Ung, 1913. július-december (51. évfolyam, 28-53. szám)

1913-08-17 / 34. szám

1913. augusztus 17. U N G (34. szám) 5 — Az ungi református egyházmegye lel- készi testületé e hó 12-én Ungvároo, a P. Hor­váth Mária-fóle háznak erre a célra fenhagyott nagytermében tartotta meg szokásos közgyűlést megelőző, illetőleg azt előkészítő értekezletét Komjáthy Gábor papi és Minay István világi egyházmegyei tanácsbiró elnöklete mellett. Az egyházi elnök az értekezlet tanácskozásaira Isten kegyelmét kérve, a tekintélyes számban meg­jelent tagok szives üdvözlése mellett az értekez­letet megnyitotta. A tárgysorozat első pontja a 10 év óta működő tisztikar újjászervezését tűzvén ki, elnökké Komjáthy Gábor ungvári, alelnökké Magyar Bertalan nagydobronyi, jegyzőkké Kom­játhy István nagygejőci és Magda Sándor csicseri, pénztárnokká Szabó Endre minaji lelkészek válasz­tattak meg egyhangú közfelkiáltással. Egyházi elnök ezután úgy a maga, mint megválasztott tiszttársai nevében hálás köszönetét mondván a kartársak megtisztelő bizalmáért, legmelegebb szavakkal méltatta a betegség miatt leköszönt elnök: Németh Péter csongori lelkész, egyház- megyei főjegyző érdemeit, akit sajnálatos gyöngél- kedése sem akadályozott a megjelenésben s az értekezlet tagjainak lelkes éljenzésétől kisérve kívánt a közszeretetben álló leköszönt elnöknek teljes felgyógyulást. A köri értekezletek jegyző­könyveinek felolvasása folytán — úgy a lelké­szeket, mint egyházaikat legközelebbről érdeklő tárgy: az egyházkerületi közgyűlésnek a bel- misszió szervezésére vonatkozó határozata — kel­tette a legélénkebb vitát, s különösen Pataki Pál ungtarnóci lelkész, egyházmegyei jegyzőnek ide­vonatkozó magas színvonalú, tartalmas értekezése, melyet Magda Sándor értekezleti jegyző referált tárgyához méltó alapos tudással. Pataki Pál érte­kezése annak bírálatával együtt bizottságnak ada tott ki, hogy azok, valamint a köri értekezletek idevonatkozó indítványai alapján véleményes ja­vaslatot terjesszen az őszi egyházmegyei közgyű­lés elé, amely csak szeptember közepén lesz meg­tartható. Magda Sándor, csicseri lelkész, aki a filozófiai doktori diplomát akarja megszerezni, egy bölcsészeti müvét rendezi sajtó alá se célból az értekezlet támogatását kéri. Az értekezlet min den tagjának erkölcsi kötelességévé tette, hogy a kérdéses műre előfizessen, továbbá kimondotta, hogy azt az ungi egyházmegye minden egyháza szerezze meg a paróchiális könyvtára javára s végül indítványozza, hogy az egyházmegyei köz­gyűlés anyagilag is támogassa szerzőt müve ki­adásában. — Az értekezlet után a tagok közebédre gyűltek össze a Korona-vendéglőben. — A Dalárda köréből. Az Ungvári Dalárda a jövő hó elején a nyári szünidő után újból meg­kezdi működését. Tekintettel arra, hogy a jövő évben fogja megülni fennállásának 50-ik évfor­dulóját, működő tagjainak számát növelni óhajtja. Ennélfogva felkéri Ungvár város közönségét, hogy mindazok, kik megfelelő hanganyaggal rendel­keznek, tömörüljenek a zászló alá. Jelentkezéseket elfogad Sinkovich Lajos, a Dalárda titkára, ki szívesen szolgál bővebb felvilágosítással. — Eljegyzés. Ágoston Jenő oki. jegyző el­jegyezte Halpert Idust. — Menyasszonyi kész kelengyék legelőnyö­sebben kizárólag Tüchler H. utóda, Rosenberg Gyula ungvári cégnél szerezhetők be. —- A kereskedők záróórája, A kereskedelmi Csarnok választmányának a határozata folytán Hámos Aladár elnök minden szakmabeli kereske­dőt értekezletre hivott. Az elnök, dr. Korláth Endre v. tanácsos, dr. Juszkovits Mór előterjesz­tették a záróóra törvény s rendelet