Ung, 1915. január-június (53. évfolyam, 1-26. szám)
1915-03-07 / 10. szám
2 (10. szám.) 1915. március 7. U N G Csermák nyugodtan ment be ujonan berendezett szállásába. Az ő ezrede, a roham-ezred, ismét megtette a kötelességét. Másnap parancsban megdicsérte őket — utoljára. Mert búcsúzott is. — Menjetek fiuk, — mondotta reggel a szállása tornácáról — máshol úgy látszik nagyobb szükség van rátok. Nekem még maradni kell. Maradt tehát. Aztán messze egymástól, egy-egy hozzánk eljutott kéthetes újságból örvendezve olvastuk: Uzsoknál újabb 6500 fogoly, újabb magaslat került a mieink kezébe. Később: a szentestén bevettük az Uzsoki-szorost. Másra nem is gondolhattunk: Csermák van ott, Csermáknak „kell“ győzni. Aztán félénk suttogással jött a hir: Az ezredes ur meghalt. Nem hittük. Hiszen őt nem fogta a golyó, nem járta a szurony. Golyótól ? szinte képtelenség. De a hirt nyomtatott betű erősítette és Marosszék, Udvarhelyszék és Gyergyóság fiai könnycseppet törültek ki a szemükből. — Szegény öreg, még mennyit élhetett volna, — sóhajtottak a bakák. Bizony, még mennyit. És napjait hány újabb magaslat jelezhette volna, hány újabb étapja a dicsőségnek. Légy puha takaró fölötte magyar felhők hava és zúgjatok, orgonáljatok fenyvesvölgyi fenyők a sírja fölött: Csermák meghalt, de egyszer csak mégis győzni „kell“ a magyarnak. És a Csermák ezredes lelke tudni fogja, hogy mi az a kell és a magyarok Istene meg fogja érteni a Csermák ezredes elébe boruló lelkének könyörgését. Sz. J. Hogyan kell élnünk aratásig ? így tél utolján, tavasz kezdetén, még békeidőben is meglehetős nehéz gondot szokott okozni ez a minden évben visszakerülő töprengő kérdés : Hogyan leszünk ki újig ? Mennyivel aggodalomkeltőbb ez a felsóhajtás most, mikor a megszokott, rendes szűkös állapoton felül még a háborús időkkel mindenha együttjáró ínséges napok réme is ijesztget bennünket. Pedig hát nem kell megijednünk. Ahogyan kiteleltünk eddig — bátran kimondhatjuk — minden nagyobb nyomorúság nélkül: azonképpen, merjük állítani, hogy Isten segítségével, ha nem is zsíros nagy jólétben, de éhség, koplalás nélkül kibírhatjuk aratásig, ha magunk is úgy akarjuk, ha mindenki akarja, ha minden itthon maradt ember a nap minden óráján ehhez a szigorú parancshoz igazodik: Ezt az országot, ennek az országnak a népét sem időjárásnak, sem semmiféle ellenségnek kiéheztetnie nem szabad! Ahogyan hadbavonult véreinknek csak egy jelszavuk van : „Győznünk kell!“ —és Hindenburg, e minden idők legnagyobb hadvezére, bízvást állítja, hogy győzünk is, mert nekünk jobb az idegrendszerünk mint az ellenségeinké: ugyanúgy az itthonmaradt dologtevö népnek pedig szintén arra legyen gondja, hogy a megélhetés tépelődéseitől senki, se maga, se más, el ne veszítse a fejét. Mindenki akarjon élni s akarja, hogy a szomszédja is éljen. Tehát csak akarat kell. Nagyon erős akarat. Segítse mindenki egymást, hogy mindenkinek meglegyen a mindennapi kenyere. Hogyan kell ezt akarni? Erre is Hindenburg vezér acélidegzetü nemzeteitől vehetünk példát. A németek törvénnyel, hatósági és társadalmi intézkedésekkel rákényszerítik önmagukat a szigorú takarékosságra, beosztják a készleteket úgy, hogy akinek merőben üres is a kamarája, Németországban még az sem fog éhezni. Lesz mindenkinek kenyere. Bizony nem fehér, de lesz. Bejárta a német sajtót mostanában egy csudálatos szép irásmű, mely valóságos himnusza, tízparancsolata és kiskátéja ennek a zordon, katonás kiáltásnak! Muszáj kenyérnek lenni! Kivonatosan igy