Bérmunkás, 1930. január-június (18. évfolyam, 567-592. szám)
1930-01-23 / 570. szám
2-ik oldal. BÉRMUNKÁS Január 23, 1930 dalmi módszerek megfelelő és sikert hozó alkalmazásának korlátáit és feltételeit. Legtöbb igaz forradalmár abban törte ki nyakát, hogy a “forradalmat” nagy betűvel irta, a forradalomból szinte bálványt csinált, elvesztette fejét, képtelen lett arra, hogy hidegen és józanul mérlegelje, vonja le a következtetést, vizsgálja meg, — hogy melyik pillanatban, milyen körülmények, között és milyen akcióterületen kell forradalmian cselekedni és hogy melyik pillanatban, milyen körülmények között és milyen akcióterületen kell reformiszti- kusan cselekedni. Igaz forradalmárok csak akkor fognak tönkremenni, (nem külső vereséget értve, hanem ügyük belső szétbomlását) és biztos, — hogy tönkremennek, ha meg- ittasulnak és fejükbe veszik, hogy a “nagy, győzelmes, nemzetközi forradalom” összes feladatait feltétlenül, miden körülmények között és minden területen forradalmi eszközökkel meg lehet és meg kell oldani ... . Aki ilyet vesz a fejébe, az el van veszve: mert ostobaságot követ el az alapkérdésben és elkeseredett harc közepette (a forradalom a legelke- seredettebb harc) az ostobaságot vereséggel büntetik.” Mintha csak az Uj Előréhez ci- mezte volna szavait. Olyan kevéssé bírják felfogni, hogy amint a reakció itt is, a magyarok között is, minden árnyalatban összefog, éppen úgy kell összefogni mindazoknak is, akik a reakció ellen küzdenek. Nem bírnak arra a minimális álláspontra sem felemelkedni, hogy az üldözöttek ne üldözzenek. Jogcímem és kötelességem azonban arra is figyelmeztetni Ont, hogy érthetetlen előttünk, munkások előtt, hogy Ön következetesen az úgynevezett nagy urak között forog, de nem keres összeköttetést a* magyar szervezett munkástömegekkel és — “after all”, emberek is vagyunk, akiknek bizonyos emberekkel szemben emberi kötelességeink is vannak, amelyeket teljesíteni is kell; felhívom figyelmét arra, hogy Önhöz dörzsölődnek olyanok, akik még polgári értelemben is nagyon is kifogásolhatók pénzekkel és zsarolásokkal kapcsolatban; és végül, nézzen csak körül, mint ugrálnak Ön körül 1930- ban azok, akik 1925-ben messze elkerülték —- mert akkor Önt az itteni kormány szóhoz nem engedte, most peedig a hatóság kegyes engedelmével ők is---------forradalmárok. Mi, munkások, nem szaladunk Ön után, sem azért, mert gróf volt, sem azért, mert a magyar köztársaság elnöke volt, megyünk Önnel, mint harcostárssal, akit tisztelünk, mert nagy áldozatot hozott elvéért, amilyet mi munkások azonban nagyon gyakran hozunk, de szokatlan nekünk abban a társadalomban, amelyben Ön született és nevelkedett; megyünk Önnel, mert örvendünk, — hogy egy harcostársra szert tettünk, — de nem tovább. Nekünk az elvünk a vezetőnk és ha Ön, Károlyi elvtárs, ezentúl is, mint eddig véli, hogy felül- emelkedhetik embereken és mozgalmakon és nem törődik velük, sőt pont éppen azokkal áll érint' NAOYLAPOS. — A répát is behordták már. Csak a kóró és köd látszik a vonatról a kihűlt mezőkön és a varjak. Szekér áll az állomáson, a lovak szépek, és rangosak, de a szekér hitvány, a kocsis — egy kanbajuszu öreg ember — rongyos. Valakit hozott az állomásra, biztat, hogy üljünk föl és a szemében felcsillan a várható pipadohányra való ajándék öröme. A keskeny ütőn zörgés nélkül szalad a szekér a jó mély, puha sárban, két oldalt apró, kopár akácok dideregnek. Az embert körülfogja a magyar falu útjainak nyomasztó hangulata, a nedves, hervadt mezők illata amely valahogyan elhagyott temetőket juttat észbe. Óriási, barnás-szürke sikolt, fölnyilik egy gémes kút, mintha bele akarna kiáltani a pusztába, hogy ne engedjék beelefulladni a ködbe, sárba, vékony füstcsikok szaladnak az ónszinü ég felé esdeklően. A kocsis csodálkozva áll meg a tanya szélén, nem tudja megérteni, hogy mit akarhatunk itt, ahol csak apró vályogházak vannak, meg néhány száradt napraforgó. — Kit keres az ur — kérdi hosszas tétovázás után. Mondjuk, hogy senkit, csak szegény embereket. Elnéz az egymástól kőhajitás- nyira levő lapos házak fölött, aztán azt mondja, akkor akár le se kellett volna szállni a szekérről, mert ő is az. •— Hát mit írjak magáról? Megütődik, látszik rajta, hogy gondolkozik, mi volna életében az, amit érdemes volna megírni. Hátrább tolja a nyiitt kalapot a fején, homlokának sűrű barázdái mozognak. Kis kunszabásu ember arca, olyan, mint a cserzett kordován, kocsis a