Ung, 1914. január-június (52. évfolyam, 1-26. szám)
1914-05-03 / 18. szám
1914. május 3. U N G (18. szám) 5 — Kinevezés. A pénzügyminiszter Sziits István sátoraljaújhelyi pénzügyi számgyakornokot pénzügyi számtisztté nevezte ki Szob ráncra és egyben megbízta a járási számvevői teendők ellátásával. — Egyházmegyei nagygyűlés. A munkácsi egyházmegye papsága múlt hó 30-án egyházm. nagygyülésre jött össze, melyet maga Papp Antal, püspök vezetett és magas szárnyalásu beszéddel nyitott meg. A gyűlés első tárgya a papözvegyi és papi nyugdíj rendezése volt. Volos in Ágoston, sz.-sz tanácsos volt az ügy előadója s a nagygyűlés teljes egészében elfogadta az általa előterjesztett tervezetet, mely szerint a papság összesen 800 K egyszersmindenkorra fizetendő úgynevezett betétnek és évenkint a 137 K járuléknak’ megfizetésére kötelezte magát, minek ellenében az özvegyek részére 1200 K évi nyugdíj, s minden kiskorú árva részére 100 K neveltetési pótlék állapíttatott meg. A nyugdíjas lelkész évi nyugdiját az egyházm. alap terhére 1200 K-ban vette fel a nagygyűlés, mely összeg a más felekezetű nyugdíjintézetek segélyezése arányában folyósítandó állami segélyből fokozatosan emeltetni fog. Jellemző a papság áldozatkészségére az a körülmény, hogy az előadó alternativ javaslatából nem a jóval olcsóbb 900 K-ás alapot fogadta el, hanem a drágább 1200 koronást. Délután ebédre a püspök vendégei voltak a gyűlés tagjai, mely alkalommal számos felköszöntö hangzott el. Ebéd után folytatták a tanácskozást és pedig a stóla-rendezés, az egyházi látogatás kérdéséről tanácskoztak. Érdemes a feljegyzésre a közgyűlés azon egyhangú határozata, hogy tekintettel a nép szegénységére, a kivándorlásra és az itt-ott fellépő sizma- tikus mozgalmakra, a stóladijak tekintetében a legönzetlenebb engedékenységre hívta fel a papságot. A gyűlés este 8-ig tartott. Próbadobozokat, valamint orvosi röpiratot a gyermeknevelésről díjtalanul küld a HENRI NESTLÉ 1194 cég, WIEN, I., Biberstrasse 198 P. — Esküvő. Katona Hilda és Róna Miklós, a Magyar-Cseh iparbank r. t. főtisztviselője, Budapesten április 26-án kötöttek házasságot. — Betegápolói vizsgálat. A Vöröskereszt- Egyesület ungmegyei fiókja által az ungvári kórházban rendezett, első hetegápoló-tanfolyam hallgatóinak vizsgálatát f. hó 9-én reggel tartják meg. Az ápolói képesítést nyerő hallgatók ünnepélyes felavatása és a bizonyítványok kiosztása ugyanaznap d. e. 11 órakor történik a vármegye- háza nagytermében. A közönség szives érdeklődésébe ajánljuk a vizsgálatot és a felavató-ünne- pélyt. — Ä Nemzeti Szalon Ungváron. Mint értesültünk, a főváros legkomolyabb müvésztestülete, a Nemzeti Szalon Ungváron a pünkösdi ünnepek alatt kiállítást fog rendezni. Örömmel üdvözöljük a Nemzeti Szalónt körünkben, annál is inkább, mert ezáltal igazolva látjuk városunk kulturális értékét. A Nemzeti Szalon kiváló igazgatója, Dóry Béla felkérte íjjász Gyulát, hogy a rendezésben segítségére legyen, kinek előzékeny közreműködését több alkalomból ismerjük s igy a Déry igazgatónak is erős támaszát látjuk íjjászban. Élőleges bejelentés szerint kb. 300 kép kerül kiállításra, melyeknek ára 50—2000 korona közt váltakozik. A kiállításon képviselve lesznek hazánk legjobb festői. — A felső légcsövek hurutjánál makacs nyálkaság, kínzó köhögésnél használ a „Sirolin Roche“. Ez magában egyesíti a Kreosotpräparatu- mok rég bevált gyógytulajdonságait anélkül, hogy ingerlő, vagy mérgező hatása volna. Amellett olyan jóizü, hogy hónapokig is szívesen veszik. — Eladó egy igen finom 150/72 cm. nagyságú toilette-tükör Megtekinthető Szobránczi-utca 7. sz. alatt, hátul az udvarban. Valódi brünni szövetek az 1914. évi tavaszi és nyári Idényre. 