Ungvári Közlöny, 1912. január-június (34. évfolyam, 1-26. szám)

1912-02-15 / 7. szám

Ungvár, 1912 február 15. ■ 7. szám ■ Harmincnegijedlk évfolyam.

Előfizetési ár helyben és a vidéken

Egész évre.........................8 korona

Fél évre

.............................4 korona

Megijed évre

....................2 korona

Egy szám ára a dohánylözsdékben 10 f.

Áll a harc. A politika mezején e napokban ismét megindul a harc. Ádáz, vehemens küzdelem, amely láthatóan a katonai javaslatok ellen irányul, de tényleg a kormány megbuktatását s még inkább az általános választói jog törvény beiktatását célozza. Soha politikai harcnak súlyosabb és igazabb indokai nem voltak, mint az ellenzék mostani küzdelmének. Eltekintve attól, hogy a katonai javaslatok óriási terheket akasztanak a nemzet nyakába, anélkül hogy ennek fejében a legcsekélyebb nemzeti jogainkat honoráló elismerésben volna részünk, azonkívül még indokolt a kormány elleni vehemens támadás, mert a mai osztályparlament lelkesebb védőre a mai kormánynál alig találhat. Pedig nem így indult meg a kormány politikája ! Demokratikus, sociális haladásról, általános választói jogról szónokolt a miniszterelnök, ezeket hirdette a trónbeszéd is, a háttérben pedig Tisza István keverte a paklit és a dzsentri uralomért szállott síkra. Hát az ilyen ravaszul, hátsó gondolatokkal dolgozó kormány kíméletet nem érdemel. Egy felöl szavalni a mai kor szelleméről, más felöl semmit sem tenni ezen szellem érvényesülése érdekében, a legkölcs- telenebb dolog. íme most is a legtisztességesebb megoldás volna lehetséges az általános választói jog alapéi, csak egy szavába kerül a kormánynak s megkapja a katonai létszámemelést az általános választói jog ellenében, de Khuen Héderváry inkább hoz áldozatot nemzeti szinü köntösbe öltöztetett hóbortok terén, amelyek Kossuth Ferencz és konzervatív gárdájának lehetnek csak tetszessek, mintsem hogy a reális, a nemzeti életbe vágó választói jogi, kézen fekvő megoldáshoz nyúlna. Ez bizonyítja legjobban, hogy mennyire jogos, indokolt, igazságos az a küzdelem, mely most fokozott erélylyel fog a parlamentben megindulni s mely erkölcsi erejénél fogva bizonyára slsepri a demokratikus haladás ellenséges kormányférfiait . . .

*

Nyiltterezés. Bizonyára feltűnt nár másoknak is, hogy a nyílttéri ■ovatban szereplő „Írók“ száma nap- •ól-napra emelkedőben van. Ez már miósággal epidémia számba megy és g> nem érdektelen rámutatni a nyilt- erezés tultengésére. Mig azelőtt a :özt érdeklő bucsuzkodás, köszönet- lyilvánitás, felhívások s egyébb ha- onló kérdések kerültek az újságok

POLITIKAI UJSÁ6

Felelős szerkesztő: Dr. REISMflN HENRIK Főmunkafárs: Dr. BÁNÓ VliMOS

nyílttéri rovatába, addig ma már itt húzódnak meg a legkülönösebb egyéni hiúságból és magánérdekből származó zokszavak. Ha valakinek a tyúkszemét taposod le, ha perbe kerülsz vele, ha házára azt mered mondani, hogy helyén nagyon jól nézne ki egy modern palota: nyilttérbe kerülsz. Sőt legutóbb egy sértett önérzetü poéta nyilttérben közölte le a szerkesztőség által közlésre el nem fogadott egyik versét, hogy az olvasók a szerkesztőség irigy rosszakaratáról meggyőződjenek. Hát hiába ! Szabad a sajtó, a betű pedig türelmes ! Miért ne keressen a nyilttérnek egyedül örvendő lapkiadó és miért ne legyenek a nyiltterezőnek „Írói“ ambiciói kielégítve . . .

Szocializmus- Nép -Tanító - Jegyző.

(Simonyi Sándor.)

Senki előtt nem szorul bizonyításra, hogy az igazi nemes értelemben vett szoci- álizmus — ha ugyan lehet ilyen — lesz egykoron megváltója a szomorú sorsban tengődő emberi társadalomnak. A „Mindenki szabadnak, egyenlőnek születik ; mindenkinek joga van saját tehetsége, képessége szerint boldogulni“ valamikor oly hírhedt elmélet még ma is utópia.

