Ungvári Közlöny, 1913. július-december (35. évfolyam, 27-52. szám)

1913-07-03 / 27. szám

Oldalszám 2

Ungv'ári Közlöny

1913 junius 26

Nyílt levél a szerkesztőhöz.

Tekintetes Szerkesztő Úr! Szeretettel és reménnyel kopogtatok be Önhöz, kihallgatást kérve igazságos ügyemre. Legyen biró felettem és a véletlen felett Ön, s a nyílt tárgyalásra nyisson ajtót ablakot, hogy a közönség, a sértett fel, aynely a redakcióbán el nem férne, kívülről hallja meg szóról szóra védekezésemet s az Ön ítéletébe belenyugodva, bocsá- son meg ha lehet, azért, hogy Ungváron már két Ízben is hirdettem a színházban estélyt és nem mehettem el.

Zsúfolt ház! Meleg, lelkes, bájos publikum ! Minden tekintetben úri, előzékeny hatóság ! Szeretetreméltó, nívós, jóakaratu uj- ságirógárda ! Hát kell-e ennél ide- álisabb állapot, nagyobb vonzerő, amely egy várost feledhetetlenné, kapóssá tesz a színész előtt ?

Kövessy, Krémer színigazgatók legendát beszéltek Ungvár közönségéről, ez vitt oda két éve kassai szinházestélyünkkel kapcsolatosan. Nem csalódtam. Zsúfolt ház tapsolta, kacagta végig programmunkat és azzal az im- pressióval távoztunk el Ungvárról, hogy annak közönsége megértés, tudás, lelkesültség, szinpártolás tekintetében az első helyek egyikét foglalja el Magyarország kultúrájában.

Eljöttünk onnan azzal a fix szándékkal, hogy egy rövid év leforgása után ismét bekopogunk Ungvár vendégszerető ajtaján. A körülmények nem engedték ezt megvalósulni, csak két év után.

Megfolyamodtam a várost, illetve a színházat, a polgármester ur, úgy mint mindenütt, gyorsan rendelkezésemre bocsájtotta.

A sajtó szeretettel tett eleget kérésemnek es az estről szóló cikkeket önzetlenül, baráti jóakarattal leközölte. Már a szinlapok nyomtatásáról volt szó, mikor úgy a polgármester ur, mint több jóakaróm figyelmeztetett, hogy halasszam el az estélyt, mert másnapra a Nőegylet rendez concer- tet a színházban, ami anyagilag káros hatással lenne az én előadásomra. Megszivelve a jótanácsot, elhalasztottam az estélyt.

Ezután két hónapra ismét megfolyamodtam a színházat. Hirdettük az előadást, a jegyeket nagy részben elővételben eladtuk és sajnálatos baleset következtében (lábficamodás miatt) az estélyt újból el kellett halasztanunk.

Ekkor már félve folyamodtam meg a színházat, attól tartván, hogy a polgármester ur a visma- jort nem tekintve, a színházat újból ki nem adja, másodszor, hogy a közönség bizalma elfordul tőlünk és üres ház előtt eshetik meg vendégszereplésünk. Kellemesen csalódtam. A polgármester ur har- madizben is rendelkezésünkre bocsájtotta a színházat. A sajtó újra felkarolta a hirdetett előadást; s a nagyközönség, a kedves, a mindent megbocsájtó ungvári intelligencia csaknem 450 korona erejéig váltotta meg jegyet a jun. 7-re hirdetett egyetlen estélyre.

Teljes ambícióval, hatványozott jókedvvel készültünk a junius 7- iki szombati estre, egyik uj számot a másik után szereztük és tanultuk be, úgy az énekek, mint a színpadi apróságokban, hogy egy mindenképen elsőrendű, változatos műsorral tegyük méltóvá magunkat Ungvár műpártoló közönsége előtt.

Az sors, a véletlen mást akart.

Szombaton, az előadás napján kibajtattunk a Keleti pályaudvarhoz, hogy a gyorssal 3 órára Ungváron lehessünk. Beszállásra kerül a sor, utolsó pillanatban vesszük észre, hogy az egyik kosár, melyben az összes kóták és egyéb kellékek voltak, eltévedt. Lótás-futás, keresgélés — a vonatot lekéstük s a következő vonattal már csak este 10 órakor érkezhettünk volna meg.

Azonnal az 57-es postahivatalhoz siettem, hogy telefonice tudassam a bajt Székely és Illés urakkal. Délelőtt lévén, a börze és egyéb lefoglaltságok miatt képtelen voltam összeköttetést kapni. Délután őrült izgatottság közepette 2 órától fél 4-óráig vártam újból az összeköttetést és ekkor adta tudtomra a kezelő kisasszony, hogy Székely és Illés urak telefonja nem funkcionál s Így képtelen összeköttetést adni.

Ekkor az Ungvári Közlöny te- lefonszámját kértem, amit csakhamar meg is kaptam s a jelentkező urat megkértem, hogy azonnal tudassa Székely és Illés urakkal a sajnálatos véletlent, megkérdezve egyben tőlük azt is, hogy 7-ike szombat helyett, nem tarthatjuk-e másnap 8-án, azaz vasárnap estelyünket.

A válaszra teljes két óráig vártam a nyugati pályaudvat melletti 57-es postahivatalnál, mikor aztán láttam, hogy minden várakozás hasztalan, haza siettem, hogy talán az én otthoni telefonomnál vár a felelet. A várakozás itt is hasztalan volt s miután vasárnap semmi positive eredményt nem tudtam elérni, kénytelen voltam estélyemet végkép elejteni.

