Bérmunkás, 1930. július-december (18. évfolyam, 593-617. szám)

1930-08-07 / 598. szám

Augusztus 7. BÉRMUNKÁS 7ik oldal. AZ ”UJ ELŐRE” AZ UTOLSÓ GYÖNYÖR Irta: HÉKY GÁBOR. Mig itt a nyár: ne tűrd a szomjat, ne oltsd el a parázsló vétket, még itt virul a rózsa: tépjed, hogy hamuját fejedre szórjad, ha boldogságod tüze benne ég; kerüld a bánat-mocsarat, ne fogjanak le bu-sarak: szeld át az élvek tengerét! Majd jön a tél és hófedetten eltűnik a lomb, a madárdal odvas faként meredsz tar ággal, s a múltnak romja vagy a kertben lelked a nyárba vissza-visszaszáll s egyetlen élved, bár kevés, lesz majd a ráemlékezés, hogy milyen szép is volt a nyári UTCAI LÁTOMÁS Irta: VITÉZ MIKLÓS. A déli utca megszokott képe. Rohanás, lárma, csoszogás, őgyel­gés, autótülök, villamoscsöngetés, szavak: elkapottak, ellesettek, el­hullottak. Dicsekvők, kihívók boldogak, büszkék, panaszosak, közömbösek, csöndesek. Alakok: elegánsak, puccosak, magasak, alacsonyak, büszkék, törődöttek, elesettek, imbolygók, hintázók, riszálók, hetyegők, robotos egy­hangúak, kelletők, rithmustala- nok, magukbaroskadtak, menekü­lők, szégyenkezők, szegények. Az utca, a folyton ujuló és vál­takozó, mindig régi és mindig uj klisé. Az utca: a hétköznapi me­derben sodrott és görgetett meg­számlálhatatlan emberkavics. — Nyöszörögnek, simák, rikoltanak, egymásnak verődnek, sodródnak, összesimulnak, szikrák pattannak, széjjelválnak, tovább zajlanak. — Az utca: sorsok, emberek, életek kalejdoszkópos kirakata. Egy vil­lanásra mutatkoznak meg csupán, aztán elnyelik önmagukat. Egy pillanatnyi rés az arcokba, ruhák­ba, beszédekbe, mozdulatokba és e kis résen át akar bekérődni a lelked millió idegen lélekbe. — Látsz, hallasz cikázó hangokat és villanó képeket. E pillanatfelvéte­lek gyorsak, mulékonyak, mint a rossz fotográfia, amit silány pa­pírra rögzített a fényképész. De vannak olyanok is, amik mélyen beléd hasítanak, mint villámcsa­pás pörkölnek a szivedbe. Meg­fog, leköt, egy életre utitársadul szegődik. Rádragad, helyet köve­tel, hangot akar. Látnod és halla­nod kell ezerszer újra akkor is, amikor már régesrég eltűnt előled az eredetije., így vagyok én is ezzel a láto­mással. Látomás? Nekem az. Azzá nőtt. Másnak? Istenem. Semmi. A megszokott sablon. A déli napsütésben a Király­utcában halad előttem egy nő és egy férfi. Fiatalok. Mind aketten jóval innen a harmincon. Aférfi belekarol a nőbe. És beszélnek. Nem értem a szavukat, nem va­gyok annyira közel és kiváncsi sem vagyok rájuk és valahogyan, amint mögöttük kullogok, mégis mintha betűről betűre tudnám, miről folyik a diskurzus. Nahi- szen, igazán nem kell hozzá láng­észnek lenni. Két fiatal test, egy­máshoz simulva, egymásra fonó­dó tekintet, langyosan hömpöly­gő járás, köröttük az áldott, ---­szép napsütés. Ugyan miről lehet szó? Fiatalság, szerelem, önitta- sultság. Úgy ringnak előttem pi- rultan, egymáshoz hajlottan, mint szürke folyóvizén úszkáló virágos ág. Nézed, nézed, rátapadó szem­mel, szomjas boldogan, izenetet küldesz vagy vársz általa a tulaj­don életednek. Nézed, nézed az idegen körvonalakat,' az idegen szineket----az idegen ringást, ami valahogyan mégis annyira isme­rős és annyira te