Bérmunkás, 1930. január-június (18. évfolyam, 567-592. szám)
1930-06-26 / 592. szám
Junius 26. BÉRMUNKÁS 7-ik oldal. A szlovenszkói munkáséletből Irta: BLISTYÁN SÁNDOR. TISZTELT MUNKÁSTÁRSAK! Az itt megirt sorok a csehszlovákiai munkásviszonyok hű tükre. E tárca elolvasása után az amerikai munkástársak megközelítő fogalmat alkothatnak arról, hogy mit jelent itt Szlovenskón a munka és hogy a különböző munkás pártok mennyire kihasználják az itteni szerencsétlen munkásokat üzleti céljaikra és milyen gyalázatos módon erőszakolják rájuk az át nem érzett sztrájkot. A jelen sorokat annál is inkább hűen tudtam megírni, mivel az itt megrajzolt jeleneteknél magam is jelen voltam, amennyiben az u. n. sztrájk engem is érintett. A kérges munkáskezek nyugodtan forgatták a lapátokat és emelgették a csákányokat, amikor a szakszervezettől jött a kiküldött és azt mondta: “Mindenki tegye le a szerszámot, mert különben mint sztrájktörőket fogják őket kezelni!” A munkások bambán néztek egymásra. Sztrájk van? A legtöbb része azt sem tudta, hogy mit jelent ez a szó. Sokan közülük nem is ismerték a szakszervezetet, ahonnan jött a parancs, hogy abba kell hagyni a munkát. Csupán azt hallották a szervezet tagjairól, hogy azok “kommunisták!” Aztán meg ki kivánta most a sztrájkot ? Hiszen örülnek, hogy dolgozhatnak ! A fizetés bizony nagyon kevés, de hát ez még mindig jobb a semminél, mert legalább száraz kenyérre telik. Egész télen dideregnek és éheznek. Dolgozni nem tudnak sehol, ^ert hát a gyárak mind leálltak; azt mondják, hogy nincs megrendelés. Egy fillér keresetük nincs. Az asszony is csak néha-néha megy valahová mosni, vagy takaritani. De hát ebből még ő is nagyon szűkösen élne meg. Hát akkor most az embert is kitartani ! Meg a gyerekeket is. Azt bizony nem lehet abból a pár fillérből. Alig tudnak élni egyik napról a másikra. Most a télen meg hó is kevés volt, úgy, hogy nem kellett még hólapátoló sem. Ruhára ! Arra meg nem is lehet gondolni. Csak éppen hogy nem fagynak meg. Mikor meg nagyobb hideg van: akkor bizony még ki sem mennek az állomásra valami tró- geroskodás után nézni. Igaz, hogy otthon is hideg van, mert bizony fát nem tudnak venni. Hacsak elel nem lopnak egy pár darabot vaiigyességgel és páratlan kedvességgel a junior club leánykái végezték. A szerencsekeréknél, — amely szintén emelte a mulatság jövedelmét, szorgalmasan dolgoztak Deák és Vizi akroni munkástársaink. A tánckedvelők a késő esti órákig szórakozhattak a nagy táncteremben. A minden tekintetben jól sikerült ünnepély egyetlen kelle- metelen része az volt, amikor az est beálltával búcsúzni kellett a vidéki és helybeli munkástársaknak, ismerősöknek, de valameny- nyien úgy váltak el, hogy a közeljövőben ismét együtt leszünk, ha lehetséges még nagyobb számban. Tudósitó. lahonnan és azzal be nem fütenek. De most már az is bajos dolog, — mert legújabban már a rendőrökön kívül “vagyonőrök” is vigyáznak a zsidó vagyonára. No de azért otthon még sem fáznak úgy, mint a szabad ég alatt. Igaz, hogy az ablakon mindig ott virágzik a jégrózsa. No dehát mit csináljanak [Bizony ez a kegyetlen tél ugyancsak megkinozza őket. Az ember bőre mindig olyan fagyos, mint a libabőr. Oszt mindig reszket, mint a kocsonya. De hála az Istennek, van még ezen a világon tavasz is! Tavasz- szal