Ungvári Közlöny, 1912. július-december (34. évfolyam, 27-52. szám)
1912-08-01 / 31. szám
Ungvár, 1912 augusztus I 3L szám Harmincnegiiedik évfoli/am Előfizefési ár helyben és a vidéken Egész évre.........................8 Korona Fél évre ....................; . 4 korona Hegyed évre ....................Z korona Egy szám ára a dohányfözsdékben IO F. POLITIKAI ÚJSÁG Felelős szerkesztő: Dr. REISMFIN HENRIK Fömunkaíárs: Dr. BÁNÓ VliMOS Megjelenik minden csütörtökön Szerkesztőség és kiadóhivatal Ungvári Széchenyi-tér 33. sz. (Kreisler-nyomda) Hirdetések és előfizetések a kiadóba, kéziratok a szerkesztőségbe küldendők Polgárok és munkások irta: Beermann Henrik. A katonaságért. Tagadhatat- lan, hogy egy város gazdasági életé- ben sokat számit a katonaság mint fogyasztó elem s igy teljesen érthető, hogy a vidéki városok sorra szólalnak meg hadosztályparancsnokság, honvédtüzérség és a felemelt ujonc- iétszamból alakítandó uj ezredek elhelyezése érdekében. Csak azt nem értjük, hogy ebben a tülekedésben Ungvár egyáltalán részt nem kér és itt senkinek még csak eszébe sem jut lépéseket tenni, hogy városunkba is jusson valami az uj katonai létesítményekből. Igaz ugyan, hogy annak idején megjártunk a mi katonaságunkkal, mely roppant sok pénzünkbe került, de ebből nem következik az, hogy Schemua vezérkari főnökkel való konnexiónk felhasználásával most nem tudnánk kedvezőbb ~~ eredményt elérni. A város éhekében kötelességet teljesítünk, midőn erre a nagyfontosságu gazdasági kérdésre a közfigyelmet felhívjuk és a városi, vármegyei tényezőket egyöntetű mozgalomra és erélyes eljárásra kérjük fel. * A Hajnal-utcai uj aszfalt járdát érdemes megnézni. A nélkül, hogy szándékunkban volna bárki ellen is szót emelni, nem hallgathatjuk el, hogy első szempillantásra ez az aszfaltjáró nagyon rossz benyomást gyakorolt reánk. Nem értünk túl sokat úttestek építéséhez, annyit azonban tudunk, hogy az aszfaltjárót magánál az úttestnél jóval magasabbra kell építeni, hogy a viz lefolyhasson róla. Ennek a szegény utcának az aszfaltja azonban pontosan egy vonalban van a kocsiuttal s az eredmény majd az lesz, hogy nedves őszi s téli idő esetén az egész járda viz alá fog kerülni. * Városi népfürdő. Most amikor igazi kánikulába illő, meleg lán- kasztja a szegény polgárok fejét, eszünkbe jut: milyen okos, szép dolog volna a várostól, ha az Ung alsó részére, valami olcsó, uszodát csináltatna, rendes vetkőző öltözködő helyekkel. Két szép, nagy vizünk *■ van s mégis úgy áll a dolog, hogj különösen egy intelligensebb nő a. forró nyári napokon is kénytelen mesterséges fürdőbe járni. Miért ? Merj az Ung sokszor egész nap telve van sokszor egészen mezítelen alakokkal. Ez bizony eléggé szemérő sértő, másodszor pedig azért sem, mert az Ung medre bizonytalan, sokszor veszedelmes s éppen ezért volna szükség egy polgári fürdőre. Mikor lesz meg Magyar- országon az uj választóre- form, azt nem tudjuk, de arról eléggé tájékozva vagyunk, hogy milyen irányban és milyen szempontoktól vezéreltetve akarja ezt a nagyjelentőségű reformot a Lukács kabinet megalkotni, és az országgyűlésen keresztülvinni. A jelige, a főelv most, amely a készülő választóreformon végigvonul.: „az értelmiség fenntartása“ „a nemzeti supremáció megvédése“ és „az önérzetes polgárság megerősítése“. A minisztertől — az állami hivatalnokig, a grófoktól —- a parvenüig, az agráriustól — a kisbirtokosig most mindenki az értelmiség megvédésén töri a fejét, mindenki a nemzetközi socialdemok- rácia rémképét festi a falra, és a hazafias polgárság megerősítését hangoztatja a reform legelső feladatának, természetesen azzal a tendenciával, hogy a jogaiért állhatatosan küzdő munkásságot kizárják, kirekesszék a reformból. Hogy a munkásság kizárásával a szóbanforgó választóreform elveszti