Bérmunkás, 1930. január-június (18. évfolyam, 567-592. szám)
1930-03-13 / 577. szám
8-ik oldal. BÉRMUNKÁS Március 13. Loren Roberts uj tárgya lást kapott Montesano, Wash. — Az IWW sajtótudósitója jelenti, hogy március 4-én vette kezdetét Loren Roberts munkástársunk tárgyalása. Az IWW tagjai és lapunk olvasói előtt Roberts munkástárs ügye ismeretes. 0 is azok közül a centraliai fiuk közül való, kik 1919-ben az IWW helyiségének és saját életüknek megvédelmezésé- re fegyvert fogtak, hogy a fékevesztett csőcseléknek, mely a háborús hisztériában teremtett állapotok között, lábbal tiporta a polgári szabadságjogokat és egymásután törte össze a munkásotthonokat, verte szét a munkások gyülekezeteit, egyszer megálljt parancsoljanak. Roberts munkástársat a csőcselék üldözőbe vette, ki a hegyekbe menekült. A nagy hajsza , amit ellene indítottak, annyira megviselte idegeit, hogy mikor a hatóság kezére került, már ép elméjét elveszítette. A montesanoi tárgyalás alkalmával, az American Legion terroristái megfélemlítették az esküdteket annyira, hogy jobb belátásuk ellenére, saját, életük biztonságára gondolva csupán, az IWW megvádolt tagjait bűnösnek minősítették és egy elvakult hiró a verdikt kimondása után 25-től 40 esztendeig terjedő börtönbüntetéseket osztott ki a vádlottaknak. Roberts állapota annyira súlyos volt, hogy az elmegyógyintézetbe kellett szállítani. Ott azonban teljesen magához tért és öt év eltöltése után áthelyezték őt is a Walla-Wallai börtönbe. Tíz év telt el azóta. A védelem mindent megmozgatott a centrá- liai fiuk érdekében, de sikertelenül Végre azonban Roberts ügyének újra való tárgyalását sikerült felvétetni, ami most negyedikén vette kezdetét. Amikor ezen sorokat írjuk, a tárgyalás első fejezete lezárult és annyira kedvező tanúvallomások hangzottak el Roberts mellett, hogy az esküdtek épelméjüségét ki fogják mondani. Bzekután persze meg fogja indítani a védelem a végső küzdelmet Loren Roberts teljes szabadlábra helyezéséért. Elvégre az uj háborúra való készülődés még sem jelenti azt a háborús hisztériát, melyben a többi centráliai foglyokat sikerült a lumberbáróknak elevenen elte- mettetni s ha van a bírákban, valamint a bíróban csak egy kis józan ítélő képesség, akkor Roberts ügyében meg kell hozzák a felmentő ítéletet már csak azért is, hogy ezideig is több mint tiz esztendőt töltött teljesen ártatlanul a börtönben. Sajnos, a többi foglyok sorsára ez a döntés nincsen komolyabb kihatással és még sok munkánkba fog kerülni, hogy őket is kiszabadítsuk. Meghalt Fisher Samu Az Amerikai Magyar Szocialista mozgalomnak egy régi és lelkes tagja hunyta le szemét a múlt napokban Winfield, 111.-ban, mint arról most kapunk jelentést. — Fisher Samu a “Népakarat”-nál hosszú esztendőkön át a kiadóhivatali munkát végezte, majd a magyar szocialista mozgalomnak egyet, Kifogásokat emel ellenünk^- azért, hogy a Horthyellenes libák gágogó kórusához való csatlakozásra semmi hajlandóságot nem mutattunk ezidáig. Ő szerinte pedig csakis azoknak a gágogását veszik figyelembe Horthyék, akik a new yorki pártvezérek dirigálására tempóban és egyszerre gá- gognak. Hát nagyon sajnáljuk a dolgot, de ki kell jelentenünk, hogy semmi