vagy. Nézed, né­zed, amig a messzeség el nem nyeli, vagy bele nem süpped az utca szürke folyamába. Akkor észrevétlent sóhajtasz, a szivedről régi kép foszlánya illan el és mégysz, loholsz tovább, mintha semmi sem történt volna. így ringtak ők is előttem. Nyil­ván vidékiek voltak. Vásárolni jöttek Pestre. Fiatal házasok. —. Annyi minden kell. Már jól benne lehettek a munkában. A nőn va­donatúj kalap, a régi nagy papír­zacskóban a kezében, hóna alatt egy másik csomag és még egy a zacskó mellett, a férfi kezében ugyancsak három csomag. Egyik egy cipősbolt csomagja. Ezt kizá­rólag a boritópapiron látható ci­pőkről tudtam meg, mert a cipő nem a férfié, hanem a nőé lehe­tett. A férfi lábán elnyűtt, félre­taposott gummisarku sárga cipő. Ha ő vette volna magának az újat, akkor okvetlen fel is húzta volna e helyett a szegény, ormót­lan, régi pár helyett. Dehát nem az övé volt, hanem az asszonyé. Sőt biztosan. Az asszonyon rajta is volt az uj. A régit cipelte a férj a becsomagolt skatulyában. Szép kis formás cipellő. Pezsgő- szinü bőrből készült félcipő, sárga bőrszegéllyel, elől selyem zsinó­ron csüngő, pezsgőszin fagyöngy. És milyen szép, ugyancsak pezsgő szinü selyem harisnya. Ez is egész uj. Hogyne. Látszik a nap­fényben selymeskedő anyagon, hogy vadonatúj. Szinte hallottam a szálak összeölelkező zizegését. Ezt is most vették. A ruha nem egészen uj. De otthon minden­esetre ez az ünneplő. Különben is az ujravalót ott viszi már az asz- szonyka a hóna alatt a csomag­ban. A nyakán tarka selyemsál. Gyüretlen, friss színek. Ez is uj. ruháravaló, uj cipő, uj harisnya, Derék fiú, mi mindent vett az asz- szonykának. Uj kalap, uj sál, uj ó, talán még la kezében himbálód- óz napernyő is uj ? Persze, hisz az is pezsgőszinü és úgy van beso­Az Uj Előre c. link forradal­már lap 1930 julius 4 és 7-iki száma eljutván ide hozzám Pest­re úgy gondolkozván az itteni link forradalmárok úgyis össze­vissza hazudoznak mindent, ám lássuk ott távol, vájjon követik-e magyar ‘‘elvtársaikat”? Lévén Amerika a ’Tehetősé­gek" hazája, hát bátran azt lehet mondani egy cseppet sem marad­nak el a “guritásban" itteni elv­társaik mögött. A julius 4-iki Uj Előre első ol­dalán "Tüntetéssel követelték a munkások a magyar kommunis­ták fölmentését” ökölnyi betűk­kel szedett fő, majd “A bíróság épület ablakait betörték és a vá­ros több helyén tüntettek, szembe szállva a rendőrséggel” alcim alatt budapesti keltezésű 1 6 soros “reklám” hirt tálal fel olvasói­nak. Jó lesz tudnia az amerikai munkásoknak azt, hogy az Uj Előre fönt idézett cikke az első dorva, ahogy csakis az újat le­het. Brávó, fiatal barátom! Ez már derék. Ennyi mindent vettél a kis asszonykádnak. Alaposan meg kellett dolgoznod ott a vidé­ki hivatalban vagy iskolában. — vagy gazdaságban ezért a kedves, sok uj asszonyi holmiért. De nyil­ván megéri neked, hiszen a te kedves, fiatal feleséged hordja majd őket és gyönyörű benne és ezt nemcsak a te elfogult szemed, hanem bármelyik idegen férfi sze­me is rögtön megállapíthatja. — Mert hát nézik ám az asszonykát más férfiszemek is. Nem baj, azért asszony és azért vannak idegen férfiszemek. No meg egy kicsit te azért is ruháztad ki ilyen vadonat uj