Ungvári Közlöny, 1910. január-június (32. évfolyam, 1-26. szám)
1910-01-15 / 3. szám
1910. 3. TT rx g1 & x i ISI ö z 1 ö n y 3- oldal. Arra mutat az is, hogy Ujhely városa, mely után előnevét irta, a homonnai Drugeth család birtoka volt. *). II.) Kossuth I. István ki 1665—1696 között szerepel az okmányokban, tehát már az ezen időben kétségtelen nemes Dayka családba házasodik be és vele jószágokat is nyer. Érdekes lenne tudni, hogy mikor nyerhette a család nemességét. Sajnos a család címeres-levele, amint annak utána jártam nincs meg, tehát csupán egy par töredékes ♦ adatra támaszkodhatunk. Az első Dayka kiről biztos tudomásunk van az 1616-ban élt Dayka (Dajka) Tamás, 3) aki mint szögi (zemplén várni, jelenleg puszta) biró irt alá egy okmányt 1616 jan. 16 án. Szögi falu*) egészen előbb a kihalt Szeghy később a Szapolyai; 1626-ig Bethlen Gabor birtoka volt, 1626-ban II. Ferdinand kezere jutott. Ösmerve II. Ferdinánd pénzsóvárságát és az ő uralma alatt kiadott nemes és címeres levelek töméntelen számát, közelfekvő gondolat, hogy a cimerszerző Dayka Tamás lehetett, ki mint biró tekintélyes és vagyonos ember lehetett és a címeres levélhez pedig még egyszerű jobbágyak is hozzájuthattak 50—100 forintokért, amint az ezen korban a jobb- < ágynemesitések miatt felhangzott panaszok is igazolják.5) Végül újból utalok azon fontos körülményre is, hogy Kossuth László anyósa Szeghy (szögi) leány volt, ami a Dayka Tamásról elmondottakat megerősíti. Tavasszal az újhelyi levéltárat fogom átkutatni és reméltem, hogy a még hiányos adatokat sikerülni fog kipótolnom. • Mocsári Miklós. s) Csánki Dezső : Magyarorsz. tört. földrajza a Hunyadiak korában. I. 379, 333 U. s) Nagy Iván. Turul 1884. III. f.) 4) A pecsétfelirás szerint varos volt: »Szegi, bírák, város. pec. 1606“. 5) L. a Turulban több idevágó cikket. Eötvös Károly Ungvári. Csodálatosan gazdag ez a mi szegény országunk szellemi erőkben. Ezt még a külföld is elismeri rólunk, bár sok szellemi és művészi termék a külföldre, mint eredeti osztrák, szokott kerülni. Szomorú jele ez a mi politikai viszonyainknak, melyek egy önálló Magyarország létezését a külfölddel még mindig nem tudták megismertetni. Ha van egy Írónk, akit a magyar lite- raturából elsikkasztani egyátalán nem lehet, ez csak Eötvös Károly. Próbálná csak meg y valaki az ő zamatos, tősgyökeres, magyar stilusu, magyar levegőjű munkáit, bármely más ország, akár Ausztria terméke gyanánt feltálalni! Nem lehet azt elképzelni, nem lehet azt a hangot, azt a közvetlen magyarságot más nyelvben ki sem fejezni. S ez a sajátos vonás, ez az eredeti magyar gondolkodás, észjárás, ez a magyar zamatosság, kedélyesség — ezek szerezték meg Eötvös Károlynak „a legmagyarabb iró“ cimet, ezek tették őt az országban közkedveltté és emelték Jókai mellé a legolvasottabb íróvá. És Eötvös Károly méltán megérdemli országa szeretetét és bámulatát. A legnagyobb fiskális párosul benne az előkelő szónokkal, a nagy politikus a hatalmas és produktiv észszel, a szellemes csevegő és anekdotázó a legelső íróval. S iró lett egyik napról a másikra szinte meglepetésszerűen, csodálatba ejtvén az egész országot, mint önti ki a legszebb, legmagyarabb munkákat agyának rejtekéből. Ez a nagy lángszellem töltött városunkban 2 napot az elmúlt héten. S maga köré gyűjtötte ez alkalomból Ungvár szellemi intelligentiáját, amely élvezte a „vajda“ társaságát, nem tudván betelni szellemes, anekdotázó, zamatos előadásával, amint egy szerelmes ember rajongásával beszélt a magyar nemzetről, a magyar alkotmányról, a magyar kultúráról s mindezt a „régi jó idők“ megvilágításában, beállítva példáit abba a korba, melynek nála nincs jobb