Ungvári Közlöny, 1910. január-június (32. évfolyam, 1-26. szám)
1910-01-22 / 4. szám
©_ oldal. "CT n g v ár i ZEH ö z 1 ö el 7 1910. 4. — Gazdasági népiskolák segélyezése. Az ügy gyorsabb elintézése érdekében a vallás- és közokt. miniszter 85086)909. sz. a. elrendelte, hogy jövőben a gazdasági népoktatási intézetek akár a földművelésügyi, akár a kereskedelmi miniszterhez segély iránt intézett kérvényüket az illetékes vármegyei kir. tanfelügyelő utján kötelesek beterjeszteni, a tanfelügyelőket pedig felhívta, hogy ezeket a kérvényeket, tekintet nélkül arra, hogy melyik minisztériumhoz intézteinek, véleményes jelentése kíséretében mindig közvetlenül hozzá terjeszszék fel. — Szerelmi kaland — akadályokkal. Furcsa kalandba keveredett Palágyi miskolci színtársulatának két tagja. A Miskolczi Hírlap írja le érdekesen az esetet. Mintha csak valami francia bohózatból vágták volna ki, olyan frappánsui mulatságos az a história, mely a minap színtársulatunk két donjuanjával esett meg. Nem említünk neveket, mert nem igen köszönnék meg ezt a reklámot, de nem is érdemelnék meg a kiszerkesztést, olyan jóizü, de kényes szituáció az, mdylyel a pletykázó társaságot az ő esetük mulattatja. Maga az eset — természetesen meg sem közelítve fordulataiban a valóságot — következő. Van itt Miskolcon egy fiatal, előkelő állású hivatalnok aki nős ember létére a szépnem iránti legénykori hódolatát azzal juttatja kifejezésre, hogy neki van a városban a legszebb — szobalánya és szakácsnője. Kívánatos, ennivaló teremtések. Nem csoda, ha a színtársulat szóba lévő két tagja is úgy találta, hogy jó volna beléjük harapni. Mondanunk sem kell, hogy az ismeretség egy-kettőre meg is történt és a fiatalok megállapodtak, hogy az ismeretséget hamarosan meg is pecsételik. Az alkalom sokkal hamarabb be is következett, sem mint remélték. A házigazda valami hivatalos ügyben elutazott, meghagyva feleségének, hogy az éjjel, mig ő távol lesz, aludjék az anyósánál. Az asszonyka színház után el is ment az anyósához, de csakhamar eszébe jutott, hogy nyitva hagyta a szobákat, nyugtalankodni kezdett és addig beszélt, mig végre az anyós beleegyezett abba, hogy együtt elmennek a lakásba és ott fognak aludni. Mikor a lakás közelébe érnek, az asszonyka ijedten jegyzi meg : — Valami történik odafent! Ki van világítva a szalon. Rosszat sejtek. Felsiettek a lakásba, hol megfelelő kopogtatás után végre ajtót nyitott a leplezetlen izgalomban halálra sápadt két nőcseléd. Az asszonyka sziv- szorongva nyit be a szobákba és mikar a szalonba ér, majd kővé meredt az ijedelemtől. A szalonban költői rendetlenség és olyan füstfelhő, hogy késsel lehetett volna vágni; az asztalon kiürített teáscsészék, szivar és cigarettavégek egész garmadában. — Julcsa! Mari 1 Mi történt itt? — kérdé felháborodva az asszonyka — ki volt itt? — Senki, csókolom a kezét, csak egy barátnőnk látogatott meg s mert tudtuk, hogy a nagysága nem jön haza, hát itt teáztunk a szalonban. — Barátnő! ? Hát a maguk barátnője annyit dohányozik, akár egy regiment katona? S hogy kerülnek a diványpárnák az asztal alá! ? A két leány erre már nem válaszolt, jobbnak látta, hogy hallgasson, hisz őnagysága razziát kezdett tartani a