Ungvári Közlöny, 1913. július-december (35. évfolyam, 27-52. szám)

1913-07-03 / 27. szám

Oldalszám 2 Ungv'ári Közlöny 1913 junius 26 Nyílt levél a szerkesztőhöz. Tekintetes Szerkesztő Úr! Szeretettel és reménnyel kopog­tatok be Önhöz, kihallgatást kérve igazságos ügyemre. Legyen biró felettem és a véletlen felett Ön, s a nyílt tárgyalásra nyisson aj­tót ablakot, hogy a közönség, a sértett fel, aynely a redakcióbán el nem férne, kívülről hallja meg szóról szóra védekezésemet s az Ön ítéletébe belenyugodva, bocsá- son meg ha lehet, azért, hogy Ungváron már két Ízben is hir­dettem a színházban estélyt és nem mehettem el. Zsúfolt ház! Meleg, lelkes, bá­jos publikum ! Minden tekintet­ben úri, előzékeny hatóság ! Sze­retetreméltó, nívós, jóakaratu uj- ságirógárda ! Hát kell-e ennél ide- álisabb állapot, nagyobb vonzerő, amely egy várost feledhetetlenné, kapóssá tesz a színész előtt ? Kövessy, Krémer színigazgatók legendát beszéltek Ungvár kö­zönségéről, ez vitt oda két éve kassai szinházestélyünkkel kap­csolatosan. Nem csalódtam. Zsú­folt ház tapsolta, kacagta végig programmunkat és azzal az im- pressióval távoztunk el Ungvárról, hogy annak közönsége megértés, tudás, lelkesültség, szinpártolás tekintetében az első helyek egyi­két foglalja el Magyarország kul­túrájában. Eljöttünk onnan azzal a fix szándékkal, hogy egy rövid év leforgása után ismét bekopogunk Ungvár vendégszerető ajtaján. A körülmények nem engedték ezt megvalósulni, csak két év után. Megfolyamodtam a várost, illetve a színházat, a polgármester ur, úgy mint mindenütt, gyorsan ren­delkezésemre bocsájtotta. A sajtó szeretettel tett eleget kérésemnek es az estről szóló cikkeket önzetlenül, baráti jóaka­rattal leközölte. Már a szinlapok nyomtatásáról volt szó, mikor úgy a polgármester ur, mint több jóakaróm figyelmeztetett, hogy ha­lasszam el az estélyt, mert más­napra a Nőegylet rendez concer- tet a színházban, ami anyagilag káros hatással lenne az én elő­adásomra. Megszivelve a jótaná­csot, elhalasztottam az estélyt. Ezután két hónapra ismét meg­folyamodtam a színházat. Hirdet­tük az előadást, a jegyeket nagy részben elővételben eladtuk és sajnálatos baleset következtében (lábficamodás miatt) az estélyt újból el kellett halasztanunk. Ekkor már félve folyamodtam meg a színházat, attól tartván, hogy a polgármester ur a visma- jort nem tekintve, a színházat új­ból ki nem adja, másodszor, hogy a közönség bizalma elfordul tőlünk és üres ház előtt eshetik meg vendégszereplésünk. Kellemesen csalódtam. A polgármester ur har- madizben is rendelkezésünkre bo­csájtotta a színházat. A sajtó újra felkarolta a hirdetett előadást; s a nagyközönség, a kedves, a mindent megbocsájtó ungvári intelligencia csaknem 450 korona erejéig váltotta meg jegyet a jun. 7-re hirdetett egyetlen estélyre. Teljes ambícióval, hatványozott jókedvvel készültünk a junius 7- iki szombati estre, egyik uj szá­mot a másik után szereztük és tanultuk be, úgy az énekek, mint a színpadi apróságokban, hogy egy mindenképen elsőrendű, vál­tozatos műsorral tegyük méltóvá magunkat Ungvár műpártoló kö­zönsége előtt. Az sors, a véletlen mást akart. Szombaton, az előadás napján kibajtattunk a Keleti pályaudvar­hoz, hogy a gyorssal 3 órára Ungváron lehessünk. Beszállásra kerül a sor, utolsó pillanatban vesszük észre, hogy az egyik ko­sár, melyben az összes kóták és egyéb kellékek voltak, eltévedt. Lótás-futás, keresgélés — a vo­natot lekéstük s a következő vo­nattal már csak este 10 órakor érkezhettünk volna meg. Azonnal az 57-es postahivatal­hoz siettem, hogy telefonice tu­dassam a bajt Székely és Illés urakkal. Délelőtt lévén, a börze és egyéb lefoglaltságok miatt kép­telen voltam összeköttetést kapni. Délután őrült izgatottság köze­pette 2 órától fél 4-óráig vártam újból az összeköttetést és ekkor adta tudtomra a kezelő kisasszony, hogy Székely és Illés urak tele­fonja nem funkcionál s Így kép­telen összeköttetést adni. Ekkor az Ungvári Közlöny te- lefonszámját kértem, amit csak­hamar meg is kaptam s a jelent­kező urat megkértem, hogy azon­nal tudassa Székely és Illés urak­kal a sajnálatos véletlent, meg­kérdezve egyben tőlük azt is, hogy 7-ike szombat helyett, nem tarthatjuk-e másnap 8-án, azaz va­sárnap estelyünket. A válaszra teljes két óráig vár­tam a nyugati pályaudvat melletti 57-es postahivatalnál, mikor az­tán láttam, hogy minden várako­zás hasztalan, haza siettem, hogy talán az én otthoni telefonomnál vár a felelet. A várakozás itt is hasztalan volt s miután vasár­nap semmi positive eredményt nem tudtam elérni, kénytelen vol­tam estélyemet végkép elejteni. Kedves jó Szerkesztő Ur ! Le­gyen ön birám az