ismerője. Vajha ez az Istentől megáldott nagy magyar tehetség, akiben a psziholog éleslátása, a megállapodott férfi öntudata, a dolgok mélyét, lényegét kutató hatalmas agy judiciuma, az emberek önzetlen szere- tete, a szabadelvüség, a felvilágosodás és haladás nagy eszméi mind együtt meg vannak ; akit csak Kossuth Lajos, Deák Ferenc, Szilágyi Dezső speciális, magyar, korszakokat betöltő egyéniségeivel lehet összehasonlítani — vajha ez a régi világbeli, de modern, nemes gondolkodású karakter, szellemének sugaraival a mai kicsinyes, zilált, beteg társadalmunkat uj életre, az igaz szabadelvüség életére tudná felkelteni! Ungvár közönségének érdekes vendége volt. A Gyöngyösy Társaság s a Kereskedelmi Csarnok meghívására Eötvös Károly ez a ragyogó tollú iró s kiváló szellemű férfiú a vasárnapot és a hétfőt Ungvári töltötte. Ez a két nap valóságos ünnepszámba ment azok előtt, akiknek alkalmuk volt Eötvös előadását s kihimzett mesemondásait élvezni. Vasárnap este a Társaskör helyiségeiben műelőadás volt, amelyet Szabó Jolánka szavalata nyitott meg. Két költeményt szavalt el, a termet zsúfolásig megtöltött közönség feszült figyelme között. Ez az igen szép szőke kisasszony csevegő orgánumával minden kedvességét belevitte szavalatába, gyönyörűséget szerezve a hallgatóságnak, amely lelkes szeretettel, meleg tapsokkal viszonozta a bájos előadást. Nagy érdeklődéssel hallgatták ezután^ Eötvös Károly szabad előadását Pálóci Horváth Ádámról s az ő kurucdalairól. Mondanunk sem kell, hogy sok érdekes epizódot ismertetett meg az ő színes előadása révén. Végül Dr. Komjáthy Lajos énekelt kuruc nótákat, tetszéstaratva. Ezután terített asztalokhoz ültek vacsorára, amit a Társaskör ügyes vendéglősnője özv. Telegdy Lajosné állított ki jóízűen, amiért a vendégek dicséretére szolgált rá. A jó bor mellett megindultak a toasztok. Margócsy Aladár köszöntötte fel Eötvöst a város kedves vendégét, aki válaszában a Gyöngyösy Társaságot dicsérte meg s buzdította a tagokat Bercsényi Miklós leveleinek közreadására. — Felköszöntőket mondtak még Berzeviczy István, Vidor Marci, Tóth Lajos. Hétfőn a várat nézte meg Eötvös, akinek tiszteletére este a Herz-féle vendéglőben az ügyvédek rendeztek társasvacsorát. Itt Komjáthy Gábor mondott igen szép felköszöntőt Eötvösre. Margócsy Aladár a Kereskedelmi Csarnokot éltette, melynek érdeme van abban, hogy Eötvöst Ung- váron üdvözölhetjük. Dr. Guttmann Sándor Eötvösre, mint a magyar ügyvédi kar dicsőségére ürítette poharát. Eötvös értékes, meleg hangú beszédben mondott köszönetét. Eötvöst, aki hétfőn ebéden Dr. Novák Endre vendége volt, vasárnap és hétfőn a Gyulai-féle kávéházban asztala körül mindig díszes társaság övezte s élvezte azt a sok szépet, amit szellemesen elmondott. A hétfői napon az ungvári orth. izr. hitközség küldöttsége tisztelgett Dr. Reisman Arnold vezetése alatt és üdvözölte Eötvös Károlyt, mint a szabadelvüség eszményképét, aki a sötétség korában a hazai zsidóság érdekében síkra szállott. A hitközségi elnök fiatalsága és szónoki készsége fölött a nagy vendég nem győzött eleget csodálkozni. Kedden délben Eötvös Károly, kísérőjével Sándor Fülöppel, — akinek városunk közönsége hálás köszönetét mondhat, a fővárosba visszautazott. * # * Most álljon itt Eötvösről nehány apróság. Sürgöny érkezett a Bercsényi szállóba Eötvös Károly címére. Sándor Fülöp a vajda famulusa figyelmezteti erre az öreget, aki azonban feléje se néz a sürgönynek. Többszöri figyelmeztetés után, ismételten szól Sándor Fülöp: — De Károly bátyám, azért sürgöny a sür— Mint a vén karvaly, aki elvesztette karmait — szólt a vad paraszt, aki már vénülni kezdett. — Azután nyomban figyelmeztette a