szól emez irás: Németország (mondhatjuk Magyarország is) egy egész ellenséges világgal áll szemben, amely meg akarja őt semmisíteni. Diadalmas dicső seregeinket nem tudja leteperni. Hát, mint egy ostromlott várat, ki akar bennünket éheztetni. Ez sem fog neki sikerülni. Miért nem? Azért, mert elég kenyérmag van az országban, hogy aratásig kibírja a lakosság. Csak nem szabad prédálni, pazarolni. Ne étessétek marháitokat a kenyérnek gyümölcsével. Takarékoskodjatok a kenyérrel, hogy ellenségeink kaján reménye szégyenné váljon. Legyetek tisztelettel a mindennapi kenyér iránt. Akkor mindig lesz belőle nektek, akármeddig tart is a háború. Erre neveljétek gyermekeiteket. Egyék mindenki hadi kenyeret, éppen úgy táplál és éppen úgy jól lehet vele lakni, mint a másikkal. A krumplit mindig hámozatlanul héjában főzzétek. Ezzel sokat spóroltok. Az előzőleg nyersen hámozott krumpliból sok ennivaló rósz elpocsékolódik. Ezekről a legprózaiabb dologról itt-ott szinte költői lendülettel megirt gyakorlati tanácsok, kell, hogy Magyarország népeinek is minden rétegében elterjedjenek s e komoly nagy időkben mindenkinek szinte vérébe oltódjanak. Ezekhez az órcbevésni és minden iskolában megtanítani való szavakhoz mi, a mi speciális viszonyainkhoz képest még a következő jóindulatú tanácsokat függesztjük: Szoktassa mindenki magát és családját a kukoricaliszt használatához. Ebből is lehet Ízletes ételt főzni. Csak tudni kell a módját. Gazdasszonyáink tanulják el egymástól a készítés titkait. Lólekbe Írott törvény legyen, hogy gabonát a forgalomtól elvonni: hazaárulás! Jó, ha egyes tehetősebb vagy előrelátóbb családok még kellő időben zsákszámra raktároztak el lisztet éléskamráikban. Ámde akiknek ilyen liszttartalókjaik vannak, ne kövessék el azt a kapzsiságot és lelkiismeretlenséget, hogy bár odahaza van elegendő lisztkészletük, mégis a boltokban vásárolnak. Ne csak kérjük, hogy add meg Uram a mindennapi kenyerünket, hanem erős akarattal magunk is arra törekedjünk, hogy mindenkinek meg legyen a mindennapi kenyere. Ilyenképen minden tömegóhség nélkül meg fogunk élni aratásig. A jó példát követni kell! Alispánunk a legönzetlenebb jósággal, amint ezt már tőle megszoktuk, megtette a kezdeményezést a megyei tisztviselők és alkalmazottak érdekében a belügyminiszterhez intézett és nagy melegséggel szerkesztett előterjesztésében a drágasági pótlék engedélyezése iránt. A megye élén álió első tisztviselő, aki bár maga gondtalanul élhet, nem nézi hidegséggel a kisebb tisztviselőknek és alkalmazottaknak a mai válságos helyzetben való lótfentartási küzdelmét. Igen, küzdelem ez ebben a drága világban, amikor mindent háromszoros árban kapunk és amikor a földhöz ragadt szegények után a közjóért tevékenykedő szorgalmas kisebb tisztviselők és alkalmazottak érzik leginkább — a mai nehéz viszonyoknak egyáltalán meg nem felelő javadalmazás mellett — az élet terheit. És mégis a tisztviselők és alkalmazottak anyagi felsegélyezése érdekében egyedül alispánunk (bár — elismerjük — őt illeti az elsőség ebben is), tette meg meleg hangú előterjesztését. Mi, akik szintén küzdünk ma az élet nehézségeivel és igy mindenről tájékozásunk is van, alispánunkat a legmelegebben üdvözöljük és igy elismerésünkkel csatlakozunk a megyei tisztviselők és alkalmazottak hálás érzelméhez, mert érezzük, hogy érdemes alispánunk kezdeményezése maga után vonja a más ágazatbeli tisztviselők segélyezése iránt a többi főnökök által teendő előterjesztéseket is. Most már minden főnöknek lelki- ismeretbeli kötelessége felettes miniszteréhez sürgős felterjesztést intézni. Ne zárja el most egyetlen főnök se tehát magát ezen kötelessége gyors teljesitése elől. Hisz az a nemes kezdeményezés, amelyet alispánunk tett saját tisztviselői nek és alkalmazottainak anyagi felsególyezóse tárgyában, még talán az életviszonyokat annyira nem ismerő főnököket is meggyőzheti arról, hogy itt az utolsó perc, amelyben már nem habozni, de tenni kell. És ha a főnökök nem is érzik a családi gondokat, nem is érzik a nélkülözéseket, alispánunk előterjesztéséből láthatják, hogy a kisebb tisztviselők és alkalmazottak és családjaik rendkívüli segélyre szorultak. Ugyanis ez a megye harctér volt és itt óriási a drágaság, itt már nem rendes viszonyok és árak vannak. A kereskedők horribilis árakat követelnek és olyan drága a piac, hogy ott a szegény tisztviselő és alkalmazott már nem tud vásárolni. Igen, itt az utolsó perc, a midőn az állami tisztviselőkért és alkalmazottakért minden főnöknek a küzdőtérre kell lépnie, mert a főnököknek nemcsak az a kötelességük, hogy a hivatalos órák betartását és szorgalmat követeljenek, de tisztviselőiket és alkalmazottaikat meg is kell védeniök az anyagi romlástól, amit pedig csakis rendkívüli segély kieszközlésével érhetnek el. És ha ezt teszik, akkor leemeljük előttük a kalapot is, elismerjük, hogy alispánunk mellett derékés nemeslelkü hivatalfőnökök csoportosultak. És ne feledjék a főnökök azt az igazságot, hogy aki gyorsan tesz, az gyorsan is célt ér! A F. A VÁRMEGYE. § A közigazgatási bizottság ülése. A vármegye közigazgatási bizottsága f. hó 9-én d. e. 10 órakor tartja rendes havi ülését. § A háborúban megvakult harcosok fe'karolása. A belügyminiszter felhivta az alispánt, hasson oda, hogy a járási főszolgabirák a községeket buzdítsák, hogy a Vakokat Gyámolitó Országos Egyesület részére gyűjtsenek. A nevezett egyesület ugyanis a háborúban szemük világát vesztett hősök sorsának enyhítése s elviselhetőbbé tétele céljából olyan külön intézetet óhajt létesíteni, ahol a látás részben való pótlására alkalmas ismeretek elsajátítására megfelelő otthont találnának s kenyórkereső és szórakoztató foglalkozást űzhetnének Minthogy úgy az államnak, mint a társadalomnak kötelessége, hogy ha már a nemzetünk megvédésében örökre kialudt szemekbe fénysugárt nem vihet be, vigye be legalább a világtalan hősök különös fogókonyságu leikébe a jövő sorsukról való gondoskodás alakjában megnyilatkozó hála és szeretet megnyugvást jreltő melegét. § A közigazgatási tisztviselők kártalanítása. A pénzügyminisztériumban és a belügyminisztériumban már munkában van egy rendelet, amely intézkedni fog arról, hogy az ellenség által megszállott vagy közvetlen veszélyeztetett területekről elmenekült állami, vármegyei és községi tisztviselők némileg kártalanittassanak. Azok a tisztviselők, akik székhelyüket kénytelenek voltak elhagyni, meg fogják kapni azokat az utazási költségeiket, amelyek hivatali állomáshelyükről egy biztosabb helyre való utazásukkal merültek fel, valamint kártalanittatni fognak napidijakkal azokért a kiadásaikért, amelyek azáltal merültek fel, hogy az ellenséges megszállás vagy a folyamatban levő hadműveletek miatt bizonyos ideig kénytelenek voltak idegenben tartózkodni. A családos tisztviselőket a fentemlitett költségek családjukra nézve a családtagok száma szerint fogják megilletni. HÍREK. Tájékoztató. Máre. 9. A közigazgatási bizottság gyűlése d. e. 10 prakor. Márc. 14. A Társa kör közgyűlése d. u. 4 órakor. Az Ungvár — Ceholnyai Temetkezési Egyesület közgyűlése d. u. 4 órakor a g. kath. népiskolában. 