intézkedéseit. Ezek után az értekezlet, melyen minden számot tevő kereskedő megjelent, a szabályrendelet meg­vitatása céljából egy szükebb bizottságot küldött ki. — A_ perecseny—turjavölgyi vasút köz- igazgatási bejárása. A turjavölgyi kincstári ipar- vasut közigazgatási bejárását folyó hó 21—22-én tartják meg a törvényhatóság, a közig, bizottság, a főerdőhivatal, a járási főszolgabiróság, valamint a műszaki személyzet közbejöttével. Az uj vasút Perecseny—Turjaramete-i részét körülbelül a jövő évben már üzembe helyezik, amely a faszállitáson kívül a személyforgalmat is fogja szolgálni. — Gyászhir. Pongor Józsefné szül. Világíy Malvin, Budapesten egyik szanatóriumban, hova gyógyulást ment keresni, e hó 13-án meghalt. — Alapítvány. Dr. Boromisza Titbor szat­mári püspök aranymiséje alkalmából egy szatmári papnövendék részére a római kollégiumban ala­pítványt tett, ami körülbelül 35,000 koronára rúg. — Perük a raásfélmilliős adományt. Isme­retes a lapok közlései révén és mi is hirt adtunk róla, hogy lovag Pásztory Árkád Sándor, a ma­gyarországi szent Bazil-rend tagja, pápai t. kamarás, másfélmillió értékben nagy kiterjedésű birtokokat, adományozott az újonnan alapított hajdudorogi gör. kát. magyar püspökségnek. Ezt a maga ne­mében páratlanul bőkezű adományt támadta most meg Homa Joákim tartományfőnök képviseleté­ben a magyarországi szent Bazil-rend. A nyír­bátori kir. járásbírósághoz, ugyanis rendes kere­set érkezett be Pásztory Árkád, ellen, amelyben a tartományfőnök a Pásztory Árkád máriapócsi 132, nyírbátori 835, 854, 1083, 1258 és 1479 számú telekkönyvi betétben foglalt ingatlanokat a ma­gyarországi szent Bazil-rend javára kéri tulajdon­jogilag átíratni. A kereset előadja, hogy Pásztory Árkád, mint a Bazil-rend tagja, sőt a kisbereznai és bikszádi bazilrendi zárdának főnöke, aki en­gedélyt nyert arra nézve, hogy a renden kívül lakjék, — a Bazil-rend alapszabályainak VI. feje­zete szerint ünnepélyes szegénységi fogadalmat tett és igy vagyonnal egyáltalában nem rendel­kezhetik és mindaz, amit mégis szerez, eo ipso a rend tulajdonát képezi. Pásztory Árkád szerzetesi minőségének elhallgatásával és a szegénységi fo- gzdalom megszegésével megvásárolta a fentebb említett ingatlanokat s a maga javára íratta, holott azok tulajdonjoga közvetlenül a magyarországi szent Bazil-rend javára lett volna bekebelezendő. Ily körülmények között a Bazil-rend a maga ja­vára követeli az ingatlanokat. A nyírbátori kir. járásbiróság a keresetet az összeg nagyságára te­kintettel a nyíregyházi kir. törvényszékhez tette át, ahol, mint rendes pert kezelik" és a bíróság elrendelte a vitássá tett ingatlanokra a per fel­jegyzését. — Egészségügyi reform. Az anyaföld által alkotott, mindig egyenlő összetételű és erősségű Ferencz József keserüvizet az irányadó tanárok és orvosok az utóbbi időben fokozódott mérték­ben rendelik a székrekedés leküzdésére! Miért? Mert a természetadta Ferencz József-keserüviz már kis adagban használva is biztosan, fájdalom nélkül fejti ki fényes hatását; a legtöbb vásári módon feldicsért és díszesen csomagolt divat­hashajtókkal ellenkezőleg sem a bél nyákhártyá­ját nem izgatja, sem káros utóhatása nincs. Dr. Juan A. Boéri, az argentinai köztársaság egyik legkiválóbb gyomorszakorvosa kijelenti, hogy a valódi Ferencz József-keserüvizzel oly kitűnő eredményt ér el, hogy hazánk e gyógyvizét az összes sós hashajtók legislegjobbjának kell el­ismernie. Mivel úgy kül-, mint belföldön" sok utánzat fordul elő a kereskedelemben, a gyógy- tárakban, drogériákban vagy füszerüzletekben