Bérmunkás, 1930. január-június (18. évfolyam, 567-592. szám)
1930-05-08 / 585. szám
Május 8. BÉRMUNKÁS 7-ik oldal. KI FELEL? Irta Oyagyovszky Emil. Ki hagyta rám e két szemet, amely egyre sírva temet? Sírva temet, könnyet ejt, mosolyogni elfelejt. Ki hagyta rám e két kezet, amely mindig ocsut szedett? Oesut szedett szüntelen, Ott is, ahol mag terem. Ki hagyta rám e két lábat, amely roskad, de nem lázad? Fel nem lázad, ha tör is És,' megvérez a tövis. Ki hagyta rám ezt a hangot, amely halkan csöndben hangzott? Csöndben hangzott, el-elállt, magáért nem kiabált. Ki hagyta rám ezt a szivet, ezt a bárgyút, ezt a hívet ? Ezt a hívet, vérezőt, amely hullajt véresőt. Ki hagyta rám, ami itt van: danás vágyat bus kalitban, Bus kalitban, szűk helyen, — Ki mondta, hogy igy legyen ? Arra gondolt hirtelen fellobbanó gyűlölettel, hogy az asszony cinkostársa a tégláknak, amelyek ide bebörtönözték ebbe a szűk völgybe. Fölkelt a küszöbről, — nyújtózkodott és elindult. Az asz- szony útónná szólt, hogy mindjárt kétsz a vacsora, de ő csak ment a sötétedő tavaszi estébe, érthetetlen, dacos szomorúsággal. A kocsma küszöbén megállott, körülötte jámbor tótok itták a pálinkát és vártak az esti bemenőre. Bágyadtak voltak és sunyin néztek rá, de ő rájuk se nézett. A pult elé állt és szemében régi, táncos, duhaj macedón ünnepek szi- lajsága lobogott föl az első pohár után. A második pohár után az örökké csendes, szótlan Hergovi- án énekelni kezdett, furcsa nótákat üvöltött, a harmadik poharat odavágta. A többiek sietve takarodtak el a kocsmából, ki, a jó- szagu tavaszi éjszakába. Darabig még ült az asztalon elkönyökölve, aztán kirúgta az ajtót és elment. Reggel találták meg a patak partján, lógott egy fűzfán a nadrág- sziján. Hosszú lóba lelógott a friss tavaszi vízbe és körötte, a kizöl- diilt mezőn sárga kankalinok virítottak . A LEGNAGYOBB MAGYAR DELEGÁCIÓ Kemencék árnyékában Irta: BARABÁS GYULA. Senki sem tudná megmondani, hogy mi történhetet Hergovián téglaégetővel. Még a felesége sem. Ez hosszú, tót asszony volt, feltűnően piros arca közepén csöppnyi hegyes orra, ami úgy hatott széles arca közepén, mintha kis fiától kérte volna kölcsön. Hergovián különben nagy csontu, fekete, horvát ember volt, a tekintete olyan, mint a rabló cigányoké, de egyébként szelíd, szótalan és hozzá még nem is ivott. Ezen nem győztek eleget csodálkozni a többi téglavetők, akik magától értetődőnek tartották, hogy a fizetés napján inni kell, különben az egész élet nem érne semmit. A nagy, poklos téglaégető kemencék körül elszórt téglavető lakásokban sokat beszéltek Hergovi- ánról, aki mái1 volt, mint ők, az apró, jámbor szőke tótok, de rosz- szat senki, se tudott róla mondani. Különben tavasz volt már, a nedves agyagból füszagu párák szálltak föl, a mezítlábas gyerekek kint ugráltak a tócsás udvaron és a kémények vidám nyugalommal eregették a füstöt a bárányfelhőkkel tarkázott kék ég felé. Hergovián ült a küszöbön és nem citerázott. Ezt pedig minden este sjzokta csinálni, de most valahogyan úgy érezte magát, mintha értékes dolgot veszített volna el é§ nem tudja, mit. Pedig rendben volt minden körülötte, a három fia a háta mögött mohón szürcsölte a lábasból a vacsoralevest, ha hátra fordult volna, láthatta volna az asszonyt is, amint feltürt karral valamit rakosgat nagy melle himbálásával. De most nem volt kiváncsi mindezekre, a fiukra, akik pufók, piros arcukkal olyanok voltak, mint a fajborjak, az asszonyra sem, akinek fehér bőre van és akit nagyon szeretett. Csak ült a küszöbön és nézett a hegy felé, még csak nem is pipázott. Valami olyasmire gondolt, hogy ezt a hegyet már tiz esztendő óta látja, hol havasan, hol kizöldiilve és most van valami bosszantó benne. Az égető kemencék kéményeiben is, mindenben. Hergoviánt ezen a tavaszi estén furcsa vágyak uszították belül. Eszébe jutott gyermekkora, a nagy, a sziklás hegyek szabadsága, azután macedón kórusok színes forgataga, nagyapja, egy szikár, turbános ember, aki gyermekkorában titokzatos csempész- utakra vitte és mindez most nagyon fájt neki. Úgy érezte, hogy itt börtönben van, ebben a lomha téglagyárban, ahová ezelőtt tiz esztendővel került, nagy világhányódásában. Itt aztán megfogta őt a nagy, szőke tót leány fehér bőre és itt is marasztalta. Azóta csak dolgozik, pörkölődik a kemencék körül, a haja kissé megfakult, fekete szemének tüze is elhomályosult és most nem Ízlik semmi neki. Még a gyermekek sem, az asszony sem. Csodálato ■ volt ez, annál is inkább, mert a múlt héten behívta az igazgató és közölte vele, hogy rövidesen kinevezik előmunkásnak. 