30. Az Ungvári Fillérbank közgyűlése d. u. 3 órakor. a Társaskör (Kaszinó) könyvtára nyitva van minden kedden este 6—7 óráig. A Kereskedelmi Csarnok könyvtára nyitva van szerdán d. u 6—7. és vasárnap d. e. 11—12 óráig. a Népkönyvtár szünetel. A magyarországi munkások rokkant- és i. yugdij-egy létébe minden hónap 1-ső és 3-ik vasárnapján délelőtt 10—12-ig van befizetés és beiratás az ipartestület helyiségében. Bánat. Irta Szabó Albert. Azt kérdezed tőlem Lelkem, feleségem, Hogy ha olvasgatok, Mi bajom van nékem? Mért olyan a szemem, Mint ha mindig sirna? Mintha homlokomra, Halavány arcomra Bánat volna írva? . . . Óh miért is kérded? Óh miért is támad Szívem rejtekében Tetézve a bánat? Ha Te is belátnál A kétes jövőbe, Tudom, hogy borulna — Zokogásba fulva Arcod is felhőbe . . . Azért ül a bánat Könnye a pillámon, Mert homályba merült Víg kedélyvilágom. Búredő az arcom. Azért van annyi sok, Mert nem a szememmel, Érező szívemmel, Lelkemmel olvasok . . . Lelki szemeimmel Jaj! könnyezve látom: Hová lett? Mivé lett Sok vitéz barátom ? Sok anya, sok hitves Miért borult gyászba? . . . Jaj! hová lettetek? Jaj! hová tüntetek — Hazám ifjúsága? . . . — Kitüntetett hősök. A király a katonai érdemkereszt 3. osztályát a hadi ékítménnyel az ellenséggel szemben vitéz magatartásuk elismeréséül adományozta Turnovszky Dezső 11. honvéd- gyalogezredbeli őrnagynak és bethlenvalvi Pál András 11. honvédgyalogezredbeli főhadnagynak. Stoppel Ödön66. gyalogezredbeli zászlóst, Stoppel Adolf bútorgyári igazgató fiát, az ellenség előtt tanúsított vitéz magatartása elismeréséül ezüst vitézségi érdemkereszttel tüntette ki a király és hadnaggyá nevezte ki. — Gróf Cebrián Istvánná ünneplése. A Zemplén c. laptársunk Írja az alábbi érdekes sorokat, amelyek nálunk is nagy érdeklődésre tarthatnak számot, mert egy olyan lelkes, nemes gondolkozásu főúri nő kiválóságát dicsérik, aki a mi városunkban is csodás kitartással munkálta és munkálja a jót: „A helybeli megfigyelő állomáson lélekemelő ünnepély folyt le febr. hó 20-án. Gróf Cebrián Istvánná, aki a háború kitörése óta a legönfeláldozóbb lelkesedéssel állott beteg katonáink legodaadóbb ápolói és vigasztalói közé, múlt év vége óta az itteni megfigyelő állomáson végezte nemes hivatását példaadó fáradozással. A nemes lelkű grófné Mailáth József gróf miniszteri biztos meghivására Ungvárról jött ideákkor, amikor a fenyegető orosz betörések miatt az ottani kórházat kiürítették és már régen vissza kellett volna mennie eredeti állomáshelyére, de nem tudta itt hagyni az ő betegeit, akiket a szivéhez kötött. Február hó 20-án következett be a válás nehéz napja és a megfigyelő állomás vezetősége és egész tisztikara megható módon búcsúzott el a nemes grófnótól. Rövidebben és egyszerűbben nem lehet kifejezni a búcsuzás lefolyását, minthogy minden szemben ott csillogtak a válás fájó könnyei, tudatában annak, hogy a megfigyelő állomásnak a jövőben nélkülözni kell majd a nemes és bájos grófnőt és az ő bámulatos buzgó- ságu tevékenységét, amellyel igen nagy hasznára volt a megfigyelő állomásnak. Oláh Ödön ezredes, a megfigyelő állomás katonai parancsnoka, a bu- csuzás alkalmával egy gyönyörű csokor átnyuj- tása mellett találó szép szavakkal ecsetelte a válás őszintén érzett fájdalmát, amelyet a grófnő távozása okozott. Még egy utolsó meleg kézszoritás mindenkivel és a könnyes szemű búcsúztatók sor-
