Ung, 1913. július-december (51. évfolyam, 28-53. szám)

1913-07-27 / 31. szám

2 (31. szám) U N G 1913. juluis 27. rongált egészsége miatt nem is foglalhatta el püspöki szókét. Az egyházmegye második alapí­tója a szent életű Hám János, aki 30 éven át kormányozta a szatmári egyházmegyét s aki ön­feláldozó működésével, nagy jótékonyságával, nagy és kiváló erényeivel az egyházmegye leg­nagyobb jótóvöje lett. Ez a halhatatlan nagy püspök példaképe a mi mostani és finom lelkű Főpásztorunknak, dr. Boromisza Tibornak, akit királyunk Ő Felsé­gének kegye mint pápai praelatust és kalocsai apát-kanonokot 1906. évi junius hó 20-án szatmári püspökké nevezett ki. Öröm töltötte el akkoron Ung vármegye és Ungvár város r. kath híveinek és minden jó érzésű embernek a szivét, hogy az elődök püspöki széke oly férfiúnak jutott örök­ségül, aki férfias jellemével, papi erényeivel, rend­kívüli jóságával a szatmári egyházmegye fölvirág­zására mindent el fog követni. Hála a jó Istennek érte, nem csalódtunk! S most, hogy Isten végtelen kegyelme meg­engedte érnünk — mi nekünk, ungvári és ung- vármegyei, sőt az egész egyházmegye és az or­szág katholikusainak a nagy örömöt, mikor Fő­pásztorunk f. évi julius 31-én a világ katholikusai­nak központjában — Rómában tarthatja pappá szentelésének 50. éves fordulóján aranymiséjót, akkor kiapadhatlan hálával köszönjük a Minden­hatónak ezt a megható nagy áldást. A jubiláns és aranymisés Főpásztorunknak mi ungiak nem adhatunk koronát, de adjuk min­den földi drágaságnál értékesebb, Istenhez emelt fohászunkat és imáinkat, melyek az ungi r. kath. hívek Krisztushoz hű és munkás életet becsülni tudó híveinek, mint szerető gyermekeinek leiké­ből szállnak az egek magasságaihoz. Imádkozzunk tehát Főpásztorunkért tiszta szívből, mint ahogy ő is mindig imádkozik és dol­gozik érettünk és lelki javunkra! Aranymisés főpásztorunk Kalocsán született 1840. jul. 18-án. Édes atyja órsekuradalmi ispán volt. Iskoláit Kalocsán és Baján elvégezte. Mint papnö- vendóket s mint kitűnő tanulót Rómába küldték, ott hallgatta a theologiai tanulmányokat. Pappá szentel­ték 1863-ban, amikor Kunszt József érsek káplán­nak küldte ki. Az 1869-ik évben hittanár volt a nökópzőben. Mint hat éves pap és káplán ugyan­azon évben lett jánoshalmai plébános. Mint plébá­nos a megyegyülóseken tartott beszédeivel feltűnt és nagy tekintélyt szerzett magának; élénk szere­pet vitt a közügyekben. 1881-ben iskolalátogató; 1889-ben esperes; 1890-ben heővizi apát; 1893-ban kanonok, szemináriumi rektor s a kalocsai kópez- dók felügyelője lett. Mint rektort jóságos bánás­módjáért szeretettel vették körül tanítványai. Országos szereplése 1894-ben kezdődik, mikor a szabadkai kath. naggyülósnek egyházi elnöke volt; 1898-ban a kalocsai Kath. Kör elnöke. Az 1901-ik évben a pápa praelatussá nevezte ki; Várossy Gyula érsek 1906-ban általános érseki helynökévé tette. Innen emelkedett a pápa s a király kegyé­ből a szatmári püspöki székbe. Igen, igen, attól oly nehéz, azért zakatol úgy az Ö szegény, bolondos lányszive. Ebben a percben lép be Tóni. — Juliska, mi bajod ? Miért vagy oly sápadt ? Nem, ezt már Juliska sem bírhatja ki tovább, hisz lám, Tóni is észrevette, hogy őt bántja va­lami. És milyen kedves a hangja, mennyi aggó­dást, mennyi együttérzést fejez ki... Nem bírja tovább, odaborul a szeretett férfi keblére és zokog, hullanak a könnyei sűrűn, szakadatlanul, mintha az egész életre való könnyeit most akarná el­sírni. Zokog keservesen, mert boldog, nagyon boldog. * * * Bál