Ung, 1918. január-június (56. évfolyam, 1-26. szám)

1918-03-24 / 12. szám

йв. évfolyam.

ílngvár, Ш18. március 24.

12, szánt.

ELŐFIZETÉSI ARAK:

Egész évre . 12 К. и Negyedévre . . 3 K.

Félévre

____ 6 K. |i

Amerikába: Egész évre 14 korona 60 fillér.

bag Tármegy« Hivatalos I.npjáral egygtt:

Bgész évre . . 18 K. || Félévre

...........9 K.

Negyedévre .... 4 К 50 f,-- Nyilttér soronként 90 fillér. ==

HIRDETÉSEK ÉS ELŐFIZETÉSEK

úgy az Ung, valamint az Ung vármegye Hivatalos Lapja részére — a kiadóhivatal: Székely és Illés könyvkereskedése elmére küldendők.

A nyilttér és hirdetési dijak előre fizetendők

Ung vármegye Hivatalos Lapja az Ung mellékleteként megjelenik min ===== den csütörtökön. =====

TÁRSADALMI, SZÉPIRODALMI ÉS KÖZGAZDASÁGI ÚJSÁG. — MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP.

AZ UNGMEGYEI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS LAPJA.

Szerkesztőség: Kazinczy-utca l-ső szám,

hova a szerkesztőséget érdeklő levelek küldendők

Felelős szerkesztő:

BÁNÓCZY BÉLA.

Segédszerkesztő;

DEÁK GYULA.

Kiadóhivatal: Székely és Illés könyvkereskedése.

=*= KI A.DÓHI V AT ALI TßLBFONSZÄM 11. =====

veaést kezdjük elhagyni, akkor egy más szó válj, az ukránnal nem engedhetjük felvidékünk lakosságát megjelölni, annál kevésbé, mert az uj elnevezés Ukránia megalakulása folytán veszedelmeket rejthetne magában.

Hogy a kérvényező egyházközségek melyik egyházmegyéből kerültek, arra nézve egész hatá- tározottan állítjuk, hogy nem a munkácsiból; tehát akkof az eperjesiből Minden esetre résen kell lenni, hogy akár politikai szándékból, akár meggondolatlanságból, vagy tudálékosságból valami baj ne származzék.

...............................................‘ ' ...... ....................... in

Mit kell ma minden

háziasszonynak tudni?

Elsősorban is tudnia kell megbókülni az uj életviszonyokkal.

Tudnia kell minden nem okvetlenül szükséges élelmicikket nélkülözni, a meglevőkkel pedig a legvégső határig takarékoskodni és azokat az elromlástól megóvni, mert sohasem volt a gondolatlanság elitólendőbb, mint mai nehéz napjainkban.

Tudnia kell a mai háziasszonynak beleélni magát dédanyáink egyszerűbb szokásaiba, betekinteni szorgos elődeinknek szekrényeibe, kamaráikba és konyháikba, ahol még nagyrószét nem ismerték azoknak az élelmi és egyéb kényelmünkre, jólétünkre szolgáló cikkeknek, amelyeket mink évtizedek megszokása folytán részben nehezen nélkülözünk, részben kényszerülve vagyunk azokat házilag előállítani.

A mindent elsöprő hosszú háború talán sehol sem érezhető súlyosabban, mint háztartásainkban. Megfosztott bennünket sok szükséges jószágtól, amelyeket dédanyáink maguk tudtak előállítani, mint pl. ponyvák, hamvasok és egyéb vászonne- mttektől, amelyek ma vagy beszerezhetetlenek, vagy méregdrágák és rosszak.

Térjünk tehát vissza okvetlenül nagyasszonyaink régi szokásaira.

A pókháló finomsága siffonok helyett meg kell szeretnünk újra a régi boldog idők levendu- ia-illatu házi vásznait, dédanyáink büszkén mutogatott kincseit, amelyeknek birtokában még vannak szerencsés dédunokák. Termeljünk tehát lent és kendert, tanuljunk fonni, szőni, mert még a legszükségesebb cérnához ia csak uzsoraáron juthatunk.

Miért no legyen újra, mint volt régen, számtalan nagy királynénknak, a mi szobáinknak is elmarad Inatlan bútora, esrv széD rokka? Nem viselnék hazatért hőseink is szívesen szivük fölött ■ azt a honi patyolat fehérneműt, amelyen legkedvesebbjeink keze fáradozott? Tiszteletre legmól- ,tóbb jó háziasszonyok, kedves fiatal leánykák és menyasszonyok! fogjunk csak kedvvel hozzá, üljünk a rokka mellé, — ha kitartunk, nemcsak hasznunk, de örömünk is fog telni benne.

Ismerjük a rég. jó recepteket is, amikor még nem volt Jamaikából importált kávé, nem volt salycil, nem volt lugkő, olasz rizs, déligyümölcs, kevés volt a cukor, de volt szép, jó és tartós házivászon, volt csíráztatott árpa- és rozsból, mézzel pörkölt kitűnő kávé, aszaltgyümölcs, házilag készült gyertya, hamuluggal előállított szappan, otthon készült finom háziszappanok is, egészséges, olcsó jóizü ecet, nem borból, házilag készült keményítő és ki tudná e kis helyen fölsorolni dédanyáink ezer csodaszerét, melyekre máma olyan nagy szükségünk lenne nemcsak a háztartásainkban és a konyhán, de hős sebesültjeink szeretetteljes ápolásánál is.

