Ung, 1914. január-december (52. évfolyam, 27-56. szám)

1914-10-11 / 45. szám

1914. október 11. — Antwerpen — elesett. Tegnap délben futó tiizként terjedt elvárosunkban az örömhir, hogy Antwerpen (Anvers) elesett. Egy órával később megérkezett a hirt megerősítő hivatalos távirat is. Antwerpen elestéről azért emlékezünk meg különösen, mert lapunk szept. 13 án meg­jelent számában Anvers cimmel ismertető közle­ményt hoztunk e helyről, mely cikkünknek vég­sorai a következők voltak: „ Anvers bevétele tehát, tekintettel arra, hogy a tengerpart közelsége miatt északról jelenleg meg nem közelíthető, nehéz munkába fog kerülni, de bízva a fegyelmezett és határozott akaraterő­vel biró német hadseregben, hiszem, hogy már legközelebb olvasni fogjuk a meghódolásáról szóló hirt.“ Amit tehát négy héttel ezelőtt közöltünk, ime beteljesedett. — Elhalt hadnagy. Fazekas János belügy­miniszteri számtanácsos, nópfölkelő hadnagy, Fenyvesvölgyről e hó 4-én betegen érkezett vá­rosunkba. A Vörös-Kereszt kisegítő kórházban vették ápolás alá. A gondos gyógykezelés és ápo­lás sem tudta megmenteni életét: e hó 8-án este meghalt. Temetése a család és a belügyminiszté­rium tisztikara képviselőjének rósztvótele mellett ma d. e. 11 órakor lesz a Vörös Kereszt kórház­ból. Az elhunyt hadnagy városunk társadalmában közkedveltségnek örvendett; gyakran megfordult itt a tennisz-versenyek alkalmából. — Havazás. Okt. első felét mutatja a kalen­dárium, de azért az árki hegyeken leesett az elfő hó. * — Az udvarias férjek. A közelmúlt napok izgalmai között szinte bámulattal tapasztaltuk, hogy mily sok hűséges, áldozatkész és bátor férj van városunkban. Igazán nem panaszkodhatnak az ungvári asszonyok. Az orosz betörés első hí­rére, nem törődve a tőlünk csak 70 km. távol­ságra hulló orosz gránátokkal, hősi lélekre valló elszántsággal kísérték asszonyaikat, ki Budapestre, ki közelebb, de lehetőleg minél távolabb s önfel­áldozón igyekeztek, amennyire csak lehetett, hosszú időre nyújtani feleségeik vigasztalását. Most, hogy a harci zaj elvonult a Beszkidek fölött, jönnek ők is — a kötelességtudó férjek — egyen­ként vissza a nehéz munkájukból. Vannak köztük minden bransból, hivatalnokok, ügyvédek, talán orvosok is. Le a kalappal urak, a bátor asszony- kísérő csapat előtt! — A horvát iskolákban megszorítják a a cirilbetüs tanítást. Zágrábból jelentik: Báró Skerlecz Iván bán rendeletére az elemi iskolák­ban a ciril irás tanítását lényegesen korlátozták, noha ennek az Írásnak tanítása eddig kötelező volt. Most általában a latin betűkkel való írást tanítják. Cirill betűkre csak a görög keleti vallásu gyermekeket tanítják és őket is csak abban a mértékben, amint azt a vallásoktatás szükségessé teszi. — Bíróságok működése. A beregszászi kir. törvényszék elnöke közli, hogy a nagybereznai és ungvári királyi járásbíróság a közveszóly meg­szűnése folytán működését megkezdette. — Jótékonycélu magyar állami sorsjáték. O cs. és királyi Felségének legfelső elhatározása alapján a budapesti m. kir. lottójövedéki igazga­tóság minden másfél évben jótékonycélu állami sorsjátékot rendez, melynek tiszta jövedelmét közhasznú és jótékony célokra fordítják. Az utolsó 10 államsorsjáték jövedelméből csaknem 200 kü­lönböző közhasznú és jótékonycélu intézmény részesült 10—30 ezer