Bérmunkás, 1930. január-június (18. évfolyam, 567-592. szám)
1930-03-27 / 579. szám
8-ik oldal. BÉRMUNKÁS Március 27. “Munkásáruló provokatőröknek nyitva áll ez az ország “ÖNÖK OLYANOK, MINT AZ UTCAI NŐK, MINDENKINEK ODA ADJÁK MAGUKAT, AKI MEGFIZET. ARRA A SAROKRA. ÁLLNAK KI, AMELYIKEN BIZTOSABB A FORGALOM.” Nagy fába vágta a fejszét a pbilai Mimkásdalárda Magyar Amerika egyik legrégibb munkásintézménye, a Philadelphiai Munkás Dalárda egy olyan munkára vállalkozott, mely mint munkás daltestületnek igazán becsületére válik. Akik a munkásmozgalomban hosszabb-rövidebb idő óta részt- veszünk, valamennyien tudjuk hogy milyen nagy szükség van a mozgalom épitése és fejlesztése céljából munkásotthonokra. Olyan helyiségre, melyet a munkásság a magáénak tekinthet és amely megfelel a város magyar lakosságának arányában annak a követelménynek, ami amozgalom építésénél elkerülhetetlen. Sajnos, nagyon kevés “olyan Munkás Otthona van az amerikai magyar munkásságnak, melyet magáénak tekinthet és amely nemcsak viseli a nevet, hanem ténylegesen a munkásoké. Ahonnan nem néznek ki egy munkásembert csak azért, mert az Otthont irányitó szekták nézeteit, vagy elvi felfogását nem vallja magáénak. Mint értesülünk, a Philadel- phiiai Munkás Dalárda magára vállalta annak a nehéz feladatnak a megvalósítását, hogy egy valódi és a szó szoros értelmében vett Munkás Otthont épit a philadelphiai munkásságnak. Otthont, melynek fő és melléktermei, megfelelnek arra, hogy a munkásság nevelése intenzivebben folyhasson, hogy a munkás mulatságok és összejövetelek alkalmára ne kelljen a várost ösz- szekilincselni, megfelelő helyiségek után kutatni; hogy válságos időkben ne álljanak a magántulajdonban levő termek tulajdo- sai a munkásküldöttségek előtt reszkető inakkal, ezeregy kifogásokkal, hogy: “sajnálom, én ugyan megértem magukat, szeretem magukat ... de a termet . . . no igen maguk értelmes emberek igazán nem adhatom ki.” A philai dalárda Munkás Otthont vásárolt. — Vezetőségében olyan emberek vannak, kiktől remélhetjük és joggal elvárjuk, — hogy az uj Otthon igazi munkás Otthon lesz. Ezért tehát arra kérjük a munkásegyesületeket, beteg- segélyzőket és minden öntudatos magyar munkást, hogy a forgalomba hozott téglákból vásároljanak. Segítsük a philai munkásságot, a dalárdájukkal egyetemben, Otthonhoz juttatni.--------_0--------Előzetes jelentés A detroiti Modern Színkör és az IW W tagjai 1930 április 13-án, vasárnap délután fél 3 órai kezdettel a Református Hallban fogja megünnepelni az IWW 25 éves fennállását szinielőadás keretében. Kezdjük csak élőiről a dolgot. Nem szeretnénk abba a hibába esni, hogy az egyoldalú bíráskodás vádját süthessék reánk ezen cikk főszereplői. Akik valamelyest tisztában vannak az amerikai munkásmozgalom eseményeivel az utóbbi néhány évben, azok előtt ismerősek a főszereplők, azoknak nem megy leleplezésszámba az a sárdobálás, mellyel a mocsárban fetrengő pártpolitikusok, az amerikai magyar munkásságot, az utóbbi hetekben szórakoztatják. Nem mondanak ezek semmi újat, mutatványaik is csak megismétlődései az ócska üzérkedéseknek, melyeknek szinrehozatalához a pénzt a magyar munkások, a bohócokat pedig maga a pártvezetőség szolgálta. “Munkásáruló provokatőröknek nyitva áll ez az ország.” Ezzel fejezi be az “Uj Előre” szerkesztősége négy hasábos, feltűnően szedett cikkét, mellyel vissza verni próbálja a vádak zuhatagát, melyeket egyik fővezére a kommunista nevet bitorló pártnak kizárása után az uralkodó hiarechia had fejére zúdított. Annak idején, mikor Kovács Ernőt a pártból kizárták, mi pár sorban kommentáltuk és elinté- zettnek tekintettük az ügyet. Változatlan maradt véleményünk azok után is, hogy kezünkbe került egy brosúra, melyben Kovács önmagát próbálja tisztázni, miközben trágyalével önti nyakon az egész magyar pártvezéri ban dát oly ügyetlenül, hogy ő, mint vádat emelő fél, a vádlottak padjára kerül. Kovács féktelen dühében, hogy a vályútól elvtársai elkergették, vakmerő elszántsággal önmagát is denunciálva, Dugovics Titusz módjára magával rántja volt kebelbeli barátjait a mocsárba. Nem leleplezés amit Kovács irt, hanem a pártkorifeusokról ez idáig már oly sokszor megirt jellemrajzok, gazságaik és aljasságaik tömkelegének igazolása. Az sem uj, hogy elismeri, miszerint a Komintern utasítására jött be Amerikába. Tudtuk ezt valamennyien, de a munkásmozgalom erkölcsi szabályai tiltották, hogy ezzel a nyilvánosság elé álljunk. Most ez alól feloldott bennünket Kovács és hasonlóan tett az “Uj Előre” szerkesztősége is, kiket Kovács “rothadt kisbur- zsoáknak” nevez.-Kovács azt állítja, hogy az amerikai munkások hozatták ki őt, — viszont az “Uj Előre” kisburzsoá rothadt szerkesztői azt mondják, hogy Kovács mint tróger került Amerikába, mert Pogány József őt Moszkvában bérelte fel, koffer hordozónak. Igazán szeretnénk tudni, — hogy mi lehetett azokban a kofferekben, melynek őrizetét csakis olyan emberre bízhatták, — ki Amerikába érkezésekor azonnal beült az “Uj Előre” szerkesztőségébe, mint párttitkár? És ha közönséges tróger volt, akkor miért kellett itt, Kovács útiköltségét ‘ ‘ néhány munkásnak összeadni ’ ’ utólag? Vagy olyan jövedelmező állás volna a pártküldöttség, hogy urasági inasok, trógerek és szolgák is vele járnak, kiknek fizetését utólag kell fizetni az amerikai elvtársaknak ? Lám, hogyan fordul akerék! Mikor a Bérmunkásban Bebritset, mint a temesvári vasúti munkások pofozó hősét lelepleztük, abban az időben Kovács Ernő volt a párttitkár. A Temesvárról “beérkezett” iratok az ő kezébe futottak be. “O adta” át Baskynak a dokumentumokat, melyek szerint Bebrits “elvtárs” mint a jugoszláviai szakszervezetek küldöttje és börtönviselt, üldözött “elvtárs” amerikai tanulmányútra jött és megbízhatónak “igazolják”. A Kovács kezébe “érkezett dokumentum” szerint Temesvá- rott felmentették Bebritset a pofozkodás vádja alól is. Ugy-e Kovács? Vagy — azt a rézfán fü- tyülőjét — amióta elkergettek a vályútól, uj dokumentumokat szereztél be Temesvárról, melyek a Bérmunkásban közölt bizonyítékokat a kizárásod óta igazolták* “Bebrits és Péter spiclik — a kettő közül egyik biztosan az, ezt Kiss János is beismerte Clevelan- don.” — Viszont az “Uj Előre” a négy hasábos mosakodásban Kovácsot vádolja meg azzal, hogy gróf Széchenyinek áll a szolgálatában. “A munkásáruló provokatőröknek nyitva áll ez az ország” írja az “Uj Előre. Hát ez igaz! Ez adja meg a magyarázatát annak, hogy az Uj Előre köré csoportosult rothadtak és elvtelenek, spiclik és denunciánsok, nemcsak, hogy szabadon járhatnak Amerikában, hanem lapot szerkesztenek, pártvezérek, nyomdaigazgatók is lehetnek. Az Uj Előre mekegő védekezésében Kovács vádjaival szemben, nagyszerű jellemrajzot állít ki úgy Kovácsról, mint a többi pártvezérekről: “Kovács Ernő . . . azt a mozgalmat próbálja lekopni, mely sokszoros árulása visszaélése után is még próbálta menteni hitvány testét a romlástól .... Ebben sem kételkedünk! És hány olyan szerkesztő, pártvezér, al- szervezeti alkalmazott van a pártban, kiket árulások, visszaélések után, hitványul menteget a párt? Erre Kovács Ernő ad választ, az Upton Sinclair az ifjúságért Pár héttel ezelőtt a Bérmunkás i ifjúsági rovatvezetője, Gro Antal munkástárs levélben kereste fel Upton Sinclair-t, Amerika legkiválóbb szocialista Íróját, melyben közölte vele, hogy az ifjúság kedvét fokozandó, minden hónapban a legjobb cikkírót egy jó könyvvel szándékozunk megjutalmazni. Egyben kérelmézte Sinclairtől, hogy volna szives ezen Ígéret végrehajtásához segédkezet nyújtani. Nem kellett sokáig várni a válaszra. Levél kíséretében, hét könyv érkezett a központi irodánkba Sinclair müveiből. Az iró sikert kíván a megkezdett munkához és úgy ad kifejezést az ifjúság neveléséhez való hozzájárulásának, hogy hét hónapra elegendő dijat küldött teljesen díjmentesen. Mikor az ifjúság nevében köszönetét mondunk Sinclairnak, -— nem mulaszthatjuk el a szülőket felhívni, hogy gyermekeiknek figyelmét felkeltsék az ifjúsági rovatra, melynek hivatása a szülők nehéz munkáját megkönnyíteni és segédkezet nyújtani az ifjúság proletár szellemben való neveléséhez. arcképcsarnokban. — Ő szerinte egyetlen egy pártvezér vagy alkalmazott — nem is beszélve a szerkesztőkről — nincsen az egész magyar mozgalmukban, kikre nem illenék rá Hartley clevelandi párttagnak megállapítása, hogy: “Önök olyanok, mint az utcai nők. Mindenkinek odaadják magukat, aki megfizeti Önöket és arra a sarokra állnak ki, amelyiken biztosabb a forgalom. ’ ’ Az adatok felsorolásánál és Kovács önéletrajzának megfestésénél éppen abban botlottunk meg legjobban, mikor ő arra is hivatkozik, hogy a pesti “Ifjú Munkásnak” egy RÖVID ideig szerkesztője is volt. Nem vagyunk pedagógusok, de még sem csodálkozunk azon a füzet elolvasása után, hogy RÖVID ideig volt szerkesztő. Inkább azon csodálkozunk, -— hogy egyáltalában lehetett szerkesztő. Egyébként azt csak természetesnek tartjuk, hogy az Uj Előrénél, valamint a kommunisták itteni magyar mozgalmában a legmagasabb pozícióban volt. Oda való és kár volt kirúgni. Kovács egy nagyon súlyos hibába esett a füzetének megírásánál. Megvalljuk őszintén, hogy elvtársainak arcképcsarnoka nekünk annyira tetszik, hogy rögvest berámáztatnánk, ha nem volna egy hibája. Önmagát szándékosan kifelejtette a képből. De azért ne búsuljon Kovács, mert az elvtársai nagyon jó rajzolók, (kár, hogy a betiik között nem tudjuk a. kezünkkel megcsinálni a gesztust), amit ő elfelejtett, majd elvégzik helyette drága elvtársai. ‘ ‘ A munkásáruló provokatőröknek nyitva áll ez az ország.”
