Ung, 1917. január-június (55. évfolyam, 1-25. szám)
1917-02-24 / 8. szám
55. évfolyam. Fngvár, 1917. február 24. 8. szám ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egész évre . . 8 K. n Negyedévre . . 2 K. Félévre ........4 K. |; Egyes szám 10 fillér Amerikába: Egész évre l'O korona GO fillér. Tng vármegye Hivatalos Lapjával egy fitt: Egész évre . . 14 K. || Félévre ..........7 K. Negyedévre .... 3 K 50 f. ===== Nyilttér soronként 80 fillér.------HIRDETÉSEK ÉS ELŐFIZETÉSEK úgy az Ung, valamint az Ung vármegye Hivatalos Lapja részére — a kiadóhivatal: Székely és Illés könyvkereskedése címére küldendők. A nyilttér és tiirdetési dijak előre fizetendők Ung vármegye Hivatalos Lapja az Ung mellékleteként megjelenik min- ~~=~ den csütörtökön. = - .... TÁRSADALMI, SZÉPIRODALMI ÉS KÖZGAZDASÁGI ÚJSÁG. — MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. AZ UNGMEGYEI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS LAPJA. Szerkesztőség: Kazinczy-utca 1-ső szám, hova a «»erkeasttőséget érdeklő levelek küldendők Felelős sxerkcBztő: Segédszerkesztő: BÁNÓCZY BÉLA. DEÁK GYULA. Kiadóhivatal: Székely és Illés könyvkereskedése. ~ KI ADÓHIVATALI THLEFONSZAM 11. -Szurmay. Uzsok havas hegyoldalain felüti hófehér fejét a hóvirág. Ha megtehetnŐk, leszed nők a tavasz mosolygó virágját vármegyénk összes véráztatta lejtőjéről és elvinnők az uj honvédelmi miniszterhez, hogy a sok lehajtott fejű fehér virág beszéljen ékesebben minden nyelvnél a mi szeretetünk- ről és hálánkról. Isten és Szurmay védte hosszú ideig a nti vármegyénket és városunkat. Erős várunk volt ! Isten, de erős várfalat épített a maroknyi honvédség élén Szurmay is hadvezér! tehetségével, kitartásával és magyar keménységével. Ágyuk visszhangját hozta hozzánk a Kárpátokról süvöltő Nemere és mi remegtünk összebújva, néztük a lassan hajtó, párnákkal megrakott menekülő-szekereket és sóhajtva gondoltuk, hogy ma nekik, holnap talán nekünk kell menekülnünk. Hősköltemény a magyar katona és a Kárpátok ölelkezése, együttes megvédése a szülőföldnek. Mérhetetlen keserűség, szenvedés és elszántság vont páncélt a honvédek szive köró. Tízezren százezrek erejével állottak rendíthetetlenül, zavarba ejtették a sokszoros túlerejű ellenséget, mely nem mert az ungi hegyekről a síkságra leszállani. Naponta ismétlődött a száz, meg száz fortély, az ellenség tőrbe-ejtóse és az elvesz tett területek visszafoglalása. Mestere volt ennek a taktikának Szurmay és bámulatos zsenialitással nyugtalanította az oroszokat. Mikor pedig két évvel ezelőtt megkezdődött a nagyszabású üldö zés, Szurmay és honvédéi nyitották meg a galíciai áttörés előjátékát. A mi bérceinkről szállott először a világba Szurmay hirneve, a mi földünk edzette őt szikla- köménnyé, azért az uj honvédelmi miniszterhez mindenkinél erősebb kapcsot szereztünk. Nem a város ékes rajzu díszpolgári oklevele, hanem az emlékezet fogja őt a mi megyénkhöz egész életén át kapcsolni. Minden magyar büszke rá, mi hálásak vagyunk neki, a mi megyénk pedig az ő nagy karrierjének színhelye. Valamikor, békében felépülnek kedvesen, ékesen a felvidéki falvak, uj nemzedék támad, mely magyar iskolában elfelejti anyanyelvét és a régmúlt ködén keresztül emlékszik gyermek- emlékeiből egy daliás magyar generálisra, aki védte a megyét, az országot és kiverte az oroszt. Legendák támadnak a honvódsirok körül és legendás alakká válik a mi hősünk, Szurmay Sándor. Háborús világ. Az 1891—1872. évi születésű népfelkelők sorozása. A honvédelmi miniszter elrendelte, hogy az 1891—1872. évi születésű népfelkelők újabb, immár negyedik pótszemlére állíttassanak elő. A jelentkezések most folytak le. Az ungváriak f hó 20. és 21-én jelentkeztek. A bemutató-szemlék sorrendjének tervezetét a hadkiegészítő parancsnokságok most küldötték be a vármegyéhez, hogy az alispán eszerint állapítsa meg a bemutató-szemlék sorrendjét. A tervezet szerint a sorozások a következő sorrendben fognak végbemenni: febr. 26—28. ungvári járás, márc. 2—3. nagykaposi járás, márc. 5—6. szerednyoi járás, márc. 7—8. Ungvár város, márc. 10—12. nagybereznai járás, márc. 13—15 perecsenyi járás, márc. 17—19. szob ránci járás. A ináv. alkalmazottak Ungváron márc. 20 án, Csapon pedig 21-ón kerülnek sorozás alá. Cséplögépószek és fűtők, mint a Küiügy-Hadii^y jelenti — akár hivatásosak, akár nem, — akik 1916. dec. 31-ig, illetve f. ó. február 15-ig voltak felmentve, a hadügyminiszter 26.763—Abt. 10. 