K, sőt az utóbbi sorsjátékok­nál már 60 ezer korona segélyben. Ilyenek vol­tak: különböző köz- és gyermek-kórházak, árva- és szeretetházak, siketnómák és vakok intézetei, népkonyhák, fehérkereszt egyletek, mentők egye­sülete, jótékony nőegyletek, különféle segélyző egyletek, szanatóriumok, poliklinikai és más ha­sonló jótékonycélu egyletek és közhasznú intéze­tek, melyeknek sokszor e jutalékok adták meg az első létalapot. A budapesti m. kir. lottójövedóki igazgatóság jelenleg a XXXI-ik állami sorsjátékot rendezi 475.000 K készpénz nyereménnyel. A fő­nyeremény 200.000 K és még 14884 nyeremény van 30.090, 20.000, 10.000, 5000, 1000, 500 stb. nyereményekkel. Az összes nyereményeket kész- pónzben'^fizetik ki. A sorsjegy roppant olcsósága és a sok kedvező nyerési esély folytán a köz javára működő emberbaráti intézmények érde­kében felhívjuk a t. olvasóinkat a jelenleg rende­zés alatt álló XXXI-ik jótékonycélu állami sors­játék támogatására. A húzást visszavonhatatlanul f. évi december hó 9-én a lottójövedóki igazga­tóság (Budapest, IX., Vámpalota) tartja meg. Az említett igazgatóság kívánatra bárkinek díjtalanul és portómentesen küldi ezen sorsjáték részletes játéktervét. — Geográfiái hibák. A háborús események­kel kapcsolatosan egy csomó geográfiái hiba ke­rült bele a napilapokba. Egyik nagy lapunk Uzso- kot Máramarosba helyezte, egy másik lap pedig Csontost megtette Perecseny tőszomszédjának. — 5% a hadbavonultak családjai részére. Basa Péter ungvári fényképész tudatja az érdek­lődőkkel, hogy az arcképes igazolványokhoz szük­séges arcképek árából 20%-ot enged s azonfelül a befolyt összegekből 5%-of ad a hadbavonult katonák családjainak segélyezéséle. Az arcképek ára: 3 drb 3 K, 3 drb platinotyphya 4 K. A nem sikerült képek helyett újakat készít a fényképész ráfizetés nélkül. U N G (45. sz — Az udvarias huszár. A napokban meg­esett az a csoda Ungváron, — hogy kinek a mulasztásából, egyelőre nem kutatjuk, — hogy minden trafik üres volt és füstölni valót semmi pénzért sem lehetett kapni. Ebben az időben vonultak át a huszárok is városunkban, akik közül az egyik őrmester megáll lovastul a trafik előtt, s odaszól egy ott ácsorgó cibilnek, hogy hozzon neki vagy 10 darab akármilyen jó szivart ezért a két hatosért. A megszólított örül, hogy szolgálatot tehet a huszárnak, átveszi a két hatost, bemegy a trafikba, de nyomban azzal jön ki, hogy egyáltalán nem kapható semmiféle szivar. Erre a huszár egy kacskaringós fohász kíséreté­ben oda léptet a trafik ajtajához és kardjával erősen bekopog, mondván egyúttal: Adjon ám szivart, mert mindjárt bemegyek lovastul a bóltba! A megszeppent trafikos azonnal talált egy félre tett csomag szivart és készséggel kiszolgálta a huszárt. Mikor aztán a huszár átvette a szivaro­kat, oda szólott a civilnek: mondván: no, látod öcsém, az anyja kutya mindenét, van szivar, csak szépen kell beszólni tudni. — Angol fogságban. Kramer Aurél cikket irt a Pesti Hírlapban „Angol hadifogságból Buda­pestre“ címen. Elmondja cikkében, hogy aug. 15-ón indult egy hajó Amerikából, azonban az angolok elfogták a hajót, Dorchesterbe vitték s az utasokat hadifoglyoknak nyilvánították. A dorches- teri hadifoglyok közt vannak a következő ung- megyei egyének: Volosin Fedor és Volosin László (Horlyó), Kucsmár János 