Kedves jó Szerkesztő Ur ! Legyen ön birám az esküdtszék, a nagyközönség előtt. Adja mindenkinek tudtára, akinek akaratlanul is kellemetlen perceket szereztem, hogy nekem fáj legjobban ez a sajnálatos véleilen, amelyet őszinte szívvel, napnál világosabban feltártam.

Nyilvánosan kérek hát bocsánatot a nagyközönségtől, mely bizalmával kétszer is megtisztelt és ok nélkül faradt a színházhoz ; a sajtótól, mely támogatását ismételten nem tagadta meg tőlem; a polgármester úrtól, aki kérő szavamra a színházat rendelkezésemre bocsájtotta s végül Székely és Illés uraktól, akiket legkellemetlenebbül érintett, hogy a nekem szánt jogos kritikákat nekik kellett helyettem zsebre vágni a jegyek visszaváltásánál.

De történjék bármi, tartozom Ungvárnak és önmagámnak is annyival, hogy hibámat jóvá tegyem. Estélyeimet — ha ugyan mentségeimet az illetékes körök jó szívvel meghallgatják és elhiszik, — Miskolc—Kassa—Eperjesi estélyeimmel kapcsolatosan okvetlen megfogom tartani, még pedig f. hó 5-én és 6-án, természetesen azzal az észszerű ígérettel, hogy az előadás előtt legalább I egy nappal megérkezünk Ung- várra, hogy a közönség most már el is higyje, hogy komoly szándékunk és legnagyobb boldogságunk, hogy Ungvár kedves, műpártoló közönségének 2 év után újból két kellemes, szórakoztató esté: szerezzünk.

Kitűnő tisztelettel

Pintér Imre

színművész.

*

Az ügy tisztázása céljából kö telességünknek tartjuk kijelenteni, hogy junius 7-én délelőtt tényleg felvettük Pintér Imre színművész fentemlitett telefonjelentését, s üzenetét átadtuk Székely Simon nyomdatulajdonosnak. Felelősség tehát sem bennünket, sem Pintér Imre urat nem terhelhet.

Az „Ungvári Közlöny“ kiadóhivatala,

Steckenpferd

liliomtejszappan

Bergmann & Co. Gégtöl Tetschen

elérhetetlen hatású szeplő- eltávolitására és nélkülözitek tetlen szer arc és bőrápolásra, mit számtalan elismerőlevéllel bizonyíthatunk. Gyógytárakban, drogériákban, illatszer és fodrász üz- letekban 80 fillérért kapható. Szintén páratlan hatású női kézápolónak a Bergmann „Manera“ liliomkrémje, mely tubusokban 70 fillérért mindenütt kapható.

Elmentek a törökök . . .

... Mintegy háromnegyed évvel ezelőtt, amikor ágyudörgés'ől és puskasortüztől visszhangzottak Balkán bércei és a népmilliók jaj- kiáltása vészesen belecsendült a vérgőzzel ált . járt és a rémes események őrüli táncától a végsőkig felizgatott agyvelőkbe, — a novi- bazári Szandsákban egy ezerkétszáz főből álló török csapat dobogó szívvel, kétségbeejtő halálfélelemmel látta egy számban tízszer akkora ellenséges csapat diadalmas közeledését... Eledelük, muníciójuk elfogyott s az éhség gyötörte legénység a tehetetlenség tomboló dühével látta, hogy a gyűrű, mely őket körülövezé, percről-percre szükül és tudta, hogy nemsokára csak ezerkétszáz felkoncolt fej fogja jelezni a tragédiát, amelynek ők a szereplői.

Két dolog állt előttük. Vagy menekülni, ha lehet, vagy eivér- zeni, anélkül, hogy hazájuknak ezzel szolgálatot tennének. Az utolsó pillanatban az eietösztön győzedelmeskedett rajtuk s az agyonkinzott csapat a kínálkozó kedvező alkalmat felhasználva kétségbeesett erőfeszítéssel a menekülés terére lépett. 48 órai csúszás-mászás után, rémes hidegben és az éhségtől félig elaleltan, rongyokká szakgatott ruhában végre oly területre léptek, ahol nem érhette őket bántódás: Boszniában voltak. Ezerkétszáz harcos imára kulcsolta kezét és hálatelten rebegte :

— Háia Neked Allah, hogy megsegítettél.

*

Boszniában egy nemzetközi megegyezés folytan az osztrákmagyar hadsereg vette gondjaiba a menekülő török csapatot s mint hadifoglyo-m-, csoportokra osztva az ország különböző részein helyezték el őket. Ungvárra közülük 10 tiszt és 160 katona érkezett. Az érkezőket óriási érdeklődéssel várták Ungváron s az agyonsanyargatott és kiéhezett katonák az első pillanatban megnyerték a közönség rokonszenvét, amely minden politikai kérdés mellőzésével csupán az üldözötiel szembeni köteles támogatásával állt melléjük. Érkezésük első hetében gyűjtést indított néhány lelkes emberbarát az ő javukra s a befolyt összegből dohányt vásároltak és szétosztották -a legénység között.

Később az érdeklődés valamelyest csökkent és az ungváriak kezdték megszokni az idegen vendégeket, de a velük szembeni jóindulat mindvégig érvényben maradt.

Vasárnap érkezett meg a katonai parancsnokság intézkedése, mely szerint — tekintve, hogy a békeszerződés már megköttetett — a hadifoglyok Törökország nak kiszolgáltatandók.

Törökjeink boldogan . vették a hirt s könnyek gyűltek szemeikbe arra a gondolatra, hogy csaknem egy évi távoliét után végre mégis elmehetnek övéikhez; azért még