már legalább nem fáznak úgy, mert akkor már legalább a nap is süt. Igaz, hogy bizony abban a loccs-poccs időben a lyukas tetőn becsurog a viz az ágyra, oszt bizony a vizesben rossz aludni. No de hát ez még mindig jobb, mint a tél! Legalább már ki mehet valahova az ember. Meg aztán munka is jobban akad. Ilyenkor kezdenek építeni is — már aki teheti. Igaz, hogy már ez is kezd ritkulni. No de mégis! így volt ez most is. Egész télen nem tudtak sehol dolgozni. Aztán jött a tavasz és hál’ Istennek, elég sokan építtetnek, úgy hogy mégis akad valami munka. A fizetés nagyon kevés, de hát szívesen túlóráznak is és örömmel dolgoznak. Oszt most jönnek ezek a piszkosok, ezzel a sztrájkkal! Ki kérte ezt tőlük? Hisz egyikük sem akarja abbahhagyni a munkát. És ha nem sztrájkolnak, akkor még a fejüket is beverik. De mire is való ez az egész história ! ? A munkabért úgy sem tudják felemelni. Hiszen annyian vannak, akik nem dolgoznak és akik ide sem tudtak bejutni, hogy ők hiába teszik le a szerszámot, helyettük száz és száz munkás akad. Azok közül meg egy sincs bent a szervezetben. A múltkor is egy csomó munkanélkülit dobtak ki. Most meg őket sztrájkba léptetik! — Először is mindnyájan nincsenek bent a szervezetben, másodszor pedig egyikük sem kívánja a sztrájkot. A bérüket úgy sem tudják felemelni. A múlt évben is igy csináltak velük; azután meg kevesebbet fizettek nekik a vállalkozók. Jó-jó, hiszen nekik is elkelne a több pénz, hogy legalább rendes ruhában tudnának járni. No de ezt a vezérek nem tudják megcsinálni, hiába kapálóznak. Most is ne! Nekik megjön a parancs, — hogy hagyják abba a munkát, a mesterek meg nem is mozdulnak, hogy letennék a szerszámot. Hát persze, a szakmunkásnak megvan a fizetése. Abból félre is lehet tenni télre. Nem is kínozza meg őket úgy a tél. No de hát ha sztrájk van, akkor ők miért nem hagyják abba a munkát? Akkor ők is többet keresnének, ha a sztrájkot együttesen megnyernék. Dehát ő nekik nem kell több, ők a fizetésükkel meg vannak elégedve. No meg aztán, ők mindnyájan benne vannak a szakszervezetben! Legelőször is nekik kellene leállani, mert ők szervezett munkások és tudják, hogy a sztrájkot miként kell csinálni. Hát akkor a vezérek meg mit akarnak velük ? Hisz közülök csak egy páran vannak szervezetben és azok sem tudnak a sztrájkról semmit. No meg aztán miből fognak ők megélni a sztrájk ideje alatt?! Félretett pénzük nincsen, amiből tudnának élni. A szakszervezetből meg semmit sem várhatnak. Hiszen, ha népkonyhát állítanának fel! Akkor jó volna! No de miből fizetnék a népkonyhára valót? — A szakmunkások nem sztrájkolnak és igy ő rajtuk nem segítenek. Hogy az általuk befizetett pártpénzt fordítanák a népkonyhára? Arra gondolni sem lehet ! De meg van-e még egyáltalán ez a pénz is? A múltkor is azt hallották, hogy az egyik “kommunista” vezér egész éjjel dorbézolt a munkás pénzen. Hát ilyeneket csinálnak a szakszervezetben is. Most meg őket itt sztrájkba léptetik?! De bizony legalább megkérdezik a vezéreket, hogy a szakmunkásokat miért nem sztrájkol- tatják? Erre az egész erőszakkal sztrájkba vitt munkáscsapat megindult a szakszervezet felé, a munkán hagyva a szakmunkásokat, — akik zavartalanul dolgoztak tovább és a segédmunkát maguk elégítették ki. Ezalatt a sztrájkolok betértek a