e hires ásványvizet mindig teljes nevén kell kérni. Ahol nem kapható, oda a Ferencz József gyógy­források szétküldési igazgatósága Budapestről közvetlenül is szállít. — Az ungi református tanítók nagy­gyűlése. Az ungmegyei református tantestület folyó hó 14-én tartotta meg évi rendes naggyülé- sót az egyházmegye tanácstermében (Rákóczi- utca, régi polgári leányiskola) Sulyok János el­nöklete alatt. A tartalmas elnöki megnyitó után napirend előtt a naggyülés melegen parentálta el Péterfy Sándort és részvétét siirgönyileg fejezte ki a Tanitókháza Igazgatóságának. Másodjegyzővé a kórházi ápolás alatt álló Halász Lajos helyett Tóth Miklós, bot falvai tanítót választották. A fő­jegyzői jelentés tudomásulvétele után Kepessy Ferenc tartott magvas előadást a fizetésrendezés­ről és az új törvényről. A beérkezett pályamun­kákat Sulyok János és Tóth Miklós referáltak; Halász Lajos 25 koronás, ifj. Papp Lajos pedig 15 koronás pályadijat nyert. Az újonnan kitűzött pályamunka tárgya: „A kézügyesség tanítása, célja, anyaga és módszere a népiskolában.“ A pónztárvizsgálatról szóló jelentés tudomásulvétele után Tóth Miklós tartott pedagógiai értekezletet, mig Boczéi J. és id. Papp Lajos, valamint Meskó János szabad előadással emelték a gyűlés nívóját. Önálló indítvány formájában a naggyülés elhatá­rozta az ungvári „Tanitó-Otthon • "felkarolását és egyházmegyei énekkar szervezését. A gyűlés eléggé látogatott volt. A tagok nagy részén kívül jelen voltak mint vendégek: László Gyula szabolcs- megyei tantestületi elnök, Csekme Mózes Három- székmegyéből, Papp István pályini ref. lelkész, Bódis Ferenc, Újlaki Ferenc és még többen. A naggyülés az elnök éltetésével ért véget. — Alkoholmérgezés. Dobóruszkán f. hó 8-án hirtelen meghalt Mondok Györgyné. Az orvosrendőri hullaszemle alkoholmérgezés követ­keztében beállott szivszélhüdóst állapított meg. — Jámbor falusi asszonyok, ne igyatok, tanul­jatok Mondokné esetéből! — Anyák figyelmébe százszorosán csak azt lehet ajánlani, hogyha gyermekük a 4—5-ik hó­napot elérte és az elválasztás ideje következik, tanulmányozzák a Phosphatine Faliéres-el való táplálást úgy, hogy az elválasztás pillanatától kezdve a gyermektáplálás gondjai és feladataival tisztában legyenek. Biztosítani a gyermek erő­teljes fejlődését, jó csontképződését és a fogzás sima lefolyását a Phosphatine Falieres alkalma­zásával lehet a legjobban. E kitűnő tápszer már nem szorul dicséretre, kapható minden gyógy­szertárban. — Levélgyűjtő-szekrényeink megbízható­sága? F. hó 16-án reggel a Zugó-utca 12. sz. alatt lévő „Mundus“ bútorgyárnál felállított levél­szekrény feltörve, azonban tartalmának érintetlen­sége mellett hirdette valakinek a türelmetlen el­keseredését, mivel az ezen szekrénybe dobott levelekre ugyancsak hiába vártak választ, ha azok nem lettek továbbítva. Munkásaink az összes leveleket és lev. lapokat, számszerint 34 drb-ot az irodánkba hozták be, s ekkor jöttünk rá, hogy f. év május hó óta keltezett levelek vannak visszahagyva. Természetesen a levélírók hiába türelmetlenkedtek ilyen viszonyok mellett a vála­szok elmaradásán. Több hivatalos és üzleti levél is volt a szekrényben; azt hisszük, hogy felesle­ges ecsetelni azon számtalan kisebb-nagyobb kellemetlenséget, amely ekép idéződött elő. Az összes levélkészletet a kassai postaigazgatósághoz küldöttük továbbítás céljából!(?) Reméljük, hogy ezen szibériai állapotokon az illetékes hatóság változtatni fog. „Mundus“ Fabutorgyárak R-T. — Mindazon ismerőseim és jóakaróimnak, kiktől személyesen el nem búcsúzhattam, ezúton mondok Isten hozzádot. Buzi János m. kir. állat­orvos. — Modern és művészi kivitelű platin por- trait-ok Némethi műtermében készülnek. — Megint ebzárlat! Amint az alábbi hir­detményből megtudjuk, — újból elrendelték az ebzárlatot. Most csak azt szeretnők tudni, — hogy Ungváron mikor nincs ebzárlat. íme a hirdetmény: Hirdetmény. Veszettségre gyanús eb marván a város területén, a veszettségi zárlatot a mai naptól számított 40 napra ismét elrendelem. Felhívom a város közönségét, hogy ebeit kötve, vagy zárva tartsa, mert minden szabadon járó eb elfogás ese­tén azonnal ki fog irtatni. Ungvárt, 1913. augusztus hó 9 én. Berzeviczy István rendőrkapitány. — Az idei nagygyakorlat. A 66-ik gyalog­ezred ungvári két zászlóalja már Kassán van az ezredgyakorlatokon, ahonnét a nagygyakorlat szín­helyére vonul. A 11-ik honvéd gyalogezred két zászlóalja pedig tegnap érkezett Ungvárra, honnét az ungvári zászlóaljjal és egy huszárkülönitmény- nyel szaporodva indul szintén a nagygyakorlatok színhelyére, Zemplónmegyébe. — Völgyi József üzletében Ungvárt, (Szé- chenyi-tér 4.) grammofon-lemezek a legnagyobb választókban kaphatók. 12 lemezhez 1 lemeztartó 12 lemezre 4 K 50 f értékben és 200 Condor-tü 1 K 50 f értékben, teljesen ingyen. Lemezujdon- ságok: Éva, Limonádé-ezredes, Cigányprímás, Aranyesőből a legújabb felvételek, Király Ernő mulat stb. Vótelkötelezettség nélkül meghallgat­hatók az üzletben. — Vállalkozók figyelmébe. A m. kir. 11. honvéd gyalogezred ungvári zászlóalja részére 1913. évi október hó 1-töl 1914. évi szeptember hó végéig terjedő időszakra szükséges széna, alom és ágyszalma biztosítására f. évi szeptember hó 5-ón d. e. 9 órai kezdettel a m. kir. munkácsi 11. honvéd gyalogezred 3. zászlóaljának gazdasági hivatalhelyisógóben (Honvéd-utcai laktanyában) nyilvános versenytárgyalás tartatik. A pályázni szándékozók bővebb felvilágosítást naponként d. e. 8—12-ig és d. u. 2—6 óráig a fentebb jelzett gazdasági hivatalban nyerhetnek. — Összeégett gyermek. Kállai Pila Mária nagyszelmenci cigányasszony Etel nevű 5 éves leánya otthon a tűzhelynél játszadozott, miközben a tűzhelyen lévő s forró vizzel telt fazekat ma­gára rántotta s a szó szoros értelmében leforrázta magát. F. hó 8-án borzasztó kínok között meg­halt. A szülők ellen, kik ez alkalommal otthon voltak, gondatlanság miatt a beregszászi kir. ügyészség eljárást indított. — Uj rend a moziban A mind nagyobb lá­togatottságnak örvendő Uránia-mozgóban az el­múlt héten uj rend lépett életbe. Az első helyek ugyanis számozást nyertek, s igy a közönség, ha előre váltja jegyét, eleve tudja, hogy melyik sorban foglalhat^ helyet. Emellett a székek és szék­sorok közötti távolságot is megnagyobbították, ami szintén a közönség előnyére szolgál. — Ma vasárnap három előadás lesz,’ d. u. 3, 5V2 és este 8V2 órakor rendkívül érdekes műsorral — Két tanuló lakás és ellátásra úri háznál felvétetik. Hol? megmondja a kiadóhivatal. — A vállalati adó kivetése. A nyilvános számadásra kötelezett vállalatok és egyletek adó­jának adókivető-bizottsági tárgyalására határnapul Nagybereznán folyó hó 23-ika, Nagykaposon f. hó 26-ika, Ungváron f. hó 28-ika tűzetett ki. Ung­váron ezen alkalommal az unggesztenyési, felső- rőcsei és ubrezsi III osztályú kereseti adótételek, amelyek a f. hó első felében tartott bizottsági tárgyalásoknál a körjegyzők árviz folytáni távol­léte folytán lemaradtak, szintén le fognak tárgyal­tatni. Az előadói teendőket dr. Fábry Gyula pénz­ügyi titkár fogja ellátni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom