Ungvári Közlöny, 1892. január-június (14. évfolyam, 1-26. szám)
1892-02-18 / 7. szám
Ungvár, 1892. február 18. 7. szám. Tizennegyedik évfolyam. 1 s l Megjeleni^ csütörtökön. < s Előfizetési ára: s \ Egész évre 4 frt. I s Félévre 2 „ ^ ^ Negyedévre 1 „ ^ ^ Egyes szám 10 kr. ;> 5 Az elöflzetési s üirűetményi $ * díjak a kiadóboz kiildeudöJi. 5 Szerkeszti és kiaSöUratal: ^ Nagy-utcza, 36. sz. s A lap szellemi részét 1; illető küldeméyek a ^ szerkesztőhöz, intó ) zendők. í \ Wiltléri Tzíkkért 5 kr. \ x tzetendö linden szó után. \ \ ,r Felelős szerkesztő és kiadó-tulajdonos: JOYANOYITS JÁNOS. Az ifjúság ünnepe. Az ungvári főgymnásium ifjúsága minden esztendőben megüli Deák Ferencz halálának évfordulóját. Az idén is megülte szépen, lelkesen; elismerést hozva a vezető tanároknak s az ifjúság szereplő tagjainak. A művelt értelem erejét s a szív nemes hevét olvassuk le minden egyes szereplő arczáró!. Minden tartózkodás nélkül rójuk le az elismerés adóját; a gáncsolódásra semmi okunk. És még sem tudjuk ennél a „punktumánál letenni a tollat. A kételkedés lelke szállt meg bennünket; nem hagy nyugton. Egyre nógat, egyre sarkal, hogy vessük fel a kérdést: csakugyan nincs ifjúságunk ünneplésének az ifjúkorhoz illőbb alkalma, mint a haza bölcse halálának évfordulója? Nagy lelki tusakodáson estünk át, mielőtt a kérdést leírtuk. A „haza bölcséinek halhatatlan erényei méltók reá, hogy az ifjúság előtt tündököljenek ; az igazságot, jogot oly nagyra- becsült nemes alakja is méltó tárgya a fiatalság kegyeletének. Es mi mégis azt mondjuk, hogy az ifjúság hazafias ünnepeinek más alkalmat választani, magára az ifjúságra nézve hálás feladat volna. Az ifjúság vidám tekintete a jövőbe néz, a hajlott-korúak a múltra néznek vissza; az ifjúság az életet képviseli, az öreg az enyészet bús sejtelmével tölti el a szivét. Mért ünnepelje hát ifjúságunk a halált; mért ne inkábba születést, vagy az életet? Sírjanak azok, a kiket az élet megtanított reá, hogy érezzék a vesztés fájdalmát ; az ifjúság örüljön az életnek! Tekintsen végig az ungvári gymnasium nagyérdemű tanári kara hazai történelmünk főbb eseményein. és válaszszon azokból egyet, azt, a mely a születést vagy az életet képviseli, s mondja ki: ifjak, ez a mi nagy napunk, ezt ünnepeljük ! A nagy, az igaz ember szelleme nem veszi zokon az ilyen Pál fordulást. Eszméi megérdemlik az ünnepeltetést,; de nem csak az övéi érdemlik azt meg. Hála a Gondviselésnek ! nagy alakokban nem szűkölködünk. Nemzeti történelmünk egy pár szomorú száz évét leszámítva, minden kornak megvan a maga „legnagyobb magyar “-ja. Deák Ferencz neve ma is zászló, mely alá két nagy országos pártunk sorakozik; mig a harmadik országos pártunk, a magyar nép többségével a háta rnegett, kemény harczot vív e zászló ellen; amazok helyeslik és védik Deák nagy müvét, a kiegyezést; ezek ostromolják, állítván, hogy további ellentállással teljes függetlenségünket vívhattuk volna ki. Van-e magyar ember, a ki szivében ne kívánná azt, a mit a szélső ellenzék képvisel: az ország tökéletes szabadságát és függetlenségét ? Ilyet képzelni sem lehet! Hogy a nemzet intel- ligentiájának többsége nincs a Deák müvének ostromlói között, az azért van, mert a politika nem a szív, de az ész dolga; s az ész — szerintünk — azt mondja, hogy a Deák által megteremtett alapon élhetünk s erőt gyűjthetünk a jövőre. Ma a Deák neve politikai zászló, az ifjúság nem ünnepelheti emlékezetét olyan pártatlansággal, hogy akaratlanul is a kiegyezés politikájának ne csináljon a „jövendő Magyarország“ szivében propagandát. Ettől óvakodni kell; nemcsak azért, mert végeredményében pártpolitika; hanem azért is, mert annyira okos politika, hogy csak érett embereknek való s nem azoknak, kik az érettségi után törik magukat. A nagyon okos dolgok nem valók az ifjúságnak ; a mely ifjú a haza biztonságát, jólétét mérlegeli, mire férfikorába lép, a maga nyomorúságaiba merülő vén ember lesz. Az ifjú a haza nagyságáért, dicsőségéért lelkesüljön, hogy erős karral őrködjék biztonsága és jóléte fölött, ha majd férfiúvá lesz. Hagyjuk ifjúnak az ifjrt; hadd lelkesedjék, hadd rajongjon az eszményi nagy czélokért. Majd jön az élet és kijózanítja . . . Ma is az a bajunk, hogy nagyon sok az okos emberünk; ne siettessük hát az ifjúság érését. Várjuk be mindennek a maga idejét. 