minden kilátás és biz­tató remény megvan ---- annál közelebb ju­tunk ahhoz, hogy a politikusok és szakszer­vezeti basák által annyira óhajtott munkanél­küli segély reformját saját életének megmen­tésére, meghosszabbítására, a munkásság har­cainak leszerelésére bevezesse. Akik ilyen alamizsnát Ígérnek, azok nem forradalmárok. Akik azt a tévhitet viszik a munkások gondolatába, hogy a kapitalizmus jóakarata és hozzájárulása nélkül, anélkül, hogy az iparok irányításába beleszólásuk vol­na, munkanélküli segélyt adhatnak a munká­soknak a hivatalba jutás esetén, hazugok és agymérgezők. Akik alamizsnáért való kö­nyörgésre nevelik a munkásokat, azok ma­guk is gerinctelenek. Az osztályharc nem gyerekjáték, annak ví­vásához gerinces, egész emberek, forradal­márok kellenek. A kapitalizmus kiépített ipari osztályhatalmával szemben a munkások ipari szervezeteinek kiépitésére van szükség. Olyan szervezetre, mely nem a munkanélküli segélyért könyörög, mely nem tűri, hogy a munkásosztályt széttagolják, mely a munka- nélküliség megoldását úgy s-karja megvalósí­tani, hogy a társadalmi munkák végzését egyenlő arányban, a dolgozóképes emberek között felossza, hogy valamennyien dolgoz­zanak, akik élni akarnak. Ezt nem könyörgés­sel és hitegetéssel, de harccal lehet megvaló­sítani. Ennek a harcnak végső ütközete, a “bérrendszer“ eltörléséért fog menni életre- halálra a kapitalizmus és a munkásosztály között. Erre a harcra készül, épül az Industrial Workers of the World, mely szervezet nem alkuszik meg a kapitalizmussal, mely nem Ígér a munkásságnak munkanélküli segélyt, de mást sem. Ébreszti az öntudatot a dolgo­zókban, hinti a hitetlenség magrát. Tanít­ja .neveli a munkásokat arra, hogy senkinek ne higyjenek, de önmagukban szervezett erejükben bízzanak! S ha majd a munkás­ság az 1WW tanait megértve száll harcba, nem munkanélküli segélyt, de munkája gyü­mölcsét és a termelő eszközök fölötti kont­rolt fogja követelni!

Next

/
Oldalképek
Tartalom