Most, hogy a Drill hazájában Németországban diadalmi ünnepét üli a szoci- álismus és II. Vilmos, ez a büszke caesar kénytelen jóképet vágni az ő felfogása szerint nem éppen „comme il faut“ parlamenti társasághoz, nyilván sejti minden gondolkozó fő, hogy a bourgeois társadalom rövid 30 év alatt elérkezik a jól megérdemelt kimúláshoz s helyét az uralmon elfoglalják a vörösek, a szociálisták.

Bár az ő intézményeik is csak úgy hemzsegnek a hibáktól, mégis minden elfogultság nélkül el kell ismernünk — hogy a pária sorsban tengődök helyzetének javítása körül rövid 20 év alatt nagyobb eredményt ért el egymaga, mint jámbor álmodozók sok ezer éven át. A francia, német, amerikai, tehát a műveltebb államok szociálizmusát kell csak megfigyelnünk s rögtön belátjuk, hogy micsoda nagyszerű hadserege a szociálizmus a legszegényebb munkásosztálynak, amely nemcsak hogy

diadalmasan letörte a kapi- tálizmus szarvait, hanem legújabban két világbirodalomban magának kaparitotta meg az országiás gyeplőjét.

Ismétlem, a szociálizmus jó, de csak is akkor, ha a nép már művelt, ha már ki- szabadittatott a pálinka és hozzá hasonló átkozott mételyek karjaiból. Azért sem a német, sem a francia szo- ciálizmust nem szabad összetéveszteni a mi szociálizmu- sunkkal. A magyar parasztnak még nincs érzéke az igazi szociálizmus iránt. Tudvalévő, hogy ő a leggőgösebb arisztokrata a világon. A 30 holdas paraszt mar csak félvállról veszi a 10 holdast, emez pedig a 4 holdast nézi le stb.

Ez azonban nem jelenti azt, hogy a szociálismus nálunk is nem fog diadalmi tort ülni egykoron, a késedelmet az okozza, hogy a népnyomor még nem jutott odáig, hogy a szociálizmus- hoz, a legvégső fegyverhez kellett volna nyúlni, az amerikai kivándorlás folytán beözönlő pénz, kitűnő kereset jó hosszú időre eltérítették a népet a szociálizmus felé vezető úttól. Ami szociáliz- musunk nekünk van, az úgyszólván importált szociálizmus.

Ugyanis mig Németor szágban a gyári munka az ő fejlett, intelligens gcn dolkozásával felismerte t szociálizmus lényegét, addig nálunk — mivel a szociálízHegjelenlk minden csülöríökön

Szerkesztőség és kiadóhivatal Ungvári Széchenijl-tér 33. sz. (Kreisler-mjomda) Hirdetések és előfizetések a kiadóba, kéziratok a szerkesztőségbe küldendők

mus egyik fő lényege e tömeges erő — kénytelenek voltak azt a mezei munkások, a nép közé dobni.

A mi földműveseinknél a szociálizmus ugyanis intelliI

gencia hijján gyakran analfabétára talál, a kit hangzatos jelszavakkal jobban meg lehet nyerni, mint okos érvekkel. A ki minden itélke- I zés nélkül vakon hisz a felületesen elolvasott röpiratok, lapok betűinek, sőt többnyire a phrazisokat választja ki s ezt veszi szent ige gyanánt. Felkapja az odadobott jelszavakat, melyeket, a viszonyokat nem ismerő jóakarók, sokszor professiona- tus bujtogatók dobnak oda, amelyért ezek a feltüzelt agyú emberek képesek tüzbe menni. Jóhiszeműségükben elfeledve azt, hogy a vezérek ilyenkor rendesen kereket oldanak. Két embere volna a falunak, praedesti- nálva arra, hogy a nemesebb értelemben vett szociáliz- musra előkészítse a népet, az egyik a jegyző, a másik a tanító.

De az a jegyzőtipus, a melyet az ideális lelkű nagy költő, nagy államférfi: Báró Eötvös József a „Falu Jegyzője“ cimü gyönyörű regényében megrajzol: nincs többé. Ez valóban vezetője volt népének : vezetője, barátja, prófétája. Legnagyobb része vér volt az ő véréből;

! mert még akkor a nemesség | válaszfala a falu pennáját I is származása körébe szoriI tóttá. Ma már a jegyző nem vérbelije népének. A nemesi bástya halálos rést kapott ugyan, de a nadrágos, és paraszt közötti válaszfal ma nagyobb mint valaha. Valamikor patriarchai idyllben éltek együtt jegyző és paraszt. Ma a paraszt gyanakszik jegyzőjére, a kiben egyikét látja ellenségeinek, viszont a jegyző szerepe is annyira megváltozott, any- nyira túl van halmozva közi