1848. márczius 15. Ezt a napot ünnepelje meg az ifjúság! A születés* e nagy napja nem egy párté, hanem az egész nemzeté. Tartózkodás nélkül küldhet a Mindenek Urához, egy sóhajt e napon mindenki, a kiben magyar szív dobog. Együtt emlékezhetik meg ekkor az ifjúság ama nagy idők minden nagy alakjáról, köztük a legnagyobbak egyikéről, a „haza bölcsé“ -ről is. — Ez a nap ; dott alakot mindannak, a mikért az „ifjú Magyarország“ nak élni és dolgozni kell. Márczius 15-ike a jövő ama nagy eszméjét képviseli, a melyért minden magyar ember szíve dobog ; a piramis csúcsa az, a melyre minden magyar szem áhítattal tekint. Ám pihenjen lábainál az agg, vizsgálja s óvja a piramis lejtőjét a férfi ; de az i fj u tekintsen a csúcsára! A munkások vasárnapi oktatása. (A „Magyar Ipar“ után). A vasárnapi munkaszünetről szóló törvény élet- beléptetése óta igen aktuális kérdés megoldása fekszik szőnyegen, a munkások vasárnapi oktatása. Ama fontos kérdés foglalkoztatja az illetékes köröket, hogy mily módon volnának elvonhatók a munkások a csapszékek, káros befolyású dorbézolások veszedelmes köréből, s mi uton-módon lehetne azon szabad időt reájuk nézve a legjobban értékesíteni, hasznossá tenni ; minő intézkedésekkel lehetne művelésűkre hatni. Különböző eszmék, nézetek fejlődtek ki eme kérdés körül s a kereskedelemügyi miniszter ur is egy bizottságot alakított e kérdés megvitatása és megoldására, s e bizottság hivatva volna a szükséges lépéseket e téren megtenni, s tudomásunk szerint a miniszter ur e munkásoktatás szervezésére alakított bizottság rendelkezésére már is 3000 irtot bocsátott és egyúttal felhívta a fővárost, hogy miután ez ösz- szeg a jelen évi kiadások fedezésére alig lesz elégséges, a jelzett czélra szintén szavazna meg valami segélyt és egyúttal jelölje ki az összes kerületekben amaz épületeket, melyek a munkások oktatására fel- használhatók. Arra nézve, hogy a munkásokat a korcsmák, ivók stb. ezen úgy egészséget, mint erkölcsöt rontó helyekből elvonhassuk, vajmi nehezen érnők el csupán azzal a jóindulatú törekvéssel és tettel, hogy részükre u. n. száraz vasárnapi oktatást teremtünk, művelésűket előmozdító felolvasásokat tartunk, mert az bizony nem fogja őket elvonhatni a mulató helyek zajaitól; de igenis arra kell törekedni, hogy ha a kívánatos sikert el akarjuk érni, hogy a munkás nép nemes és különösen vonzó, érdekes, szórakoztató oktatásban részesülhessen. Mert tagadhatatlan, hogy népünknek és különösen a munkásosztálynak megvan az a sajátsága, hogy a minden hétben levő egy szabad napját nem igen hajlandó holmi, talán iskolaszerű előadások, szakszerű száraz felolvasások meghallgatására feláldozni, de igen is a szórakozó, mulató helyeket keresi fel ilyenkor inkább, s mivel más hely nem létezik, kénytelen a korcsmák, vendéglők, kaffó- chantant-ok stb. füstös, büzhödt helyiségeibe beülni s szórakozást találni, hogy ottan „halbseidli“ mellett szórakozzék, halgatva valami zenetársaság vagy félvilági hölgyek couplé-énekeit, s belemerüljön a szesz goudot- üző, testi szervezetet rontó élvezetébe. Hogy pedig a társadalom e nagy osztályát áttereljük a jobb útra, a helyesebb, a neki megfelelőbb térre, egy oly térre, mely a mellett, hogy szórakoztatja, mulattatja őt, még abban lelke művelését is nyerheti, úgy azt hiszem legezélszerübb volna, ha olyas intézkedést léptetnéuk életbe, mely vonzóbb, szórakoztatóbb legyen a korcsmák büzhödt helyiségéinél, a couplettezők dallamos hangjainál és a mellett még művelődésükre is hatással bírjon. Oly intézkedéseket kell tennünk, mely a munkásosztálynak kevesebb kiadást és több élvezetet, szórakozva oktatást nyújt. Helyesen propouáltatott néhány intézkedéstétel, melyeket itt fel is sorolunk, fűzvén hozzá még több óhajtandó