Ungvári Közlöny, 1916. július-december (38. évfolyam, 27-150. szám)
1916-12-10 / 134. szám
azon a napon, melynek hagyományai a szeretet jegyében még ellenségeink iránt is köteleznek. A magyar Vöröskereszt Egylet Ungmegyei Fiókja vármegyénk lelkes és jószivü közönségének támogatásával eddig mindig becsülettel állotta meg helyét azoknak a kötelezettségeknek teljesítése terén, amiket ez a hossza háború reánk hárított. Most is, midőn a városunk kórházaiban ápolás alatt álló, szenvedő harcosok, továbbá az itt állomásozó csapatok részére a békés családi otthonra legalább némiképpen emlékeztető karácsonyi ünnepet akarunk biztosítani, csupán a mindnyájunkat kötelező hálaérzet hangját szólaltatjuk meg és ismét bizalommal kérjük vármegyénk és városunk nemesen érző honfiait és honleányait, támogassák Fiókegyesületünket e magasztos cél elérésében, jöjjenek adományaikkal segítségünkre Az adományokat, amiket pénz, termény, kalács, hús, ital, doháay és ruhanemüek alakjában egyaránt hálás szívvel fogadunk, kérjük közvetlenül, vagy posta utján Fiókegyletünk irodájába (Ungvár, Rákóczi-utca 52. szám) f. hó 24-ig eljáttatni, ahol azokat elismervény ellenében átveszik. Az adományokat hirla- pilag nyugtázni fogjuk. Az entente ^ironizálni akarja Konstantin királyt. Budapest, december 9 (Saját tudósítónk telefonjelentése.) Konstantinápolyból jelentik: Az entente-hatal mák megegyeztek abban, hogy ha a hadiesemények Konstantin királynak az eltávolítását kívánnák, úgy a jelenleg Pá- risban tartózkodó 9 éves György herceget teszikmeg királlyá, kiskorúsága idejére pedig Venizelosz lesz a kormányzó. "'"'feltétele. Valami útmutatása van abban a gondviselésnek, hogy a harctéri helyzetnek éppen a delelő pontjára esett az ötödik hadikölcsön kibocsátása is. Mintha jó végzetünk ösz- szegezni akarná háborúnknak minden eddigvaló eredményét s ebben a ragyogó képben mutatná .be nekünk, hogy imhol a nemzet példátlan áldozatkészségének a gyümölcse mindez s figyelmeztetni akarná rá az országot, hogy amig ez az aldozatkészs ige még nem lankad, mozgósítsák bár ellenünk a poklok minden ördögét is, ellenségeinknek nem lesz módjuk, hogy fölibénk kerekedhessenek. És áll ez a figyelmeztetés legfőképen a hadikölcsönre. Istenkisértés volna, ha kiseb- bitenők vitéz csapataink érdemét a hivivott sikerekben, ’ Az ő hősi halálmegvetésük í híján régen összeroppantunk . volna a túlerő rengeteg súlya alatt, mely ránk szakadt, hogy belénk fojtsa az életet. Viszont azonban egyenes megcsúfolása volna az igazságnak, ha nem ismernők el, hogy a front mögött tanúsított áldozatkészség, a hadikölcsönök sikere nélkül bátor hadaink minden erőfeszítése a legjobb esetben is csak féleredményre számíthatott volna.