szakszervezet udvarába, ahol egy ott levő munkás azt mondotta nekik, hogy a vezérek elmentek a feltételeket megszabni a vállalkozóknak. Vártak, vártak. Két óra múlva megérkeztek a vezérek is. Aktatáskával a hónuk alatt berukkoltak a szakszervezetbe. Az arcuk meglehetős jókedvet árultak el. Biztosan jól elintézték a sztrájkolok sorsát! Az egyik vezér felállt egy állványra. Igyekezett a mosolygást elnyomni és tragikus arcot vágni. Levert hangon kezdette beszélni, hogy nem tudtak semmit kivívni, mert a vállalkozók nem hajlandók többet fizetni. — Meg aztán nem is lehet! Annyi munkanélküli van, hogy a vállalkozók azokból pótolják a sztrájkoló munkaerőt. Tovább nem tudott beszélni. — Óriási,lett a zsivaj. A munkásokban felébredt a keserűség, az a sok gyalázat, ahányszor már becsapták őket. Többen elkezdtek ordítani: “ Le velük! Árulók! ’ ’ Bitangok, akik csak eszköznek használnak bennünket! Verjétek őket agymn!” A nagy lármára előfutottak a már ólálkodó rendőrök és a tömeget kezdték szétza- varni. De nem is nagyon kellett őket kergetni. A kenyér, a kétség- beesés megrohanta őket és elkezdettek futni vissza a munkára ! — Mire azonban odaértek, már uj munkások voltak, akik időközben jöttek és akiket olcsó pénzért felvettek. Ott azután értesültek arról, hogy a vezérek a sztrájkot aljas módon eladták. A szerencsétlen, kidobott munkások pedig hiába könyörögtek, hogy akármilyen munkát, csak adjanak nekik: — nem volt kegyelem. Lehetett ott látni szitkozódó apát, dühöngő fiatalembert, nevetgélő munkás- bakfisokat és kamaszokat, akik az egészet egy nagyszerű játéknak tekintették; keservesen siró özvegy asszonyt, aki apró gyerekeit ebből a silány keresetből tartotta el és aki előtt a holnap bizonytalan körvonalai bontakoztak. Az egész csoport a kétségbeesés szomorú képét, a kenyér utánni hajsza és a bizonytalan élet minden szörnyűségeit mutatta. Voltak azonban kevesen olyanok is, akik látták a vezérek nyomorult cselekedetét és akik talán ábrándoztak egy becsületes munkásszervezetről, amely ezt a sok megalázott munkást gerinces munkássá teszi. 25 éves jubileum Az IWW összes new yorki csoportjai, a szervezet huszonöt éves fennállásának alkalmából nagyszabású nemzetközi mulatságot rendeznek julius 6-án a ZEDRES GROVE-ban. Szervezetünk angol, finn, olasz, spanyol ajkú tagjai, valameny- nyien résztvesznek ezen nemzetközi piknik rendezésében és természetes, hogy mi magyarok is. Arra kérjük tehát a Bérmunkás olvasóit, hogy teljes számban jelenjenek meg. A szórakozás, minden tekintetben biztosítva lesz. Útirány: A Lexington Avenue White Plains road feliratú subway veendő a 241-ik utcáig, ahol két autobus fogja a közönséget a helyszínre szállítani. Szerkesztői üzenet T. B. Pittsburgh. Azért nem foglalkoztunk vele, mert a Munkás B. Sz. ügyeinek intézésével az össztagság, az intéző bizottságot bízta meg konvenciótól konvencióig. Ha ők hibát csináltak? majd felelnek érte az össztagság- nak. Egyébként a nyomdaügy csak annak a testületnek beliigye. Felelőtlen, rosszakaratú emberek azok, kik olyasmit mernek állítani, hogy az Intéző Bizottság tagjai Horthyisták. Hiszen csak pár hónappal ezelőtt tiltották ki Horthyék az “Összetartást” Magyarországról. Hogy egészen precízek legyünk erről a (27,043-929. X. 2.) rendelet szolgál tanúbizonyságot.