kiviteleket. A munkás-osztály művelése érdekében szükség volna első sorbau, hogy a nyilvános, tanulságos helyek vasár- és ünnepnapokon egész nap nyitva tartassanak, ezek volnának: a nemzeti muzeum és pedig annak minden osztálya; az országos képtár; a budai történelmi képcsarnok, a kereskedelmi, technológiai és iparművészeti múzeumok, természetesen mindezekhez a szükséges magyarázók, vezetők alkalmazása föltétlenül kívánatos volna. Továbbá munkáskönyvtárak, olvasó termek létesítése, s ha lehetséges — már kezdetben is — szeli- debb társas játékokra való berendezése. Népszerű, érdekes, vonzó tárgyú felolvasások rendezése és pedig a szakszerűeknek különösen experimentumokkal való illusztrálása. Nemkülönben igen helyes intézkedés volna az — mint a nyugoti államok minden nagyobb városaiban szokásos — hogy a színházakban délutáni előadások tartassanak a lehető legmérsókeltebb árak mellett. Néphangversenyek, dalestélyek gyakoribb rendezése. Ezek azok a teendők, a miknek kivitele, rendszeresítése a munkásoktatás érdekében a legkívánatosabb volna egyszer s mindenkorra, s a melyek létesítése által a munkásosztálynak alkalom nyujtatik, hogy eme szórakoztató intézményekkel magát művelje, nemesbitse s inkább ezeknek látogatására bírja, mint a tivornyázás, dorbézolás, testet-lelket ölő élvezeteibe merüljön. És most felemlítem azt, mi talán legfontosabb, mi a munkásoktatásra, művészetre, szellemi fejlesztésre a legüdvösebb kihatással volna: a munkás önképző egyletek szervezése. Hazánkban már hosszabb idő óta több ilyen munkásegylet áll fenn, melyek czélja a társas szellem fejlesztése mellett önmaguk kiképzésének előmozdítása. így a különböző legényegyletek, iparos és kereskedő egyletek, nagyobb gyárakban „gyári munkás egyletek* igen szép számban léteznek, de némelyek szervezete abban a hibában szenved, hogy a száraz egyesületi dolgokon kívül alig bajlódik egyébbel; a helyett, hogy arra törekednének, hogy programmjukat minél vonzóbbá, érdekesebbé tegyék s ezzel a szorosan vett önképzésre hassanak kiváló erővel. Rendesen az ily egyesületek betegsególyezési, temetkezési stb. pénztárakat is szerveztek s ez állt aztán akadályul annak, hogy a szorosan vett önképzésre kevesebb súlyt helyezhettek, mint azok nélkül különben tenni képesek lettek volna. Vannak ez alól ugyan kivételek, melyek igen dicséretesen valósítják meg a kívánt czélt, de a nagyobb rész híjával van mindezeknek. A munkás-oktatás, művelés érdekében ily egyletek létesítése volna a fődolog széles e hazában. A fővárosban, hol majdnem minden szaknak külön ily munkásegylete keletkezhetik, legkönnyebben keresztülvihető úgy, ha a gyárosok és ipartestületek felhivatnának, hogy az ily egyletek létesítésére a kellő lépéseket tegyék meg. A szabályzat tervelésénél különös figyelemmel kell lenni arra, hogy a vonzó, szórakoztató irányra fektettessék a fősuly, mert máskülönben tartózkodással, idegenkedéssel fogadtatnék az azok szervezésére megindított mozgalom. Hogy pedig vonzóvá tegyük az ily egyesületeket, a száraz egyesületi ügyködéseken, vitatkozásokon kívül, programúiba kell venni: a népszerű felolvasásokat és pedig úgy specziális saját szakukat érdeklő dolgokról, mint történelmi, földrajzi, irodalmi stb. előadásokat, nevezetesebb események mozgalmas ismertetését. Kívánatos, hogy a szakelőadások — a mennyiben lehetséges — experimentumokkal tartassanak s hogy lehetőleg munkások által adassák az elő. Ily felolvasások, előadások, ismertetések úgy szakbelileg, mint lelkileg a munkások művelődésére hathatós befolyással lehetnek. Rendezzen be könyvtárt, olvasó-, játék-termet. Továbbá az ifjabb munkások részére, hogy a testi edzés is előmozdittassék, tornaórák tartassanak. E czélból a fővárosban fennálló iskolák tornatermeit remélhetőleg a város készséggel fogja rendelkezésre bocsátani. Társas játékok, tánczczal egybekötött mulatságok, társas összejövetelek rendeztessenek a társas szellem fejlesztése czóljából. Tartassanak irodalmi, humoros estélyek, szavalat, ének, zene stb.-vel egybe
