Ungvári Közlöny, 1892. január-június (14. évfolyam, 1-26. szám)

1892-06-30 / 26. szám

óh kinéz, míg el nem jő az a nagy nap,hogy a magyar rmher megelégszik a maga nyelvének szépségével és nem fog a szebb (!), de idegen talajon termett szólásmódokkal büszkélkedni.

Akkor nem lesznek kételkedő bölcsek, kik azt hiszik, hogy kinéz-ek nélkül megélnünk sem lehet. Mert teszem, ha azt akarjuk mondani, hogy úgy uéz ki (most már harmadszor használom ezt a szót, lemondtam menybéli jussomról) mint egy utazó, miért ne mondhatnék pl. utazóhoz hasonlít, olyan mint egy utazó; rósz kinézésű helyett pl. rossz külsejű vagy tekintetű ?

Bátran visszatéríthetnek tehát a ki néze-ket őshazájukba, Khinába. Nem vagyok ugyan bizonyos benne, hogy a kinéz valóban khinai eredetű-e, de úgy hiszem, hogy e vélekedésemre a kínai nyelvvel rokon germán „er sieht gut aus“ kifejezés is elég alapot ad

De még kuruczabbul nézünk ki (ezt már a pokolban iröm) a bir igével, melyet széliében helytelen értelemben használnak. Nincs oly nagy tudományom (nem bírok oly nagy tudománynyal), hogy megérthessem, miért ne lehetne az effajta kifejezések helyett, mint pl. „nagy műveltséggel, jellemmel bir“ nagy műveltségűt, nagyjelleműt használnunk ? A bir ige a.iy- nyit jelent, hogy felérni valamivel, ura lenni valaminek, tetszés szerint bánhatni valamivel, sigy a német haben értelmében helytelenül alkalmazzák.

Itt van még a „jól veszi ki magát“ kifejezés is. Méltó társa a kinéz-nek, „mily jól veszed ki magadat (magyarul: illel hozzá) mellette“. Megérdemlőd, hogy kísérője légy neki, ha majdan hazájába, a szép Khi- uába tér vissza örök nyugalomba. Nálunk csak múzeumokban, üveg alatt fognak mutogatni.

De még azok nézetében sem osztozkodom, (vagy udvarkópesen(!): azok nézetet sem osztom, kik a páros testrészeket többes számban használják: lábai, kezei. A magyar nyelv ezeket egyes számban szokta használni, bizonyítja hogy az egylábú .embert fóliáimnak, az egyszemű embert félszeműnek mondjuk.

Szemről léven szó, megjegyzem, hogy én nem vagyok ugyan félszemű, hanem rövidlátó. És e miatt irigylem is liosszulátó embertársaimat. Olvasóim megbocsátanak, hogy uj összetételű szóval bátorkodom előállani , de én azt hiszem, hogy ha a helyett, hogy azt, ki közelről lát, közellátónak neveznék, rövidlátónak (igaz: kurzsichtig) mondják, czélszerű lesz azt, ki messziről lát, következetesen hosszulátónak nevezni.

Még egy buján tenyésző germán csemetét akarok megemlíteni. Nap nap mellett hallani ilyféle kifejezést: hogy „X. v. Z. sokáig kérni hagyja magát. Mintha e helyett nem lehetne mondani, hogy „kéreti magát“.

Több hasonlót majd más alkalommal.

Egy keleti monda már Ádám ősapánkkal hozza közelebbi érintkezésbe az illatos ibolyát. Midőn Ádám apánk ugyanis a paradicsomból letaszittatott, a Ceylon sziget legmagasabb hegyére, melyet mai napig is Ádámhegyéuek neveznek, zuhant alá. Itt a bűnbánat keserű könnyeit hullatá; ekkor az egek ura Gábriel arkangyalt küldötte lo hozzá, tudatván vele, hogy mennyei atyja visszafogadta kegyelmébe. Mire Ádám, fejét lehajtva, az öröm és alázat könnyeivel áztatá a földet, könnyeiből illatos virágok fakadoztak, különösen ibolyák.

