Bérmunkás, 1930. július-december (18. évfolyam, 593-617. szám)

1930-09-11 / 602. szám

6-ik oldal. BÉRMUNKÁS Szeptember 1 I. kovits munkástárs, kiemelve a ma legalkalmasabb házi agitáció rend­szeresítését, ami a clevelandi ma­gyarsággal összébb hozta az 1WW tagjait. Ennek a rendszeres agitá- ciónak az eredménye a tegnap esti népgyülés, ennek az eredmé­nye, hogy az értekezlet lefolyását is állandóan száz főnyi közönség hallgatja, akikben őszinte érdek­lődést keltettünk fel a szervezke­dést illetőleg. Ennek a munkának a rendszeresítésére kéri Chicago, Detroit, Bridgeport és mindazokat a városokat s telepeket, ahol a magyarság tömegesebben lakik és akkor a jövő esztendőben olyan értekezletre jöhetünk össze, ahol nem tartozásokról tehet a lapbi­zottság jelentést, de annak eltün­tetésről. A küldöttek jelentése ezzel vé­get ért. A napirend következő pontja a külföldi levelező jelentése, ame­lyet Wiener munkástárs tesz meg. Ezt megelőzőleg Lefkovits mun­kástárs bejelenti, hogy Vitális Boldizsár munkástárs East Pitts- burghból levél utján juttatót el hozzá 10 dollárt, a kongresszus költségeinek a hozzájárulása cí­mén. Wiener munkástárs részletesen jelentést tesz azokról az összeköt­tetésekről, amelyek a lapbizott­sághoz, valamint az Egyetemes Központon keresztül hozzánk ér­keztek a magyarországi s a meg­szállott területeken lakó magyarul beszélő ipari unionisták részéről. Ezekből a jelentésekből kiderült, hogy az IWW eszméje az európai talajon ma már nem szórványos, de teljesen szerves részévé lett a dolgozó proletáriátusnak, annak az óriási üldözés s elnyomatásnak dacára is, amelyeket nemcsak a mindenkori kormányokkal szem­ben kellett ezeknek a munkástár­saknak elviselni, de magukkal a szociáldemokrata s kommunisták alakulataival is. Ezekből a küz-i f delmekből megerősödve, kitisz­tulva került ki a szervezet és an­nak nagymérvű kibontakozása állandó szoros kapcsolatban van az általános munkapangással és az ebből eredő szegénységgel. Majd ismerteti azt a körül­ményt, amely akadályozta a ma­gyarországi ipari unionistákat, az ottani Bérmunkás kiadására tett ígéretük be nem váltásában, amit az országos értekezlet tudomásul vett. Az értekezlet egyhangúlag vette tudomásul a magyarországi ipari unionisták azon átiratát — hogy a mai országos értekezlet át­írjon az IWW Egyetemes Köz­pontjához, hogy tegyen lépéseket az IWW egy világ kongresszus összehívása és megtartására, va­lamelyik nyugat-európai városba. A küldöttek nagyrészének a hoz­zászólása és kérdései után a je­lentés tudomásul vétetett. A reggeli ülésszak déli egy óra­kor véget ért. Délután 2 órakor Lefkovits munkástárs újból megnyitja a ta­nácskozást, kéri a küldötteket, hogy a további tárgyalások, amelyek az agitáció eszközeit vannak hivatva megjelölni a leg-' fontosabb a szervezetünkben és a hozzá való komolysággal intéz­zük is. A napirend következő két pontját, a szervezkedés és a sajtót egybefoglalva, Wiener munkás­társ ismerteti. Részletesen kitér az elmúlt értekezlet határozatai és utasításaira. A Bérmunkás formá­jának a megváltoztatására, amely ma általános kedveltségnek ör­vend. Ismerteti a lapbizotság helyzetét, a fizetéses alkalmazott nélküli idő alatt, amelyet lehetővé tett az a körülmény, hogy a köz­pont helyén voltak úgy Kozsány, mint Lefkovits munkástársak, — akik ezekben a munkákban nagy ! segítséget adtak. Kozsány mun­kástársnak