malomtulajdonosnál, egyedül való ember, — ennyit már tudtunk róla. — Tud Írást — segítjük. — Igen, olvasni is — mondja olyan büszkén, mintha az olvasás valami külön tudomány volna. Elmondja, hogy huszár volt Kecskeméten, egy golyó most is a hátában van és valamikor a maga gazdája volt, de a bánat elvitt mindent. Kérdjük,, hogy milyen bánat, de arra már nem felel, — hosszú, alig hallható sóhajtást kezésbe, akik Öntől — az Ön szavai szerint — személyesen is, elvileg is messze állnak, akkor nekünk munkásoknak le kell. vonnunk a konzekvenciát, nem azt, hogy Ön nem jó elvtárs, .hanem azt, hogy nem bírja magát beleélni abba, hogy Károlyi Mihálynak nemcsak jogai vannak, de vannak fokozottabban kötelességei is. Ezt a yilt levelet nem azért Írtam, hogy Önnek kellemetlenkedenged bele a ködbe, aztán elborult arccal, rálegyint a lovakra és elnyeli az akácosba forduló ut. Az “anyag.” Nekivágunk a sárnak az első ház irányában, meghúzzuk a fakilincs madzagát, kutya sem vakkant, az udvar csak két oldalt van bekerítve. Kis puszta udvar, közepén guggol egy gyermek, riadtan fölugrik és rohan a házba. Csak úgy cuppog a sárban a me- zitlába. Bent vagyunk. Valami répaszagu meleg párából lassan- kint kiformálódik a homályból egy hosszú ember, ez a gazda. Bemutatkozik. M. Dénes, elől egy kis szoba, hátul egy nagyobb szoba, a kicsinyben még kisebb vaskályha, meg két tyuk, a nagyobban három gyermek. Ez mind az övé. A gyermegeg ,- d b,féágbb övé. A gyermekek éppen esznek egy fazékból, hárman főtt kukoricát. — Jó? Ha cukor volna benne, jobb volna, de az nincsen. Egyék, a liba is meghízik tőle. Mosolyog fanyarul, majdnem a padlásgerendát éri az ember feje, szerencsére egy kissé hajlott ember és igy kényelmesen elfér. A vékony padlástartó gerendák is aggasztóan meg vannak hajolva, mintha megunták volna a tető tartását. Le akarnak szakadni, ennyi nyomorúság felett. — Dehogy szakad, kérem, -— üres most a padlás, még a jó világban görbült el ennyire. — Hogyan? •— Mert akkor tele volt, búza, minden, még sonka is, most meg semmi sincsen. — Mikor volt az a jó világ? — Még tavaly is jobb volt, — most egyre rosszabb. Elmondja, hogy tavaly még hat hónapot dolgozott, az idén már csak hármat. Napszámba, ahol lehetett, aratáskor keresett öt pengőt, aztán kettőt, most meg már semmi sincsen. A földes szoba gőzében, a barnára pácolt, hajlott gerendák alatt áll az ember. Mezítláb van, valami rossz katonanadrág lötyög rajta, háta mögött a szűk, párás ablak és a három gyermek. jek és közös ellenségeinknek örömetszerezzek, hanem azért Írtam, hogy a nyilvánosság erejénél fogva kényszeritsem Önt arra, hogy álljon élére aktiv munkával nemzetközileg annak a mozgalomnak, melynek csak egy célja van és csak egy célja lehet: Magyarország dolgozó népe szabad és boldog legyen! Bronx, New-York, 1930 január havában. Kérdjük az asszonyt, az elment a malomba, hogy hozzon egy kis lisztet pénzért. — Búzája nincsen? — Volt, de eladtam. A falon kéklik komoran egy szentkép, tovább egy katonakép, kézzel faragott, cikornyás rámában, olyan, amibe csak a fejet kell lefotografálni, ez ő. 1913. Ó, milyen más fej. A nyalka bajusz hervadtan, megritkulva lóg bele a sovány keserű szájba, a nyak a kiálló ádámcsutkával olyan vékony, hogy alig bírja a nagy, bus fejet. — Bizony, tizenhat esztendeje. — mondja mélázva. Semmi... — Amit lát, kérem, egyébb semmi. — Ennivaló ? — Három zsák krumpli kint a veremben, aztán vagy hat sütni való tök, egyébb semmi. — Marha? — Ez a két tyuk, sokszor el kellett volna adni, a gyermekek miatt nem engedtem. A komor, sovány embernek enyhültebbé válik a hangja, — amint a gyerekekről szól. A gyermekekről, akik főtt kukoricát esznek és hárman járnak ki az udvarra, egy nagy, eltaposott ka- tonabakkancsban. N.--------o-------Beérkezett előfizetések január 13-16-ig A. Székely, Bedford 4 A. Kucher, Pittsburgh . 3 St. Ehasz, New-Brunswick 3 J. Kozsány, New-York 2 L. Rost, Phila 2 F. Zsamar, Manayunk 2 P. Szuch, So. Bend 2 A. Molnár, New-York 1 V. Hegedűs, Evanstone 1 R. Deutsch, Miami Beach 1 L. Bandula, Cleveland 1 L. R. Tóth, Detroit 1 P. Szabó, Milwaukee 1 J. Stanchi, Caldwell 1 J. Lukorszky, Jere 1 A. Lelko, Pittsburgh 1 Mrs. I. Pollack, New-York 1 J. Deme, Akron 1 St. Szilágyi, Martins-Ferry 1 J. Lakner, Cleveland 1 J. Buzay, Cleveland 1 J. Vizi, Akron 1 J. Orosz, E. Orange 1 Lakatos László. A magyar falura már ráborult a téli nyomor “Néprajzi tanulmányok a vályogházakban