Forgassuk tehát az újak mellett a régi jó könyveket is, kérjünk alkalmas helyen régi recepteket és adjunk közre e lap hasábjain minden hasznos tudnivalót, a közjó érdekében.

Szökésem az orosz fogságból.

i.

Még akkor is, midőn az érzékeny bucsuzás után kiléptem a kis szobácskából, mely tizenkilenc hosszú hónap minden szenvedését foglalta magába s melyet annyi keserűség és nélkülözés után is szerettem, még akkor Is fülembe csengtek idősebb fogolytársaim intő, kérő szavai: „. . . Szendery ne menjen, tél van és hideg vari és a pénzéért sem tud majd venni semmit! . . .“ S én siettem elűzni fejemből a komoly meggondolás 6 szavait, nehogy az utolsó pillanatban a a józan megfontolás megmásítsa elhatározásomat.

Tiszta egü téli éjszaka, 1917. december 16-án. í A hó csikorog csizmám nyomán s ez az egyedüli hang az ezüst holdsugárral beszórt utón. Utitár- sam, az öreg prsemysli-i népfölkelő hősök egyike,

! némán ballag mellettem, lehajtott fővel, biztosan , arról gondolkodik, hazaér-e a sivár, s mégis oly szeretett Galíciába, Lemberg alá a kicsi faluba. Gondolatokba elmerülve nem is vesszük észre, hogy kiértünk a városból. Fölnézek, előttem az állomás sárga épülete, oldalán a cirillbetüs tábla: „Bogoduchow.“ Bogoduchow, te kis ukrán város, téged itthagylak cifra templomaiddal, ismerős és kedves lakóiddal, nem látlak többé, itthagylak, hogy meglássam a Kárpátok kéklő ormait, az‘ungi

Ciróka-maróka.*

[fia Zombory Dezső.

(Folytatás.)

A gyorsan szálló nyarak teniszpartiei — a rohanó évek korcsolya-évadjai alatt a ciróka- marókát dudolgatók észre sem vették az idő múlását, avagy ha észre is vették, sietve tértek ki más témák felé. Néha-néha észbe kaptak. Egy-egy reggelig tartó zsur után, mint valami messziről feltűnő hideg fény, oda viharzott Halászy Jolán leány-szobájába, avagy Fekete Gábor kávéházi hajnalába a bizonytalan jövő, de oly szép volt az újra elrendezett zsur, mulatság vagy egyéb elkövetkezendő társadalmi esemény terve, hogy mindketten könnyen elhessegették a csúf képet, mint udvari cselédek a park közepére le-le csattanó fekete kányát. Ilyenkor mindketten erősen érezték azt, hogy a közvélemény előtt a jövö szempontjából már együvé tartoznak, de egyiküknek sem volt bátorsága a nópitélet e megnyilatkozásának következményeit levonni. Még egymás között sem. A lágyan ‘ simogató élet harmóniájában nem akartak a holnaputánia gondolni s mert ezt nem cselekedték, gyávák voltak még annak megvizsgálására is, hogy'egymással szemben minő kötelezettségben vannak. Érzésök. megvolt, szerették egymást s a jövendő fekete-kányája ha le is szállt néha egy-egy rokoni avagy jóbaráti kérdés alakjában az ő színes kövekből megépített várkastélyukba, elzavarták, mert tudták, hogy holnap a ciróka-maróka meséje úgy is össze hozza

(• Felolvasta a szerző a Gyöngyösy Irodalmi Társaság 1918. március hó 2-án tartott felolvasó-ülésén. Szerk.

őket valami kedves társaságban. A holnaputánnal meg a társaság nem gondol.

Egy reggel Fekete Gábor inasa teánál azt jelentette, hogy a cigaretta elfogyott.

. — Mit? ^égy másikat. . . mordult reá a biró úr az inasára.

— De nincs miből. Tetszik tudni, hogy elsején már 150 K-val kevesebbet kaptunk. Lefoglalták a fizetésünket.

S szedte össze az inas az evőeszközöket.

Este a kaszinóban Fekete Gábort elővette egyik barátja s kortársa.

— Gábor! Te mégy a Salánkyók leánybemutató estélyére?

— rersze, hogy megyek. Hisz oda tartozunk.

— Én nem. ügy látszik, kivénültem. Nem kaptam meghívót.

Esti hazamenetelénél Fekete Gábor nem találta a Salánkyók meghívóját az íróasztalán.

