Ung, 1917. január-június (55. évfolyam, 1-25. szám)
1917-02-11 / 6. szám
2 (6. szám.) U N G 1917. február 11. Az óvatosan és lappangva előre buszó román csapatok ez időtájt még a Kisküküllő völgyében Parajd tájékán csatároztak előre tolt lovas különítményeinkkel, mi pedig már elkészített védelmi állásainkban vártuk a románt. Hadd jöjjön! Amidőn szeptember 80-án S.-házáról észak felé meneteltünk, hogy az ezred kijelölt védővonalát elfoglalja, — keletről már javában szóltak az ágyuk. Az ezred az uj ellenséggel szoros érintkezésbe október 3 án jutott, amidőn az a Szász- régentől keletre levő állásait támadta meg. A támadás már a kora hajnali órákban vette kezdetét, mire a mi ágyúink sem kiméltók a munkát s a gyalogság is bebizonyította az álnok ellenségnek, — melyet már az első pillanattól a szó szoros értelmében gyűlölt, — hogy eddig eljutott, de ne tovább. Az első találkozás a románokra nézve csúfos kudarccal végződött, kik számos foglyot és igen sok halottat hátra hagyva, véres fejjel futottak •vissza az erdőségekbe, hogy védjék magukat tüzérségünk meg megújuló tüze elől. Ezzel az első vállalkozásukkal támadásaikat be is fejezték s már az első komoly akadálynál porba omlottak a dicső román ármádia hiú ábrándjai. Október 7-én már a 11-es honvédek is megkezdték az előnyomulást s nyomon követték a gyorsan hátráló oláhokat a határon át, ahol a megvert oláh hadsereg még egyszer annyira ősze szedelőzködött, hogy erősebb ellenállást kísérelt meg. A román üldözés gyorsaságát mi sem bizonyítja jobban mint az, hogy 7-től 16-ig már a határig jutottak, amely napon mi is román földre léptünk. A határon túl emelkedő 1300—1600 méter magas erdős-sziklás hatalmas hegygerinc vált ezután színhelyévé a szakadatlanul folyó véres harcoknak, melyek azóta is meg-megujuló hévvel támadtak fel s habár áldozatok árán is, de azt eredményezték, hogy a 11-es honvédek maradtak a magaslatok urai. A romániai nagy oláh vereségek után a velünk szemben levő román hadsereget nemsokára régi partnereink, az oroszok váltották fel. November 27-ikének hajnalán már erősebb felderítő osztagokkal igyekeztek kipuhatolni állásainkat és erőelosztásunkat. Másnap már egy 21 főből álló orosz járőr jutott fogságunkba, melynek tagjai még naplemente előtt, vállukon keresztbe vetett puskával, katonáink fedezete alatt jókedvűen vágtak neki Erdóiyországnak. Ez a bevezetés és bemutatkozás csak halvány előjátéka volt annak a titáni küzdelemnek, amely a 11-es honvédekre ezután várt s a melyben mindvégig derekasan megállták helyüket. Ezen kísérleteket egy hónapig tartó erős gyalogsági támadások követték, mindenkor hatalmas tüzérségi tűzzel támogatva, melyek nyomán feieleve- nültek a galíciai csataterek pusztító ágyutüzei, a hírhedt orosz pergőtüzek, melyeket az oroszok német szövetségeseinktől nagyon eltanultak. Az irtózatos küzdelem, mely ezután következett, — a román földön húzódó, már említett, észak-déli irányú hatalmas hegygerinc birtokáért folyt s a kimeríthetetlen orosz tartalékok bárhogy is ontották nyakrafőre az újabb és újabb támadó oszlopokat, erőlködésük a 11-es honvédek sziklafalán megtörött. Nagy áldozataiknak elenyésző eredmónyemozgat. Ha azt féken tarthatom, kezemben tartom az Életet. De hol találom? Csontkezóre támaszkodva gondolkozott. Egyszerre felugrott. — Megvan! Zizegő sás között előttem az ősanyag mocsara, a gyómántfónyü emlókezet- krist dyok. Megszólaltatom az ősanyagot. Az ég keleti peremén már hajnalodott. Fejedelmi udvarként bíboros felhőcsikok várták a felkelő napot. A Halál levágott egy sásvesszőt, kifúrta belsejét és végét a mocsárba mártotta. Ezzel ledőlt egy sziklára, fogai közé vette a sás száraz végét és lassan fújni'kezdte. A rózsaszín hajnal derengő fényében az ősanyag buborékot vetett és szivár- ványos átlátszó gömbök szállottak a magasba. A Halál felkiáltott: — Szólalj meg ősanyag és áruld el titkodat, mi adott neked életet, tapadást és mozgást? A szivárványos gömbök teteje behorpadt, alsó felük hegyesre nyúlt és átlátszó, megmeredt opálszivek lebegtek a levegőben. Gyenge szellő támadt, megpengette a sziveket és hárfaszerü hangok hallatszottak. — Mi vagyunk az őserő, minden Élet kútfeje : a szeretet. Mi vagyunk a szépség, a mosoly, az öröm, a reménység, az életkedv. Tudd meg, Halál, mi a halálon túl is élünk. A Halál gúnyosan nevetett: — Gyönge buborékok, egy erős fuvalom és mi lesz belőletek? A Halál a szivek felé fújt és az átlátszó buborékok szétpattantak. Egy szív, mely a magasban megmenekült, adta meg a választ: — Lásd, mi lesz a szeretetből, ha a gyűlölet reá tör: harmat és könny. Mindkettő megmarad őserönek és tovább folytatja müvét. Kár dühöngnöd, Halál, a szeretet örökkévaló. A Halál meredten nézte a szétpattant sziveket, melyek harmatként hullottak a fűre. Egy csepp szemürege alá került és a megilletődött Halál szeme mintha könnyezett volna. * ként a hatalmas gerinc-vonulat egy-két kúpját ha sikerült is hatalmukba keríteniük, nem értek vele semmit, mert miként egér a fogóban, három oldalról körülvéve, moccanni sem képesek A herosi küzdelem minden egyes részletét itt felsorolni nem lehet. A december 4-iki és 14 iki bravúros ellentámadások sikereit a hivatalos feljegyzések örökítik meg az utókor számára és a 11-es honvédek dicsőségére. Most, amikor kissé elcsendesültnek látszik a harci zaj, -- az élők, akik ott a magasban mint oroszlánok harcoltak hazájukért, újabb küzdelmekhez acélozzák izmaikat. * Mielőtt zárnám soraimat, melyek hivatva lennének a 11-es honvédek dicsőségből font glóriájához egy fénysugárral hozzájárulni, — boruljunk le kegyelettel azon drága hőseinknek itt a havasok alján domboruló sirhantjai előtt, kik vérük hullásával szentelték meg a nagy és szent ügyet. * Ezen szokatlanul szívós és eredményes ellent- állás jelentőségét mi sem bizonyíthatja jobban, mint azok a meleghangú dicséretek és elismerő táviratok, melyekkel az összes magasabb parancsnokságok ez alkalomból úgy a legénységet és tiszteket, mint ezredparancsnokunkat, Horváth Imre alezredes urat kitüntették. Horváth Imre alezredes a nehéz napokat, az oroszok pergő tüzót együtt élte át katonáival. Együtt küzdötte ki velők azokat a fényes eredményeket, melyekre úgy az ; ezred, mint az egész honvédség büszkén tekinthet vissza és amit József főherceg Őfensége is dicsé- leg ismert el a következő magyar szövegű távirattal : „Horváth alezredes: Önt és vitéz csoportját, úgy a tiszteket mint a legénységet, a szép és eredményes ellentámadás alkalmából a legmelegebben üdvözlöm és mindnyájuknak a Legfelsőbb szolgálat nevében köszönetét mondok. József főherceg s. k., vezérezredes.