Ung, 1913. január-június (51. évfolyam, 1-27. szám)

1913-06-22 / 26. szám

U N G 1913. junius 22. Igaz is, mert bár a férfi művészi munkájával be­lopja magát a zsenge gyereklélekbe, de fejlődésre csak a szeretet képes késztetni, a lélekgyurást csak ez a nagy­hatalom végezheti, amely a fehér leánylélekben inkább van kifejlődve, lévén alapeleme. Ilyen központi világítással megérthetjük az illeté­kesek törekvését s biztos — nyugodtan tekinthetünk az iskola öreg udvarán szökdicsélő ifjú emberekre. Ismét­lem : tanítsák az ábécét az ABC-kisasszonyok. ____ Oppé. — Elismerés. A m. kir. földmivelésügyi miniszter Ladányi Frigyes bercsónyifalvai m. kir. erdőfömórnök mint gazdasági tudósítónak, számos óven kifejtett buzgó működéséért elismerő okleve­let adományozott. — Esküvők. Dr. Sándorfi Kamill budapesti. VI. kerületi kir. járásbirósági albiró f. hó 29-ón 1/a 12 órakor tartja esküvőjét az ungvári neolog. izr. templomban Fényes Piroskával, dr. Fényes Vilmos ügyvéd leányával. Győry Jenő ungvári erdőmórnök holnap esküszik örök hűséget Ágoston Etelkának Debre­cenben. Ifj. Gyulai Endre, a mándoki takarékpénztár könyvelője e hó 18-án tartotta esküvőjét Mán- dokon Kázsmér Ellával, Kázsmér László, gróf Forgách urad. méhész leányával. — Lelkészi kinevezés. Papp Antal püspök kinevezte Zseltvay Aladár talaborfalvai segédlel­készt Lasztócra h. lelkésznek. — Gyermeknap. Múlt vasárnap tartották meg az ungvári gyermeknapot és a Lőrinczy Jenőné elnöklete alatt álló rendezőség újból "a legszebb sikereket érte el. Mint lapunk hírrova­tának végén levő elszámolásból kitűnik, a bevé­tel 1281 K 59 f volt, ami a jelen válságos gazda­sági élet közepette mindenesetre számottevő ered­mény. A délelőtti urnagyüjtés a legszerényebb keretek közt folyt le, annál hangosabb és roulat- tatóbb volt azonban a délutáni Szóchenyi-ligeti vasár, amely rengeteg publikumot vonzott. Vásár után kedélyes táncmulatság volt a ligeti ven­déglő tánctermében. — Eljegyzés Dr. Özvegyi Ferenc, a nagy- szöllősi kir. járásbíróság jegyzője, eljegyezte Bé- ressy Etelkát, Béressy Géza domboki urad. intéző leányát. — Menyasszonyi kész kelengjrók legelőnyö­sebben kizárólag Tüchler H. utóda, Rosenberg Gyula ungvári cégnél szerezhetők be. — Kölcsönös áthelyezés. Az igazságügymi­niszter Stubenfoll Kálmán mezőkaszonyi és Ho- racsek Jenő szobránci járásbirósági telekkönyv­vezetőket saját kérelmükre kölcsönösen áthelyezte. — A főgimnázium jubileumi ünnepélyéről készült fényképek megrendelhetők Némethi mű­termében, Szóchenyi-tér 23. i_3 — Meghívás. A Kath. Kör ma d. e. 11 óra­kor saját emeleti helyiségében tartja f. évi rendes közgyűlését, melyre a tagokat ez utón is meg­hívja" az elnökség. Tárgyak: 1. Elnöki megnyitó beszéd. 2. Titkári jelentés. 3. A számvizsgáló bi­zottság jelentése. 4. F. évi költségvetés. 5. Dr. Hadzsega Bazil előadása a kath. társadalmi moz­galmakról. 6. Tisztviselők választása, a választ­mány kiegészítése. —- A Reviczky-család levéltára. Reviczky István cs; és kir. konzul letétbe helyezte a Nemzeti Múzeumban a revisnyei Reviczky-csa­lád levéltárát. A letét legrégibb oklevele 1272-ből való, amelyben IV. László a család őseinek aján­dékozza a Revisnye várát. A Reviczky-család le­véltárával a Nemzeti Múzeumban kilencvenkettőre emelkedett a letétbe elhelyezett családi levéltárak száma. — Völgyi József üzletében Ungvári, (Szé- chenyi-tér 47) grammofon-lemezek a legnagyobb választókban kaphatók. 12 lemezhez 1 lemeztartó 12 lemezre 4 K 50 f értékben és 200 Condor-tű 1 K 50 f értékben, teljesen ingyen. Lemezujdon- ságok: Éva, Limonádé-ezredes, Cigányprímás, Aranyesőből a legújabb felvételek, Király Ernő mulat stb. Vételkötelezettség nélkül meghallgat­hatók az üzletben. — Ösztöndíj-adományozás. A m. kir. föld- mivelósügyi miniszter Tárczy Pál III. éves erdő­mórnök hallgatót, tanulmányai befejeztéig az eddig élvezett 600 K-ás ösztöndíj beszüntetésével 1912. évi október hóig visszamenőleg a gróf Pálffy-féle 1000 koronás állami ösztöndijban részesítette. — Jóváhagyás. Az ungvári kerületi munkás- biztositó pénztár igazgatóságának azon határoza­tát, mellyel az orvosi rendelő-intézeti szolgai (ápolói) állást szervezte, az Országos Pénztár jóvá­hagyta. Az állás pályázat utján fog betöltetni. — Szerencsétlenül járt a tanító felesége. Koszcsák Jánosné, solymosi tanító neje, folyó hó 19-ón kocsin bejött Ungvárra. Lovai a megyeháza előtt azonban úgy megbokrosodtak, hogy a 19 éves kocsis sehogysem tudta megfékezni és igy vágtattak egészen a városháza sarkáig, ahol a kocsi felborult és a tanító neje kiborult a köves útra. Könyebb sérüléseket szenvedett. Kerékpárt és fényképező-gépet W Borosánál vehet. (26. szám) 5 — Péter-Pálnapí mulatság. A szobránci fürdő igazgatósága e hó 29-én, vasárnap, a fürdő nagytermében táncmulatsággal egybekötött Péter és Pál napi házias estélyt rendez. Belópő-dij sze­mélyenként 2 korona. Kezdete este fél 9 órakor. — Aki szereti önmagát, csak olvassa el! Sok ember egyedül azért sínylődik évekig fájdal­mas emésztési zavarokban, mert nem találja meg az útját és módját e nyavalya megszüntetésére. Meg fogjuk neki mutatni: Klinikai kísérletek a bécsi általános közkórházakban beigazolják, hogy a természetes Ferenc József -keserű vízzel a szék­rekedés legkülönfélébb formáinál különösen ked­vező eredményeket lehet elérni Nevezetesen az igazi Ferenc József-viz oldó és hajtó hatása rend­szerint már kisebb adagok használatánál is be­áll, mint más hasonló gyógyvizeknél. A Ferenc Józset-keserüvizet a betegek szívesen isszák és huzamosabb használat mellett is jól bírják. Kap­ható mindenütt gyógyszertárakban, drogériákban és füszerkereskedésekben. Saját érdekében ajánl­juk, hogy a bevásárlásnál mindig teljes néven „valódi Ferenc Jozseí-keserüvizet“ követeljen! Okos ember nem fogad el utánzatot, különösen itthon, ahol nem kerül olyan sokba, mint a vá­mon túl. A Ferenc Józseí-gyógyforrások szétkül- dési-igazgatósága Budapesten. — Halálozás. Özv. Csics Józsefné született Taraczközy Mária folyó hó 16-án éjjel fél 1 órakor élete 70. évében, hosszas szenvedés után elhunyt. Földi maradványát folyó hó 18 án d. u. 4 órakor, a róm. kath. egyház szertartása szerint helyezték örök nyugalomra a Kaposi utcai sirkertben'. Halá­lát gyermekei, Csics Sándor, ungvári pénzügyi számtanácsos, számvevőségi főnök, Csics László, ungvári rendőrségi fogalmazó, Aladár, Margit, Mariska, Aranka és nagykiterjedósü rokonság gyászolja. Férje holttestét — akit 8 évvel ezelőtt temettek el a Kálvária-temetőben — ugyancsak 18-án a kora reggeli órákban dr. Reisman Arnold városi tiszti orvos közbenjöttével exhumálták és szintén a Kaposi-utcai sirkertben helyezték örök nyugalomra. — Távbeszélő Nagykaposra. A kaposi járás főszolgabirája által megindított mozgalom, hogy Ungvár és Nagykapos között távbeszélő lótesit- tessék, közéig a megvalósuláshoz. A kereskedelem­ügyi m. kir. miniszter ugyanis a távbeszélő léte­sítését az 1914. évre kilátásba helyezte, amennyi­ben eddig már 8 előfizető jelentkezett. — A csecsemő elválasztása gyakran igen sok nehézséggel jár és éppen ezért az anyának csak ajánlható, hogy kis gyermekének az elválasztása kezdetén szopóüvegben naponta egyszer csakis vízzel felforralva egy kis Nestlé-lisztet nyújtson. Lassanként aztán két. három sőt több ily étkezést is adhat, mire az elválasztás minden" nehézség nélkül megtörténik, a gyermek szépen fejlődik és gyönyörűen gyarapszik. Próbadobozokat díjta­lanul küld a Henri Nestlé cég, Wien, I., Biber­strasse. — Hideg időjárás a felvidéken. Júniusban vagyunk a kalendárium szerint; de azért a héten egész hideg idő volt; különösen a felvidéken. Havasközről Írja ugyanis tudósítónk, hogy ott 15 tői fütik a szobákat, 16-án hó esett a havaso­kon, a hideg megcsípte a paszuly és ugorka levelét. — Csontképződési és fogzási nehézségeket nem szenved át az a csecsemő, kinél az elválasztás pillanatától kezdve a Phosphaíine Falieres t hasz­nálják tápszer gyanánt. Ma már minden gondos anya egyetlen óhajtása gyermekét az elválasztás idejétől kezdve csakis a világhírű kitűnő gyér mektápszerrel etetni, mert a 'Phosphatine Falieres nagyon könnyen emészthető, igen kellemes izü. 1 doboz 3 korona 80 fillér minden gyógytárban. — Modern és művészi kivitelű platin por- trait-ok Némethi műtermében készülnek. sarain Tekintetes Mittelman gyógyszerész Ur, Ungvár. Szíveskedjék számlámra az ön „Li- liom“-kenőcséből kettő száz (200) tégelyt forduló postával küldeni. Budapest, 1913. jun. 14. Tisztelettel: Török József, gyógyszertára, Király-u. 12. — Panama-engedélyt kért. Furcsa kérvényt nyújtottak be egyik járásfőszolgabirájához. Ugyanis azt kérték a főbírótól a beadványban, hogy adjon panamára járási engedélyt. Csak később derült ki, hogy a jámbor kérelmező panorámára akart engedélyt kérni, de a panama pörbe annyira beleélte magát, hogy a panoráma helyett panamát irt a kérvénybe. — Kié az aranyóra ? Csula Mihály gálszécsi születésű kőmivessegéd egy K. N. betűs monogram­mal ellátott női aranyórát árult Csapon az utcán. A dolog feltűnt a csendőröknek, kik kérdőre vonták Csulát, azonban ez, az óra hol és mikénti szerzésére vonatkozólag nem tudott választ adni, mire letartóztatták. Vele volt társának, Lipták Antal ismert betörőnek sikerült megmenekülnie és Ujhely felé elszöknie. Liptákot körözik és ke­resik egyszersmind az óra tulajdonosát is, akitől az órát minden bizonnyal ellopták. — Mulatnak a vasutasok. Az Ungvári Vas­utasok Olvasóköre julius hó 5-én a Széchenyi- ligetben részben könyvtára, részben a vasút szol­gálatában elszerencsétlenültek hátramaradottjai­nak felsegélyezése javára, jótékonycélu zártkörű táncmulatságot rendez. Szemólyjegy 2 kor., csa­ládjegy 4 kor. Kezdete este 5 órakor. — Életunt ember. Kopkó János 59 éves ördögvágási lakos, aki erős alkoholista volt, e hó 17-én, mikor jól felhajtott a garatra, az istálló gerendájára felakasztotta magát. Mikor hozzátar­tozói megtalálták, már meg volt halva. — Sertésvész Ungvaron. Ungváron szórvá­nyosan sertésvész lépett fel, aminek következté­ben a rendőrkapitány kénytelen volt a heti sertés- vásárokat betiltani. Menyasszonyruha-selyem méterje 1 K 35 fillértől feljebb minden színben postabér és vámmentesen házhoz szállítva. Mintákat nagy vá­lasztékban postafordultával küld. 3 Henneberg selyemgyáros, Zürich. Nyilvános elszámolás az 1913. évi junius hó 15 én rendezett gyermek­nap bevételeiről és kiadásairól: Bevételek: Délelőtti gyűjtés 68-34 K. Dél­utáni vásár: belépőjegyek 224-71 K, felülfizetések 35-80 K. Sátorárusitás: cukrászsátor 178‘45 K, konfettisátor 150 K, virágsátor 90'70 K, szerencse­kerék 87'33 K, pezsgősátor 79 62 K, japánsátor 79 44 K, luftballon 78-44 K, debreceni csárda 72'62 K, trafik és posta 5514 K, jósdasátor és kocsiról árusítás 20 K, adományok 40 K, ételmegváltás 21K. összes bevétel . . . 128P59 K Kiadások .................... 422 40 K^ Tiszta jövedelem . . 859T9 K, azaz 859 korona 19 fillér, mely összeg az orszá­gos gyermekvédő liga, a helybeli gyermekbarát egyesület, siketnéma-intézet, izr. népkonyha, gyermekmenhely-telep és szegényház között fog a mai napon délelőtt 11 órakor megtartandó ren­dező bizottsági ülésen meghatározandó arányban szétosztatni. A bevétel rovatban felsorolt felülfizetések és adományok a következőktől folytak be: felülfize- tósek: dr. Rein Arthur 10 K, dr. Kemény Zsig- mondné 8 50 K, Leuchtag Gyulánó 5 K, Lám Gyula 3 K, Lám Elemér 3 K, ifj. Tomcsányi Ödön 3 K, Lőrinczy Jenő 2 50 K, dr. Novák Endre 0 50 K, Pulver őrmester 0'30 K. Adományok: Lám Gyulánó 10 K, Tahy Áb­rahám 10 K, Popovics Miklósné 5 K, Guttman Sándorné 5 K, Halász Vilmosné 4 K, Hámos Ala- dárné 3 K, Takács nővérek 3 K. Amidőn a rendezőség az adományozóknak és mindazoknak, akik erkölcsi vagy anyagi támo­gatásukkal a gyermeknap sikerét előmozdították, nyilvános köszönetét mond, nem mulaszthatja el, hogy külön is meg ne köszönje Bekény Aladár főerdőtanácsos és Kelen Gyula erdőmérnök urak­nak azt a lekötelező szívességet, mellyel lehetővé tették, hogy a rendezőség legnehezebb feladatát, a sátorok felállítását, lombdíszitésót s azok el­takarítását csekély költséggel és fáradtsággal old­hatta meg; köszönetét mond egjmttal a rende­zőség Ijjász Gyula festőművész úrnak, Bóka Papp Lajos várnagy úrnak, Gyulai Endre cukrásznak, a helybeli cs. és kir. gyalogezred parancsnoksá­gának, a Mümalom és Villanytelep igazgatóságai­nak, Thury és Hajtó kertészeknek a jótékonycél érdekében gyakorolt átdozatkészségükért. Végül elismeréssel kell megemlékeznünk özv. Telegdyné Széchenyi-ligeti vendéglősnónek a ren­dezőség iránt tanúsított figyelmességéről, vala­mint arról a pontos és kifogástalan kiszolgálás­ról, mellyel a gyermeknap estéjén rendezett va­csorán és táncmulatságon résztvevőknek teljes megelégedését érdemelte ki. Vegyen kalapot Borossnál.

Next

/
Oldalképek
Tartalom