létjogosultságát, az bizonyos, de hogy minden olyan választó- reform üresnek, értéktelennek és céltalannak fog bizonyulni, amely a munkásság kizárásával akar Magyarországon egy más korszakot meghonosítani, az még világosabb, még bizonyosabb! Mert ugyan kitől várjunk uj szellemet és uj alakulatokat a magyar parlamentben, ha a munkásságtól nem ? Kitől várjuk ennek a Magyarországon uralkodó régi, korhadt, a feudalizmus jegyében megszületett és a fendalizmus szellemében fentartott rendszernek az összetörését, ha a munkásságtól nem ? Kitől várjuk a bürokratikus közigazgatással sújtott polgárság felszabadítását, a magyar szabadelvüség felvirradását, iparunk és kereskedelmünk rohamos fejlődését, a jólét elterjedését — ebben a vi- gasztalhatlan sanyarú helyzetben ? ! Kitől várjuk mindezt: a polgárságtól, vagy a munkásságtól ? Mindazok, akik a radikális Magyarország kiépítését egyedül a polgárság megerősödésétől várják, jóhiszemű tévedésben vannak. Ilyen munkára a polgárság egymagában nem képes ! Mert valljuk meg őszintén, hogy a polgárság legnagyobb részében magyar fajunknak ösaa;s fogyatékosságai megvannak: gyorsan lángra lobban, de szívós, erélyes, következetes harcot valamely politikai cél eléréséért folytatni nem tud. A magyar polgárság politikai hatalmában rejlő erők elaggultak, mert csak igy lehetséges, hogy a mostani választórendszer mellett, amely általánosságban a polgári osztályok többségét és hegemóniáját biztosítja — („tízezer felső — a többi alsó, a választók száma pedig kb. 1200000): egy olyan agrárius, a drágaságot mesterségesen előidéző, és csak a felső tizezer érdekeinek kedvező rendszer uralkodjon Magyarországon, amely a polgári osztályokra — úgyszólván — ráfekszik. A magyar polgárság érzi a nyűgöt, de akaratereje elenyészett, s ahelyett, hogy az állam kormányzásában és igazgatásában a saját akaratát érvényesítené — gépies eszközévé válik a választásokat intéző hatalomnak, s öntudatlanul támogatja az agrárfeudalizmus irányait. Misem bizonyítja jobban a polgárság tehetetlenségét, és azt, hogy a polgárság akarata a sok függő és alárendelt viszony következtében elnémul, mint az a kétes, bizonytalan szerep, amelyet a polgárság a mindenkori képviselő-választások idejében tanúsít. És hogy messzire ne kalandozzunk, leszögezzük, hogy a legutóbbi képviselőválasztások alkalmával Lederer Sándor is úgy szerepelt Ungváron, mint az agrárius rendszerrel elégedetlen, demokratikus érzelmű polgárságnak a képviselőjelöltje. A választás napjáig az egész polgárság Léderer mellett állott: lelkesedtek érte, támogatták, izzó, szenvedélyes szónoklatokkal támadták az agráriusokat és védték a demokráciát. A választás napját azonban átaludta a „hazafias, önérzetes“ polgárság: az egyik megbetegedett, a másik elutazott, a harmadik nem szavazott, és amilyen lelkes reményekkel kecsegtetve indultak a harcba, ugyanolyan lelkes visszavo- nultsággal és megnyugodott lelkiismerettel buktatták meg a választás napján a demokratikus eszmék képviselőjét. Nem is azért bukott meg Léderer Sándor, mintha egy kincstári kerület megbízó levelét nem nyerhette volna el, hanem azért, mert a pillanat hevében fellobbani, de azután elhallgatni, háborgatástól, zaklatástól, a különféle hatóságok üldözéstől félni, a veszélyeztetett vagyoni érdekek megmentésére gondolni, és a választási napon mindenféle mozgalomtól szerényen visz- szavonulní: jellemző sajátsága a „hazafias és önérzetes“ polgárságnak. Ez igy volt nálunk, igy van mindenütt, de tovább nem maradhat igy: komoly symptho- mák figyelmeztetnek erre. Szomorú kép, reménytelen perspektíva a mai Magyar- ország! Kereskedelmünk pang, hitelképességünk csökken a külföld előtt, állami egységünket a nemzetiségi villongások veszélyeztetik, kezdet, leges kultúránk a felekezeti
