Ung, 1914. január-június (52. évfolyam, 1-26. szám)
1914-01-18 / 3. szám
52. évfolyam. Ungvár, 1914. január 18 3. szám. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egész évre . . 8 K. ij Negyedévre . . 2 K. Félévre ............4 K. || Egyes szám 10 fillér Amerikába: Egész évre 10 korona 60 fillér. Ung vármegye Hivatalos Lapjával együtt: Egész évre . . 14 K. || Félévre ............7 K. Negyedévre .... 3 K 50 f. Nyilttér soronként 40 fillér. -----HIRDETÉSEK ÉS ELŐFIZETÉSEK úgy az Ung, valamint az Ung vármegye Hivatalos Lapja részére — a kiadóhivatal: Székely és Illés könyvkereskedése címére küldendők. A nyilttér és hirdetési dijak előre fizetendők Ung vármegye Hivatalos Lapja az Ung mellékleteként megjelenik min- ===== den csütörtökön. ===== TÁRSADALMI, SZÉPIRODALMI ÉS KÖZGAZDASÁGI ÚJSÁG. — MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. ÄZ UNGMEGYEI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS LAPJA. Szerkesztőség: Kazinczy-utca 1-ső szám, hova a szerkesztőséget érdeklő levelek küldendők Pelelős szerkesztő: BÁNÓCZY BÉLA. Segédszerkesztő: DEÁK GYULA. Kiadóhivatal: Székely és Illés könyvkereskedése. —• KIADÓHÍV AT ALI TBLBFONSZÁM 11. ===== A fiatalkorúak bírósága. Ä vidéki újságírás, hála az általános fejlődésnek, kilépett régi, kötött és unalmas medréből és ma már örvendetes versengés folyik a vidéki lapok között épugy, mint a fővárosiak között. Hiszen végeredményben sajtó a szó igazi értelmében csak egy lehet; legfeljebb egyes lapok terjedelme, tartalma, kiállítása és munkaerői igazolódnak az anyagi jövedelem szerint. Ma már általánosan elismert tény, hogy a vidéki sajtó nivója az utolsó évtizedben hatalmas arányokban emelkedett és a közéletben is elfoglalja megillető pozicióját. E helyütt azonban nem e nyilvánosság fontosságára óhajtunk rámutatni; ellenkezőleg, ennyi megerősödés után most már bátran feltárhatjuk ennek a sajtó-életnek utolsó beteges szimptomáit is. A vidéki sajtónak' általában, s igy spéciéi Ungvár- ral vonatkozásban is — még mindig az a legfőbb hibája, hogy még ma sincs megfelelő hivatásos kezekben. A sajtó igazán amerikai, szabad pálya, ahol az érvényesül és annak van létjogosultsága, aki tud, aki erre született. De teóriái alapon megtanulni nem lehet. Ez a szabadság azonban nem jelenti azt, amit egyes kiadók anyagi megtakarításból rendeznek, hogy újságírói tudás és tehetség teljes hijjával rendelkező egyéneket szabadítanak rá az újság hasábjaira, csak azért, mert ingyen dolgoznak. Ezeknek az embereknek az újságíráshoz semmi közük. Az Íráshoz is csak annyi, hogy tollszárral imák nagy frázisokat és nevetséges együayüségeket egyaránt. Végeredményben pedig ezek az őnképzőköri stílusgyakorlatok és szóhalmazatok járatnak le lapokat és térítik el a sajtót igazi, komoly hivatásától. Ezektől megtisztítani a mezőt tehát elsősorban a közönség feladata, mert hiszen egyedül neki áll módjában is. Ma már minden újságolvasó higgadt és kiforrott tartalmat és hangot várhat újságjától és joggal visszautasíthat ilyen állandóan fel-felbukkanó álzsurnalisztikai kísérleteket, Az újságírás sokkal komolyabb és sokkal becsületesebb mesterség, mint ahogy ezt egyesek takarékosko- dási és anyagi szempontból elképzelik . . . Ilyenektől tisztítsuk meg tehát elsősorban a vidéki sajtót! Mert: — sokan írnak, de kevesen hivatottak. A XIX. század végi és a XX-ik század törvényalkotásainak nagyrésze határozottan a kor szociális érzéséből folyó embevbaráti alkotás. Tévedés volna azonban azt hinni, hogy ha a korszellem és az emberiség egyetemes nagy szükségleteinek megértői felfogásuk és filantropikus érzéseik bélyegét reá is nyomják itt-ott az állam- kormányzat eszközeire, a törvényekre; — hogy akkor már a kor nemesebb érzésektől áthatott, magasabb eszmekörbon mozgó törekvései