Bérmunkás, 1930. január-június (18. évfolyam, 567-592. szám)
1930-01-16 / 569. szám
.már 16, 1930. bérmunkás KEZDETBEN I. IV. Kezdetben is már megvoltam, Szültem az emberek ezreit. Pogány voltam, majd Istent hittem, Hordtam a szolgaság bilincseit. II. Én voltam a nagy művészet, Faragtam élő Isten szobrokat. Én voltam régen földön az ur, Szültem a parancsoló urakat. III. Én gyártottam pengő kaszát, Arattam vele érő életet. Hasítottam föld kérges hátát, Ebből nekem még egy sem érhetett. Én szálltam a bányamélybe, Hoztam fel a Dárius kincseit: Sok fénylő ércet, vasat, szenet, S láncra fűztem emberek ezreit! V. Én öntöttem élő sárkányt, Bele a tűz robbanó nyelveit És velük mentem én, s ott voltam, Átdöftem tőrrel ezrek sziveit! VI. Én voltam földön az ács, Magam faragtam nehéz keresztet. A hü barátom és testvérem, Megkoronázva erre feszített. Te, Madárovics, nem esünk mi inén le ?! — Kuss! — mondta egyszerűen a pilóta. A költő megkapaszkodott az ülés támlájában : — Madárovics, én szédülök! — Az természetes — szólt csöndesen a pilóta —* a boldogságtól. — Madárovics! — nyöszörgőit a költő — nem attól, a gyomromtól ... . Erre már nem felelt a pilóta, mert a gépet ádáz szélroham kapta el. Ide-oda vágódott az alkotmány, le- és felbukott, önmaga körül forgott és a költő hirtelen megkapta a végtelenség tengerének betegségét. A nap ijedten elfutott erre, a felhők sürü köny- nyel siratták a szomorú látványt. Csúnya, viharos idő támadt. — Istenem ! Istenem ! — ordította a költő — végünk van . . . Csak kerülhetnék vissza a földre! Madárovics, Madárovics! Azonnal szállj le! Hallod! Azonnal szállj le! Még egyszer földet a lábam alá! A pilóta észrevette, hogy a motorral valami baj van, megrántotta a kormányt és siklórepüléssel megindult vissza a föld felé. — Föld ! Föld ! — kiabálta eszeveszetten a költő, amikor meglátta újra repülőteret. Letépte magáról a szíjat és amikor megálltak a hangár előtt, kiugrott a gépből, nem nézett vissza, nem intett búcsút az égnek, rohant a villamos megállóhoz, remegő kézzel váltott egy szakaszjegyet és ott- hori belebujt az ágyába. Hascsikarás és hidegrázás közben két napig feküdt a takaró alatt. —------o-------FLORIDAI ÉLŐKÉPEK... Irta: VADAS ISTVÁN. Florida olyan állama az Egyesült Államokban, amelyet a természet örök napfénynyel ajándékozott meg. S ami természetes és magától értetődő, hogy az osztályok uralmában a napot, a csillagokkal és a kék tengerreel egyetemben az uralkodó osztály a ma- .ga számára sajátitta ki. A napfény milliók számára gyógyító erő, balzsam az elgyöngült munkaerőknek és frissítő ereje az idegeket megőrölt emberiségnek. — Floridai nap jóságosán vendégül látná a föld minden nyomorgóját, a bérharcban megedzett föld alatt fekete gyémántot termelő bányamunkást, vendégül láthatná a munkában meggörnyedt, öreg napszámosokat és millió számra vendégül láthatná a pálmafák dús ligetjeiben kellemesen üdülhetne millió és millió anya. De Florida kimondottan a gazdagoké, akik az Egyesült Államok polgárháborújában a szerencsétlen fekete néger milliókat még papirosban sem akarta felszabadítani. Floridában a gazdag fehér ur 7-ik oldal. korlátlan ur a fekete rabszolgák felett. Külön törvények vannak fekete rabszolgáknak és külön vasúti kocsi és külön Ghetto jár ki az LTr eme' teremtményeinek. Pedig a szent Biblia szerint, az Ur Isten a saját képmására teremtette az embert. Már pedig Florida földjén a termelő munkások többsége színes. Ök építik a díszes, kincses palotákat és még munkájuk gyümölcse még az sem lehet, hogy ott fáradalmaikat kipihenhessék. Balkáni demokrácia ez. Nem! A kéjelgő turista egyformán mondja: — Ez Istennek szent földi paradicsoma .... Drága, kéjes paloták, és játék- barlangok ezrei várják háromnégy hónapra a gazdagokat a szezonra januárban, mig az éhségtől és hidegtől kint szenved a proletár a nagy Nyugaton és Keleten, addig itten Délen napfényben sütkérezik a jólétben élő polgártárs. A gazdag polgártárs demokráciáról cseveg neked és egyenlőséget hirdet, de itten, Floridában még ez sem szükséges. Itten nyíltan jut kifejezésre a gazdagok pazarlása. Szemérmetlenül