Bérmunkás, 1930. január-június (18. évfolyam, 567-592. szám)

1930-05-22 / 587. szám

tí-ik oldal. BÉRMUNKÁS Május 22. Fel kell világosítani az anyákat Két keresztény pap kijelenté­seit közöljük az alábbiakban, akik nem vonakodtak nyiltan és meg­értőén beszélni a szexuális kérdés­ről és annak olyan kényes pont­jairól, amelyekről náluk csak mélységesen hallgatni illik, vagy ha mégis beszélnek róla “vallás­erkölcsi” szempontból, akkor csak sötétség és tudatlanság, ál­szemérem és képmutatás árad a véleményekből. Pedig a két pap közül az egyik Anglia főpapja: a canterbury érsek, aki éppen úgy feje az anglikán egyháznak, mint Magyarországon a hercegprímás. A canterbury érsek az egyházme­gyéknek április 4-én Londonban tartott gyűlésén, amelyet a szoeia- lisvédelem dolgában hívtak össze, a következőket mondotta: “Azt kívánjuk, hogy a nemi ösztönfelszabaduljon attól az ér­zéstől, hogy mindig tilalmak és korlátozások fojtsák el. Igazi he­lyet akarunk a nemi ösztönnek biztosítani azok között a teremtő és az embereket formáló erők kö­zött, amelyek minden egészséges és életvidám fiúban és leányban megvannak . . . Szívesebben vál­laljuk a szabad megvitatás veszé­lyeit, mint azokat a sokkal na­gyobb veszedelmeket, amelyek a megátalkodott és kárhozatos el­hallgatásból származnak.” Á másik pap, aki erről a kér­désről nyilatkozott, dr. Hermann Muckermann jezsuita páter, a ber­lini antropologiai intézet eugene­tikái (fajnemesitő) osztályának a vezetője, aki ezidőszerint elő­adásokat tart Bécsben az átörök­lés tanáról. Egyik előadásában a többi között a következőket mon­dotta : “Amikor arról van szó, hogy elkerüljük, hogy terhelt gyerme­kek szülessenek, akkor nagyon ra­dikális intézkedésekre van szük­ségünk. A gyermek két szülőnek mozaikszerü összetétele. Az embe­riség nem volna annyi betegség­től sújtott, ha kötelező házassági tanácsadók léteznének, amelyek­nek következtében sokkal keve­sebb egészségtelen gyermek szü­letne. Mielőtt megengedjük, hogy arra kerüljön a sor, hogy két em­ber házasságot kössön, előbb egészségi bizonyítványaikat kel­lene bemutatni. Majd ha ez álta- nosan gyakorlatban lesz, akkor minden máskép lesz. Ma a nép- vagyonnak milliárdjai pusztulnak el csak azért, mert olyan sok gon­dozásra szoruló ember van, akik egész életükön keresztül beteges­kednek vagy nyomorékok, anél­kül, hogy valami hasznos dolgot tudnának csinálni. És mindig újabb és újabb csapatai az örök­lött betegséggel terhelteknek jön­nek hozzájuk. Miért nem sterili­zálják azokat, akik veszedelmez- tetik a nép egészségét? Ezt vagy orvosi vagy erkölcsi eszközökkel kellene véghez vinni, az illető egyénisége szerint.” Ennek a katolikus papnak és tudósnak a véleménye szerint te­hát nemcsak megengedhető dolog az, hogy embereket mesterségesen terméketlenné tegyenek, hanem egyenesen a társadalom magasabb érdeke kívánja, tehát közérdekből kell megtenni. És a katolikus egy­ház mégis erősen elitéli a születé­seknek nem a társadalom kény­szere, hanem önkéntes elhatározá­(Folytatás az 1-ső oldalról) pátok fúrták alá, utat vágva a földalatti vasút vonalának. Az Előréék házát nem takarították el, ott ékeskedik a Houston Streeti hátsó oldala feketén beszurkozva, mintha csak védekezésképpen szurkozták volna be a kiáradó bűz visszatartására. Munkás emberek keservesen keresett dollárjait ta­karja a szurok és azt a csalást, mellyel a pártvezérek azt tőlük ki­csalták. Már bejelentették a kon­venciónak, hogy a ház ügye még 5 évig is elhúzódhat. Mi jól tud­juk, hogy miért! Még évekig akarják kitolni a vezérek a dön­tést a ház ügyében, mert jól tud­ják, hogy az olyan felháborodást váltana ki a tagságból, hogy még talán a diktátorokat is elsöpörné helyeikről. Ők azok, akik minden­kit lelepleznek. Ók azok, akik más betegsegélyzőknek irányt akar­nának szabni és saját kicsinyes ügyeiket nem bírják elintézni, sa­ját vagyonukat nem tudják meg­őrizni. Annyira bizonytalan ház­vételbe fektették be a betegse- gélyzőjük minden pénzét, hogy annak több mint fele még a leg­kedvezőbb körülmények között is elúszik. És itt jut eszembe a Történelmi lecke negyedik pontja, a bizalmi férfiak jelentsése a konvencióhoz, de ezt már mondják el ők saját maguk a sajátkezű aláírásaikkal, mely a MBÖSZ május 3-iki kon­venciója elé lett beterjesztve és amely a következőképp hangzik: Bizalmiférfiak jelentése. TISZTELT TAGTÁRSAK! Jelentjük, hogy a minket érintő funkcióhoz az köt, hogy a szervezet vagyonának bizton­ságát minden tekintetben meg­óvjuk. Továbbá, hogy meggyő­ződjünk arról, hogy a szervezet vagyona teljes