Ung, 1918. január-június (56. évfolyam, 1-26. szám)

1918-01-27 / 4. szám

1918. január 27. Ü N G (4. szám) 3 — A Gyöngyösy Irodalmi Társaság a f. hó 2-ibára tervezett Somló-emlékünnepólyt ápr. б-án tartja meg. A febr. 2-iki felolvasó ülés mű­sorát lapunk jövő számában — febr. 2 án — tesz- szűk közzé. — A miniszter köszöneté. A vallás- és köz- oktatásügyi miniszter köszönetét és elismerését fejezte ki gróf Sztáray Gábornak, amiért mint a siketnémák ungvári intézete igazgató-tanácsának egy évtizedet meghaladó időn át volt ügyvivő­elnöke, az intézet áldásos működésének a bizto­sítása és fejlődése érdekében eredményes mun­kát fejtett ki. — A vallás és közoktatásügyi mi­niszter gróf Széchényi László nagybirtokosnak, aki a siketnémák ungvári intézete szegónysorsu növendékeinek támogatására 500 К-t adott, őszinte elismerését és köszönetét nyilvánította. — Pere- csenyben a Szilveszter estéjén rendezett előadás jö­vedelméből 600 К-t a perecsenyi áll. iskolába járó hadiárvák javára fordítanak. Ezt az összeget mint alapítványt gróf Apponyi Albert közoktatásügyi mi­niszter nevére helyezték el. Apponyi miniszter most meleghangú köszönetét mondott Namiszlov Károly áll. isk. igazgatónak. — Az Erzsébet szoborbizottság tagjait fel­kérem, hogy f. hó 27-ón, vasárnap d. e. 11 óra­kor a polgármesteri hivatalban megjelenni szíves­kedjenek. A szoborbizottság elnökeinél: Csuha István főispánnál és Papp Antal püspöknél tisz­telegni fogunk. — Lőrinczy Jenő ügyvezető- alelnök. — Garamszeghy Sándor febr. 9-iki elő­adása, melyet az Ungvármegyei Közművelődési Egyesület rendez, nagyon érdekesnek ígérkezik. A 100-nál is több vetitőkópekkel kísért előadás élénk színekkel fssti hadifoglyaink életét, Szibériát és a foradalmi Oroszország szerepét a közeli béke kérdésében. Garamszeghy Sándor, a budapesti Nemzeti Színház művésze két évet töltött orosz fogságban, közvetlen megfigyelései alapján mondja el ezeket. Szavalni is fog a művész és pedig sa­ját verseiből, meg Gyóni Géza és Ernőd Tamás alkalmi költeményeiből. A végtelenül órdekfeszitő és tanulságos előadásra felhívjuk a figyelmet. Garamszeghy Ungvárról Nyíregyházára megy elő­adást tartani, ahová febr. 10-ikére a Bessenyei- Kör hívta meg. — Lelkészi kinevezés. Papp Antal megyés­püspök kinevezt Suba Mihály mezőterebesi lelkész, rnasodesperest a munkácsi kerület rendszerinti esperesévé és Suba Pál iványi-i lelkészt a bereg- rákosi kerület másodesperesóvó. — Eljegyzés. Nagyiványi Fekete Sárikát Szobráncról eljegyezte dr. Veszperényi Dénes. Dr. JíoskoviísLipótungvári ügyvéd eljegyezte Ladányi Vilmát Kassán. — A perecsenyi gyermekek a Királyhoz. A perecsenyi áll. el. iskola 314 növendékének aláírásával,, annak idején a következő üdvözlő­irat ment 0 Felségéhez: Császári és Királyi Apos­toli Felség! Az Isonzó hullámaiból történt sze­rencsés megmenekülését a perecsenyi állami elemi népiskola ifjúsága a legbensőbb örömtől áthatva vette tudomásul. Ez alkalommal hálát adva a Mindenhatónak, kéri továbbra is az Egek Urát, óvja meg s tartsa meg szeretett jó Királyunkat számos sok sok éven át édes hazánk örömére. A legmélyebb hódolattal kívánják ezt szerető gyer­mekei Perecseny, 1917. nov. 11-én, a perecsenyi álíami elemi iskola növendékei. A tanítók és tanulók örömére az alábbi irat érkezett,,Namiszlov Károlyhoz, az iskola igazgató­jához: Ő császári és kiráiyi Apostoli Felsége az életveszélyből való szerencsés megmenekülése alkalmából a perecsenyi állami elemi iskola ifjú­sága