1917. jan. 16. rendeJete értelmében: a) amennyiben katonailag ki vannak képezve és arcvonali szolgálatra alkalmasak, a legközelebbi menetalakulásba utalandók, b) a ki nem képzettek ugyancsak beutalandók kiképzésük után, c) az arcvonali szolgálatra alkalmatlan hivatásos gépészek és fűtők az illetékes külön munkás osztagokhoz osztandók be, d) a nem hivatásos és arcvonali szolgálatra alkalmatlanok pedig az őr-, illetve segódszolgálatos pótosztagokhoz osztandók be. Felhívás. Intézve Ungvár városának tisztviselői karához. Azok között a súlyos feladatok között, melyekkel a háborús szenvedések tüzóben égő társadalomnak foglalkoznia és birkóznia kell, kétségtelenül a legnagyobb figyelemre méltó és legsürgősebb megoldásra váró a tisztviselők megélhetésének kérdése. Nincsen más olyan társadalmi osztály, melynek vállaira olyan nehéz terheket rakott, melynek tisztes megélhetése elé olyan nehezen legyőzhető akadályokat gördített volna a szinte mértani haladványok arányában növekvő drágaság, mint a tisztviselőké! A háborús idők hatása a magyar nóplólekböl sok ragyogó erényt, de ha őszinték akarunk lenni, erről is beszélnünk kell, sok sötét tulajdonságot váltott ki, úgy positive, mint negativ irányban. Positiv irányban az árak drágításának, a kormányrendeletekkel megszabott maximális árak túllépésének, negativ irányban pedig az együttérzés hiányának, a rész- vétlenségnek, a mások sorsával való nem törődésnek terén. A pénzszerzésnek, a meggazdagodásnak vágya szintén elemi erővel viszi az ipari és mezőgazdasági termeléssel, a kereskedéssel, tehát az eladással, az értékesítéssel foglalkozó társadalmi osztályok törekvését a visszaélésekre, a vásárlásra utaltak helyzetének kizsákmányolására. Nem tartozik mostani tárgyunkhoz, hogy ezt az állapotot nemzetgazdaságtani szempontból fejtegetve, adatokkal és számításokkal illusztrálva a drágaság jogosultságát, vagy indokolatlanságát kimutatni próbáljuk. Elismerjük, hogy ehez szélesebb látókör, nagyobb közgazdasági tudás és több tapasztalat kellene, mint a miénk. Azt azonban tisztán látjuk, hogy ennek az állapotnak a csupán vásárlásra utalt tisztviselői kar a legnagyobb és legsajnálatramóltóbb áldozata. A tisztviselői kar az a kísérleti- nyúl, melyen úgy az ős, mint az ipari termeléssel foglalkozó osztályok az árdrágítás vivisekcios hatását kipróbálják. A tisztviselői kar az, mely mintegy két malomkő közé kerülve, a sokszáz percentes drágulás mellett a 35 percentes drágasági pótlókra utalva, tekintélyét s reményét vesztett koldussá őrlődik fel! A hazaszeretetnek, önfeláldozásnak, köteles- ségteljesitósnek ragyogó példaképe az a magatartás, melyet a magyar tisztviselői kar ezekben a nehéz időkben tanusit. Kedves Tisztviselő Társaink! Engedjétek meg a bizalmas megszólítást, a Mária Anunciata.* Irta Zombory Dezső, (2.) Graf Rudolf von Engelhardt egy reggel parancsot vitt a szomszéd városba. Amint autója rohanva nyelte az országút kiiomóterjeit, ő maga bundája mélyére bújva önmagát kereste. Uj állomáshelyükre való megérkezésük óta munkája nappalait, pihenése éjszakáit teljesen felemésztette, kis szabad idejét Kolleréknól töltve, ma volt első alkalom, hogy szigorú katona fegyelme szerint megvizsgálja önmagát. S az autó rohanása közben szörnyű dolgon csipte magát rajta: gondolatai újra Koller Böskónól jártak s bármennyire igyekezett azokat más téma felé terelni, minden törekvése kudarcot vallott. A visszafelé való utón már táviró-oszlopokat számolt, kihasábozott kavicshalmokat mórt szemével össze s midőn ez sem használt, gőgös német akaraterővel leszidta magában önmagát, hogy idehalló ágyuk szava közepette, egy egész világ rengése idején, az ő tető- töl-tatpig hazafi lelke egy kicsi baba egyéniségének titokzatossága körül kóborog. Graf Rudolf von Engelhardtnak ez este reszketett a keze, midőn Koller Böskóvel vacsora után kezet fogott. S ami több, bár erőteljes lépteit a leghatározottabban szobája feló irányította, útközben kardját, köpenyét vette a átment a harmadik házban lévő kávéházba. S ami még több, bár eddig, ha kávóházba ment, mindig a limonádét ivó repülőtisztek asztalához telepedett, ma azt a tiszti asztalt kereste fel, mely a magyar civil urak társaságában a jó magyar bort sem vetette meg. Ez a társaság ma véletlenül, pár harctérről hazakerült ismerős révén, kiváló hangulatban volt. Graf Rudolf von Engelhardt egy darabig nézte a magyar * Felolvasta a s?erzö a Gyöngyösy Irodalmi Társaság .