biztonságban van-e? Kijelentjük, — hogy a szervezet tisztviselői által ki­sa folytán való korlátozását. Ez­időszerint még sok országban oly büntető törvények vannak, ame­lyek a születések korlátozását büntetendő cselekménynek minő­sitik. És az egyházaknak nincsen ellenvetésük, hogy évenként, az anyáknak ezrei pusztulnak el, csak azért, mert gyöngék, betege­sek és nyomorult viszonyok kö­zött élnek és mégis sok gyermeket szülnek, amire kényszerítik őket. A visszás és képmutató törvények ellen különösen a szocialista nők dolgoznak mindenfelé erőteljesen, hogy ezeket a törvényeket az em­berséges érzés, a belátás és a fel­világosodás szellemében változtas­sák meg. A “ Nőmunkás ”-ból. mutatott vagyontételek helye­sek s azokról minden hiteles okmány meg van az Intéző Bi­zottságnak. New York, 1930 márc. 31. Lusztig Imre, Bebrits Lajos, bizalmiak. A körmönfont bizalmiak nem merik már azt állítani, hogy az Önképző tagságának 64,553.97 centje biztonságban van, hogy az jó pénze a tagságnak, de politi­kus taktikával azt állítják, hogy a kimutatott vagyontételek helye­sek és azokról minden hiteles ok­mány megvan az Intéző Bizottság­nak. Hiszen sem mi, sem a tag­ságnak nincs és nem volt kételye aziránt, hogy az Önképző tagsá­gának a pénze EL VAN helyezve, amiről a bizalmiak is tanúskod­nak, mi már évek óta azt állítjuk, Szörnyűséges szó, hátborzonga­tó ! Az emberek szive összeszorul, ha azt olvassák, hogy egy ember­társuk az éhhalál áldozata lett. — Borzadva teszik le az újságot s legalább néhány percre beléjük költözik a szánalom, talán a fel­háborodás is. Az élet száguld tovább, elmossa a holt ember em­lékét, a szánalom és a felháboro­dás feledésbe megy, hiszen annyi izgalommal teljes a mai élet, hogy nem is csoda, ha az emberek a leg­borzalmasabbat is elfelejtik, hogy elfelejtik az éhenhalt embert. — Hogy is volna ez csoda, amikor több mint másfél évtized óta a ha­lál úgy jár az emberek között, hogy egészen megszokták már. Megszokni a halált, ó, bizony ez éppen olyan rettenetes, mintha egy ember éhhalált hal. A halál gondolatának győzelme ez, az élet felett. De nem bölcselkedni akarunk itt, inkább a lázadásunkat akár­hogy az Önképző tagságának a pénze, a vagyona rosszul van el­helyezve, amelyről a bizalmiak, akik ennek az őréül vannak meg­választva, NEM MERNEK NYI­LATKOZNI. Tehát a bizalmiak szerint min­den helyes, minden rendben van, az Önképzőék vagyona biztonsá­gosan meg van óva. Ha ezt a fenti bizalmiak aláírják, akkor az úgy van és az Önképző tagok csak nyugodjanak bele, a pártvezérek mindent nyugodtan és jól intéz­nek és a leghűségesebben betöltik a bizalmi állást. Csak továbbra is bízzanak az Önképző tagok a fen­tiekhez hasonló bizalmiakban és lesz még néhány házügyük, me­lyeket ismét nekünk kell majd körülsétálni, hogy a tényállásról beszámolót írjunk. Mi a magunk részéről őszintén kívánjuk, hogy legyen már végre ez a kényes ház­ügy elintézve és ha azok a reak­ciós városatyák talán ellenforra­dalmi szempontból még tovább el­akarnák huzni ezt az ügyet, haj­landók vagyunk még mi is tilta­kozó gyűlést rendezni a lelketlen városi politikusok ellen. Mert ez mégis csak gyalázat, hogy a sze­gény kommunista pártbetegse- gélyző ellen olyan terrorisztikus intézkedéseket tesznek, hogy még a házukat sem veszik meg tőlük. Az ilyen városi adminisztráció megérett a pusztulásra és érdemes a helyükre tenni olyan politiku­sokat, mint a fenti bizalmiak, — akik bebizonyították, hogy a pénz­ügyek feletti őrködésben kellő gyakorlattal birnak és a tagság pénzét annyira féltik, hogy elte­metve azt a házügyben, többé elő sem adják. juk megmutatni: nézzétek embe­rek, micsoda rendben élünk, esz­méljetek emberek ebben a kábító anarchiában, a borzalmaknak eb­ben a világában, ocsúdjatok fel eszméletlenségtekből, hiszen ret­tenetes dolgok történnek a vilá- gon-mindennap, a napnak minden órájában. Néhány rideg mondatban röpí­tik világgá a new yorki jelen­tések, hogy Kina északnyugati tartományait újabb szörnyű éhín­ség fenyegeti. Hárommillió ember­re mondotta ki halálos Ítéletét a mai világrend, hárommillió em­bernek kell elpusztulnia, mert nincs mit ennie, éhhalál fenyeget hárommillió szegény kínait. El­hullanak, mint ősszel a legyek, el­hullanak ők is, mint ahogyan el­hullott az a két millió kínai em­ber ott északnyugaton, ő előttük, mert nekik sem volt mit enniök. Egy országnyi ember, élet, re­ménység, szerelem, munka pusz- Folytatás a 8-ik oldalon) Harmadik séta a MBÖSZ háza körül ÉHHALÁL Legyen minden olvasónk otthonába a versenydi j!

Next

/
Oldalképek
Tartalom