kedvünk nincsen libasorba állni. Mi meggyőződéses emberek vagyunk és ismerjük a történelmet is EGY KICSIT. Régen volt az, mikor Jerikó falait kecskeszarvakba való fujdogálással re- pesztették meg. Éppen azért nem is hiszünk abban, hogy a Horthyellenes libák ha még úgy fognak is gágogni bármilyen formában, árthatnak a pesti országház kőfalának, melyen belül trónusol Magyarország főhóhérja, Horthy Miklós. Csak ne hülledezzék olyan szörnyen a “Magyar Világ” szerkesztője. Mi ismerjük a valódi és a müfelháborodás közötti különbséget és arról meg éppenséggel mi nem tehetünk, hogy a “Magyar- Világ” szerkesztője még nem jutott el odáig, hogy különbséget tudjon tenni a munkásmozgalom és a Horthyellenes Libákat mozgató politikai szélhámosok között Hát ez pech! Tudniillik a Gyön- gyösy ur pechje. Mert néhány hasábos gágogásából, lapjának értelmes olvasói megállapíthatják, , hogy ő is azok közül a szerkesztők közül való, aki csak ir, de NEM OLVAS. Hát kedves szerkesztő ur! Mi . egyáltalán nem kifogásoljuk, — hogy ön fentartás nélkül csatlakozott a Horthyellenes Libák táborához. Tudja ez Ízlés dolga. — Vannak emberek, akik szeretik a ] libamájat. Viszont vannak olyanok is, akik nem szeretik. Mi például a kényesebb fajtákból valók vagyunk, kiknek nem megy a begyébe és egyenesen undorodunk az olyan libáktól, melyeket az ( amerikai munkások zsírjából ki- ' préselt kukoricával (pénzzel, - - 1 hogy jobban megértse) hizlalnak csak azért, hogy a pártvezérek az ^ alkalmi torokon megtöltsék a bendőjüket. Azért, ha a sorba ál- 1 lőtt ön, csak gágogjon. Hiszen, < mint irta a múltkoriban, “ez egy 1 demokratikus ország, itt van sza- 1 badság”. Mi meg igazán nem > akarjuk a szerkesztő ur mozgási < szabadságát elvenni, mert még 1 jobban meghízna. — Egyszerűen i könyvelje el e sorokat olyképpen, 1 hogy önt is észre vettük és mint 1 aki se nem oszt, se nem szoroz, 1 annyi kivételben részesítjük, 1 hogy megengedjük, a gágogását. 1 a titkára volt. A gazdasági szervezetet illetőleg történt szakadásnál az IWW elméletet tette magáévá és annak érdekében több ízben országos utón is volt, hogy előadásaival szolgálja az IWW-t. E tevékenységéért a háború alatt ellene is elfogatási parancs volt kiadva, de sikerült a hatalom kezeiből kicsúsznia. Azóta visszavonultan élt feleségével, aki szintén sokat fáradozott a gyermekcipőkben járó munkásmozgalom megerősítésén. Fisher Samu ravatalánál Lőwy Ármin és Pika Pál munkástársak méltatták munkásságát, amelyhez a Bérmunkás lapbizottsága azzal is hozzájárul, hogy legőszintébb részvétét tolmácsolja Fisher munkástársnőnek, mig munkástársunk emlékét megőrizzük. Speed-up, Kuglizás és Bonusz rendszer A Warner & Wasey szerszámkészítő gyárban Clevelandon, nem a legkellemesebbb meglepetés érte a munkásokat. Beszélgettem a minap néhány magyar munkással, kik nagy panaszosan elmondták az utóbbi időben ott történt változásokat. Igaz, hogy ilyesmiről panaszkodnak a munkások minden gyárban, de azért említésre méltó az ottani eset, mert csak rövid idővel ezelőtt, mikor az ott dolgozó munkásoknak emlegettem, hogy mi vár rájuk, hihetetlenül csóválták a fejüket és hallani sem akartak a szervezkedésről, mert mint mondták, ők