által előterjesztett szerencsés kivánatokért szives köszönetét legkegyelmesebben kifejezni méltóztatott. Erről Igazgató Urat tudomás és az ifjúságnak való kihirdetés végett is értesítem. Szeutkereszty Tivadar kir. tanfelügyelő. — A Szabad Líceumban dr. Szőke Andor városi ügyvezető orvos és Voloain Ágoston ta­nítóképző int. igazgató folytatták előadásaikat a közönség őszinte és meleg elismerése mellett. Dr. Szőke f. hó 20-án a légzőszervek betegségeit és az azok elleni védekezést ismertette. Folyó hó 23-án Volosin az elméleti szociálpedagógia köré­ből tartotta értékes előadását. A Közművelődési Egyesület tisztikara és választmánya részéről az előadásokat élénk figyelemmel kisérik: Lőrinczy Jenő udvari tanácsos, alelnök, Berzeviczy István polgármester, Szeutkereszty Tivadar ügyvezető- alelnök, Pap János szakisk. igazgató és még többen. — A szinügyi bizottságból. A szinügyi bi­zottság f. hó 25-én tartotta utolsó ülését Berze- vjczy István elnöklete alatt. Az ülésen szóbake- rült, hogy 1918. szept. 1-től Nyíregyházát is bevon­ják a szinikerületbe. A bizottság ez irányú meg­keresését a napokban megküldi Nnyiregyházának. — Hősi halál. Bilkei Gorzó László 11. honv. gy. e.-beli hadnagy, f. hó 11-én életének huszon­negyedik évében a harctéren szerzett betegsége folytán meghalt Nagyszőllősön. Holttestét Misz- ticére szállították és ott helyezték örök nyuga­lomra. A megboldogultban Gorzó Jenő miszticei lelkész fiát gyászolja. — A tanitás kezdete. A kereskedő tanonc­iskolában a tanitás február 3-án, vasárnap veszi kezdetét, az esti szaktanfolyamon február 4-én, hétfőn. — Az igazgatóság. — Ismeretterjesztő előadások őrdarmán. A háború előtt tartottak népies előadásokat őr­darmán. A háborús évek alatt azonban az elő­adások eddig szüneteltek. A f. isk. évben újra megkezdték. Január 20-án 8-ik előadásuk volt az állami iskolának zsúfolásig megtelt nagytermében. A Himnusz eléneklése után a közönséget Flény kő János g. kath. lelkész üdvözölte s jelentette, hogy az Ungvármegyei Közművelődési Egyesület ér­deklődve előadásaik iránt, két tagja: Szeutkereszty Tivadar kir. tanfelügyelő, ügyvezető alelnök és Szabó János áll. isk. igazgató, vál. tag megjelen­tek, kiket meleg szavakkal üdvözölt. Szentke- reszty Tivadar megköszönve az üdvözlést, örö­mének adott kifejezést, hogy ilyen nagy számú közönséget talált együtt s a jelenlévőket a Köz­művelődési Egyesület nevében szívélyesen üdvö­zölte. Flenykő Magda oki. tanítónő a magyarok történetéből tartotta 2-ik, sorozatos előadását. Sz. István, Sz. László, K. Kálmán, II. Endre, IV. Béla királyokról, az Árpádház kihaltáról beszólt. Elő­adása nyugodt, szabatos és értelmes volt. Majd élén- kitőül Okolicsny körjegyző neje népdalokat &ie- kelt kedvesen, melyeket Silvia leánya zongorán, Kossuth István s.-jegyző és Pogány István pap­növendék hegedűvel kísértek. — Pogány István Gyóni: „Csak egy éjszakára . . .* cimü ’megható költeményét szavalta szép sikerrel. Végül Flenykő Agata ügyes zongorajátéka következett, amelyet Pogány István és Kossuth István kísértek hege­dűn. A szépen sikerült előadásokat a Szózat ének­lésével fejezte be a közönség. — Koszorúm egváltás. A Bantlin-féle vegyi­gyár Rónay Antalné elhunyta alkalmából koszoru- rnegváltás alkalmából 200 К-t küldött szerkesztő­ségünkhöz a siketnóma-intézet javára. Rendelte­tése helyére juttattuk. — A hadiárvak biztosítása. A cs. és kir. Gizella-Egylet biztositó intézet 1000 szegény és 10 éven aluli hadiárva életét hajlandó dij- és költ­ségmentesen biztosítani oly módon, hogy a biz­tositó intézet igazgatósága által érdemesnek ítélt hadiárvak részére dij- és költségmentes kötvé­nyeket adományoz, melyek minden gyermek ré­szére 20-ik életévük elérésére 500 К tőkét bizto­sítanak. Az erre irányuló kérelmek a nevezett biztosító intézet által nyomatott és onnan besze­rezhető kérvény űrlapokon közvetlenül a bizto­sitó intézet vezérkópviselőségéhez (Budapest, IV. Váczi-utca 12. sz.) intézendők. A pályázati és ha ­táridő 1918. febr. 1. Ung vármegye árvaszéke a gyámhatósági megbízottak és pártfogók figyelmét erre azzal hívja fel, hogy amennyiben a gondo­zásuk alatt álló hadiárvák közül valakit a neve­zett biztositó intézet által nyújtott kedvezményre javaslatba óhajtanának hozni, erre vonatkozólag közvetlenül a nevezett intézet vezérkópviselősé- góvel lépjenek érintkezésbe. — A telefon felmondása. Az e hó 16-án életbe lépett uj távbeszélő díjazást szabályozó rendelet egyik fejezete értelmében az előfizetőnek jogában áll távbeszélő állomását 1918. évi január hó végére írásban felmondani, ha a megváltozott díjtételek mellett távbeszélő állomását megtartani nem kí­vánja. — Névmagyarosítás. Klein Mózes ungvári lakos, szállító, saját, valamint Sándor és Aranka nevű kiskorú gyermekei és családi nevének „Ko- vács“-nóvre kért átváltoztatását a belügyminister megengedte. ' « —- Adomány. Dunda János felsőszlatinai g. kath tanító a kir. tanfelügyelő utján 5 К-t küldött lapunkhoz a sikatpéma-intézet javára. Átadjuk. — Alföldy tánciskolája. Alíöldy László jó- nevü táncmester, aki évek óta tart fenn Ungvá- rott tánciskolát, értesíti a közönséget, hogy febr. hó végén nyitja meg tánciskoláját, Annak idején a tudnivalókat hirdetmény és körlevél utján hozza a közönség tudomására. — Az Országos Sertésforgalmi Iroda (Bu­dapest, V., Bálvány u. 7. szám) ezennel hivatalo­san közli, hogy Ungvárinegye területére a Gold- manu és Engel budapesti (ÍV. Béla utca 3.) céget az iroda főbizományosságával megbízta. Felkérjük a vármegye és a vármegye járásainak sertéstartó közönségét, hogy hízott sertéseinek átadása ügyé­ben haladéktalanul lépjen éritkezésbe az iroda fenti főbizományosával. Figyelmeztetjük a sertés­tartókat, hogy szabad sertésíorgalom nincs, a ser- tésszállitás csak engedéllyel történhetik s a ható­sági engedély alapján közfogyasztásra hizlalt ser­téseket kizárólag a m. kir. ministerium 4782/1917. M. E. számú rendeletével felállított Országos Ser­tésforgalmi iroda jogosult átvenni. Amennyiben a sertéstartók a fennálló törvényes rendelkezé­seknek nem tesznek eleget, az Országos Sertésfor­galmi Iroda kénytelen lesz a már elrendelt re- kvirálás alapján a közellátás biztosítására szük­séges sertéseket a legszigorúbb eszközökkel meg­szerezni. A házi és gazdasági szükségleten felüli zsir- és szalonnakészletek az iroda fenti főbizományo­sának, illetve albizományosainak szintén haladék­talanul átvételre bejelentendök, ellenkező esetben az iroda e készletekre is foganatosítani fogja a már elrendelt rekvirálást. Minden utólagos kelle­metlenség elkerülése végett nyomatékosan figyel­meztetjük a sertéstulajdonosokat, hogy sertéseik­nek törvénytelen utón való értékesítésétől tartóz­kodjanak, sertéseiket az iroda megbízottjainak adják át, mert e rendelkezés megszegője ellen a legszigorúbb megtorló intézkedéseket lesz kény­telen *az iroda foganatosítani. S2TOES2. — Krémer Sándor társulata. — MŰSOR: Vasárnap d. u.: Sztambul rózsája. Operett. este: Padlásszoba. Operett. Hétfőn: Padlásszoba. Operett. Kedden: Szerető. Színmű. Szerdán: Nebántsvirág. Operett. Utolsó előadás. Még néhány előadás és a bordófüggöny egy évre összegördül, hogy az élő művészet helyett helyt adjon a mozi vásznának. Ha ugyan igy fejlődik tovább szórakozást kereső közönségünk, mint az utóbbi időben, nem vagyunk már messze attól az állapottól, hogy színház és mozi is békésen meg fog férni egy­szerre és egymás mellett. Az elmúlt hót különben újból a legjobb előadá­sokat produkálta. Az egész idény alatt határozot­tan állandó emelkedés volt észlelhető, amihez természetesen hozzájárult néhány uj tag is. Van- dergold kisasszony igen kellemes zenéjü alkotás, amit a sok sikerült táncszám és a szereplők ki­fogástalan összjátéka a legjobb előadások közzé emelt. Herényi Irén, ki precíz játékán kívül fé­nyes toalettjével is‘ feltűnt, Révész Böske mindig elragadó alakítása, valamint Tompa Irmus, Rádai Aranka, Somos Piri és Gerzsánné négyese vezetett női részről; a férfiak közül Csáky meleg tenorja, Deák Lőrinc, Gábor Tibor és Kiss arattak jelen­tősebb sikereket. A drámai személyzet valósággal remekelt Villányi Királynőm meghalok érted c. darabjában. Az erős cselekményü orosz levegőjű színmű különösen itt-ott gyönyörű stílusa és kitünően scenirozott helyzetei valósággal magukkal ragadták a közönséget. Az előadás fénypontjában Cs. Spó- ner Ilona állott, aki gazdag talentumának minden tudását vitte szerepébe: hogy kuliszamögötti nyelven írjunk: „nagy volt“. Méltó pártnere volt Kiss Lajos az orvos szerepében, valamint Csáky a hadbíró alakításában. Deák Lőrinc professzorja kabinet-alakítás. Kelemen ezúttal nem jutott neki megfelelő szerephez. Ezeken kívül a Féltékenység (Kelemen ju­talomjátéka) és a Cigányprímás reprizei foglalták le a műsort. Tegnap és ma este a nagysikerű Padlásszoba c. kedves operett van műsoron. Az utolsó előadás 30-án lesz a Nebántsvirág cimü operettel. a.) Mindazok, akik felejthetetlen jó férjem elhunyta alkalmával a temetésen megje­lentek, fogadják ezúton hálás köszönetemet. Özv. Bogdán Józsefné. ANYAKÖNYVI HIVATALBÓL. Hivatalos óra: d. e. 8-tól d. u. 2-ig. Házasságkötés minden nap, kivéve vasár­nap és ünnep délutánját. Népmozgalmi kimutatás 1918. jan. hó 19-től 1918. jan. hő 26-ig. Születések: Smilovics Chaiem és Groszman Pepi, fiú; Hornyák Mihály és Pajtás Mária, fiú; Vágó Manó és Lichtig Szidónia, fiú; Goldstein Márk és Wiesenberger Fáni, leány; Keszler Ist­ván és Keszler Mária, leány; Bikk Róza, leány; dr. Bródy Lajos és Kagel Klára, leány; Mosko- vics Ignác és Moskovics Etelka, fiú; Dóczi Sán­dor Lajos és Báló Erzsébet, leány; Lebovics Herman és' Friedman Jetti, fiú; Stehila Fedor és Zozics Anna, leány; Sztán Anna, fiú; Házasságok: Rád László cs. és kir. 67. gy.-e.-beli törzsőrmester (kereskedőseg’d) és Tóth Mária Margit; Boschan József (özv.) kereskedelmi ügynök és Schlesinger Regina; Kurelószki Mihály cs. és kir. 29. vadászzászlóaljbeli nópf. (kőműves- segéd) és Bardzák Mária (cseléd); Halpert Gyula pincér és Weinberger Netti. Halálozások: Bogdán József, járásbirósági hivatalszolga, g. kath., 56 éves; Gyugyi Borbála g. kath., 14 éves; Gala Zoltán g. kath., 3 hóna­pos; Luczki Ferenc írnok r. kath., 57 éves; Iczik János napszámos ref., 70 éves. A kiadásért felelős: BÁNÓCZY BÉLA. Tenyészmén köztenyésztési engedéllyel North Star IY. (anyja Tasi) tenyésztési idényre kiadó. Cim a kiadóhivatalban.-----------------------—

Next

/
Oldalképek
Tartalom