érvényre is jutottak. Igaz, hogy igen sok nemzetnek bizonyos fokig, vagy súlyosan is elnyomott társadalmi rétegei, — a tudomány, az állambölcselet fáklyája mellett már rég felfedett útra is csak a legdraszti- kusabb, sokszor forradalmi eszközökkel tudják reákényszeriteni az államkormányzat gépezetének kezelőit, — mégis nem lehet eltagadni, hogy a békés haladás időszakaiban a törvényhozás igen sokszor előbbre jár, mint maga a társadalom, amelynek érdekében a törvények hozatnak. Ez egészen természetes is, mert az államkormányzás tudománya sokkal szélesebb látókört feltételez, mint aminőre a tömeg, — amely e látókörnek hiányát olykor keservesen érzi meg, — felemelkedni képes. > Általánosságban természetesen ezt nem mondhatja senki, mert hisz a történelem reá cáfolna az ilyen állításra. Hogy azonban gyakran van ez igy, elég reámutatni a magyar törvényhozás sok alkotására, amely részben, vagy egy egészben ma is vógrehajtatlan, mert a törvény keletkezésének és végcéljának indító okait megérteni a közönség nem képes, vagy ha megérti is, az gondolkodásába átmenni, életfelfogásához simulni nem tud. — Ilyen például a közegészségügyi törvény, amely maga is bírálat tárgya lehet, — hisz a hozzá kiadott tömkelegnyi rendelet elég szigorú kritika, — ilyen a mezőrendőri törvény, és sok-sok más is, amelyek teljesen végrehajtva talán soha nem lesznek. Félő, hogy a kiváló szociális érzékre valló, a jövő proletár társadalmának erkölcsi arculatát előnyösen megváltoztatni hivatott 1913. évi VII. törvénycikk „A fiatalkorúak bíróságáról“, ilyen sorsban talál részesülni. Szégyen volna, ha a korszellem erős nyomása dacára sem létesülnének ilyen törvények. — De még nagyobb szégyen lenne, ha a nagy- közönség, a magyar társadalom meg nem értése, lelketlen közönye a már meghozott törvényt tenné holt betűvé. — Pedig maga a végrehajtási utasítás és az e tárgyban az érdekelt minisztériumok által kiadott rendeletek azt a benyomást keltik, hogy a kormány maga is fél attól, hogy a magyar társadalom, melynek a törvény végrehajtásában nagy szerep jut, ezt a szerepet nem fogja teljes lélekkel, teljes odaadással vállalni. A bünbeesett fiatalkorú büntetése, a bűn megtorlása nem drákói többé, a javitá3, az erkölcsi támaszték nyújtása a végcél és ez érdekből a társadalom jobbjai, nemesebb lelkű egyéneinek pártfogásába óhajtja helyezni a törvény a hajlítható lelkű bünbeesett gyermeket. A cél elérésére szükséges, hogy a társadalom azon tagjai, akik érzik, hogy az önfentartás ösztön- szerű munkáján és küzdelmein felül más kötelmet is rótt reánk a legfelsőbb akarat, kivegyék részüket abból a nemes munkából, amelyet a törvény a haza minden nemesen gondolkodó tagjára — ha nem is imperative — de mégis reá ruház. Arról van szó, hogy minden olyan nő és férfi tagja a társadalomnak, aki nem követ el kötelességmulasztást azzal, ha a mások bajával és nyomorával is foglalkozik, vállalja a pártfogói állást, amellyel egy-egy gyermek erkölcsi felügyeletének nem is oly nagy terhe hárul reá. Ezt nem határozottan körülirt keretben, önmagától is megtette eddig is minden meleg szívű, nemesen gondolkodó ember. Hogy azonban a törvény szelleme érvónyeEgy malabár-nőnek. (Charles Baudelaire.) Lábad, kezed finom; s ha csipőd lelje ring, Irigyen nézhetik legszebb fehéreink; A mély művész szemén testednek kincse szép, Nagy bársonyos szemed bőrödnél feketébb. Forró és kék világ, hol Isten alkotott, Uradnak gyujtsz pipát; ez a te dolgod ott, Hogy töltsenek edényt: friss viz és illatok, S a szúnyogok hadát ágytól abajgatod. S mikor hajnal-kelő zenditi a platánt: Bazárba menj s vegyél ananászt és banánt. Mezítelen lábad akárhol bandukol: Ajkad régi-régi nem ismert dalt dudol. Mikor már száll alá biborruháju est: Tested lenyugtatod s gyékényeken epedsz; Ott kóbor