1 szelvény 7 kor. 1 szelvény 10 kor. 1 szelvény 15 kor. 1 szelvény 17 kor. 1 szelvény 20 kor. Egy szelvény 3.10 m. hosszú teljes férfiruhához (kabát, nadrág, és mellény) elegendő, csak Egy szelvényt fekete szalonruhához 20.— K-ért, szintúgy felöltő- szövetet, turistalódent, selyernkamgamt, női kosztüm szöveteket •tb. gyári árakon küld, mint megbízható és szolid cég mindenütt ismert posztógyár! raktár Siegel-Imhof Brünn. Minták Ingyen és bérmentve. Az előnyük i melyekéi i magánvev# élvez, hl izOvetuBktéflelét közvetlen Slegel-ímhol cégnél, a gyáriplieon rendeli mcf, Igen jelentékenyek. Szabott, legolcsóbb árak. Óriást választék. Mintába, figyelmes kiszolgálás, még s legkisebb Is, teljesen friss árdosn. SS Ä3S Uj — A Kath. Népszövetség ungvári szervezete ma, vasárnap d. u. 6 órakor a vármegyeház közgyűlés termében gyűlést tart. Előadók lesznek; dr. Suba György (A modern erkölcsi rendszerek és a kath. elvek), Duliskovich Elek (Az uj sajtó- törvény). Lesz még egy vetített képes előadás is (Az újszövetség előkészítése az ó-szövetségben). Akik nem tagjai a Népszövetségnek, 20 f. belépődíjat fizetnek. — Sok serdülő ifjúnak folyton fáj a feje, nincs étvágya, kemény a széke, bőrük mindenféle pattanással van tele. Ilyenkor legjobb, ha a reggeli előtt kapnak egy kis pohár természetes Ferencz JózseZ-keserüvizet, melynek tisztitó hatása a gyomorban, belekben, s a vérben gyakran valóban meglepetést keltő. Wallenstein dr. berlini városi iskolaorvos, kijelenti, hogy a Ferencz Józseí víznek biztos hashajtó hatásával, amit semmiféle más szerrel oly gyorsan nem lehet elérni, irend- kivül meg van elégedve. Kapható minden gyógyszertárban, drogériában és füszerüzletben. — Honvéd állatorvosi tisztviselők. Az 1914—15. tanév kezdetével hivatásos honvéd állatorvosi tisztviselőkké való kiképzés céljából 5, egy évi önkéntessé még fel nem avatott pályázó a budapesti m. kir. állatorvosi főiskolába fel fog vétetni. A pályázók feltételeit az érdeklődők a város katonaügyosztályában megtekinthetik s ugyanott adják meg a szükséges felvilágosításokat. — Felhívás. Tisztelettel felhívom városunk azon t. c. hölgyeit, akik a földmivelésügyi miniszter által f. é. május hó 5-től junius hó végéig engedélyezett „Háztartási tanfolyam“-ra jelentkeztek, szíveskedjenek f. hó 5-én, azaz kedden d. e. 10 órakor a g. kath. tariitónőképző intézetben megjelenni. Melles Gyula tanitónöképző-inté- zeti igazgató. — Uj hid az Ung-csatornán. Tudnivaló dolog, hogy a kereskedelemügyi miniszter uj hid építését engedélyezte Ungváron az Ung csatornán. (A Bercsényi-szálló mellett.) Mint most értesülünk az államópitószeti hivataltól, a hid építéséhez valószínűleg csak a jövő évben fognak hozzá. Minthogy a mostani fahíd állapota igazán tarthatatlan, nagyon is szükséges volna e hid mielőbbi felépítése, amit ezzel az illetékes hatóság figyelmébe is ajánlunk. — Az elválasztás képezi az anya legnagyobb gondját gyermeke nevelésénél. E gondtól megszabadulnak mindazok, akik már tudják, hogy az elválasztás pillanatától a gyermek egyetlen tápszere a Phosphatine Falieres. E kitűnő tápszernek tulajdonítható az, hogy az utóbbi években a gyermekeket az elválasztás idejében baj nem éri. Egy nagy doboz, mely elegendő 3 hétre, 3 korona 80 fillér, minden gyógyszertárban kap- kapható. Főraktár Zoltán Béla gyógyszertára Budapest, V. Szabadság-tér. — Ünnepély a tanítóképző-intézetben. Az ungvári kir. g. kath. tanítóképző-intézet Mária- kongregációja tagfelavatás alkalmából ma d. u. 4 órakor az intézet nagytermében ünnepélyt rendez. Műsor: 1. Fehér sereg. Induló. Éneklik a kongre- gánisták. 2. Nyitány. Előadja az ifj. zenekar. 3. Megnyitó-beszédet mond Lengyel J. IV. ó. tj., a kongregáció főfelügyelője. 4. Népdalegyveleg. Előadja az ifj. zenekar. 5. Színdarab : Az Uj Heró- des. Bohózat 2 felvonásban. 6. Vetitett képek. 7. Zárószót mond a kongregáció prézese. 8. Induló. Előadja az ifj. zenekar. — A Magyaroszági Munkások Rokkant- és Nyugdijegyleíe ápr. 26-án a régi országházban tartotta meg XXI. évi küldöttközgyűlését, az ország minden részéből megjelent 340 küldött részvétele mellett. Kötbér Alajos elnöki megnyitójában tájékoztatta a küldötteket arról, hogy az egyletnek jelenleg 192 ezer rendes fizető tagja, 524 fiókpónztára és 12.350,000 korona vagyona van; 1903-tól mostanáig 3.873,170 koronát fizetett ki 2794 rokkant és elhagyott tag, 662 árva és számos özvegy segítésére. Elhatározták, hogy egyesület nagyarányú és áldásos tevékenységére való utalással az eddigi évi tízezer korona állami támogatás fölemelését kérelmezik. — Nemcsak a gazdagok kiváltsága a fürdőzés; minden embernek, ki egész éven át robotol, joga van néhány hétig pihenni, reumás, köszvényes, vagy egyéb baját gyógyítani és szabadságát jó levegőn és szép vidéken eltölteni. Ezt a jogot úgy az állam, mint a legtöbb magánvállalat elismeri, amikor hivatalnokainak néhány heti szabadságot ad. Csak az a baj, hogy az utazás és a más helyen való tartózkodás többlet költségét nem sok ember bírja. E bajon eredményesen segít Trencsónteplic fürdő igazgatósága azáltal, hogy a tavaszi és őszi hónapokban, vagyis a főidény 10 hetét kivéve, az egész évben minden hivatalnoknak és ehhez hasonló foglalkozásoknak napi csekély nyolc koronáért teljes pensiót és gyógyfürdőt, vagy iszapkezelést ad külön szobával és úri ellátással. Ilyen olcsón a mai drágaság mellett még otthon sem élhet az ember. — Football-mérkőzés. A múlt vasárnapra a mármarosszigeti csapattal hirdetett football mérkőzés elmaradt, mert a szigetiek az utolsó pillanatban — eléggé sportszerűtlenül — a mérkőzést lemondták. — Ma d. u. JA4 órakor a Nyíregyházi Torna- és Vivó-Egylet csapata mérkőzik az U. A. K. I. csapatával bajnoki pontokért. — Szőllősy Pál kir. bírósági végrehajtó irodáját május hó 1 jétől Dajbóc-utca 11. szám alá helyezte át. — Az Iparosok Takarék- és Hitelbankja m. sz. üzlethelyiségét az Ipartestület bérházából a Korona szállodával szemben levő Haraszthy-féle házba (Nagyhid-utca 12. sz. a.) helyezte át — Ä Széchenyi-liget a tavasz beálltával kellemes kiránduló helyül szolgál a közönségnek. Az idei megnyitása f. hó 7-ón d. u. lesz katonazenekarral. — Zongorahangolás. Szalai Simon előnyösen ismert zongorakészitő és hangoló Szatmárról Ungvárra érkezik, amely alkalommal zongorahangolást és javításokat szakszerűen fog eszközölni. Előjegyezni Székely és Illés könyvkereskedésében lehet. — Alkoholellenes előadások Ungvári. A kassai hadtestparancsnok felkérése folytán dr. Kosztka Imre kassai kir. törvényszéki bíró, a fiatalkorúak felügyelő-hatóságának titkára, az ungvári tanítóképző-intézet nagytermében ápr. 25-ón d. u. 4 órakor az ungvári honvéd-zászlóalj legénységének és ápr. 26 án d. e. 9—1 óráig 3 csoportban az ungvári 66 sz. cs. és kir. gyalogezred legénységének igen érdekes és tartalmas előadást tartott az alkohol káros hatásáról. Meggyőző érvekkel bizonyította és vetitett képekkel illusztrálta, hogy az alkohol szervezetünkre mily káros hatással bir és akaraterőnket ez miként bénítja, végül, hogy az alkohol által degenerált ember mily súlyos bajokat okoz magának, családjának és a társadalomnak. Az Ungmegyei Patronázs-Egyesület felkérésére a polgári intelligencia részére is tartott ugyanezen thémáról két előadást, még pedig az egyiket a vármegyeház termében ápr. 24-én este V28 órakor és az ipartestület termében ápr. 26-án d. u. 3 órakor. Mindezen előadások nagyszámú hallgatóság előtt folytak le. Az előadások rendezésénél kiváló érdemeket szereztek Volosin Ágoston tanitóképezdei c. igazgató, aki a vetítéseket eszközölte; Skiba Theofán szt. Bazilrendi szerzetes, aki ruthén nyelven tolmácsolta az előadások tartalmát és végül dr. Oszvald Károly kir. járásbiró, dr. Lám Károly s.-tanfelügyelő és Flach Jakab ipartestületi elnök a rendezéssel Jjáró egyéb tennivalók elvégzésével.-- Gazdag cirkusza az elmúlt héten is elég látogatottság mellett mutatta be változatos műsorát a Kossuth Lajos-téren felállított hatalmas sátorban. A programm pontjaiból különösen az idomított kutyák, valamint a légegyensulyozók tetszettek. Csütörtöktől kezdve pedig megkezdődtek a dij- birkózások, amelyek igen élénk érdeklődés közepette még folyamatban vannak. — Köszönetnyilvánítás. Özv. Orosz And- rásnó, csicseri lakos, 200 K-t adott az Ungmegyei Nöegyesület céljaira. Hálás köszönettel nyugtázza az Egyesület elnöksége. A „Szeretet“ izr. Nöegyesület elnöksége ez utón mond hálás köszönetét az Ungmegyei Takarékpénztárnak 60 K, a Gazdasági Banknak 20 K, a Fillórbanknak 30 K és az Ungvári Népbanknak 50 K adományáért. KÖZGAZDASÁG. + Szerednye th Vidéke Takarékpénztár R.-T. ápr. 29-én Baán Mihály igazg. tag elnöklete alatt rendkívüli közgyűlést tartott, melyen az igazgatóság előterjesztette az Ungmegyei Takarékpénztárral kötendő, és a két intézet között szorosabb üzleti összeköttetést létesitő szerződés tervét. A közgyűlés tudomásul vette az igazgatóság bejelentését és ennek folyományaként Kardos Emil takarék- pénztári vezérigazgatót, Weisz Mór cégvezető főkönyvelőt, dr. Lukács Géza ügyvédet az igazgatóság tagjaivá, a felügyelő bizottság tagjaivá pedig Kulin Aurél főszolgabírót, Bondy Ernő, Gergelyi Antal takarékpénztári tisztviselőket és dr. Pelt- sárszky József ügyvédet választották. Az intézet ügyészei lettek dr. Hámos Béla és dr. Szabó József ungvári ügyvédek.