esküdtszék, a nagyközönség előtt. Adja min­denkinek tudtára, akinek akarat­lanul is kellemetlen perceket sze­reztem, hogy nekem fáj legjob­ban ez a sajnálatos véleilen, ame­lyet őszinte szívvel, napnál vilá­gosabban feltártam. Nyilvánosan kérek hát bocsá­natot a nagyközönségtől, mely bizalmával kétszer is megtisztelt és ok nélkül faradt a színházhoz ; a sajtótól, mely támogatását ismé­telten nem tagadta meg tőlem; a polgármester úrtól, aki kérő sza­vamra a színházat rendelkezé­semre bocsájtotta s végül Székely és Illés uraktól, akiket legkelle­metlenebbül érintett, hogy a ne­kem szánt jogos kritikákat nekik kellett helyettem zsebre vágni a jegyek visszaváltásánál. De történjék bármi, tartozom Ungvárnak és önmagámnak is annyival, hogy hibámat jóvá te­gyem. Estélyeimet — ha ugyan mentségeimet az illetékes körök jó szívvel meghallgatják és elhi­szik, — Miskolc—Kassa—Eper­jesi estélyeimmel kapcsolatosan okvetlen megfogom tartani, még pedig f. hó 5-én és 6-án, termé­szetesen azzal az észszerű ígéret­tel, hogy az előadás előtt legalább I egy nappal megérkezünk Ung- várra, hogy a közönség most már el is higyje, hogy komoly szándékunk és legnagyobb bol­dogságunk, hogy Ungvár kedves, műpártoló közönségének 2 év után újból két kellemes, szóra­koztató esté: szerezzünk. Kitűnő tisztelettel Pintér Imre színművész. * Az ügy tisztázása céljából kö telességünknek tartjuk kijelenteni, hogy junius 7-én délelőtt tényleg felvettük Pintér Imre színművész fentemlitett telefonjelentését, s üze­netét átadtuk Székely Simon nyomdatulajdonosnak. Felelősség tehát sem bennünket, sem Pintér Imre urat nem terhelhet. Az „Ungvári Közlöny“ kiadóhivatala, Steckenpferd liliomtejszappan Bergmann & Co. Gégtöl Tetschen elérhetetlen hatású szeplő- eltávolitására és nélkülözitek tetlen szer arc és bőrápo­lásra, mit számtalan elisme­rőlevéllel bizonyíthatunk. Gyógytárakban, drogériák­ban, illatszer és fodrász üz- letekban 80 fillérért kapható. Szintén páratlan hatású női kézápolónak a Bergmann „Manera“ liliomkrémje, mely tubusokban 70 fillérért min­denütt kapható. Elmentek a törökök . . . ... Mintegy háromnegyed év­vel ezelőtt, amikor ágyudörgés'ől és puskasortüztől visszhangzottak Balkán bércei és a népmilliók jaj- kiáltása vészesen belecsendült a vérgőzzel ált . járt és a rémes ese­mények őrüli táncától a végsőkig felizgatott agyvelőkbe, — a novi- bazári Szandsákban egy ezerkét­száz főből álló török csapat dobogó szívvel, kétségbeejtő halálfélelem­mel látta egy számban tízszer akkora ellenséges csapat diadal­mas közeledését... Eledelük, mu­níciójuk elfogyott s az éhség gyö­törte legénység a tehetetlenség tomboló dühével látta, hogy a gyűrű, mely őket körülövezé, percről-percre szükül és tudta, hogy nemsokára csak ezerkétszáz felkoncolt fej fogja jelezni a tra­gédiát, amelynek ők a szereplői. Két dolog állt előttük. Vagy menekülni, ha lehet, vagy eivér- zeni, anélkül, hogy hazájuknak ezzel szolgálatot tennének. Az utolsó pillanatban az eietösztön győzedelmeskedett rajtuk s az agyonkinzott csapat a kínálkozó kedvező alkalmat felhasználva kétségbeesett erőfeszítéssel a me­nekülés terére lépett. 48 órai csú­szás-mászás után, rémes hideg­ben és az éhségtől félig elaleltan, rongyokká szakgatott ruhában végre oly területre léptek, ahol nem érhette őket bántódás: Bosz­niában voltak. Ezerkétszáz har­cos imára kulcsolta kezét és hála­telten rebegte : — Háia Neked Allah, hogy megsegítettél. * Boszniában egy nemzetközi megegyezés folytan az osztrák­magyar hadsereg vette gondjaiba a menekülő török csapatot s mint hadifoglyo-m-, csoportokra osztva az ország különböző részein helyezték el őket. Ungvárra közülük 10 tiszt és 160 katona ér­kezett. Az érkezőket óriási érdek­lődéssel várták Ungváron s az agyonsanyargatott és kiéhezett katonák az első pillanatban meg­nyerték a közönség rokonszenvét, amely minden politikai kérdés mellőzésével csupán az üldözötiel szembeni köteles támogatásával állt melléjük. Érkezésük első he­tében gyűjtést indított néhány lel­kes emberbarát az ő javukra s a befolyt összegből dohányt vásá­roltak és szétosztották -a legény­ség között. Később az érdeklődés valame­lyest csökkent és az ungváriak kezdték megszokni az idegen ven­dégeket, de a velük szembeni jó­indulat mindvégig érvényben ma­radt. Vasárnap érkezett meg a kato­nai parancsnokság intézkedése, mely szerint — tekintve, hogy a békeszerződés már megkötte­tett — a hadifoglyok Törökország nak kiszolgáltatandók. Törökjeink boldogan . vették a hirt s könnyek gyűltek szemeikbe arra a gondolatra, hogy csaknem egy évi távoliét után végre mégis elmehetnek övéikhez; azért még

Next

/
Oldalképek
Tartalom