álmaid kolibrik színezik, És mint virág magad: virágok hímezik. Boldog gyermek: vágyad miért hazámba száll, Hol annyi ember él s a szenvedés kaszál? Matróz-karok közé mért dobnád életed? — S a kedves tamariszk majd búsan integet. Tested alig fedik a mousselin-fátyolok; Itt hó és jég alatt vacogva ácsorog. Majd megsirathatod könnyű, szabad napod, Ha melled kalodát: barbár fűzőt kapott, Ha majd böngészheted Párizsnak szennyesit, Vad bájad illatát itt majd pénzen veszik, És révülő szemed ködön át, piszkon át: Követheti távol kókuszfák fantomát! ______________________________György Oszkár. Zsámboky Miklós. A nemrég elhunyt Popper Dávid zeneakadémiai tanárnak, a gordonka-művészet legkiválóbb mesterének kiváló tanítványa, Zsámboky Miklós, bölcsószet-hallgató és zenetanár-jelölt mutatkozott be közönségünknek, a Vöröskereszt-Egyesület január 10-ón rendezett jótékonycélu hangversenye alkalmából. Zsámboky Miklós nagy művészetét Popper mester három darabjában csillogtatta előttünk. Első darabja Haydn Andantéja volt, melyet Popper mester Haydn müveinek egy talált concert fragmentjóből gordonkára átdolgozott. Ezen Andantéval alkalma volt bemutatni azt a mély tónust, meleg hangulatot keltő érzést, mely mesterének játékát annyira jellemezte. Már a Gold- mark zongora-ötösének Adagiójában éreztette velünk azt a szivünkig ható, kifejezésteljes érzelmet, mely a Haydn Andantéjában csak fokozta bennünk azt a tudatot, hogy mily nagy gonddal vezette Popper mester nagytehetségü tanítványait a klasszikus zenének nehéz útjain. Gyönyörű előadását a közönség átérezte, mert midőn az utolsó akkord elhangzott, és annak hangjai szivünk húrjait visszhangképen megresz- kettette, útat tört ezen érzés magának és nagy tapsviharban honorálta Popper mester müvész- tanitványának klasszikus játékát. Ezután előadta Popper mesternek közkedvelt- ségü, sokszor hivatatlan kezek által játszott, hires darabját, a „Tarantellá“-t. Popper művészetének próbadarabja ez, mely ben a szédületes technikának egyesülnie kell a mély érzésű, igazi zenetudással. Zsámboky Miklós művészileg előadott Taran- tellával megmutatta, hogy mindakettőnek ura. Precíz játékával kifejezésre juttatta az olaszok bacchanália táncát, és a raélabús középtételben az azúrkék égszinü Itália népeinek érzésben gazdag szerelmi bánatát. Bátran merem állítani, hogy — ha bár közönségünknek sokszor volt alkalma nagy művészek játékában gyönyörködni — a Tarantellának Zsám- Loky által nyújtott interpretációjával az az érzés támadt bennünk, hogy Popper mester Tarantelláját csak szerzője játszhatta oly tökéllyel, amint azt Zsámboky gordonkaművész előadta. Alig csendesedett le a Tarantella művészi előadását követő tapsvihar, felhangzott Popper mester Orosz Ábrándjának első akkordja. Popper mester Orosz Ábrándját Oroszországban tett művészi útjában látott népszokások és hallott dallamok hatása alatt szerzetté. Áz Orosz Ábrándnak alapjául szolgál az ukrajnai nép egyik mólabús dala, mely fölött Popper mester a variációknak szebbnél szebb, a gordonkamüvószetnek legragyogóbb melódiáit irta. Á variációk után nagy tökéllyel megzenésít egy lakodalmi menetet, mely a templomból a szülői ház felé közeledik és annak megérkezte után nagy vigságban táncra perdül. Popper mester Orosz Ábrándja a gordonkaművészet teljét kívánja és Zsámboky ragyogó művészete e nagy feladatnak igazi tökéllyel megfelelt. A variációk legnehezebb részletein oly könnyedséggel futott végig, hogy meglepetésünkben nem tudtuk, mit bámuljunk inkább: a nagy virtuozitást, vagy a legtisztább intonációt, a nagy és mégis oly meleg, szivünkig ható és az orosz nép mélabús hangulatát finoman interpretáló tónust-e? A lakodalmi menetet oly élénken varázsolta szemeink elé, hogy szinte láttuk, éreztük, szemLapunk mai száma 10 oldal.