lakásban. Felnyitotta a szekrényeket, alánézett az ágyak alá, fellebbentette a függönyöket, — semmi eredmény. Sem a szobákban, sem a konyhában, de még csak a spájzban sem talált senkit. — Végre utolsónak felnyitotta a konyhában levő pinceajtót és ekkor az következett amit a francia röviden igy szokott kifezni: tableaux ! A pincegádorban fogvacogva, lenge alsó ruhákban szepegett két ifjú. Zavarukból őnagysága segítette ki, aki nyomban felismerte őket s legjobb szerepük színházi nevén biztatta, hogy csak jöjjenek ki a melegebb konyhába, mert odalent náthát kapnak. S a két művész nem is kérette magát, csupán annyit kegyet kértek, hogy ő nagysága hagyja őket magukra vagy öt percig. S őnagysága, lei a helyzethez illően az ügy kedélyesebb oldalát fogta fel, el is távozott. A művészek szintén a helyzet magaslatára emelkedtek S az öt percet sem vettek igénybe, hogy angolosan eltávozhassanak, rábízván az ügy kimagyarázását a művészetért rajongó vendéglátó hölgyeikre. A kimagyarázás azóta az időközben hazatért férj közreműködésével már meg is történt. Apró komédiák. Járásbiróságnál.. Az ungvári kir. járásbíróság büntető osztálya előtt egyszer oly bünügy fordult elő, melyet egy nem valami nagy tudásu, de nagy — szájú ügyvéd indított amiatt, mert valaki azzal igyekezett egyik kliensét tőle eltántorítani, hogy ne bízzék benne, mivel tudatlan szamár. A nagy esetet kellő komolysággal tárgyalta a biró, mert a békítési kísérletek a bevádolt zsidó csökönyösségén meghiúsultak. Kihallgatják a vádlottat. — Hát használta-e az ügyvéd urra a sértő kifejezéseket, kérdi a biró. Hunyorgat egyet a szemével a vádlott és szokása szerint megsimogatja ritkás szakállát. — Nem mondtam én semmi sértőt az ügyvéd urra, tekintetes biró uram. A tagadás folytán kihallgatják a tanukat s akkor kitűnik az, hogy vádlott mint a falu esze, mint afféle elsőfokú ügyvéd, a falubeli jogeseteket a felekkel megbeszélni szokta s a panaszos ügyvéd kliensének, mikor ez neki baját elbeszélte, azt ajánlotta, ne pereljen, mert ügye nyerhetetlen. De a városi ügyvéd mégis elvállalta a pert, sőt kijelentette, hogy az atyafinak biztos, nyert pere van. Persze, mikor a per elveszett s a sok költség nyakába szakadt az atyafinak, ez panaszos baját megint csak a falu fiskálisának a kis zsidónak adta elő, aki ekkor azt mondá: — Látod fiam Vaszily, figyelmeztettelek, hogy ne perelj. — De mikor az ügyvéd biztosra mondta a pert. — Biztos ? gúnyolódott erre a falu esze. Nemis ért akkor ehhez az ügyvéd annyit sem, mint a szamár a hegedűhöz. Besúgták ezt a kritikát az ügyvédnek, aki azután a tárgyaláson a vádlott szigorú megbüntetését kérte. Gondolkodóba esett a biró. Bizony ilyen esete még nem volt. Nem szeretne Ítéletet hozni és váltig magyarázza a vádlottnak, hogy legokosabb volna bocsánatot kérni az ügyvédtől, akit megsértett. — Nem sértettem én senkit, makacskodik a vádlott. — Hát az nem sértés, szól közbe az ügyvéd, hogy én annyit sem értek az ügyvédséghez, mint a szamár a hegedűhöz. Felír apja erre fejét és békülékenyen szól a kis zsidó : — Hacsak ez a baj, hát bocsánatot kérek, visszavonom amit mondtam, — igenis ért annyit az ügyvédséghez, mint a szamár a hegedűhöz. * A szobránczi főszolgabíró előtt valamiféle tárgyalás volt. Két egymással sógori viszonyban és természetes, hogy ádáz haragban levő értelmesebb egyén vitatkozik és veszekszik, miközben az egyik a másikat folyton per „ember“ titulálja. Megsokalja végre a másik a folytonos gúnyos titulázást és felpattan : — Kérem főbíró ur, tessék megtiltani, hogy engem itt gúnyolódva szólitgasson az ellenfél. Nem vagyok én neki „ember.