van. A hangulat olyan, mint minden bál­ban szokott lenni éjfél után egy félórával. A le­vegő illatterhes és perzselő. A legyezők ideges gyorsasággal végzik ritmikus mozgásukat. Elő­kerülnek a selyemzsebkendők, hogy a gyöngyöző férfi-homlokokról lecsókolhassák a fáradtság cseppjeit. Sok a szép asszony és leány, de a leg­szebb köztük Lengyel Pistánó. Ez az általánosan kimondott tény, azaz nem általánosan, mert csak a társaság egyik része hangoztatja ezt. A másik rész, a női nem bájos képviselői, bár önmaguk­ban kénytelenek ezt elismerni, féltett gonddal vigyáznak, nehogy szavakban találják véletlenül nyilvánítani. Annál több szó esik a szép asszony házaséletéről. Mindenki tudja, hogy ezt a hires szépséget, — kinek mosolyáért a parkett hivatá­sos szeladonjai vetélkednek, — az ura elhanya­golja, sőt nyíltan másnak udvarol és még hozzá kinek? egy kacér szőke asszonynak, aki még (úgy látszik, ezt tartják a legnagyobb bűnének) a haját is festi. Nincs is ezen az asszonyon más szép és még ez sem természetes. Barátságos, finom modora mellett csendben, kerülve a nyilvánosságot gyakorolja nemesen jó szive sugallatából a jótékonyságot. Kalocsán 30,000 koronás alapítványt tesz, hogy egy kalocsa-egyházmegyei növendék Rómá­ban végezze tanulmányait; 5000 koronát letesz a kalocsai érsek-uradalmi tisztek nyugdija javára. Szatmáron 500 ezer koronán jezsuitakonviktust építtet, hozzákapcsoltán 150,000 korona alapítványt tett, melynek kamataiból 12 főgimn. tanulónak ingyenes ellátást biztosit. Azonfölül sok célra ál doz; pártfogol egyleteket, intézeteket, sajtót; nagyon sok házi szegény talál nála évente segítsé­get felekezeti különbség nélkül. Gondját viseli az ungvári kath. intézmények­nek és iskoláknak is. Az ungvári r. kath. egyház- község két oszlopos erősségének: a Gizella-ház kibővítésének, a Mária-ház kiépítésének ügye is az ő áldásos püspökségéhez fog kapcsolódni. Ahhoz a kedvesen kegyeletes ajándékhoz, amit egy nagytudományu fia, dr. Wolkenberg Ala­jos egyetemi r. kath. tanár és hitszónok a szép „öntudatos Élet“ cimü művével nyújtott, mi ungi hívek, ungvári lelkek azzal a kinccsel közeledünk kegyes Főpásztorunkhoz, amely drága kincs mindeneket magához ragad, minden szivet meghó­dít s amely kincs a legnagyobb, legtisztább, a legszentebb hatalom itt a földön: bensőséges gyermeki szeretettel! A jó Isten áldja, óvja, éltesse aranymisés püspökünket! Blanár Ödön_ Utcanyitás a belvárosban. Ilyen cim alatt vetette fel eszméjét az Ung­vári Közlöny annak a megoldásnak, amely hi­vatva volna a Nagyhid-utca emelkedő forgalmá­nak megosztására s annak könnyebb és veszély­telenebb lebonyolítására. Hivató ttságánál fogva ez ügynek kívánt szol­gálni Rácz József városi mérnök akkor, mikor ugyané lap 29. számában rámutat a módjára, hogyan lehetne azt a legolcsóbban és a legcél­szerűbben megoldani, megjelölve a létesítendő ut helyét s számszerűleg mutatva ki a felmerülő költségeket, téritmónyeket s végeredményül a városra háramló terheket. A foganatba veendő intézkedés s az eszme nagyon is magán viseli a közérdek jellegét s azért szólok hozzá, hogy főleg műszaki szempont­ból mutassak reá a javasolt ideákban rejlő helyes, avagy helytelen tényekre. A Nagyhid-utca mai forgalmának lebonyolí­tása tényleg nehézkesen s olykor úgyszólván életveszedelemszámba menő balesetek és zava­rokkal jár. Minthogy másfelé nincs elvezető ut, ezen elöbb-utóbb eredményesen segíteni kell. Eredményesen csak akkor javítjuk meg a tarthatatlan állapotokat, ha érdeklődésünkkel