“* p. j A VÁRMEGYE. § A közigazgatási bizottság ülése. Ung vármegye közigazgatási bizottsága f. hó 13-án d. e. 10 órakor tartja rendes havi ülését. § Közgyűlés. A törvényhatóság f. hó 26-án rendes közgyűlést tart. Az' állandó választmány ülése pedig 24-én lesz. — Az ásványolajtermékek „Árpótléktáb- lázaía.“ A m. kir. minisztérium f. ó. febr. hó 5-én kelt rendeletével megváltoztatta az egyes ásványolaj-termékek legmagasabb árának megállapítása tárgyában már előzőleg kiadott rendelethez tartozó „Árpótléktáblázat“-ot s újabb „Árpótléktáb- lázat“ ot adott ki, mely szerint Ungváron 3 K 86 f, Csapon 3 K 43 f, Nagybereznán 4 K 31 f, Nagykaposon 4 K 86 f, Szürtén 3 K 86 f, Pere- csenyben 4 K 14 f, Záhonyban 3 K 79 f az árpótlék. A rendelet febr. 1. napján kezdődő hatállyal lépett életbe. * Erről a kitüntető dicsérő sorokról már megemlékeztünk a f. évi jan. 14-én >A munkácsi honvédezred harcai az tíztől délre« c. cikkünk keretében. Véresen kelt fel a nap és a Halál megindult megújult kaszájával a harcterek felé. Egy falu határához érkezett. A temető végében egy virágzó orgonafa alatt egy ifjú legény csókolt önfeledten egy leányt. A Halál levette kaszáját válláról és feléjük tartott. Már hangjukat is hallotta. — Édes egyetlen szerelmem, csakhogy ismét ránk virradt a nap és ölelhetlek — búgott a legény. — Csókolj még, százszor, ezerszer .... — suttogott a leány. A reájuk vetődő árnyékra felrebbentek. — Ki ez a csontember? — kérdezte a leány. — Olyan, mint a halál, — mondta kissé megijedve a legény. — Nézd, — szólt a leány, — milyen nevetséges, bohó képe van. Nevessük ki. A sürü búzatáblában közelgő Halál megállót!, mert vidám kacagás csendült feléje. Mintha apró csengetyük szólnának, kacagott a leány és kacagott vele az egész tavaszi hajnal. A Halál zavarba jött. Szokva volt mostanában hősökhöz, kik emelt fővel várták a halált, de közeledtére mégis megborzongtak. Ez a két fiatal teremtés pedig a szemébe nevet. Felemelte kaszáját és suhintani készült. A kasza már a levegőben volt, de egyszerre megállt, a Halál az opálszivekre gondolt, megfordult és kaszájával a virágos búzatáblára suhintott. Hullott a sok pipacs, búzavirág és szarkaláb, a Halál nyalábra fogta a lekaszált virágcsomót és a kacagó fiatalokra szórta. Azután, mielőtt azok szóhoz jutottak volna, hatalmas léptekkel tovább vándorolt. A Halál a bárányfelhőként elhalványodó holdra nézett, a reávetődő nap sugárkévétől úgy látszott, mintha a holdra kacsintana, mintha azt mondaná a holdbéli Halálnak: — Ne félts engem, testvér! Mértföldes léptekkel gázolt falvakon és városokon keresztül a harcterek felé és vidáman fütyörószett. HÍREK. Tájékoztató Febr. 13. A közigazgatási bizottság ülése d e. 10 órakor. 16 éa 17. Az állami polgári leányiskola szinielőadása este 8 órakor a városi színházban. 36. Vármegyei közgyűlés d. e. 10 órakor. Mérő. 3. A Gyöngyösy irodalmi Társaság felolvasó-ülése d. u. 5 órakor a vármegyeháza nagytermében. A főreáliskola Arany-Ünnepélye a színházban este 8 órakor. 11. Az Ungmegyei Patronázs-Egyesület közgyűlése d. u. 4 órakor a vármegyeháza nagytermében. a Társaskör (Kaszinó) kvny rtái a nyitva van minden kedden d. u. 6—7 óráig. A magyarországi munkások rokkant- éa ryugdij-egyla- tébe minden hónap 1-ső és 3-ik vasárnapján délelőtt 10—12-ig van befizetés és beiratás az ipartestület helyiségében. Egy eljegyzési lapra1* 1916-ban. Irta Magyar Bálint. Kettő, egy álom két szerelmese Napkelet felől küld üzenetet, Hogy megvalósult újra egy mese: Talán mondhatnék róla éneket. Új élet szava zeng a papiron, Amelyen Írtak . . . Várt valaki, várt S ölébe nőtt egy fehér liliom: Új tavasz, új kert, új virágos ágy. Most nem danolok virágéneket, Hej. elfeledtem vígzenés szavát, Szép, Napkeletről való gyermekek: Az ágyú dörög, csak dörög tovább! Mégis valamit halljanak ma ők: — Óh mennyi derék fiunk elesett: — Szép jegyesek, ti Keletről jövők, Gazdag gyümölcsös fákká legyetek! Siron-fakadtak, sírra-borulók, Sirt-eltakaró nagyok legyetek — Ketten, Keletről nép-vándorolók! Új magyar törzzsé szentelődjetek! . . . „Legyen sötét!“ — mondá dr. Bóna Pál ungvári rendőr miniszter — és sötét lön. De milyen sötét. A napokban sétálgatok a túlságosan bizalmasan félhomályu korzón, ahol máskor ragyogó villanyárban egynémely hálás pillantást szokott az ember légbe röpíteni és első számú mosolyt kap érte vissza cserébe, — mondom, úgy sétálgatok, amikor valaki rámmordul, hogy — Jó estét Schwarcz ui! Kérem szépen kapitány ur, én nem vagyok Schwarcz. Sőt visszamenőleg Noéig, — egyik ősöm sem volt Schwarcz, származván egyenesen Barbarossza Frigyestől. Azután pedig kurucok lettünk, annyira kurucok, hogy a labancok ránk gyújtották a házunkat. De mindezt nem azért mondom, mert . . . Nem. Nálamnál demokratább embert nem tetszik találni ebben a városban. De azért mégse köszönjenek nekem úgy, hogy — Jó estét Schwarcz ur! Mert nem vagyok — Schwarcz. S ha már kapitány ur eltiltotta a világosságot, hát tessék eltiltani ezt a köszönési módot is, — mert ez különben is név- épség- elleni kihágást képez . . . De láttam egyebet is. Az egyik fiatal zászlós a korzón emigyen köszön egy túrjai cselédnek, hogy — Kezeit csókolom, — nézvén a fején lévő széles kannát — rejeres kalapnak. Valamelyik nap megszólít az utcán egy hölgy: — Kérem, legyen szives, kísérjen el hazáig . . . Lévén udvarias ember, tehát hazakisérem. Mindenesetre sejtettem, hogy ismerős, — de hogy kit kisérek,, azt nem tudtam. Csak annyit éreztem, hogy a korom sötétben valaki mellettem megy. Ha már társas-lények vagyunk, hát az az elvem,, hogy mondjunk inkább szépeket egymásnak, — mint csúnyát ... És nagyon, de nagyon szépeket mondtam . ... Hazaértünk. Miután becses rendelete alapján a bejáratokat szabad világítani, — végre megláttam a. hölgyemet. Hát képzelje kapitány ur, a Júliám jóval felül: volt az — ötvenen . . . Ennek is kapitány ur az oka . . . Szegény Diogenes ha ma élne, mivel keresné ar igazságot! — (Bizonyára petroleum-jegygyel . . .) Hiszen kérem szépen, én tudom, hogy a kapitány urnák is parancsolnak. A kapitány urnák a miniszter parancsol, a miniszternek a miniszterelnök, a miniszter- elnöknek a király; — hogy azon felül hogy van, azt nem tanították az iskolában. De azért mégis akaratlanul is felkiáltok Goethével hogy: — Mehr Licht ! Hátha mégis valahogy lehetne segíteni. Szerény gép-technikai tudásommal ajánlanám et következő uj erő-forrásokat : alakíttassák át az a rettentő hajtó-erő, amit az árdrágítók áraik felhajtására fordítanak, — villamos árammá; * A Gyöngyösy Irodalmi Társaságban f. hó 8-án felolvasott versek egyike.