“ Élesen szól erre a másik : — Tudomásul veszem, hogy ez az ur nem ember, s majd a megillető címen fogom szólítani. S az egész tárgyalás alatt végig hangoztatta, hogy ezt tette, vagy azt tette a megsértett, már pedig aki igy jár el — az nem ember . . . A legjobb fiskális anyja. Tüchler Károly mesélt el Eötvös Károly itt létekor egy jóizü kis történetet. Látogatóba jött hozzá az Eötvös felolvasásának estéjén egy nagynénje, akinek ügyvéd fia működik Ungváron. — Elköszön tehát tőle és készül egy kis kimenőre, hogy Eötvöst meghallgassa. Mikor feleségétől is búcsúzik, kérdi a nagynéni, hogy hova megy tulajdonkép. — Megyek egy kicsit a kaszinóba, mert itt van Eötvös Károly, feleli Tüchler. — Ki az az Eötvös Károly ? hangzik az újabb kérdés. — Eötvös ? .... Az eszlári hires ügyvéd, Magyarország legnagyobb fiskálisa ! . . . — Ugyan minek jönnek ezek az idegen fiskálisok Úngvárra, mondja erre az öreg nagynéni, mikor itt van az én fiam, akinél jobb, okosabb, tapasztaltabb ügyvéd nem létezik. Hát nem tudja ő ugyanúgy elvégezni a dolgát, mintha Pestről hozat magának valaki ügyvédet. Mióta az én fiam itt van, nincs szükség Ungváron pesti ügyvédre. — De hisz Eötvös nem azért jött Úngvárra, magyarázgatja Tüchler. Azért jött, mert meghívták a Gyöngy ösyék. — No azt sem értem. Ha a gyöngyösiek hívnak meg valakit, minek jön az Úngvárra 1 . . . A fogorvosnál. Érdekes kis história játszódott le e napokban Dr. Reisman Arnold fogorvosi rendelőjében. Két ur jelentkezik. Az egyik reá mutat a másikra s felhívja az orvost, hogy barátja fogát huzza ki. Ez nyugodtan, higgad:an beleül a bársonyszékbe s egy-kettőre a fog künn van. Erre leül a másik ur is s nagy félelmek között szintén kihuzat egy fogat, majd mindkét foghúzás árát kifizeti és odafordul a barátjához : — De most már felelj nekem, miért huzattál ki te is egy fogat, tisztán az én kedvemért ? Az orvos csodálkozó tekintetére pedig a következő magyarázatot adja: — Hetek óta heves fogfájás kinzott, de nem mertem magamat a kihuzatás procedúrájának alávetni. Ekkor barátom kijelentette, hogy ha a fog- huzatás dijját megtérítem s neki .50 koronát adok, hajlandó nekem kedvet csinálni és egyik fogát kihúzatni. Belementem a fogadásba. — De érthetetlen előttem, hogy vállalkozhatik valaki arra, hogy egyegészséges fogát kihúzassa. — No hát én megmondom, szól a kérdezett. Nekem is napok óta fogfájásom volt. Persze nem igen akartam a fájós fogat kihúzatni. De az a tudat, hogy pénzt kapok érte, meg-célozta idegeimet s igy történt, hogy fájós fogamtól ráfizetés mellett megszabadultam. Felelős szerkesztő : Hr. Heisman Henrik. NYILT-TÉR* GRAND CAFE GYULAI fi "*V""T4 7, ? UllnilU unl L Ül ULflI kozott az ezred zenekara játszik. GYULAI ENDRE nagy kávéháza Ungvár Bercsényi szálloda Bel- és külföldi lapok subabonomában kaphatók- I
