Ungvári Közlöny, 1892. január-június (14. évfolyam, 1-26. szám)

1892-02-25 / 8. szám

Melléklet az „USTGVÁRI KdZMT« 1893. évi 8. száméhoz.

Ismeretes, hogy Németország fiatal császárja mily hévvel fekütt neki ezen kérdésnek, és vele foglalkozni nem tartotta méltóságán alulinak. Proklamációk és mauifesztációk egész sorozatát bocsátotta ki, melyek — bár eredményük nem igen volt — mindenütt. figyelmet keltettek. Jelenleg ő a conservativ szocialisták feje.

Az evangélikus socialist.ák csoportja, mely elnevezését onnan nyerte, hogy vezére az evangélikus egyház egyik pásztora, sziutén azon célból alakúit, hogy miként az előbbi csoport, a népben a monarchikus érzelmet fejlessze és a királyi hatalom hatáskörét a szpcializmus érdekében kiterjessze. Ezen csoport törekvése szintén oda irányúi, hogy az állami hatalom köre kiterjesztetvén, az állam legyen azon nagy kollektiv patrónus, mely a szociális kérdés megoldását kezébe veszi. Ezen párt p r o g r a m m-jának főbb pontjai a következők :

A keresztény szociális munkáspárt a kereszténységhez, a királyhoz- és hazához való hűség alapján követeli, hogy szervezzen az állam kűlömböző ipartestületeket, melyek megalakítása az inasok fölvételére vonatkozó szigorú szabályzattal az egész birodalom területén kötelező legyen. — Alakíttassanak választott bíróságok itélethozatali joggal. — Legyen kötelező a sególypénztárak szervezése az özvegyek, árvák s a munka betegeinek segélyzésére. — A normális munkanapnak a munka természete szerint az állam által való meghatározása. — ügy az állam, mint a községek tulajdona és vállalatai használtassanak ki a munkások érdekében és bővíttessenek ki azon arányban, amint ez gazdaságilag és techuikailai. lehetséges. — Progressiv jövedelmi adó. — Magag fényűzési adó Magas örökösödési illeték, tekintette« az örökség nagyságára" és a rokonsági fok távolságárai — Ezen szociális csoport eszménye a jó deszpota uralma, ki tekintélyével a közjólétet biztosítja.

A katholikus szó ci.al isták jelentékeny csoportja megalakulását Kettel er mainzi érsek egy röpiratának köszöni, melynek címe „A munkás* kérdés és a kereszté nysé g.“ E röpirat Németországban élénk visszhangra talált. Ezen munkájában ő Ti a s s a l e szocialista nyomán produktiv asszociációk szervezését ajánlja, melyek által a szükséges termelési tőke a munkások rendelkezésére bocsáttatván, a munkabér kérdése a lehető legegyszerűbb módon nyerhet megoldást.

Ketteler tanítványa Moufang, a mainzi székes- egyház kanonokja volt az, ki ezen párt p r o g r a m inját. kidolgozta és elfogadtatta. E programm főbb pontjai a következők :

A munkások bére elégtelen. .— Az állam beavatkozása szükséges. — Az ipartestületek alapszabályai kötelezők azoknak tagjaira. — Az állam szabályozza a munkanap tartamát, és határozza meg egyúttal a fizetések nagyságát. — Az állam szabályozza az inasok és a mester, valamint az iparosok és a munkások közötti viszonyt. De ez még nem minden. Az állam előlegeket nyújt a munkás-szövetkezeteknek. Ebből már is felismerhető a kollektivista irányzat.

„Nem vagyok barátja a Louis Blanc-féle munkásműhelyeknek, — mondja Moufang — de ha egy szolid munkás szövetkezetnek van szüksége segélyre, úgy nem látom be, hogy mért ne nyújtsa azt az állam. Szükséges, hogy az állam véget vessen a tőke kényuralmának., Én nem bántom sem a tőkét, sem a tőkepénzeseket; amit el Ítélek, az csakis azon mód, mely szerint ma a milliomosok és a milliárdosok meggazdagodnak.“

Ezen párt és a szociális forradalmárok prog- rammja közt a külömbsóg nem igen nagy, s leginkább a vallás hangsúlyozásában mutatkozik. Nem kívánja ugyan a földtulajdon szocializációját, de kell, hogy a logika odáig is eljuttassa, mivel részben kívánja a tőkének a munkás-szövetkezetek érdekében való közössé tételét. Ez is kívánja, hogy az állam játszsza a munka legfőbb patrónusának szerepét. Mint az előbbiek, ez a csoport is magáévá tette a föntebb definiált szocialista doktrínát, és ezért joggal nevezi magát ez is szocialistának.