fiatal embert a megállapodásra, mely szerint meg fogják énekelni az említett tárgyat. — Elmegyünk éjféli misére — szólt — azután jól meglakomázunk, majd énekelünk. — Akár most is, ha kendnek tetszik. — Most ? Nem! — kiáltott fel Zio Diddinu s botjával nagyot vágott a tűzhely kőlapjára. — A szent estét tiszteletben kell tartani. Nagyasszonyunk most szenvedi a szülés fájdalmait; addig nem szabad sem dalolni, sem húst enni. Ah, jó estét, Mattia Portolu, ülj le és mondd meg, ki fog még eljönni. Mária Francisca, italt! A leány töltött s mikor meghajolt vőlegénye előtt, hogy a rubin gyanánt csillogó poharat átnyújtsa neki, megrészegítette őt tekintetével és mosolyával. A vendég felsorolta mindazok nevét, kiknek jöttére számítani lehetett. Az asszonyok ezalatt serényen készítették a lakomát. Latin szokás szerint a nagy, kőből készült tűzhely a konyha közepén állt. Égyik oldalán ültek a férfiak, másik oldalán az asszonyok főztek. Hosszú nyárson forgott Predu Tasca ajándékmalaca s kellemes pecsenyeszag terjengett a konyhában. Ekkor két öreg rokona érkezett a gazdának, két testvér, aki agglegény maradt, hogy ne kelljen szétdarabolni az örökséget. Majd egy fiatal vak férfi, aki oleander botja segítségével tapogatózva ért el a házba. A vén testvérek egyike derékon kápta Mária Franciscát s odatolta vőlegényéhez. — Mit müveitek, drága báránykáim — szólt. — Miért vagytok oly távol egymástól, mint a csillagok ? Csak ölelkezzetek, csak csókolózzatok . . . A két fiatal teremtés lángoló tekintetet vetett egymásra, de Zio Diddinu dörgő hangja megharsant : — Vén kecskebak, hagyd őket békén ! Semmi szükségük a tanácsodra. — Bölcsen tudom — felelt az öreg. — Alighanem ők maguk is tudják a módját, hogy téged dalolásra bírjanak . . . — Ha igy állna a dolog — kiáltott fel a paraszt — akkor elkergetném a fiatal embert, a hogy a darazsakat szokás. Mária Francisca italt! A leány kissé meghökkenve igyekezett kibontakozni a vén ember karjaiból. Predu sapkáját igazgatta helyre s mosolyogva igy szólt: — Enni és inni tehát nem szabad, sem egyebet . . . akkor hát igyunk 1 —- Mindent szabad, mert az Isten nagy — dörmögte a vak, aki a vőlegény mellett ült. — Dicsőség Istennek a magasságban és béke a földön a jószándéku embereknek 1 A poharak összecsendültek. Csak Predu érintette alig a magáét. Tizenegy órakor mindenki felemelkedett, hogy elmenjenek éjféli misére. Mikor visszatértek a templomból, kezdetét vette a lakoma. A poharak szakadatlanul összecsendültek s az öreg megkezdte versenyét vejével. A régi legendát dicsőítette s azt vitatta pompás versekben, hogy nagyszerű dolog lesz, ha Ítéletnapján kiki a maga ép porhüvelyében fog feltámadni. Predu vidám dalt zengett a Venus hermosá- ról, az életörömről, az élet javainak élvezéséről. A két öreg ujongott s a vak is kifejezést adott helyeslésének. A paraszt úgy tett, mintha haragudnék, de alapjában örült azon, hogy veje is jó költőnek bizonyult s igy megfogja őrizni a család jó hírnevét. Már mindenki ittas volt, még Predu is — de ez utóbbi Mária Francisca egy ígéretétől, mely megremegtette egész valóját. Lassanként elnémult a dal s a vendégek egymás után kezdtek elszundikálni. Az udvarban kukorékolt a kakas. Ekkor Predu óvatosan felemelkedett és ki- osont. Mária Francisca lassan feljött a kőlépcsőn és karjába vetette magát. A vak észrevette, hogy valaki kiment és sejtette, hogy Predu az; de nem mozdult s csak ennyit dörmögött : — Dicsőség Istennek a magasságban és béke a földön a jóakaratu embereknek. A holdat bárányfelhők takarták s a langyos, ezüstös éjben a tenger lágy illatát s a távoli sivatag izzó lehelletét hozta a scirocco. Fordította: Zoltán Vilmos.