Régi perzsa költők az ibolyát az édes illatú rózsa ösvényét egyengető előfutárnak képzelve, mely- lyel észrevétlenül az elsőség pálmájáért küzd, rózsa- prófétának nevezték. A görög és római népregékben is a rózsához hasonló tiszteletben részesül az ibolya. Egyik rege szerint Jupiter sarjasztotta az első ibolyákat, hogy imádottjának, Jó-nak, édes eledellel kedveskedjék, anélkül, hogy a féltékeny Juno gyöngédségét megakadályozhassa. Egy siciliai monda szerint a bájos Proserpina a kies Enna völgyében andalgott,

és gyöngéd kezeivel ibolyákat szedett Jupiter számára, kinek kedvencz virága volt, midőn a rút Plútó hirtelen rá rohant és az alvilágba vitte, s a szép fogoly ijedtében elhullató a kedves virágokat. Ez időtől f-gva az ibolya az alvilág uralkodónőjének virága, „Proserpina ibolyája“ maradt, s sötét öltözetét, valamint a sírdombokat is a gyász és halál jelképeiül ibolyákkal ékesité.

Homer szerint, midőn a szép Venus nem tudta magát eltökélni, bogy a rút Vulkán hódolatát elfogadja, ez a kellem jelképével, ibolya-füzérekkel díszitó fel magát, és a szép istennő mosolyogva nyujtá kezét a sántalábú szerelmesnek. A görögök és rómaiak mindenütt díszkertjeikben nevelték az ibolyát, még télen is árulták Athenaeben, melyet a görög lyrikus, Pindárus, „ibolya-koszorúzott város“-nak nevez. Az athéniek harmadik évüket betöltött gyermekeiket ibolyákkal koszorúzták, ürömjeiéül annak, hogy a kedves kisdedek a legveszélyesebb kort baj nélkül átélték.

A keleti költők a harmatos ibolyát a kedves könytelt szemeivel hasonlítják össze. Mohamed, a nagy próféta, szintén nagy magasztalója volt az édesillatú ibolyának. Egy régi hagyomány szerint azt mondta volna : „Az ibolya-szörpöt valamennyinél többre becsülöm; a teremtés legbecsesebb teremtményének tartom; hűsít nyáron, hevít télen; igen, az ibolya dicsősége olyan, mint az izlam dicsősége a többi vallás fölött.“ S a mohamedánok legkedveltebb serbotje mind mai napig ibolyából és czukorból készül.

Az éjszaki mythosban az ibolya Tys istennek volt szentelve, miért is Tysifoliának nevezték. Egy régi szász monda szerint Czernebogh, a vendek istene, pompás várban lakott, a keresztény hit elterjedésekor ő és büszke vára sziklákká, bájos leánya pedig ibolyává vált, mely minden században csak egyszer nyílik, és a ki ilyenkor megtalálja és leszakítja, az az ország legszebb és leggazdagabb leányát nyeri nőül. A német meseköltészet szerint a szerény kis ibolya rejtett kincsekhez vezeti boldog találóját s különösen magasztalja mint a szerénység jelképét. A középkorban déli Németország lakói az első kinyílt ibolyát hosszú póznára kötötték s a felállított póznát dalolva táuczolták körül. A régi gallok az ibolyát, mint az ártatlanság és női szendeség jelképét tisztelték, mely- lyel a menyasszony fejét menyegzője napján, valamint koporsóját dísziték.

A fvancziák már korán kiváló kedvenczökül választók az ibolyát. A toulousei virágjátékoknál a díj egy arany ibolya volt. Isaura a börtönben szenvedő lovagjának ibolyát küldött hűsége és állandósága jelképéül. Clairon, a híres színésznő szintén szenvedélyesen szerette az ibolyát; egyik imádója 30 éven át minden reggel egy friss ibolyabokrétát küldött neki.

S miként viszonzá a művésznő ? Hogy mi sem vesz- szen el a barátság és állandóság jelképéből, esténként, leszakgatá a virágokat és illatos theát készített belőlük. I. Napóleont egész életén át kiséri az ibolyakultusz. Későbbi neje, Jozefina, fején ibolya-füzérrel, mellén ibolyacsokorral találkozik először egy lakománál a toulousei hőssel. Menyegzőjén is csak ibolyák dísziték Josefina öltönyét, és ezentúl menyegzője minden évfordulóján kora reggel ott díszlett már bársony imazsámolyán az ibolyabokréta, melyről férje, a világhódító csaták zajában sem feledkezett meg soha. Későbben, midőn Napóleon szive elhült az őt forrón szerető nő iránt és ennek szíve megtört egykori férje balsorsán, a malmaisoni kertje pavilonjában felállított ravatalán a legpompásabb díszvirágok közt ott volt letéve ibolyákkal áthimzett fehér seíyempárnáu egy illatos ibolyakoszorú. Az ibolya ezentúl is a napóleoni család pártvirága maradt. A francziák a nagy császár szerencse virágjának tartották s midőn már- czius 20-án öreg gárdái előtt megjelent, ezek öröm ittasan kitiltottak fel : „voilá, vöilá le pere de la violette ! A férfiak gomblyukban, a nők kalapjaikon hordták a jelvényes ibolyát, és a midőn száműzetéséből visszatért, rajorgva nevezték „ibolyaatyának“, ki nem csalta meg őket reményükben, hogy a nyíló ibolyákkal visszatérend. Halála után nyakán egy arany me- dalliout találtak, mely két hervadt ibolyát és egy szőke hajfürtöt rejtett; — hajnal- és alkonycsillagának, ifjúsági szerelmének és gyermekének drága emlékeit!

Az angolok régtől fogva a francziákhoz hasonló majdnem rajongó szeretetben részesítek az ibolyát, és műkertészeik lankadatlan buzgalommal versenyeznek újabb és szebb válfajok előállításában.

Az ibolya valódi hazája azonban Olaszország. Itt fogyasztanak legtöbbet ilatszerek készítésére. Egy Cannes-i illatszergyár például körülbelül tiz ezer kilogramm ibolyavirágot használ fel évenként.

Az újabb korban is minden nemzet költői meg- éneklik az ibolyát. Ki ne ismerné Tompa Mihály „Virágregék“ czímű bájos könyvét s ebben az „ibolya álmá„-t? Szerény ibolya! Egyszer ő is átengedte lelkét ábrándképeknek és á rózsa és liliom dicsőségére vágyott.Álmai teljesültek, de képzelt boldogságát legott követé a bűnhödés, és nyomasztó álmaiból ébredezve, így sóhajt fel a kiábrándulás hangján:

Jobb' nekem itt a bokrok enyhében Szerényen élni s észrevétlenül;

Hol a szaggató kéz és zápor nemér,

És a vihar bántatlan átrepül !

Fedezz el lágy fű s leveles bokor !

Folyjon kis éltem, a mikép folya:

Ne legyek én rózsa vagy liliom,

Legyek illatos szerény ibolya!“

Nagy váiosokban mai nap is első hirdetői a tavasznak virgoncz leánykák, kik jó kedvvel kinálgat- ják az ibolyacsokrokat. Ott diszlenek azok úgy a hölgyek mellén, mint a vén rouék és gigerlik gomblyukaiban. Falun meg épen legnagyobb öröme a fiatalságnak erdőben, partok mentén ibolyát szedni és azzal egymásnak kedveskedni.

Árverési Mmetiény.

Allulirt kiküldött végrehajtó az 1881. évi LX. t. ez. 102. §-a értelmében, ezennel közhírré teszi, hogy az ungvári kir. járásbíróság 3053/54. számú végzése által Schulman Jakab és Reisman Jakab végrehajtat ók javára Lebovics Dávid volt ungvári lakos ellen 300 és 56 fi t 97 kr. tőke, ennek 1892. május 1. napjától számítandó 6°/o kamatai és eddig összesen 34 frt 90 kr. perköltség követelés erejéig elrendelt s 1892 évi június hó 5-ón foganatosított kielégítési végrehajtás alkalmával birőilag lefoglalt és 509 frt 84 krra becsült férfi-szabó ruhanemüek és nyers szövetekből álló ingóságuk nyilvános árverés utján eladatnak.

Mely árverésnek az 3076/1892 sz. kiküldést rendelő végzés folytán a helyszínén, vagyis alperes üzleti helyiségében leendő eszközlésére 1892-ik évi július 4-ik napjának délután 2 órája határidőül kitüzetik és ahhoz venni szándékozók ezennel oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy az érintetfct ingóságok ezen árverésen, az 1881. évi LX. t. ez. 107. §-a értelmében, a legtöbbet ígérőnek becsáron alul is elfognak adatni.

Az elárverezendő ingóságok vételára az 1881. évi LX. t. ez. 108. §-ában megállapított feltételek szerint lesz fizetendő.

Kelt Ungvári 1892-ik évi junius hó 22-ik napján.

Rosenstein Mór

kir. bírósági végrehajtó.

POLITIKAI NAPILAPNAK

páratlan gyorsasággal sikerült a közönség bizalmát, szeretetét megnyerni. E fényes siker biztosíték arra nézve, hogy a Magyar Hírlap helyes utón jár melyen hogy tovább haladhasson, könnyűvé vált az olvasó közönség egyre növekvő ragaszkodása és felkarolása következtében.

A Magyar Hirlap főszerkesztője: Horváth Gyula, felelős szerkesztője: Fenyő Sándor. A Magyar Hírlap belső dolgozótársai: Abonyi Árpád, Ambrus Zoltán, Benedek Elek, Bródy Sándor, Fenyő Ernő, Füredi Mór, dr. Gárdonyi Géza, Keltái Jenő, Hock János, Kálnoki Izor, Kúrthy Emil, Kondor Alfréd, Kohn Dávid, Kovács Lőrincz, Márkus Miksa, Sajó Aladár, Szabó Endre, Szalay Mihály, Szemere Atilla, Szembú Leo, Szerdahelyi Sándor, J. Virág Béla.

A Magyar Hirlap most kezdte meg könyvalakban Zola legújabb regényének A HÁBORÚ közlését, melynek eddig megjelent folytatásait az újonnan belépő negyedéves előfizetők ingyen kapják meg. Azonkívül a Magyar Hirlap már legközelebb megkezdi Ambrus Zoltánnak a kiváló Írónak egy érdekfeszitő novelláját.

A Magyar Hirlap előfizetési ára: Egész évre 14 frt. Félévre 7 frt. Negyedévre 3 frt 50 kr. Egy hóra 1 frt 20 kr.

A Magyar Hirlap ezenkívül KIS VILÁG czim alatt hetenkint megjelenő képes gyermeklapot is ád ki, melynek előfizetési ára (de csak a Magyar Hirlap előfizetői számára): Egész évre 2 frt. Félévre 1 frt. Negyedévre 50 kr.

A Magyar Hirlap két nagy pályadijat tűzött ki u. m. 100 aranyat elbeszélésekre, 40 aranyat tá*czaczikkre, azonkívül állandó pályázatul tíz

aranyat a legjobb és legérdekesebb hír beküldőjének. E pályadij minden hó 21 én adatik ki.

Előre is felhívjuk a t. közönség figyelmét a Magyar Hirlap karácsonyi meglepetésére, mely remélhetőleg még inkább meg fogja nyerni a köztetszést,

mint a tavalyi.

A közönség kényelmének mindenben eleget iparkodván tenni, tudatjuk, hogy a Magyar Hirlap már julius hónapban uj körforgó gépek segélyével felvágva fog megjelenni a naponkinti 16—20—24 oldalnyi terjedelemben.

A Magyar Hirlap szerkesztősége: IV. ujvilág-utcza 14. sz. A Magyar Hirlap kiadóhivatala: 14. gránátos-n cza 16. sz.

_________

Nyomatott Ungvári, ifj. Fésűs József könyvnyomdájában-