Az utolsó csoport, a kathedrai szocir a 1 i s t á k é szintén ide tartozik. Tagjai azonban még nem jutottak közös megállapodásra, és Németországban a közgazdasági tanszékeken egész skáláját találhatni a kűlömböző véleményeknek, kezdve a legfélénkebb szocializmustól föl a legmerészebbig, egész Wagnerig, ki a magántulajdon korlátolását és a kollektiv tulajdon kiterjesztését kiváuja. De mind megegyezik azon alaptételben, hogy a társadalmi kérdések csak a munka, szabályozása és az államhatalom közvetlen beavatkozása által oldandók meg.

Ezen ténykörülmények fölemlítóse által csak értekezésem azon kiindulási pontját akartam igazolni, hogy egész Németország, úgy fönt mint alant, valóságos fészke a szocialismusnak.

Mielőtt azonban tovább mennék, e jelenség okát is kell, hogy előadjam.

(Folytatása következik).

Magyarosodás és magyarosítás.

Különösen újév óta élénk figyelemmel 'olvasom az „Ung“-ot.

Ez idei 5. számában „.Néhány szó óvodáinkról“ czim alatt egy 75 soros közleményen akadt meg a szemem, a mely 75 sorból 44 azt mondja, hogy a kisdedóvási törvény rendelkezése, ellenére Ungvár város helyett állítson óvodákat az állam, 31 sor pedig arra buzdítja az u ng vári tanítókat,, óvókat, hogy „idegen ajkú tanítványaikat magyarokká“ tegyék.

Miután az a rossz szokm hogy az olvasottak felett gondolkozom, erőt veajtam, arra az eredményre jutottam, hogy a „ez 31. sora ellen kifogásaim támadtak. Tollat fogt hogy megczáfoljam; de nem ment az irás. Nem ;, nem használ senkinek gondolám — legyen áta< az örök feledésnek.

A „magyarositó“ buzgalom mtart e megyében senkit vissza a magyar nyelv itását illető kötelességétől. Tehát nem tesz a sun it, a miért megírta a t. szerző.

A mint így gondolkozoimerengésemből a nagyobbik fiam ráz fel:

— Apám ! itt a paprikszalonna!

— Ejnye be kevés te gek s mennyi "sok a papiros hozzá. Nini, még tójságba van pakkolva.

Eszem a szalonát és fíerül olvasgatom hozzá a tót újság-darabot. Neheze megy, mertél keveset értek a Szvatopluk nyehől ; de nem tudom letenni, mert a magyarrtí van szó benne. Már ezt csak megolvadom akár ty is. Kiváncsi voltam reá, mit is mondhat az a rykalapu tót a magyarról. Előveszem a Mitrák-félezótárt s nagy kínnal keresztül töröm magamat egpár passzuson. Az van benne, hogy" a zsarnok magyik erőszakkal magyarokká teszik a tót gyneket, letépik anyáik kebléről, hogy a derék tót ép beolvasztása által megmentsék veszni indult fikat a végpusztulástól stb. stb. A lap Prágából va; tehát nem tót, hanem cseh lap.

Nem böngésztem, nem itüztem tovább. Ismét kezembe vettem a letett tolt és megírtam az „Ung“ 7-ik számában közölt czikknet („A mi legalább is fölösleges“.)— Nem tehette)egyebet; a meggyőződés buzdító szózatának engedne kellett. Mikor látom, hogy az „Ung“ azt Írja, ho' az idegen ajkú gyermekeket magyaroki kell tenni, a cseh uj- j ság pedig, hogy magyarcká teszszük a derék tót gyerekeket, nem tudtanhallgatni. Ha másként, nem hát úgy, a mint a cs< újság hozzám került, ellenségeink kezébe kerülln a „magyarositó“ Ung, meg más hasonló irányú la s ime a jogosság látszatával kürtölhetik fajunkhát még csak ide számítom magamat, ha Kardos i‘ megengedi) ellenségei, hogy közoktatásunknak uim más czélja, mint hogy a nemzetiségeket anganyeDktől megfosztva, magyarokká tegyük.

Nekünk ellenségeinek jajjgatásának táplálékot adni uem szabad. Nem sokt árt a jajjgatás; de mégis árt. Rokon és támasz nélüli maroknyi nép vagyuuk a nagy árja népek között; fizsai kiválóságunk, szívósságunk, intelligencziák és erklcsi erőnk tart fenn és éltet bennünket. A kik erőszakokodással, más nemzetiségű népelemek beol vasztásávl vádolnak bennünket a nagy népcsaládok között, Hűnk egyik alaposzlopát, erkölcsi erőnket faragcsálj,k. Ezért érintenek fájdalmasan bennünket a kllföldi újságok, könyvek rágalmai.