azonban elkellett hagyni a várost és más körülmé­nyek is arra késztették a lapbi­zottságot, hogy alkalmazottat ál­lítson ismét be és ez 1930 febru­ár elsején történt. Lebonyolítót’ tűk az országos sorsolást, ami eredményes volt. Az előfizetési kampány jobb is lehetett volna, ha abban idejében vesznek részt minden városban és plézen. Rész­letesen ismerteti azt a helyzetet, amely Lefkovits munkástársnak, aki teljes idő alatt díjtalanul vé­gezte a levelezési munkák mellett a többi adminisztrációs munkát is, elkellett szintén hagyni a vá­rost. Ezt a munkát három részre osztották, amelynek legtöbbje azonban a szerkesztőre háramlott. A központ bevételei is megcsap­pantak ebben az időben és a lap előállítását sem tudtuk fedezni, úgy, hogy néhány hét alatt a nyomdánál az adósságunk 500 dollár lett. A nyomda, amely kommunista alakulat, amikor az egyik lapszámunk kezdését akar­tuk, jelentette, hogy nem tehet­jük azt, amig 500 doollárt le nem teszünk. Mivel azonnal nem volt a kezünk között a szükséges ösz- szeg, a lap készítését nagy és fá­radtságos munkával a kevésbbé felszerelt és távolabbra eső olasz ÍWW nyomdába kellett vinnünk. A Bérmunkást bár több munká­val, de kisebb költséggel állítjuk most elő. Több mint két órás vita és hozzászólás, amelyben résztvet- tő, Sztana, Bischoff, Zára, Spil- mann, Horváth, Visi, Barcza, Gáncs, Pilcsuk munkástársnő Lefkovits, Kaciban, munkástár­sak, kiforrott és megalakult az a vélemény, hogy a múltakban is voltak hibák, de amelyeket a jö­vőre megkísérelünk kiküszöbölni vagy a minimumra szállítani. Óha­jok nyilvánultak meg az agitáció különböző eszközeinek a felhasz­nálására. Kifejezést nyert, hogy mindenütt követni kell Cleveland által adott példát a házi agitáció és a magyarsággal keresendő ba­rátságos összeköttetésre. A szer­vezők kiküldésére. És általában a Bérmunkásnak, mint a nevelés eszközének terjesztésére. Több felszólaló az IWW magyar irodal­ma kibővítését, uj füzetek kiadá­sát sürgeti, amelyek foglalkozza­nak a ma legfontosabb esemé­nyeivel, a munkanélküliség kér­désével. Az értekezlet küldöttei elfogad­ták a Fischbein munkástárs által előterjesztett kvótát az előfizetési összegek hetenkénti beküldésére, ami alapja és biztosítéka, hogy a Bérmunkás kiadásában zavarok ne álljanak be. Az értekezlet kimondja, hogy minden telepen, ahol alkalom kí­nálkozik az IWW csoportok meg­alakítására és megszervezésére, ott ezt a munkát kell végezni, ahol nincs meg a lehetőség erre, ott olyan alakulatokat kell létesí­teni, amilyeneket a helyi viszo nyok szükségessé tesznek. Az értekezlet felhatalmazza a lapbizottságot, hogy olyan eset­ben, amikor a Bérmunkás pénz­tára azt nélkülözheti, a külföldi ipari unonista mozgalmak kifejlő­dését anyagiakkal is elősegítse. Az országos értekezletre ösz- szejött magyar ipari unionisták örömüknek adnak kifejezést az Európában mindig erősebben mu­tatkozó ipari unionizmus térhód- tásának, amely megfogja érlelni a proletárok százezreit arra a fel­ismerésre, hogy helyzetük meg­változtatása egyedül és kizárólag ipari szervezet által érhetik el, az ebben a törekvésben fáradhatat­lanul dolgozó munkástársainknak az értekezlet testvéri üdvözletét küldi és a legnagyobb figyelem­mel kiséri minden megmozdulá­sukat. A naiprend következő pontja az uj ügyek és nditványok. En­nek a tárgyalása szintén órák hosszat tartott, amelyben a kül­dötteken kívül számos felszólalás történt a hallgatóság részéről is, akik valamennyien a Bérmunkás és a mozgalom előbbrevitelét tar­tották szemük előtt. A tárgyalás során a következő indítványok fogadtattak el: 1. Elfogadva, hogy a központi lapbizottság az IWW-t közelről nem érintő dolgoknak igyekezzen minél kisebb teret adni a Bér­munkásban. A clevelandi csoport, amely egész nap gondoskodott a küldőt tek ellátásáról, kéri a tárgyalás felfüggesztését a vacsora elfő gyasztására, melynek elfogyasztó sa után az indítványok tárgyalása következett. 2. Elfogadva, hogy tekintettel arra, hogy az 1930-as Bérmunkás naptár anyagilag is jövedelmező volt és minden remény meg van, hogy az 1931-es naptár nem fog azon alul maradni, 1931-ben is adjuk ki a Bérmunkás naptárát. 3. Elfogadva, hogy ott, ahol az lehetséges, az IWW tagjai és cso­portjai kövessék Cleveland példá­ját a Bérmunkásban egy-egy oldal helyi érdekű dolgoknak a kitölté­sével. 4. A juniorsok ajánlják, hogy a Bérmunkás Junior szerkesztője havonta kérdést adjon fel és azok megválaszolását szorgalmazza. 5. Az értekezlet kérje az Egye­temes Köpontot, hogy a Juniors­oknak küldje az angol nyelvű la­punkat, a Solidarity-t. 6. Tegye lehetővé a mozgalom, hogy az 1931—es nyáron a ju­niorsoknak nyári iskola álittassék fel Clevelandon. 7. Elfogadva, hogy a magya­rok által tömegesen lakott helye­ken a Bérmunkás utcai árusítása is megkiséreltessék. 8. Elfogadva, hogy a központ­hoz érkező előfizetések nyugtázá­sa legalább 1 4 naponként a Bér­munkásba közöltessenek. 9. Elfogadva, hogy a szervező- bizottság adjon ki egy a munka- nélküliséggel foglalkozó röplapot ingyenes szétosztásra. 10. Úgy a csoportok, mint a lapbizottság, hassanak oda, hogy a Bérmunkásban női írók, leve­lezők is legyenek, akik a női moz­galom szükségességét állandóan napirenden tartják. 1 I. Elfogadva, hogy az 1931 Labor Daykor tartandó országos értekezlet ismét Clevelandon le­gyen megtartva. 12. Wagner munkástársnak, az IWW Nemzetközi kapcsolatai ci- men megjelent cikkeinek több nyelven füzetekben való kiadását tegye magáévá az értekezlet oly értelemben, hogy ezt mint indít­ványt, az Egyetemes Konvenció elé terjeszti. Vízi munkástárs kéri az érte­kezlet delegátusait, a jelenlevő­ket, hogy mivel hallottuk a Bér­munkás üres pénztárának a ko,n- gását, a legközelebbi lap kiadá­sára itt egy gyűjtést rendezzünk, amelyet ő maga öt dollárral meg kezd. A clevelandi csoport nevé­ben Horváth munkástárs átadja az értekezlet költségeire kapott 1 0 dolárt. Kucher munkástárs egy nemrég tartott nyári mulatság eredményét, 40 dollárt teszi az asztalra. Ezeket az összegeket a jelenlevők 8 7.5 5-re egészítik ki. Tisztviselők választása a napi­rend következő pontja, amelynél Wiener munkástárs megismétli a lapbizottságnak tett bejelentését, mely szerint szándéka a központi irodából kijönni, hogy az iparok­ban helyezkedhessen el ismét, kéri az értekezletet, hogy ezt te­gye lehetővé, hogy mint sok más munkástárs, kintről szolgálhassa az IWW eszméjét. Wiener és a lapbizottság beje­lentését hosszú vita és hozzászó­lások követték a delegátusok rész­vételével, melynek következmé­nyeként az értekezlet helyt ad Wiener munkástárs kérelmének és titkár-szerkesztőnek Halász Mi­hály munkástársat ajánlja, aki a kellő kooperációval elfogja vé­gezni a munkákat. (Folytatás a 7-ik oldalon.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom