Ungvári Közlöny, 1891. január-június (13. évfolyam, 1-26. szám)
1891-01-22 / 4. szám
Ungvár, 1891. január 22. 4. szám. Tizenharmadik évfolyam, Előfizetési ára Félévre ...............................2 trt. Negyedévre .....................1 * így példány ára 10 kr. Kapható a kiadóirodában, Szenczer Henrik és Feuerlicht R. tőzsdéjében. Az előfizetési és hirdetményi dijakat POLLACSEK MIKSA könyvnyomdája veszi fel, UNGVÁRI KÖZLÖNY. MERJ ELENIK CSÜTÖRTÖKÖN. Szerkesztőség : nagy-utca 36. (a görögtemplomnál) Ide intézendők a lap szellem részét illető küldemények. Kézira tok előlegesjkivánátra egy hó alat visszaac*atnak. Hirdetményekért a 30 kr. bélyegilletéken felül 3 kr. nyílttéri czikkért 5 kr. fizetendő minden szó után. Az ungvári róm. kath. híveket érdeklő némely ügyekről. Kétségtelen, hogy az ungvári róm. kath. hívek között a hitélet, a vallásos buzgalom, újabban szép fejlődést ért. A hívek közötti összetartozandóság azonban csak a hitbuzgalom istápolására, a hitélet- beli szükségletek kielégítésére szorítkozik. Holott köztudomásúlag a hitközséget érdeklő olyan ügyek is vannak, melyek rendezése és fejlesztése igen óhajtandó. Ép azért kívánatos azokat napi rendre hozni. A hitközség lelkészének javadalmát képezik: a kincstár, mint kegyúr részéről való szolgáltatások, a lelkész részére kihasított földek haszonvétele, végre az esketési és temetési díjak. A r. k. hívek tehát, más hitközségnél érvényben lévő gyakorlattól elté- rőleg, a lelkész részére évi járulékot nem űzetnek, hanem esküvő és temetésnél róvják le a lelkész fentartásához szükséges kötelezettséget. Ez így van megállapítva rég időktől fogva, s gyakorlatban van jelenleg is. A lelkész iránti kötelezettség lerovásának •zen módja látszólag előnyösnek tűnik elő,, a gyakorlat azonban egyebet igazol. Mert a hitközség szegény néposztálya — s ezek adják a hívek zömét, a szolgáltatás ezen módjával felette sújtva van, s ez inkább a vagyonos családokra kényelmes és előnyös díjazási mód. Bár igaz ugyan, hogy ha egy család évenkint tegyük föl 3-6 frtot fizetne plébánosának, ez például 20 év alatt 60 -120 írtra rúgna, tehát talán többre, mint pl. az esketés vagy temetés alkalmával fizetett szabad-stola ; de ha tudjuk azt, hogy egy szegény iparosnak, napszámosnak cselédnek készpénz készlete soha sincsen, s így gyakran a legnagyobb nehézséggel jár, esketés vagy temetés alkalmával 8 —30 frtot kifizetni, a vagyonosak, de sőt a vagyonosoknak látszóknak pedig 50—300 frtot; kétségtelen, hogy a lelkészi szolgáltatásnak nálunk gyakorlatban lévő módja célszerűtlen és helytelen. Mert eltekintve a kis számú vagyonos hívektől — a szegény iparosok, napszámosok köny- nyebben fizethetnék évenkint a 2 — 3 irtot a plébános részére, mint hogy alkalomadtán a lelkész tetszése szerinti díjazást kényteleníttessenek leróvni s 8-15-30 frtot egyszerre fizetni; míg az évi járulék fizetése esetén, 2—5 frtot kellene leróvniok esketés vagy temetésnél. De sőt az évi szolgáltatás valószínűleg előnyösebb lenne a lelkészre is, s az ép úgy mint egyéb adók, közigazgatási utón hajtatnék be. A hitközség híveinek érdekében fekszik tehát a szolgáltatás gyakorlatban lévő módjának megváltoztatása iránt lépéseket tenni, s az egyházmegyei püspökkel a canonica visitátió alkalmával újabb egyezséget kötni. Az egyház ügyeit llngváron kizárólag maga a plébános vezeti, s az egyliáztanács működése csak a templom nagyobbítása és renoválása alkalmával lett igénybe véve. Holott az ungvári rk. hitközségnek az alább szóba hozottak s még számos ügye van, melyek elintézése körül az egyháztanács működését, buzgalmát mellőzni nem lehetne. így polgári leányiskolánk, a Gizella-ház', mely apácák vezetése alatt áll, s elemi iskolánk, mindkettő elhagyatott állapotban vau. Igaz ugyan, hogy ez utóbbi a kincstár tutelatusa alatt áll, s a patronus megteszi e körül a maga kötelességét, azonban ez magában véve csekély s a fejlődő viszonyok követelményeinek meg nem felelhet. A Gizella-ház Ungvári a legrégibb leányiskola, akkor lett szervezve b. e. Haas Mihály püspök által, a mikor a leányoknak Ungvárit nem is volt hova iskolába járniok. Számtalan művelt nőt, tiszteséges anyát nevelt ez iskola társadalmunknak. Az utóbbi 20 év alatt azonban kevés figyelemben részesült. Azóta fejlődtek a tankövetelmények, a tudomány mind nagyobb körre terjed, de a mi leányiskolánk ellátása maradt a 30 év előtti. Az apácza-tanitónők buzgólkodnak, törekszenek a hozzájuk adott leányokat a kor követelményeinek megfelelő módon nevelni. De jóakaratukat és törekvésüket megbénítja, hogy ezen polgári iskola nélkülözi mindazt, a mi egy ily tanintézethez szükséges. Két-három osztály van egy tanterembe szorítva, természetrajzi, vegytani, földrajzi taneszközei vajmi csekélyek, a főutczán lévő épülete szűk. s magán lakásnak, nem pedig tanintézetnek való. A tanerő pedig kevés. Fájó szívvel Írjuk ezeket városunk legrégibb tanintézetéről, melynek 20 év óta sem protektora, sem jóakarója nem volt, s önmagára hagyatva, bámulatos, hogy mindeddig fentartotta magát. Ezen leányiskola felemelése s fejlesztése érdekében indítsanak á m a helybeli r. k. hívek mozgalmat s intézzenek feliratot a püspök ő méltóságához nemcsak, hanem tartsanak értekezletet, s vegyék szivökre, hogy egy római katholikus polgári leányiskolának sorsáról van szó, mely kell, hogy érdekeljen minden katholikus szülőt, katholikus családot. Mert nékünk a Gfizella-leánytanodára szükségünk van s azt fejlesztenünk s emelnünk kell. Nehogy azalatt majd nem katholikus leányiskola szereztessék, mialatt a mi legrégibb iskolánk semmivé leszen. Kérjük tehát a róm. kath. híveket, szívleljék meg az elmondottakat s tegyenek úgy ezen, mint pedig a róm. kath. fi-elemi iskola érdekében minden lehetőt. Mert a róm. kath. fi-elemí iskola is sok kívánni valót hagy maga után. Kifogástalan tanítóin kívül nincs semmije. A főutcán két ronda tanterme, a gymnásiumi épületben a földszint két sötét, bűzös helyisége van, hol a padlóból csak minden második deszka van meg, a többit elpusztította a gomba. Ide kénytelenek a szülők zs- nge gyermekeiket küldeni. Vajjen az ogyházm^-oi taufelügyelő és az iskolalátogató lelkészek tettek-e már mindezekről a püspöki kormányhoz jelentést? Nem hisszük, mivel orvoslás történt volna, s nagyobb figyelem tárgya lenne ezen minden taneszközt és segédeszközt nélkülöző elemi iskola. De hisz nem csoda, hogy mindezek nem kerülnek elő, ha még iskolaszéke sincsen, a ki körültekintené a gondozása alatti iskolát, mely ezúttal az Isten jóvoltára s tanítóinak buzgalmára van bízva, s ez utóbbiak eddig kötött útlevéllel bocsáttattak a néptanitás rögös útjára. Ha tehát s Gizella-ház és a r. k. fiiskola nincsenek is divatban, vagyis helyi társadalmunk eddig nem törődött velők, de mi az ungvári r. k. híveknek leikökre kötjük, hogy karolják fel mindkét iskola sorsát, s emeljék fel azokat elhagyatott- ságukból. Vau arra eszköz és mód, csak buzgalom és jóakarat vezesse az érdekelteket. A kártya. A midőn a kártyáról vagyis inkább a kártyázásról szándékom egy rövid eszmefuttatást közzétenni, világos tudatával bírok annak, miszerint nem valami nagyon háládatos feladatra vállalkozom, Mert egy ilyen, hogy úgy mondjam a társadalom testébe talán kiirthatlanúl beoltott szórakozás, időtöltés, mulatság, vagy az ég tudja, minek nevezhető, s a társadalom minden rétegében elfogadott szokásról — akkor, amidőn „A kártyajáték tudományáról“ már könyvet is Írnak, s azt ekként is terjeszteni törekszenek : — nem éppen könnyű a nyilt, egyenes szót kimondani, mert könnyen darázsfészekben találhatja az mber nemcsak a kezét, hanem a gondolatot szülte fejét is. Nem lehet ezúttal czélom a kártyázás eredetéről, történetéről és számtalan sokféle fajáról beszélni ; mert ezzel nem érném azt a czélt, amit elérni, vagy legalább megközelíteni óhajtok ; — csu- I pán a kártyázásról, mint társadalmi kérdésről ki- ! vánom nézeteimet és tapasztalataimat elmondani ; s azokat néhány példával illustrálni azon reményben, hogy azok sokak lelkében viszhangra találand- nak és talán — üdvös elhatározásnak gyújtó szikrái leendnek, A mágnási kas zinóbaneurópaszerte napirenden van a nagybani kártyajáték. Hány mágnás veszte- { geti ott el fiatal éveit, egészségét, s a haza által nemes czélokra kívánt idejét, tetterejét; sőt igen gyakran becsületét és életét is. A sokféle nagyúri sport közé, mint salonképes időtöltés tartozik természetesen a kártya is. Egyik, másik, ötödik, huszadik, s a jó ég tudja hányadik, ezreket vészit egy este. Ezt persze pótolni kell. Uradalmi intézőjének ir ilyenkor a megkoppasztott gróf vagy báró úr, hogy akárhonnan de pénzt teremtsen ; vagy a jövő évi termésre vagy gyapjúra vegyen fel előre ennyi és ennyi ezret; — vagy később, mikor ez már nem megy, akkor bocsássa áruba ezt vagy azt az uradalmat, de pénznek okvetetlenül lenni kell ; mert hát egy mágnásnak, vagy szép nevű előkelő nemesnek nem lehet, nem szabad (?) a magas tártársaságoktól (a kártyától) visszavonulnia, neki az árral kell úsznia. Aztán úszik, úszik, mig végre a sok ősi birtok is egymásután elúszik, a derék ősök hitvány utóda pedig a nagy úszásban elmerül. Egyik, mivel 24 óra alatt nem képes kártya adósságát kiegyenlíteni, kigolyóztatik a kaszinóból, mi miatt aztán mint megbélyegzett ember, s még hozzá önérzetében sértett büszke mágnás, golyót röpít a mámortól megtompult agyába. A másik pedig elég későn ugyan, de a nyomasztó kényszerűség folytán visszavonul, valami talán még megmaradt kis birtokocskájára, s mint önmagával és a világgal meghasonlott világgyülölő, minden nemesebb cél és haszon nélkül morzsolja le hátralevő éveit. De kerüljünk közelebb. Nézzünk szét a müveit középosztály sorai között. A kártyajáték szenvedélye itt szedi legbővebben áldozatait. Azt kérdi talán valaki, hogy miért épen itt ? Megkísértem e kérdésre kielégítő feleletet adni. Ez osztályba számítjuk az állami, valamint a magán tisztviselői kart, az ügyvédeket, orvosokat, a földbirtokos osztályt, tanárokat, tanítókat, jegyzőket, a gyárosokat, kereskedőket, nagyiparosokat stb., tehát a társadalomnak egy igen tekintélyes részét. Tekintsünk be ez osztály üdülésére szánt találkozási helyeikre. Bizonyára találni fogunk ott egy olyan külön helyiséget, a hol azok, a kiknek ha pár forint süti zsebüket, hogy a szokásos kifejezéssel éljek, összeülnek, hogy Fortuna-asszonyt a kártyán megkareszirozzák. Kérdem, vájjon van-e csak egy is ezek között, a ki veszíteni akarna ? vagy világosabban szólva, elveszíteni akarná azt a pénzt, a mi épen zsebében van: s a mivel tálén másnap bélyegek alakjában periratokat kellene felszerelnie, vagy gyermekei ruházati és neveltetesi költségeit fedeznie ? Veszíteni egyik sem akar, hanem épen az ellenkezői, t. i. nyérni akar valamennyi. De vájjon lehetséges-e ez ? 1 És vájjon becsületes szán- dék-e az, ha valaki másnak fáradságos phisikai vagy szellemi munkval becsületesen megkeresett pénzét elnyerni s elharácsolni akarja ? I — Bizonyára nem. Figyeljünk csak meg egy ilyen kártyázó társaságot. Itt látunk egy olyan állami vagy magántisztviselőt, a ki hogy nagyot játszhasson, s az ő úri passióinak eleget tehessen, hogy a kártya asztalnál mint gavallér szerepelhessen, szóval, hogy tovább nyujtózkodhassék, mint a meddig takarója ér; — belenyúl abba a kasszába, a melyik nem az övé, s elkölt olyan pénzt, a mi az ő becsületes őrizetére bízatott, Eleintén csak keveset veszt el az idegen pénzből, abban a hiedelemben, hogy majd visszateszi, helyrepótolja, hiszen a kártyán sokat nyerhet, s ő erősen hiszi, hogy nyerni is fog. De bizony vészit, vészit; s ismét sikkaszt, s hogy a hiányt pótolni tudja, eszeveszett módon kártyázik, s megint és mindig csak vészit, — mert hát az ilyen pénzen nincsen áldás. Végre, mivel nemcsak a kártyázásban, de más aljasságokban is elmerül, — s mivel már lemond azon reményről, hogy az elsikkasztott és elfecsérelt pénzt valaha helyrepótolhatná; már desperátióból is sikkasztás dorbézol s folyton sülyed lefelé, mig végre felfedeztetvén a vétkes és hűtlen pénzkezelés, örvénybe bukik. A könnyelműség vége aztán a börtön vagy golyó. Ott egy kereskedőt látunk a kártyaasztalnál, kinél pér száz frt van, de pár nap múlva lejárandó üzleti váltóinak vagy kötelezettségeinek fedezésére több pénzre volna szüksége ; tehát szerencsét próbál a kártyán és — elveszíti minden pénzét. — Másnap ismét pénzt szerez, és hogy a hiányt pótolni tudja, isméi kártyához ül, s újból vészit ; — s igy forszírozva a szerencsétlen szerencsét, egyszer csak azon veszi észre magát, hogy — se pénz se posztó — s bezárják a boltot. Amott látunk egy kártyázó társaságot a művelt középosztályból alakulva, s többnyire olyanok, a kik mindennapi tapasztalásból tudják, hogy egy garasos zsemle 2 krajcárba kerül, vagyis más szó-