44 óves(Jeszenő), Papin András 43 éves (Határszög). — Családtagok részére is szükséges arc­képes igazolvány, hogy féláru vasúti jegyet vált­hassanak. A magyar királyi államvasutak és az általuk kezelt magán és helyi érdekű vasutak vo­nalain 1915. évi január 1-től fóláru jegyet csakis arcképes igazolvány alapján lehet váltani. Ennél­fogva az igényjogosult tényleges és nyugdijas polgári és katonai személyek, igényjogosult csa­ládtagjaik és pedig együtt élő feleség és tiz éven felüli szülői ellátás alatt lévő önálló keresetre még képtelen gyermekeik részére, amennyiben az uta­zási kedvezményt az 1915. évben igénybe óhajt­ják venni, személyenkint külön-külön kiállított arcképes igazolványt tartoznak beszerezni. Ezek­nek az arcképes igazolványoknak kiállítását folyó évi október hó 1-től dec. hó 31-óig kell kérel­mezni. Minthogy pedig a polgári alkalmazottak igényjogosult családtagjai csak akkor kaphatnak arcképes igazolványt, ha a családfő is birtokában van az 1915. évre érvényes arcképes-igazolvány­nak, szükséges, hogy a családfők arcképes igazol­ványa is a folyó évi október 1. és dec. 81. közti időben az 1915. évre érvényesíttessék, illetőleg ha kiállítva nem volna, vagy érvénye a folyó év végével lejár, újból kiállíttassák. — Nőgyógyászati Ambulatórium. Ungvár, Kossuth-tór 10. sz. Forró-lógfürdők. Villany-fóny- fürdők. Rendelés 10—12-ig. — Mély fájdalommal, de Isten akara­tában való megnyugvással, minden kü­lön értesítés helyett ez utón jelentjük, hogy szeretett fiam, illetve fivérünk LUKÁCS ISTVÁN 20. honvédgyalogezredbeli főhadnagy, a II. sz. géppuskás-osztag parancsnoka 1914. szeptember 7-ón a zaneki ütköze­tekben hősi halált halt. A megboldogult a kötelességtelje- sités mintaképe volt. Már szeptember 3-án több golyótól találva vérzett, de sebesülése se tudta rábírni arra, hogy kórházba menjen. Tovább harcolt, mig a halál ki nem ütötte a kardot a kezéből. Vajha emléke megihletnó a bátor­talanokat ! Az engesztelő szentmisét 1914. évi október hó 12-ón reggel 8 órakor fog­juk az ungvári római katholikus plébá­niai templomban a Mindenhatónak be­mutatni. LEGYEN EMLÉKE ÁLDOTT! Ungváron, 1914. október hó 9-ón. özv. Lukács Jánosné, anyja. Dr. Lukács Géza, Béla, László, Mariska, testvérei. * — Pesti Hírlap. Az óv utolsó negyede is elérkezett immár, mely alkalomból — a most fo­lyó világháborúra való tekintettel — szinte fölös­leges t. olvasó közönségünk figyelmét felhívni hazánk első legkedveltebb és legelterjedtebb lap­jára, a Pesti Hírlap ra. Emlékezetbe kívánjuk mégis hozni, hogy aki most fizet elő, ezzel biz­tosítja magának a lap karácsonyi ajándékát: a Pesti Hírlap nagy képes naptárát az 1915. é\re, melyet díjtalanul kap meg a Pesti Hírlap minden negyedéves előfizetője, ha csak havonkint újítja is meg előfizetését. Á naptár most éri meg 25-ik évfolyamát és sok érdekes olvasnivaló mellett pompás kivitelű aktuális képekkel lesz díszítve. Hogy a Pesti Hírlap körül legjelesebb tárcaíróink csoportosulnak, az már rég ismert dolog. Külön tudósítója van úgy a nyugati, mint az északi harc­téren s azért a háborúra vonatkozó értesülései a legjobbak. Nagy elterjedtsége hirdetéseinek a legnagyobb nyilvánosságot biztosítja s igy hirde­tésre is legalkalmasabb. Melegen ajánlhatjuk azért t. olvasóinknak a Pesti Hírlap járatását. A Pesti Hírlap előfizetési ára egy hóra 2 K 80 fillér, okt.— dec. negyedévre 8 K Divatsalon cimü gazdag tartalmú divatlappal együtt negyedévre 10 K 50 fillér. Az Érdekes Újság cimü pompás kiállítású képes hetilappal együtt negyedévre 10 K 80 fillér. A három lap együtt negyedévre 13 K 30 fillér. Az előfizetési összeget a Pesti Hírlap kiadóhiva­talába kell küldeni: Budapest, V. kér., Vilmos császár útja (Váci-körűt) 78. sz. Vegyen kalapot Jorossnál. Nyugtázás. VIII. A mozgósítás folytán behivottak segélyre szoruló családtagjainak ellátására adományoztak: Sztankóczi Lenke Baranya 30 K, Bródy Sándor Budapest 50 K, Daday Gábor erdőmórnök a harc­térről 30 korona. A Magyar Vörös-Kereszt Egylet Ungmegyei Fiókja javára szánt adományok nyugtázása. VI. Pénzadományok. Szalay János és Kiss György gyüjtőivón Koncháza községben : Veres Péter 2 K, Kiss György 2 K, Kovács Jánosné 1 K, Szalay Janos 2 K, Kiss János 1 K, Bodnár Ferencnó 1 K, Kovács János 40 f, Kis Imre 1 K, Bodnár József 30 f, Rehó György 1 K, Ormós István 1 K, Bodnár Mihály 1 K, Nagy György 1 K, Kiss Elek 1 K, Szalai Istvánná 1 K, Olvashatatlan aláírás 1 K, Rehó Vincónó 1 K, Rehó György 1 K, Grosz Régi 1 K, Kiss János 1 K, Szalai Antalnó 1 K, Lövi Mór 40 f, Szalay Jánosné 1 K, Rehó Györgyné 1 K, Kiss János 1 K, Hudák Ilona 1 K, Kovács Istvánná 1 K, Rehó Ferencnó 1 K, Rehó Mihály 1 K, Herskovics Herskelnó 1 K, Kiss József 1 K, Rehó Istvánná 1 K, Nagy György 1 K, Nagy Regina 1 K, Markovics Bertalan 2 K, Riha Mihály Janikó 1 K, Traski György 1 K, Rehó István 1 K, Mitra Péterné 1 K, Ormós Péter 1 K, Popovics Jánosné 40 f, Bodnár Györgyné 40 f, Hudák Jánosné 20 f, Fótik Istvánná 50 f, Hudák István 2 K, Szalay Péterné 1 K, Popovics Mihályné 1 K, Popovics Istvánná 1 K. Reich Jakab gyüjtőivón Turjaremete község­ben: Küldönccel küldött 30 K. Moncsák Erzsiké gyüjtőivón Ketergény köz­ségben: N. N. 1 K, N. N. 50 f, Nagy Jánosné 50 f, Bodnár Vincónó 50 f, Gere Józsefnó 20 f, Lema Ferencnó 10 f, Gere József 20 f, Szoták János 20 f, Hercegh Imréné 20 f, Lema Péter 20 f, Gere Imréné 20 f, Bocsányi János 40 f, Benkó Lajos 1 K, Barkóéi Jánosné 1 K, Basányi István 30 f, Budai Józsefnó 30 f, Fried 28 f, Schvarc József 40 f, Péntek Ferenc 20 f, Lukács István 1 K, Varga Péterné 1 K, Lukács György 1 K, özv. Babják Jánosné 1 K, Dudás Istvánná 1 K, Borsi Sándor 1 K, Elekács György 1 K, Bodnár Mi- hálynó 2 K, Bojza Ferencnó 50 f, Mitro János 40 f, Hohol Mihály 1 K, ifj. Mitro János 1 K, Lengyel János 70 f, Kain Bertalanná 40 f, Steinerné 1 K, Tirkánics Pálnó 2 K 10 f, Ondila János 20 f, Herceg Jolán 40 f, Bisztrai Györgyné 20 fillér, Szücsnó 50 f, Slinszki Lajos 20 f, Simon Imréné 40 f, Bodnár Györgyné 50 f, Szemher Miklós 20 f, Ruscsák Mihály 20 f, Szajkó Verőn 40 f, Hersko­vics Bernát 1 K. Herskovits Margit gyüjtőivón Minaj község­ben: N. N. 1 K, N. N. 50 f, N. N. 2 K, Grispinnó 20 f, lloroscsák Jánosné 20 f, Curkó János 40 f, Pétervári Imre 10 f, Pétervári István 10 f, Jaku- bovits Bernát 1 K, Magyar János 1 K, Grünvald Náthán 30 f, Weisz Soma 40 f, N. N. 1 K, Balog Nina 50 f, Vitka Julia 20 f, Vásárhelyinó 60 f, Veisz Salamon 20 f, Vitka Péterné 40 f, Péter Józsefnó 10 f, Paktorovicsné 10 f, Szabados Fe­rencnó 40 f, Sivatkó Györgyné 1 K, özv. Sivatkó

Next

/
Oldalképek
Tartalom