Miután van annyi beátásom s erkölcsi erőm, hogy a fajom ellenségével ö tudatlanul kezetj fogónak oda mondjam : rosszul csebkszel; megtettem. írás- közben vettem észre. hogyDlyau „czikkbe“, mint a Kardosé, kicsinykedós beleigni; a szerkesztőhöz szóltam tehát, kire komoly dogokról szót lehet váltani.

A szerkesztő számlájára indultam hát el, hogy a magyar nyelvtanításának az a czélja, hogy e haza minden fiának birtokába juttasuk a haza egységének kapcsát; segítsük elő a m í g y a r o s o d á s t ; mert a magyarrá lótel nem a „nagyarositás“ külső hatásának eredménye, hanem a; egyén belső, lelki és erkölcsi világának lassú áalakulása, Elő lehet és kell ii ezt a magyarság és az ország minden lakosa érdekében mozdítani,, de erőszakolni nem szabad, mert czőltalan s mert akadüyozza az elérhetiö jót a képzeleti jobbért. Ha „mag/arokká“ senkit sem tehetünk; ne mondjuk, hogy teszszük. Ne csináljunk olyan fölösleges dolgot, a miből csak mások, fajunk ellenségei húzhatnak haszuo;. Ezért Írtam czimül: A mi legalább is fölösleges. — A ki a dolog iránt érdeklődik, olvassa át még »gyszer hivatolt czikke- met; megérdemli — talán.

Többször említett czikkemre nem vártam választ; legalább Kardostól nem, meit nem hozzá szóltam, hanem a szerkesztőhöz és a közönséghez; de ha válaszol — gondolám — beismeri, hogy egyet akarunk, csak más utón. 0 a szavakat tulhajtók jelszava után indul, ón a nemzet legjobbjainak ország-világ előtt hirdetett nyilatkozatai s a tények által nyújtott szilárd talajon állok ; beismeri nyílt férfiassággal, hogy igazam van.

*

Nem igy történt. K. a helyett, hogy kimutatta vplua, hogy a „magyarosítás“, és nem a „magyarosodás“ szó fejezi ki azt a nemzeti missziót, melyet iskoláinknak a magyar nyelv sikeres tanítása által be kell tölteniük; a helyett, hogy kifejtette volna, miként érti, magyarázza ő tanító magyarokká tevő munkáját: megint egy fölösleges, haszontalan dolgot cselekszik, mikor nekem esik s tart egy két hasábos leczkét a hazafiságból és meg akar m a g y a r o s i ta n i. Miután hazafiui leczkéket eddig még nem vettem s mégis tettem valamelyes szolgálatocskákat a nemzeti kultúra ügyének; hát már csak megélek azok nélkül a jövőben is erőben egészségben — holtig. A mi a m e gin agya r ősit á s t illeti, ennek, fajszervezetemnó] fogva, szívesen alávetném magamat. Csak egy a bökkenő : egy kicsit megkésett e nemes szándékkal. Egy pár emberöltővel előbb kellett volna születnie a. t. direktor urnák. Hogy hánynyal, biz’ én nem tudom; a családfám nem velem kezdődik.

*

Ha „magyarositás“-ainál azt a módszert használja K. ur, a melylyel rajtam kísérletez, kevés sikert jósolhatok neki; az oktalan gyanúsítás nem az az eszköz, a melylyel valakit kapaczitálhatunk. Pedig ő egyenesen n e ke m ír, engem akar megtéríteni. Nagyra volnék e „kitüntetéssel, ha számot tartottam volna reá; de igy visszautasítom. Legyen egyébiránt meggyőződve arról, hogy az efajta titulusok által: álhazafi, ő mást szeretne (t. i. nem magyar nyelvet), félt, hogy a hazafiatlanság bélyegét sütik majd homlokára, holmi elrejtett hazafi, más felé kacsingtató. álhazafi stb. stb. nem érzem magamat meggyőzetve. Orvendek azoknak (bár sajnálom az olvasó érdekében a közönség ízlése ellen elkövetett merényletet); mert ezek világosan mutatják, hogy a kérdés felfogásában föltétlenül igazam van. Mikor a vitatkozó félnek ezek a legerősebb „érvei“, megvesztette a pert. Humánus ember létemre nem az. ő veszteségén örülök, hanem azon, hogy az igaz ügy mellett állok. Nem mondok ítéletet, nem akarok saját ügyemben bíráskodni, Ítélje meg a közönség, volt-e az én czikkem után Kardosnak oka reá, hogy a fentebbi gyanúsításokat rám szórja? ítélje meg azt is az olvasó, vájjon a nagy hazaszeretetnek a gyanúsitás-e a fokmérője vagy más valami ?