* Hogy mindazt elérhessük, amit elértünk, katonáink hősiességéhez kellett az is, hogy garast garasra halmozva, a hadiszükségletek óriási meny- nyiségének előteremtésében soha egy pillanatra se álljon be fennakadás. Kellett, hogy a gazdagok százezrei mellé sorakoznak a szegények ve- ritékáztatta fillérei is. És kellett, hogy ahányszor hivott a haza, annyiszor az egyre fokozódó erővel álljuk meg a próbát, itthon is csak úgy, ! mint szegény fiaink a lövészárokban. Ami az eddigi sikereknek S egyik föltétele volt, az ma- j rad a feltétele a továbbiak- nak is: a pénz. Amit csak j nélkülözhetünk, még nehezen nélkülözhetünk is, újból föl kell ajánlanunk az államnak s a magunk fillérein! kívül másoknak a meggyőzésével és lankadatlan serkentésével el kell követnünk még a lehetetlent is, csakhogy a végleges győzelem feltételét, az ötödik hadikölcsön sikerét is a lehető legteljesebbé tegyük. Amit annyi áldozatnak az árán kivívtunk, Isten és magunk ellen volna vétek, hogy mindazt most egy kudarccal kockáztassuk. Vármegyénkben is úgy, mint az egész országban, mindendi kiveszi részét abból a hasznos befektetést is képező kötelességből, amely a hadikölcsön jegyzése tekintetében mindenkire hárul. F. hó 6-áig, amig a jegyzések némi kedvezménnyel voltak eszközolhetők, máris 3 milliót meghaladó hadikölcsön lett városunk pénzintézeteiben lejegyezve s igy remélhető, hogy a hátralevő időben az összeg tetemesen emelkedni fog. A jegyzéseket a következőkben részletezzük: Ungm. Gazd. Banknál: W. R. 20000 Rosestein Adolf 2000 Sicherman Gyula 2000 Fürth Dávidné 10000 id. Homolya Istvánná 1000 Homolya János 700 Luterán Ferencz 2000 özv. Kovács Károlyné 8000 Vinkler Áronné 4000 Zimmerman Mór 4000 H. B. 5000 Kovács Károly 1000 Goldstein Rezsin és Zelma 2000 Schreiber Adolf 2000 Katz Mariska oOOO Ausländer Herman 5000 Sternberger Ármin 2000 Braun Samu 5000 Weisz Mór (Teleky-utca) 1000 Schwartz Lajos 1000 Blum Fülöp 2000 Lendvai Testvérek 10000 K. J. 3000 Moskovits I.őrinczné 10000 Barna János Ungszenna 10000 E. M. 2000 Sicherman Lajos 2000 F. M. 10000 K. S. 10000 Első Ungvári Gőzmalom 10000 L. Cs. 50000 Hámos Aladár lOOOO Weinberger Etel 5000 Kestenbaum Mayer 6000 Glück K. 4000 Horváth Olga 2000 Mandel Dávid 1000 Rosenberg Dávid fiai 15000 Klein Ábrahám 500 Klein Pinkász 1000 Moskovits Dávid 10000 Desewffy Gézáné 10000 Klein Ignácz 5000 Herskovits Jeremiás 5000 Schwartz Lajos 15000 Braun Mór és Samu 10000 Gerstl Manó 6000 H. E. .5000 Rothman Lipót 10000 Gazdasági Bank 35000 dr. Reisman Henrik lOOOO Reisman Sándor 500 Herskovits Bernát 1000 Schlesinger Emánuel 3000 Herskovits Mayer 5000 Riederman Dezső 2000 Ungvári Népbanknál: Az intézet saját jegyzése 100000 dr. Molnár Mór 22000 özv. Ilosvai Gyuláné 10000 Tahy Ábris 10000 dr. Gulácsy Árpád 10000 dr. Virágh László 5000 Lám Gyula . 5000 Kondás István 10000 Heverdle Frigyes 50C0 Kása Mihályné 6000 Zelmanovits Lipót 20000 Magyar Bálint 10000 Kende Péter 7000 Gizella-ház 5000 Braun Mór ÖOOO Schwarz Lajos 25000 Ungvármegye 50000 Kisebb jegyzések 340000 Joffre uj megbízatása. Uj fővezért kap a francia hadsereg. Budapest, december 9 (Saját tudósítónk telefonjelentése.) Rotterdamból jelentik : A francia kamara legutóbbi ülésén Briand miniszterelnököt hevesen megtámadták a balul kiütött romániai és görög- országi politikája miatt. Az ellenzék Briandnak a lemondását követelte. Briandnak nagynehezen sikerült létesítenie egy kompromisszumot, mely szerint ő megmarad miniszterelnöknek, hadügyi kérdésekben azonban hatalma csak névleges lesz. Hadügyi kérdésekben a főintéző hatalmat a haditanács fogja gya-