Ungvári Közlöny, 1916. július-december (38. évfolyam, 27-150. szám)

1916-07-06 / 27. szám

llngvár, 1316. Julius 6 27. szám. íiarmíncniíolcadik évfolyam Slőlizeíési ár belliben és a vidéken ggész évre ......................8 korona Fél évre . .......................4 korona Megiied évre ..................2 korona 5ZV szám ára a doháinjtözsdéUben 10 í felelős szerkesztő: Dr. REISZMFIN HENRIK Megjelenik minden csütörtökön Szerkesztőség és kiadóhivatal Ungvár Szécheniií-tér 33. sz. (Krelsler-níjornd^) Hirdetések és előfizetések a kiadóba kéziratok a szerkesztőségbe küldendők Az aratás. Az aratás megkezdődött. Nem a szokásos vig daná­val, hanem valóban, mint komoly munka. Harmadik aratás immár a háborúban : mert hiszen amikor a moz­gósítást elrendelték, a hegye­sebb vidékeken még mindig benne voltak az aratómun­kában. Nem szólhat a nóta ; mert éppen az aratás meleg hangulatát megadó legifjabb és legizmosabb karok hord­ják a tüzes maggal bélelt védőfegyvert; a nótás asszo­nyok és lányok közül sokan özvegyi sorsban vagy árván gondolnak a közelmúlt szép napokra. Munkájuk is terhe­sebb ; ma az asszonynépnek is két férfi dolgát kell vál­lalnia. És vállalja is. A nem­zet ereje nemcsak a harcté­ren lángol, izzó parazsa uj lángnak ád táplálékot itthon is az itthon maradtak mun­kájában és kitartásában. Igen, a nemzet ereje. Mi magyarok sem tudtuk, bár eléggé ismertük, de már nem tudtuk tökéletesen, hogy mi­nő nagy erő, minő hatalmas energia van a magyar föld­művesben. Bámultuk ugyan, hogy az aratás rövid ideje alftt e magyar földmives nép minő csodálatos munkát brr végezni, hogy ebben a tekin­tetben a világ egyik népe sem versenyezhet vele. De azt is tapasztaltuk, hogy ez a nagy energia az év bizo­nyos részében szinte tétlen­ségben emésztődött fel. Pe­dig nem volt az úgy. Ahol alkalmat adtak a népnek, ott nem ismerte a kényszerű tét­lenség kényelmét. Amiből már nem most következtet­ték, hogy nem szabad meg­elégedni azzal, hogy a föld­műves lakosság egy része a rövid aratásban megszerez­vén egész évre való eleségét, úgyszólván dologtalanul ma­radjon ; hanem nagyobb jó­létre és kultúrára tehessen szert a mezőgazdaság pihenő időszakában végezhető mun­kával. Ezzel a természetsze­rűen beállott földéhséget is meg lehet szüntetni. Ez a probléma most még sürgetőbben lép föl, hogy a háború után megváltozott birtokpolitikával és tökéletes- bitett termelési rendszerrel uj embereket is részeltethes­sünk ne csak a megélhetés­ben, hanem nagyobb gazda­sági jólétben is. Sohasem nyilvánult meg még olyan szembeötlőn és következményesen a magyar mezőgazdaság fontossága és ereje, mint a nagy háború­ban. Es ez az erő éppen nincs kihasználva ; nagy arányban fokozható. S kell is fokozni, hogy Magyaror­szágot megerősítsük, s telje­sen érvényre juttasuk azt a hivatását, amelyet már a ré­giek úgy fejeztek ki, hogy Magyarország magtára Eu­rópának. Ez természetesen betüszerint nincs igy és nem is lehet, mert hiszen nem olyan nagy a gabonatermő területünk. De képletesen és különösen a jelenlegi körül­mények közt igy van és a jövőre nézve nagyon is szük­séges, hogy a jelenlegi kö­rülményt számon tartsuk mindenkorra. Nevezetesen Ma­gyarország termése nélkül, annak dacára, hogy sok csa­pás érte földjeinket ezek­ben az abnormis időjárással meglátogatott években, nem bírták volna biztosítani a szö­vetséges államok élelmezé­süket. Ez a szempont döntő lesz mindenesetre később is. Iparfejlesztésünk mellett is tehát nemcsak hogy nem szabad a mezőgazdasági ér­dekeknek csorbát szenved­niük, hanem egyidejűleg még nagyobb mértékben kell azo­kat előmozdítani. Mert Ma­gyarországnak természeti hi­vatása, hogy elsőrendű ag­rárország legyen. Az az ener­gia, amelyet ebből a földből szerzett a magyar nép, amely rövid ideig tartó nyári mun­kájában oly nagyszerűen ér­vényesült, ez vívta ki a sok véres harc alatt a magyar ka­tona bámult hősiségét. Ezt az energiát tehát meg kell a jövőben védenünk, akkumu­lálnunk kell minden lehető módon, mint gazdasági és erkölcsi erőnk elsőrangú té­nyezőjét. Hogy ennek meg kell tör­ténnie : ez már sok politikus gazdát, sok lelkes gondolko­zót foglalkoztat. Különböző módokat jelölnek meg, amint természetes is különböző egyéni felfogásoknál és kü­lönböző nemzetközi viszony­latoknál lógva. Fölmerült már határozott alakban az álta­lános birtokpolitika módo­sításának több terve ; foglal­koztak behatóan speciális kér­désekkel is, amelyeknek meg­oldását nemzeti érdekek és kötelességek kívánják, mint a rokkantak lóidhoz juttatása és az amerikai magyarság visszatelepitése. Ezek közül nemcsak első, hanem legsürgetőbb is a rok­kantak ügye. —- Földhöz kell juttatni mindazokat a rokkantakat, akiknek a mező- gazdaság komoly, sőt kizá­rólagos hivatásuk. Ez azt je­lenti egyszersmind, hogy a siker érdekében ki is kell vá­logatni azokat, akiket gaz­dákká akarunk tenni. Mert szép frázis az, hogy minden rokkant földhöz jusson ; de gyakorlatilag kivihetetlen, sőt veszedelmes is lehetne egy sereg rokkantra meg a tár­sadalomra nézve is. Ha az a rokkant nem ért a .gazdál­kodáshoz, vagy váratlanul jutna ajándékföldhöz : akkor a földosztás oktalan pazar­lás, újabb fonák spekuláció alapja lenne. A rokkantakat képességük és megbízhatósá­guk szerint kell kenyérhez juttatni, s ezt várjuk is a rokkant-iskolától és azok gondos felügyelőitől. Földmű­ves csak az legyen, aki arra lett teremtve. A kivándorlottak visszate­lepitése is szépen hangzik a szónoklatban és papiroson ; de az sem oly csekély pro­bléma, hogy úgy szire-szóra megoldható lenne. Azért, bár foglalkozni kell vele, nem sza­bad elsietni. Azért kell a rok­kantak elhelyezése utánra maradnia. Már a béke idején is lát­juk azt a komoly törekvést, hogy sokszor tapasztalati ala­pon sürgetett többtermelést megvalósítsák. Nagy megelé-

Next

/
Oldalképek
Tartalom