0 erre sem szólt semmit, pedig kétségtelenül köszönni kellett volna ezt a jóindulatot, ami mégis csak több keresetet és az egy szobás lakás mellé konyhát is jelentett. De nem szólott semmit: ez is bizonyítja, hogy valami már akkor nem volt rendben nála. Belebámult a tavaszi alkonyba és húsúit. Hogy mi búsulni valója van egy téglaégetőnek, akinek ci- terája, asszonya, meg három gyereke van, azt ő sem tudta volna megmondani, csak azt érezte, — hogy az a sok tégla, amelyet any- nyi időn keresztül kiégetett, mind körülötte tornyosul óriási falként, és.' bármerre lép, börtönösen útját állja. Valamire vágyott, — csak nem tudta tisztán mi az, ami most úgy nekibusitotta. Az otthoni színes vasárnapok fájón belemartak az emlékezésébe és valami valami végtelen szabadságáhito- zás jött rá, mint ketrecbe zárt vadállatokra. És itt nincsen semmi, csak sár, agyag, téglák éa eíek a füstölgő, égető kemencék, amelyek fakóvá pörkölték hefyke fiatalságát. Magyar monstre-delegáció lép a genfi Népszövetség elé. Tízezer magyar szerepel a nemzetközi fórum előtt, hogy képviseljék “hazánkat”. Szomorúan képviselik........ Tízezer magyar nő ügyét vizsgálják a genfi szakértő urak, szakértői a nemzetközi bajnak, akik leküzdeni akarják a leánykereskedelem veszedelmét. A mindenfelé ügyelő genfi organizáció kiterjesztette figyelmét az általános vásárra is, amely női hússal kereskedik. Szmirnai, marseillesi, és egyébb forgalmas piacokról nagyon szorgalmasan küldik a jelentést a genfi hivatalokba, hogy nagy a keletjük arrafelé a fiatal nőknek : a matrózlebujok, bordély tanyák falánkan rántják magukhoz a leányokat, asszonyokat, akiket a szemfüles “ügynökök”: leánykereskedők megkeritenek, azaz hogy elkerítenek. A genfi nő-nyüzsgésben ugyancsak derekasan vannak képviselve a magyarok. Tízezer magyar nőt írtak össze a genfi statisztikusok. Ugv gondoljuk, hogy nagyon messziről fognak hozzá a genfi szakértők, hogy a jelenséget eltüntessék. Persze, helyes az inter- nacionális akció, de mégis célravezetőbb lenne másként megoldani. Magyarul például az okot kellene legyűrni, idehaza. Tízezer fiatal magyar nő belefut az algíri, tuniszi matrózok karjaiba? Hogy lehet az? Az “ügynökök” ugyan gazdag ígéretekkel kábítják az áldozatokat, jól fizető munkával, táncosnői karrierrel, busás házassággal, de 'hogy oly tömegesen szökkennek fel és szöknek el a honi talajról a honleányok, ez az elvágyó sietség elmond egyet-mást az okozat okairól is. A legeslegegyszerübb magyarázat az, hogy arrafelé a női munkaerőt gyalázatosán fizetik. Engedik dolgozni őket, a nőemancipáció, mint sok máö helyütt nagyon virul és dolgoztatják őket a férfiak helyett, kisebb munkabérért. Munkáslányok senyvednek a pince “gyárakban” heti 6, 8, 10 pengő munkabérért, ott vakoskod- nak a homályban, ifjú húsúk fony- nyad a felforralt “dunsztban” és ha megjelenik körülöttük a reménység : az ügynök és suttog nekik a inegkiméltebb, érdemesebb életmódról: segíteni akarnak magukon .... Az irodákban havi 50—60 pengőért gépelnek, gyorsírnak, könyvelnek fiatal leányok, művelik a szorgalmasságot kora reggeltől késő estig, mindig csak kattognak a masinákon, mindig csak bonyolítják a Tartozik, Követel bonyodalmait és a mérleg számukra az, hogy ifjan belerokkannnak a munkába, az igénytelen batiszt- ruhát, a rendes ruhát nem tudják megvásárolni — rejtelmes-e, ha a Hamupipőkék elvágynak a lokálok felé, ahol az ajándékosabb élet kínálkozik? Ugv, amint a leánynagyfuvarosok ígérik .... Hát akik még a zsaroló munkához sem jutnak? Nők, akik körül ama nagy vihar összedöntött mindent, családi keretük dirib-darabra szétvágódott a telitalálattól; leányok, akik nem tudják ledobni magukról a pártát, a vőlegény messzire iszkol, hiszen még a nászágyra való bútordarabra sem telik; az öreg szülőket kellene eltartani, az öcsköst tanittat- ni, felnevelni — bizony felnevel az ilyen könyörtelenségsorozat az elhatározásra is, hogy az érdekeltek megpróbálják másként .... A budapesti rendőrség kimutatta, hogy szaporodik az “igazolvá- nyos” nők száma. Megállapítja azt is, hogy ugyancsak sok dolga var a razziáknak a “titkos kéjel- gésekkel”, a “találkahelyek” mindjobban szaporodnak és kéje- legnek keservesen, nyíltan és titkosan Budapesten a női áldozatok. Nem logikus hát az, ha Géniből most küldik Magyarországra az üzenetet? Ez a tízezer magyar nő tud úgy szónokolni a genfi fórumon, mint akár Briand, vagy mondjuk Bethlen. Delegátusok, akik súlyosan képviselik a magyar ügyet, talán még súlyosabban, mint akár Szterényi? Gyülekezet a genfi irodákban, amelyet ha jól megkémlelünk, — még inkább latjuk: hogyan élnek halnak, ziillenek Magyarországon. Prizma.