pocsékolják az élet javait. — Nincs keresztényi szerénység, még felebaráti maszlag sem. Csak pénz van és csak a pénz uralma szorozza és osztja el a kéjelgőket.. Nyugatról az éhségtől meggyötörve menekülnek ezres csoportokban a munkás seregek. Nem tudják, mitevők legyenek. Egyesek, mint “kiváló” intellektuel- lek, az osztályharc helyett a kor- gó gyomruaknak izmusokat ajánlanak. Az éhes sereg, köztük számtalan magyar munkástársunk — almát esznek ebédre —és felváltva, ha jut — káposztát. És ha a káposzta is elfogy, Krisztus nem fog leszállói a földre, a jó öreg rendőrség szedi össze a dolgozó fehér embereket és kiviszik a másik államba, hogy ott “tágasabb”. És ne zavarjátok a gazdagok uralmát. Eszembe jut Karácsony. Millió számra csillognak hatalmas, zöld karácsonyfákon kicsi rőzse- lángok. Pedig két karácsony van az örök Napfény országában is. Szegények és gazdagok Karácsonya. Tanuljuk meg jól a kü- lömbséget. Tanuljuk meg az ipari szervezkedést, az OSZTÁLYIIARCOT. --------o-------1930 február 15-én A M. B. Szövetség new-yorki első osztálya kitűnő műsorral egybekötött táncmulatságot rendez a pénztár javára. A Modern Színkör egy felvo- násos szidarabbal közreműködik. Az estély a szokott helyen fog lezajlani, 347 E. 72-ik utcában. A new-yorki összmagyarság pártfogását kéri a Rendező Bizottság. 4 VII. Én voltam a vesztett helyen, Magam lettem a vérző nagy halott, Én leszek a fény s feltámadás, Várom a nagy napot, a holnapot! Rozik Emil. A KÖLTŐ ÉS A PILÓTA Irta: HÍDVÉGI LÁSZLÓ. A költő rendkívül légies gondolkozáséi ember volt, bár alakra nézve a nagyon kövér emberek közé tartozott. De test és lélek az kettő, aminek a külön választása különben a költő mondani valóinak a lényegét alkotta. “A ronda, piszkos föld és gyönyörű, tiszta ég” cimü verses könyve előszavában bőségesen kifejtette erre vonatkozó nézeteit. Undorodott a “sárgolyótól”, ami mindenre szennyet ken, gyűlölte a testi szerelmet, mert az durva, megvetette az embert, mert nyers “fizikai lény”, irtózott a nyomorúságtól, mert az tisztátalan. Ellenben a lélek titkos rezdülései ! Ah ! Igen,ez az igazi! Érzések az érzésekért, szép színek, hangok, szavak önmagukért! A költő nem kádban fürdött, mint a földi halandók általában, ha piszkosak, hanem a “Végtelenség tengerében”. Valóban különös lény volt a költő. A kritika eszményinek nevezte és azon gondolkozott, hogy ne magyarosítsa e a nevét Eszményire, ami által örökre magán viselhetné a kritika értékelését. Különben Rozen- zweignek hívták, bár ennek ellenére is arisztokrata volt. Ő volt az uj kaszt, az “emberek embere”, az álomhajón, felhők között ttszó.” Igen, igen, a felhők között, az étheri tisztásában, együtt bégetni a bárány felhőkkel, sóhajtozni a szellőkkel, villanni a nappal és köpni a földre az esővel együtt! A költő szerette az ilyen magas hasonlatokat. Anyagi sikere csekély volt, de büszkén hangoztatta, hogy viszont, az égen minden csillag az övé. A költő most éppen a kávéházban ült, amit hangárnak nevezett, ahonnan időnként kiröpült. (Állítólag az utcára is, ezt azonban a főur mesélte.) Egyszerre felugrott . A szomszéd asztalnál megpillantotta a- pilótát. — Madárovics! — röpült feléje a pilóta. Egyszerre beszéltek: — Olvastam a verseidet! Hallottam a rekordjaidról! Kerestelek ! Én is kerestelek! Érettségi óta nem láttalak! A költő egészen elérzékenyült: — Tee vagy a legjobb barátom ! Kössünk véd és dacszövetséget! Te is a felhők között lebegsz, nekem is az az otthonom! A föld csak azért kell nekünk, hogy a levegőbe emelkedhessünk! Csak mi ketten érthetjük meg egymást a világon! A pilótának tetszett a rokonszakma és kartársnak szólította a költőt, aki továbl) leelkendezett: — Jó, hogy megláttalak! Vigyél magaddal, te, vigyél magaddal az égbe, hogy bevonuljak személyesen a birodalmamba. — All right! — mondotta a pilóta. Öt perc múlva indulok Lipcsébe. Vedd kalapodat, és mehetünk ! A költő kéjes érzéssel foglalt helyet a pilóta mellett. Szemét lehunyta az indulásnál és csak öt perc múlva nyitotta fel. Akkor azután lenézett: — Ajaj! — kiáltott ijedten. — Nagyon magasan vagyunk . . .