*

Nagyon kiváncsi reá K. úr, ki lehet az az R. S Ez a nagy kíváncsiság — hogy is mondja csak Ken- deresi Adorján a Kókai házban ? — legalább is nem elegáns ; azután egy., kicsit'vónasszonyos, de egy cseppet sem direktoros. Önnek nem azzal kellene bajlódnia, t. direktor úr, ki legyen az az R. S. hanem, hogy m i t mond ?

És hát csakugyan nem tudná Ön, ki az az R. S. ? Igeu-e vagy nem ? Ha nem ismeri, honnan veszi ön a bátorságot arra, hogy hazafias érzelmeiben sértegessen, gyanúsítson, egy ön előtt ismeretlen embert csak azért, mert az ön hiába való üres beszédére egy pár megjegyzést tett ? Hát az ön kürtőit nagy honszerelme csak ilyen viselkedésben tud nyilvánulni ?

Ha ismeri ön R. S.-et akkor tudni fogja, hogy sok hivalkodó bús magyar a magyarság ügyének egy hosszú életen át sem tesz akkora szolgálatokat, a minőket eddig is tett R. S. És ha tudja, hogyan me- részli ön R. S.-et jobb meggyőződése ellenére, nyilvánvaló rosszhiszeműséggel gyanúsítani ? Hogy tudott ön, mint tanító, erre az erkölcsi alap nélküli térre tévedni ?

De hát maradjunk a mellett, hogy Ön nem ismeri R„ S.-et.' így legalább csak a meggondolatlan, oknélküli hősködés vétke terheli az Ön lelkét s nem a tudatos gyanúsítás bűne.

Miután Ön róbuszt csinált abból, hogy ki legyen az az,R.|S.( ón nem'jakarom megrontani a mulatságát ; sőt ime segítségére sietek, hogy megfejthesse Ön saját gyönyörűségére — mért a közönség nem kiváncsi reá — a nagy talányt.

Az az R. S. az az R. S. egy furcsa kis ember! olyan csendesen, olyan jámbor, alázatos ábi ázattál jár-kel az utczán, mintha minden embertől bocsánatot látszana kérni azért, hogy a földgolyóbison élni bátorkodik. De (a mint mások mondják) kelljen csak valahol az elnyomott, a szegény érdekében szót emelni. érette síkra szállani, nemzeti kultúránk előbb- vitele érdekében tenn i, az iguzért, jóért, szépért lelkesedni, lelkesedést kelteni; a kis ember ott van és dolgozik. Nem hivalkodik, nem tolakodik, mert nem az a fő előtte, hogy nevét emlegessék, hanem az, hogy megtörténj ók a jó, a szép dolog. És teszi ezt zaj és feltűnés keresése nélkül másfél évtized óta; jó kedvvel, a jó ügy diadalába vetett tán- torithatlan hittel, remónynyel.

A ki — de nem folytatom tovább. Restellem, hogy a szerénység határait ennyire túlléptem. Bocsássa meg nekem az olvasó. Egyéni természetem ellenére cselekedtem. Nein'magamért de egy felebarátomért a kinek fejetörését megkönyiteni iparkodtam.

Ha a fentebbiek után sem találna rám ismerni K. úr, egy körülmény talán nyomra vezeti.

Csak pár hónappal ez előtt azt mondogatták 1 R. S.-ről, hogy olyan vad magyar (kik ? ne kutas- ■ suk), hogy nemzetiségek által lakott vidéken e miatt ' hasznavehetetlen*)

t M a ugyaz az R. S. a „szomszédságba“ (az olyan 1 magyar, a ki nem veri a mellét, szomszédot mondana) kacsintgat. Honnan a nagy változás? Hi- I szén R. S.-nek 10 óv előtt is az volt a nézete a ma- i gyár nyelv tanítását illetőleg, a mi ma ; erről nyomtatott tanúja van.

Ki változott hát? Azt hiszem senki; talán csak a ház a érdeke. Mikor R. Sv vadmag y a r volt, ügy kívánhatta azt a haza ; mikor most a „szomszédságba“ kacsingat, így kívánhatja a hou nagy érdeke!

*

A ki tudja, hogy kicsoda Kardos, és sejti, ki volna az az R. S., annak eszébe kell hogy jusson a közmondás : bagoly mondja a verébnek — nagyfejü ! És mosolyog a direktor úr fenemód meguövekedett bátorságán.

A ki nyilvánosan szól, becsülje meg a közönséget és ne tartsa az olvasottak megértésére képtelennek. K. úr ebbe a hibába esik, midőn az ő „esetét“ a Schuszter püspökével hasonlítja össze.

K. irt egy 75 soros czikkecskét, én azt mondtam annak egy részére személye iránti köteles tisztelettel, hogy nem értek vele egyet s ezt indokolni megpróbáltam Nekem Kardossal semmi személyes leszámolni.

* Tény. Mi is az élő tanuk egyike vagyunk. Szerk.