nem­csak a szigorúan veszélyeztetett hely felé for­dulunk, hanem az egész város, igy a távolabb fekvő perifériák közönségének érdekeit is szo­rosan összekapcsoljuk a kifogásolt útvonal s köz­vetlen környezetének, valamint az ez által alkotott városrész lakosainak érdekeivel. Ezt pedig csak egy készítendő általános városszabályozási terv keretén belül tehetjük s állapíthatjuk meg, t. i. Vége a keringőnek. Lengyelnó fáradtan ván­szorog egy pálmacsoport alá. Amint hanyagul, mégis annyi bájjal félig hátradől a pamlagon, úgy néz ki, mint egy modern Kleopatra, még a rab­szolgái is ott vannak körülte, csakhogy természe tesen frakkban. Egyik legyezi, másik frissítőt kí­nál, a harmadik bókot mond stb. és ő mosolyog mindenikre egyformán. Önmagában összehason­lítja őket, vájjon melyik érdemelné meg, hogy kivételt tegyen velők? Egyik sem, hisz olyan egyformák. Szeretne menekülni közülök, de fél a magánosságtól, még azt találnák mondani, hogy szenved, mig ha itt van, látják, hogy jókedvű és vig. Pedig mily unalmasak és önteltek. Mégis tudja jól, csak akarnia kell és minden férfi a lába előtt térdel. Mégis, nem mindenik, van kivétel — egy. Egy, aki számára ő mintha nem léteznék. Pedig hogy imádta, hogy becézte még nem is olyan régen, addig, amig nem lett az övé. Most már nemfkell neki, mert nem övezi fejét az elérhetetlenség nimbusza. Négyes következik. A szép asszonyt négyen is kérik, de ő nevetve jegyzi meg: — Mindnyájukkal nem táncolhatok, inkább beszélgessünk. A zene lágyan játszik. Ámor aranyhálót szö­vöget látatlanul a teremben. Egy fordulónál egy férfi hirtelen megcsókolja egy szőke asszony va­kító vállát. Senki sem vehette észre, oly gyorsan történt. Valaki csengőn, harsányan felkacag, — Len­gyel Pistáné volt. * * * — Jó öreg tanítóm, hogy kicsufol téged az Élet. azt, hogy mint hozhatjuk és vihetjük legközvet­lenebb és kényelmesebb utón a város szivébe, esetleg keresztül lakosainkat. A város általános szabályozási tervére annál inkább is szükség van, mert a gróf Sztáray Sándor, mint engedményes által a közel jövőben felépítendő Nagymihály— Szobránc—Ungvári vasút szintén fogja a város belterületét érinteni. E kérdés révén fontos kér­déssé válik az újonnan létesítendő s a Nagy-Ungon átvezető vasúti hidnak az elhelyezése is. Ha a szabályozási tervet ezen körülmény figyelembe vétele mellett készíthetjük s kivisszük azt a lehetőséget, hogy a hidat közúttal bővítve léte­sítsék, — önkéntelenül is megoldottuk a Nagyhid- utca forgalmi zavarainak problémáját, tekintve azt, hogy a Szobránci-utca s azon közlekedő vi­déknek utat nyitottunk a vasútállomáshoz s a hidontúli részen elterülő vásártérhez, valamint azon az oldalon fekvő községekhez és viszont. Egyben kiküszöbölünk egy rossz utcanyitással keletkező olyan hibát is, amelyet utódaink év­századok múltán is megsinylenének. Mielőtt fejtegetésembe tovább mennék, ki kell hogy emeljem, hogy a Nagyhid-utca a nagy­fáddal együtt a kassa—jablonicai útnak egy ré­szét képezi s mint ilyen az ungmegyei államépi- tészeti hivatal utján, az állam felügyelete alatt áll; szóval az állam tulajdona. Ebből következik, hogy az út forgalmi zavarának eltüntetése céljából fo­ganatosítandó ténykedésekbe be kell hogy folyjon s egyben a teherviselési kötelezettségben része­süljön első sorban az állam. Az állami érdek annyival is szembetűnőbb, mert ez úgyszólván stratégiai útvonal s a közlekedés megbénulását a csapattesteknek a sztropkói hadgyakorlatokhoz való felvonulása alkalmával az illető hadvezetők szomorúan tapasztalhatták. Ha ezt is megállapítottuk, be fogjuk látni, hogy az állam nem fog hozzájárulni egy olyan megoldáshoz, mely egy önálló közúti hid felépí­tését kívánja, akár a Nagyhid—-Dayka Gábor-utcák folytatásában, akár a Bozosi-utca végében, mert ez aránytalanul több költséget igényel, mintha egy vasúttal társulva építik. Ennélfogva ez a rég­óta kisértő eszme önmagától elesik. Következne a Rácz József mérnök által fel­vetett eszme, mely annyival kevésbé állja meg helyét, miután az izraelita hitközség s szomszédos telkek útnak átvezetésére teljesen alkalmatlanok. Alkalmatlan azért, mert a nyitandó útvonal maga — ismerve a Rákóczi-utca és Uj-tór közötti távolságot, no meg a két útvonal közötti terep- szin magassági különbözeiét, — felette rövid arra, hogy azon a lefelé haladó jármüvek az elragadás veszélye nélkül közlekedhetnének. Az Uj-térre való hirtelen befordulás sokak örömére csak a a színház épületét veszélyeztetné, amennyiben a lerohanó fogatok mind nekimennének. Látjuk ezt napjainkban is. Pedig a nagyhidtól a városba ha­ladó úttest elenyészően kis lejtővel bir, mégis igen gyakran nekimennek a kocsik, hol a Kovács-, hol a Molnár-féle boltoknak. Egyébként az uj-téri úttest is oly rövid, hogy az örökös fordulatok inkább nehezítik, mint könnyítik a közlekedést. Az uj útvonalat hirtelen emelkedése miatt a felfelé haladók sem vennék igénybe, mert meg­terhelt jármüvei kevésbé erőlteti meg az állatot annak tulajdonosa, ha egy kis kerülővel a Rákóczi- utca egyenletesen emelkedő utszintjót igyekszik megközelíteni, — ezért arra is fog közlekedni. Tegyük fel, hogy az összes itt felsorolt hibák figyelmen kívül hagyása mellett a város az ut- nyitást mégis az utóbb említett helyen kívánná megvalósítani: főközlekedési útvonalnak 14 00 m. szélességet nem tartok megfelelőnek. Ugyanannyi a mai Nagyhid-utca is Magán is viseli á sikátor­jelleget. Ha azonban a fenti kifogásokat helytállók­nak tekintjük, önmagától is el kell esnie ezen eszme megvalósításának még csak gondolata is. Ez a mód azért sem volna kivihető, mert a kö­zölt számbeli adatok irreálissá válnak, ha a szük­séghez mérten szélesebbé vesszük az úttestet. Ke­vesebb marad az értékesíthető terület s a helyi viszonyoknak megfelelően cselekszünk, ha kiseb­bítjük egy négyszögöl eladásának 250 koronában megállapított egységárát is. stern Samu. Szünidei gondolatok. A világért sem beszél belőlem a vakációban kipihent tanítói szellem rugdalódzása, bár kétség­telen, hogy a két hónapi tétlenségre utalt tanító­nak bőven van ideje elgondolkozni a helyi körül­mények jósága, avagy áldatlan volta felett. A többi között Szabó János, isk. direktorom jut eszembe, ki az iskolai óv végén egy erős méhrajt adott egyik legjobb s Ill-ad osztályt végzett gazd. ism. iskolai tanulónak ama kikötéssel, hogy jövőre ő tartozik a szaporulatból egy Il-od rajt, tehát fiatal anyával bírót adni egy az általa kijelölt tanulónak, ugyanily köttelezettséggel. Ez a száraz tény, amely ugyan nem érdemel országos publikálást, de mint helyi történet nagyon alkalmas arra, hogy az adomány intencióján gondolkozzunk. Ruthón népünk kimondhatatlanul szegény. Földjének jövedelme kevés a különféle adók ki­fizetésére. Ez a körülmény hajtja a munkaerőnek szine-javát Amerikába. Az itt maradottak is itt hagyják saját szegénységüket s elmennek más vidékre munkába, mert ha itteni szegénységük el is pusztul, keresnek annyit, hogy a saját vesztes- 1 ségük megtérül s a felmaradt keresményből jut

Next

/
Oldalképek
Tartalom