>917. óvi február hó 8-án tartott ülésén. urak s bajtársai barátkozását, azután koccintott a koccintókkal s végül rajtafelejtette a szemét azon a vókonypénzü fekete cigányon, kinek ujjai alól valami csodálatosan forró a mégis bánatosan szorongó melódiák kerültek ki. Nem értette a dalokat, nem tudta, mit rejthetnek a feléje szálló akkordok, sejtelme sem volt, hogy az érzelem- világ minő izzó kohójából kerülnek ki ezek a magyar hurokról lehulló gyöngyszemek, melyek olyanok, mint a poharában sárguló arany magyar bor fölfelé szaladó buborékai. A cigány észrevette a maga mestersége csodás talentumával a német tiszt ur érdeklődését. Uj nótába fogott, szemét belegyurta a német tiszt uróba s vitte ennek lelkét húrjai rezgésén, vibrálásán, suttogásán át valami messzi, idegen, uj világba. A beszélők elhallgattak, a sakkozók megállották, csead lett s a csendben most vágyakozóan, odaadóan, sziveket mozgatóan lopódzott, ringott, suhant, sirt a magyar nóta. Nagy taps támadt a kávéházban, de gráf Rudolf von Engelhardt még mindig a cigányokat nézte, az elveszett akkordok folytatását kereste. Megszólalt mellette egyik magyar fiú: — Bajtárs! Lelkedig ért ez a magyar nóta. Értetted ? — Nem én, bajtárs! Csodás nemzet vagytok. Nem értettem belőle semmit, de lelkemig ért. — Nem olyan csoda. Magyar ház levegőjében élsz most s mint tudom, éppen a kicsi Mária Anunciata környezetében? — Micsoda? — kérdi ijedten gráf Rudolf von Engelhardt. Ki az a Mária Anunciata? — Te még nem tudod? — felel a magyar bajtárs. Koller Böske, a kicsi bájos leány, a te házikisasszonyod. — Mária Anunciata ? Milyen neve ez neki ? — Isten tudja. Becéző, értékelő vagy a jó ég tudja, de mi úgy hivjuk. Története van ennek vagy talán nincs is. Itt van közöttünk ez a csodakislány. Olyan, mint mi és mégse olyan. Olyan, mint a többi leány s mégis egészen más. Koller Böske s mégse Koller Böske. Valami különös leány. Gyerek s mégis egy egész világ meglátása van már lelkében. Meleg, puha szivü s mégis hideg titokzatosságot takar egész lénye. Alig tizenhét esztendős 8 a női érték minden fensége sugárzik szeméből. Érez. de nem mond, szenved, de nem látszik, örvend, de nem mutat, rejteget, de nem titkol. A modora csodásán előkelő, a megjelenése hódolatot teremtő, a ruhái, cipői, kalapjai, keztyüi csupa egyszerű házi termékek s mégis olyan bennök, mint egy hercegnő . . . Graf Rudolf von Engelhardt csillogó szemeket vetett a magyar bajtársra . . . s szólt: — Igen 1 Most már értem, ezért hívjátok igy: Mária Anunciata. — Igen, — felel a magyar baj társ. Tudod, nekünk szegény magyaroknak nincs nemzeti uralkodóházunk. Nincs magyar királyfink, nincs magyar királykisasszonyunk s igy. ha mesék világából valónak tartunk valakit, osztrák sógorunktól kell kérni a nevet. Csak ezért Mária Ánunciata. S hogy épp miért Mária Anunciata? Csak azért, mert szép, muzsikálisan hangzó név, olyan, mint Koller Böske egyénisége. Ha lenne nekünk magyar királykisasszonyunk s azt Ildikónak hivnák, Ildikó hercegnőnek kereszteltük volna el Koller Böskót. De nincs — fiam — érted! Nincs! hát Mária Anunciatának hivjuk . . . A nóta újra felhangzott. Most már a magyar fiú is oda nézett. S szólt, szólt, szállt, szállt a dal s gráf Rudolf von Engelhardt a magyar hangokon át a magyar szivekbe látott s a kicsi Koller Böske egyéniségével lelkében Ildikó királykisasz- szony álmokban élő meséjét hallotta a húrokon leperegni, játszva, suhanva a mesék országába visszatérni. Mély gondolatok száguldtak át a daI&pnnk mai uám% I oldal,