Ciróka-maróka . .. dúdolta magában Annyi baj legyen .. . Ciróka-maróka ... De azután felkapta fejét...’ Maróka ... ? Mi ez a „Maróka?“ Csodálatos, mennyit dúdolta ezt a bájos mesikót és sohase vette észre benne ezt a szót Maróka? Ahá I Maróka, megraaróka. Ez a másik szó. Ez a ciróka ellentéte. Ez nem símogatás! Ez nem be- cézós! Ez a valóság! Hát persze? A pap cicája is benne van a mesében. S a cica? Egyszer hagyja magát simogatni, egyszer nem. Sokszor haragszik. Akkor karmol, mar. Hát persze az élet se mese. Néha karmol. Néha mar. Ez a maróka.

S Fekete Gábor alig aludt valamit ez éjszakán. Pedig minő kicsi rész jutott még eddig számára az élet marókájából.

Másnap elment Jolánékhoz. ügy gondolta, elmeséli uj felfedezését. De valami idegenszerűséget vett észre az egész házon. Valami hidegség ömlött el mindenen. A mama beszédmodora is valami vontatott volt.

— Én nem tudom, mi van Jolánnal. Múltkor kihallgatott valami traccsot, mely szerint már az az utolsó bálon nem ő, hanem Bánky Margit, volt a bálkirálynő. Azóta nem találja a helyét.

— Kedves' csacsiság ez ...!! mondotta reá Fekete Gábor s közben a tükörben észre vette, hogy hajában mennyi már az ősz hajszál. . . — «Nem kell az ilyen traccsokat komolyan venni. ..“ folytatta tovább ... de rémülten gondolt éjszakai felfedezésére : Maróka . . . bizony a mese maró- kája már ide is elérkezett. Már Jolánóknál is itt van.

Belépett Jolán.

Kedves mosollyal ajkán nyújtotta kezét. Azután kicsi, édes szemlnmyoritással megtartotta Fekete kezét a magáéban — megfordította s belerajzolva pár ákom-bákoinot, selymesen dudol- gatta: Ciróka-maróka — ciróka maróka . . .

De ijedten hagyta abban, midőn Fekete Gábor hirtelen visszakapta kezét a kezéből.

— Mi az Gábor? rebbent fel ijedten a leány. Maga fél a mi bájos édes mesénktől. Gábor! magával történt valami.

— Nem . . . nem . . . Semmi sem történt. . hebegte Fekete Gábor s zavartan nézve a leányra, még mindig az éjszakai felfedezésnél járva, kábul- tan állapította meg, hogy Jolán eddig mindig mosolygó arcán két vékony ránc húzódik meg ajkai szögleténél.

— No Gábor, én nem értem magát. Ciróka- maróka ... Na! legyen jókedvű, vig. Össze kell

»№< киАта*. % oldal

\^l

/в z \

Uh V

, Ukrán.

A Qtrgeíy-napíár elUn. Mint bécsi tudósítónk jelenti, Valire di Bomo nun- ciusnál a* északmagyarországi görög katholikas egyházközségek ukrán küldöttsége jelent meg, hogy a Gergely- uaptár behozatala eben tiltakozzék. A nuncius megígérte, hogy az ügyet pártfogásába veszi, jelentest kér a hivők püspökeitől s a jelentést a lakosság emlékirataival együtt a Scent atyához küldi Rómába.

Ez a hir jelent meg néhány nappal ezelőtt a fővárosi napi lapokban. Élénk beszélgetés tárgya lett városunk társadalmában, nem annyira a Gergely-naptárral kapcsolatos ügy miatt, mint az ukrán szó használata miatt.

Arról ugyanis már volt tudomásunk, hogy a Gergely-naptár ellen itt-ott történt mozgolódás. Azt is tudtuk, hogy a mozgolódás részben visszavezethető egy szerencsétlen naptárra, amely a görög katbolikusok részére készült a régi beosztással. Az sem volt szerencsés dolog, hogy éppen azon a vidéken, ;amelyen a szkizma felütötte fejét annak idejében, a legutóbb olyan katonaságot helyeztek el, amely a régi naptár szerint ünnepel s evvel a lakosságra önkénytelenül is határozott befolyást gyakorolt.

Ami meglepő a fentebb közölt hirben, az az ukrán szó alkalmazása. A mi vidékünk lakosságát eddig a ruthén szóval jelölték meg. Egyes vidékek lakossága azonban, amint az ismeretes, a ruthén elnevezéstől szabadulni óhajtott s a görög katbolikus magyar elnevezést kívánta. Ismeretes olvasóink, hogy a múlt esztendőben Matyaczkó Tivadar nagyprépost a közigazgatási bizottság egyik ülésén felszólalt, hogy a ruthént ne tekintsük nemzetiségnek. Ezzel a kérdéssel azután vezércikkben foglalkoztunk és feltüntettük abban, hogy azok a törekvések, amelyek a nemzetiségeket jellemzik, a ruthén lakosságban nincsenek meg. Ugyancsak ezt a felfogást fejtette ki Matyaczkó nagyprépost a Budapesti Hirlap-nak-egy helytelen beállítású cikkére.

Akár véletlenül, akár készakarva jutott be a, bécsi tudósítás szövegébe az ukrán szó, az ellen mái1 most a leghatározottabban állást kell foglalni a mauvar saiiónak. Amikor már a ruthén ölne-