meg vannak elégedve. A Warner-gyárban a hírhedt bonusz rendszer volt a divat, mely elődje a darabszámos munkarend- szernek. De valahogyan elviselhe- tők voltak a helyi állapotok és ha egymást agyonhajszolták a munkások, akkor a megszabott órabér melletti napikeresetet, két-három dollárral is pótolhatták a bónusz- szal. Ezért nem is lehetett velük beszélni, mert arra hivatkoztak, hogy aki dolgozni akar, az náluk pénzt kereshet és nincsen szükség szervezkedésre. De annak a gyárnak a vezetősége sem aludt, mint látszik, mert bár meghagyták ugyan a bonuszt a munkásoknak, de annyira megnyirbálták és levágták az árakat, hogyha belészakadnak, akkor sem tudnak egy dollárnál többet keresni az órabér pótlásához, ami bizony alacsony. A bérlevágással egyszerre követték el azt is, ami ilyesmivel vele jár. Meggyorsították, felfokozták annyira a termelést, hogy egy olyan munkát, amit egy ember két óra alatt szokott elvégezni, most 45 perc alatt kell befejezze, mert ha nem, akkor nincsen bonusz. Egymás hajtásában annyira mennek a munkások, a dollárért és megélhetésért való küzdelemben, hogy az illemhelyek látogatására sem vesznek maguknak időt. Ott áll mögötük a hajcsár és órát tartva kezében figyeli, hogy ki hogyan dolgozik. Az uj rendszer bevezetése sem lázitotta fel azonban ezeket a türelmes munkásokat. Némelyek közülök, kik nem bírták az iramot, ott hagyták a munkát. Önként sörözték magukat a munkanélküliek amugy is nagy táborába, de harcra gondolni sem akartak. A régi római mondás ezúttal itt is bevált, hogy “kenyeret és cirkuszt a népnek”, mert ezt kapják a szerszámgyár munkásai is. A társulat a bérlevágás és a speed bevezetése előtt, beszervezte a munkásait, egy sportclubba. Kuglizó csapatokba osztotta fel őket, hogy fáradt izmaikat a tekepályán “pihentessék”. Kiad nekik kéthetenként egy folyóiratot, melyben kimutatást találhatnak a munkások arról, hogy hogy áll a tekeverseny. Mindez igazán azt a célt szolgálja, amire kezdeményezte a társulat. A gyárban nagyon kevés szó esik, hogy rossz a fizetés, hogy rogyásig kell dolozni, hanem a főbeszéd tárgya rendszerint az, hogy ki lesz a legközelebbi champion. Közben a szerencsétlenek nem veszik észre, hogy egymásután dőlnek ki a munkából is, meg a kulizásból is. Vigasztaló azonban az, hogy már itt-ott akad közöttük elégedetlenkedő, mert a kevés fizetésből még akkor sem tud elég kenyeret adni családjának, ha a kuglizásból az ő csapata az első. Ismerjük a kapitalizmus összetételét és tudjuk, hogy azok nem ismernek a kizsákmányolásban határt, de tudjuk, hogy bármilyen birkatürelemmel rendelkezik a munkás, a kizsákmányolás korbácsa észretériti. Sajnos, e folyamat lassú, de ha megindul, a kuglizással bizony nem fogják tudni megállítani. De vájjon addig vártok, mig éhen haltok, vagy szervezkedtek mint emberek? P. A. A Horthyellenes Liga pittsburghi igás... libája Pittsburghban megjelenik egy világi időszaki közlöny, egy nyomdász szerkesztésében. A világon nem sokat tudnak ugyan róla és mégis joggal nevezhetjük világlapnak, mert t. i. “Magyar Világ ”- nak hívják. Ezzel a “világ” lappal mi sohasem szoktunk foglalkozni s bizonyára azért, hogy velünk is észrevétesse magát, gágogott rólunk