gyönyörűen az asszonykát, ---­hogy otthon irigykedő szemek akadjanak meg a sok drága hol­min. És hogy még mosolygósabb még fiatalabb még szerelmesebb, még kívánatosabb legyen a kis pá­rod. Hát az is ’eszi Nagyon he­lyes, kedves barátom, hogy mint asszony tarló férfi, tfinosan, kívá­natosán, drágán öltözteted a pá­rodat Nem uj és nem meglepő dolog a nap alatt ez a te szerény, kényuraságod. így öltöztette, to- tolvgatta, kényeztette, babusgatta sokezeréves ősöd a mindenkori párját. Rendben van. Igazi férfi­boldogság rárakni a szeretett nőre mindent, hogy aztán neked a há­la, a szerelem , az odaadás szép pillanatában m.ne ént levethessen magáról. — Rendben \?n, mondom, ifjú barátom. Veletek mosolygok, örülök a sok szép holmi birtoklá­sában. És el is bocsátalak benne­teket a szemem elől. Menjetek utatokra. Ölelkezzetek, szaporod­jatok gyarapodjatok, öltözzetek- vetkőzzetek, dolgozzatok-vásárol- jatok és tisztelem ismeretlenül betűtől az utolsóig közönséges ha­zugság. Hazugság pedig azért, — mert a törvényszék épületét, a környező utcákat valóságos rend­őrhadsereg szállotta meg úgy, — hogy fizikai lehetetlenség lett vol­na ezres létszámban oda a mun­kásoknak felvonulni, még kevés­bé az ablakokat beverni. Bár a Törvényszék épülete pl. a Lipót- köruttól a 2-ik utcába van és már a Lipót-köruton is megerősített rendőrőrszemek cirkáltak. Az Ap- ponyi-téren (az Erzsébet-hidnál) tényleg volt egy kis tüntetés, de itt “Munkát-kenyeret" jelszava­kat” hangoztatták és nem a kom­munista "elvtársak” feltétel nél­küli kibocsátását szorgalmazták. Ennyi igaz a rémhírből, semmi több. Jó lesz, ha a kinti munkások nem vesznek be föntartás nélkül mindent. A kommunista monstre pör egyik vádlottja, aki kiábrándult a délibáb 1 kergetésből. kedves fatornyos hazátokat, a csöndes, kis fészketeket, az aszta­lotokat és ágyatokat, a kis nőre szegezödő sok idegen irigy férfi­tekintetet. Ekkor megláttam valamit! Jaj, hogy ezt csak most kellett észre- vennem. A férfi zokniján hátul, az elnyűtt gummisarok felett, — bolyhos cérnastoppolás mellett jó nagy lyuk. Lyuk bizony. A sötét harisnya alól kilátszott a férfi lá­ba. És a nadrágja szegélye lent bi­zony egy kicsit kirójtozódott, a kalapja gyűrött és a sok köszönés­től és izzadságtól bizony zsíros... Ó, istenem, istenem. Szegény jó barátom. Hát neked, terád ugy-e, már semmi sem tellett! Minden elment az asszonyka felruházko­dására? Hát te ilyen rongyos, sze­gény, kopottan mégy vissza? Ej, ej, csak nem? Hát te is csak úgy, mint minden magadfajta férfi ma: rongyos, kopott, szegény? Te is csalod és ámítod magad? A drá­gán és gyönyörűen felöltöztetett asszonykád a tükör, amiben nem akarod meglátni a magad sze­génységét és esettségét? Te sze­gény, te buta férfi pojáca! Pardon nem sértő szándékkal mondtam. Beismerés. Menj csak nyugodtan. Nem szóltam semmit. A viszont­látásra. A következő percben úgyis találkozom. Nem veled, a testvérrokonoddal, a mai szegény — háremhölgyeket tartó férfi- rabszolgával. És elnyelte őket az utca. És itt maradt bennem a testszinü selyem harisnya és testszinü lyuk iszonyú ellentétének emléke. Olvasd a Bérmunkást

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom