Ung, 1916. január-június (54. évfolyam, 1-26. szám)
1916-01-30 / 5. szám
üngrvár, 1916. január 30. 5 szám 54. évfolyam. 7 ELŐFIZETÉSI ÁRAK: 0 Egész évre . . 8 K. Negyedévre . . 2 K. Félévre ........4 K. Egyes szám 10 fillér Amerikába: Egész évre 10 korona 60 fillér. Uiig vármegye Hivatalos I.apjával együtt: Egész évre . . 14 K. || Félévre ..........7 K. Negyedévre .... 3 K 50 f. Nyilttér soronként 80 fillér. HIRDETÉSEK ÉS ELŐFIZETÉSEK úgy az Ung, valamint az Ung vármegye Hivatalos Lapja részére — a kiadóhivatal: Székely és Illés könyvkereskedése címére küldendők. A nyilttér és hirdetési dijak előre fizetendők Ung vármegye Hivatalos Lapja az Ung mellékleteként megjelenik min- = den csütörtökön. TÁRSADALMI, SZÉPIRODALMI ÉS KÖZGAZDASÁGI ÚJSÁG. — MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. AZ UNGMEGYEI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS LAPJA. Szerkesztőség: Kazinczy-utca 1-ső szám, • hova a szerkesztőséget érdeklő levelek küldendők- Felelős szerkesztő: BÁNÓCZY BÉLA. Segédszerkesztő: DEÁK GYULA. Kiadóhivatal: Székely és Illés könyvkereskedése. ' ===== KI ADÓHIVATALI TBLEFONSZÄM 11. ===== Romain Roland. Irta Pós Alajos. Végre testet öltött a milliók legbensőbb és legőszintébb vágya. Millió és millió kicsi és nagy hajlékban elröppent nehéz sóhaj keresett és talált emberi nevei magának és ezt a nevet ma úgy hívják, hogy: Romain Roland. Egyszerű, szép poéta név; hisz nem a név, de a lélek a fontos . .. Valahol messze-messze, tán a legdemokratikusabb republika zergelakta földjén, kakukórás családias meleg szobák vadregényes hegyei közt, ahol ma, a nagy világégés idején is még kedélyesen ródliznak az emberek és minden apa mindennap pontosan épp úgy, mint azelőtt — hazajön a hivatalból vagy a műhelyből, — tehát ahol az emberek még ma is épp olyan emberek, mint ezelőtt két évvel, — a béke jelszavával megszólalt egy nekünk földrajzilag és diplomáciailag idegen poéta-lélek, hogy hangjával bejárja az egész világot. . . A „ Jungírau“-ról azt tartotta eddig a monda, hogy csúcsára soha háborús zaj fel nem hallatszik, — de im újra szegényebbek vagyunk egy illúzióval: — megírták a lapok, hogy a nyugati front ágyudörgését még odaíönt is meghallották... Tehát nincs pont többé, ahová el nem hallatszik! Csak egy kis szivrekesz akadt ott' a „Jungfrau“ alján, — annak sem ott ringatták a bölcsőjét, — aki nem akarja meghallani . . . „De proíundis damans — a gyűlölet feneketlen mélységéből emelkedik énekem Tehozzád isteni Béke. Hadak zaja nem nyomhatja el az ón dalomat. Hiába emelkednek ellenem hullámai a vér- tengernek, mely a nyomorékká tett Európa halottait hordozza hátán s hiába üvölt fülembe a tébolyult vihar, mely elragadott minden lelkeket. Ha egyedül kell is maradnom, akkor is a Te hived maradok, Béke. Én nem veendek részt a vérnek szentségtörő áldozásán. Mert én mindnyájatoknak testvére vagyok és mindannyitokat szeretlek, egy napig élő emberek, kik az élet ez egyetlen napját megraboljátok önmagátoktól“ — dalolja a világért szenvedő meleg lelkületű poéta. Óh Romain Roland, vájjon érzed-e, hány embernek szólott a Te szavad ? Hiszen nem a Te neved, a Te tehetséged a fontos, — fontos itt csak az, hogy Te merted mindezt hangosan is kimondani! Milliók végig érezték a Te verseidet, — még mielőtt megírtad volna, — milliók végig szenvedték ezer kínnal és jajjal — mindazt, amit Te ritmusokba kötöttél, — mert érzem, hogy a fájdalom-folyam elömlött arra a területre is, amit mi szeretünk érzéketlennek, „semlegesnek“ nevezni. Beh szép mindez Romain Roland, — hogy Te mindezt Svájcban irod, — de menj el oda, ahol verekednek az emberek és felszabadultak az összes érzések; minden, ami szép és rút küzd egymással, — oda menj óh Roland és ismételd szavaidat!. . . Minden béke ára harc, ezt az egyet felejtetted el, — azaz hogy mégsem, csak az eszközöket helyteleníted; de azért csak jöjj és magyarázd meg a bakának, honvédnek, gránátosnak, — siró anyának és hitvesnek egyaránt, hogy van az önzetlen dicsőségnél szebb is, — magyarázd meg, hogy van a szenvedésnél íelemelőbb is .. . Mindig ez volt az emberiség paradoxona : Harcolni a békéért. És az Igazságot is szenvedéssel kellett megváltani. . . Hiszen magad is azt irod: „A Végzet eszközének lenni s meg nem hajlani rettentő markában: ez a győzelem.“ A Te nagy álmodat, mely minden ember lelke mélyén ott szunyád, — eddig csak egy formában ismertük, — s ez az a nagy és szent Béke volt, — melyet e világ nem adhatott . . . Pedig beh szép mindez, amit írsz, beh milliók és millióké, — amit egyetlen tollad leirt! Kár, hogy nem hívnak diplomatának, kár, hogy csak egyszerű poéta vagy . . . * Igazságot keresünk s a Béke legyen az Igazság is! S minden jel arra vall, hogy nő immár az olajfa, melynek lombjában újra a tücsök fog zenélni . . . Addig pedig hiszünk, bízunk és reményiünk... Háborús világ. Az elbocsátott fiatal népfölkelők nem lesznek katonák a háború után sem. A háború kitörése óta egyesek valóságos rekordot teremtettek azzal, hogy hatodszor, hetedszer jelentek meg a sorozó, illetőleg a nópfölke- lőket felülvizsgáló bizottságok előtt. A háborús untauglichok között pedig már régebben felmerült a kérdés, vájjon azoknak, akiket a háború végén is alkalmatlanoknak osztályoz a bizottság, hadköteles korban Kell e sorozásra menni? A háború kitörése óta ugyanis nem volt rendes sorozás és egyelőre bajos elgondolni, hogy a háború után kiknek kell mérce alá állani. Ezért érdekes a honvédelmi miniszter intézkedése, amely megérkezett a vármegye alispánjához is és amely elrendeli, hogy a vegyes felülvizsgáló bizottságoknak végleges határozatot kell hozni az előttük megjelent harmadik korosztálybeli állitáskötele- sekre. A rendelet igy szól: Valamennyi Törvényhatóságnak! Több felmerült kérdés folytán közlöm, hogy a vódtör- vónyi utasítás I. rósz, 74. §. 3. pontjának utolsó bekezdésének azon rendelkezését, amely szerint a január és február hónapban a vegyes felülvizsgáló bizottságok elé előállítottakra nézve, akik már a harmadik korosztályban állanak és alkalmatlanoknak találtatnak, végérvényes határozatot kell hozni, a háború tartama alatt is érvényben van és a felmerülő esetekben a vód- törvényi utasítás ezen rendelkezései szerint kell eljárni. Ez az eljárás alkalmazandó most már az 1893 ban születettekre vonatkozólag és ugyanúgy kell, illetőleg kellett az 1892-ben szüléitekkel szemben eljárni. Budapest, 1916. január 5-ón. A miniszter helyett: Karátsony, államtitkár. FINCICKY MIHÁLY 1842—1916. A földi múlandóságra teremtett emberek a hosszú évezredeken át napról-napra megújuló esetek dacára sem tudnak belenyugodni a mindnyájunk közös sorsát képező halálesetekbe s különösen akkor támadnak kétkedő tekintetek, amikor egy-egy közismertebb egyén, a társadalomnak egy-egy kiválóbb tagja hunyja le örök álomra szemeit. így vagyunk ma is, amikor Ungvár város polgármesterének: Fincicky Mihály ügyvédnek halála következett be; hisz még csak néhány hete, hogy köztünk járt, hogy hivatalos teendőit végezte, s mikor röviddel ezelőtt gyengélkedni kezdett, senki, de ő maga gondolt legkevésbé arra, hogy ez a gyengélkedés a vég közvetlen kezdete. És mégis igy lett. A nagy életkorral biró férfiút megölte az idő, elérte a mindnyájunk közös sorsa, és bármint szerették is, bármennyire óhajtották is, hogy ólén maradjon a város ügyeinek, az idő nem ismert kíméletet, vasfoga megmorzsolta az ő erős testét, kioltotta életét. Mert erős akarata, kitartó energiája mellett fizikai ereje is nagy volt. És épp ezért sokat is tudott dolgozni, sokat tudott teremteni. Ungvár városának tényleges fejlődése elsősorban az ő nevéhez fűződik. Két izbeni (1890— 1894., 1904—1916.) polgármestersége alatt érdemelte ki igazában Ungvár városa a város nevet. Mint minden embernek, neki is voltak ugyan gyengeségei, s e gyengesége leginkább abban nyilvánult, hogy mindenkinek kedvére szeretett cselekedni. Emiatt azután többször érte erősebb kritika működését, ez azonban nem csüggesztette, nem bénította további működését, sőt — ami a mai időkben igazán eseményszámba megy, — ellenfeleivel szemben soh’sem tanúsított ellenséges indulatot. Mint gondolkodni igazán tudó egyén be tudta látni, hogy másoknak is lehet helyes véleményük. Nem szerette a feltűnést, a nyilvános szereplést, — de szerette az embereket, szerette polgártársait, akiknek érdekében mindenkor kész volt cselekedni. Ennek az emberszeretetének tulajdonítható az is, hogy az 1914. évi tisztujitáskor ismét nagy többséggel választották meg polgármesternek, pedig akkor már 72 éves volt. Élete. Fincicky Mihály hosszú pályafutása érdemes arra, hogy vele részletesen foglalkozzunk. De kötelességünk is nekünk a hálás megemlékezés, mert a megboldogult két Ízben is szerkesztője volt az Ung-nak oly időben, amikor az újságírást és a lapszerkesztóst nem tekintették komoly és előkelő foglalkozásnak. Ezzel a felfogással azonban az a kis ujságirói kör, amelyet az Ung alapítója és szerkesztője: Bánóczy Ferenc szervezett, nem törődve, haladt a maga nemes utján. Bánóczy Ferenc, Mészáros Károly, Fincicky Mihály, Halász Ferenc, Mihalkovich József, Antalóczy Péter, Man- kovich Mihály, Szamovolszky Lőrinc, Turner Ferenc, stb. voltak Ungváron az első idők úttörő ujságirói. Fincicky Mihály 1842. szept. 22-ón született Csepelyen, Ung vármegyében. Iskoláit Kiskapo- son, Ungvárt, Eperjesen, Egerben, ismét Ungvárt és Budapesten végezte. Tanuló pályája 1850-től 1867-ig terjedt. Hogy korán foglalkozott az irodalommal, abban nagy érdeme van Szvorónyi József cisztercita-rendi áldozópapnak, az egri főgimnázium volt igazgatójának, a magyar irodalom ismert munkásának, aki szeretettel buzdította Fincickyt az írásra. Fincicky sokszor nagy melegséggel rajzolta meg barátai és ismerősei körében a szelíd Szvorényi nemes alakját. Diákkorában meglátogatta Arany Jánost Nagykőrösön. Mint budapesti egyetemi hallgató verseket küldözgetett a Felvidék-be, az Ung elődjébe. Az ügyvédi oklevél megszerzése után Ungváron telepedett le és ügyvédi irodát nyitott. Ekkor kezdte meg teljes erejével irodalmi munkásságát, amellyel a fővárosi Írók körének a figyelmét magára irányította annyira, hogy egy könyvét a Kisfaludy- Társaság adta ki. 1867—8 ban orosz beszólyek és költemények fordításával lépett a nyilvánosság elé. Puskinnak „Az állomás-felügyelő“ c. beszólye a Pesti Hölgydivatlapban jelent meg 1867-ben. „Egy orosz meseköltő“ cimü cikkét 1869-ben a Hazánk c. politikai lap tárcájában közölte. A Képes Yilág-ban (1871.) Lermontov Mihálynak „Orsa bojár“ költői beszólye jelent meg. A Figyelőben (1871.) az orosz költészetről értekezett, az Athe- naeumba (1874.) fordította Gogoly Miklós „Tárász Bulyba“ c. regényét. Közben a magyar orosz nép- emlékek, mesék, közmondások gyűjtésével foglalkozott és több napi, valamint heti lapban oroszból fordított költeményeket közölt. Ezen határozott értékes irodalmi munkásság mellett a lap szerkesztésére adta magát. Az Ung-ot 1876. jul. 2-től dec. 21-ig, majd 1883. jan. 7-től 1891. dec. 25-igi szerkesztette. Amikor az Osztrák- Magyar Monarchia írásban és Képben c. vállalat b. e. Rudolf trónörökös kezdeményezésével és közreműködésével megindult, Ung vármegye leírását a szerkesztő-bizottság Fincicky Mihályra bízta, aki feladatának szépen megfelelt s vármegyénket élénk tollal irta le. (XVIII. kötet.) Irodalmi munkássága önálló kötetekben: 1. Füst (Fordítás). Regény. Irta Turgenev Iván, Budapest 1869. — 2. Magyar-orosz népdalok. (Fordítás.) Kiadta a Kisfaludy-Társaság. Pest, 1870. — Lapunk mai Bzám» 6 oldal.
