Ung, 1912. július-december (50. évfolyam, 27-51. szám)
1912-12-25 / 51. szám
51. szám. TT XT a 7. oldal. — Lapunk mai jubiláris száma december 25 én, szerdán jelent meg A legközelebbi számunkat január I én, szerdán jelentetjük meg. Távolok zenéje. Irta Szamolányi Gyula. Szeretek nézni távolokba, Hunyó napfénybe, csillagokba, Szeretem a felhők futását. Vándormadarak vonulását, Távol villámok villanását, Messzi mezőség csillanását, Vizeket, amik messze rengnek, Kék fényét távoli hegyeknek. Szeretek nézni messze, messze, Almokra, rég ködökbe veszve, Rétekre, hol hevertem nyárban, Utcákra, hol valakit vártam, Egy régi szóra, régi csókra, Kiégett könyre, vén sírokra. Szeretem az ódon szobákat, Ahol ősök emléke árad, Öreg írást és ócska nótát, Mindent, mit múltak vágya font át, Préselt virágot, ósdi nippet, Selymet, mit még anyám kihimzett, Tájat, hol éltem gyermekévet S gyermekkoromból a meséket. Szeretek mindent, ami távol, Amin leng bűvös mesefátyol, Mely föl egészen sohse lebben, Semmit se hoz egész közelben, De rejt mindent titokba félig — Titkok zsongnak szivembe halkan, S mint ó zenélőóra — dallam, Távolok álmait zenélik. Jubiláris számunkról. Az ötvenedik esztendőnek utolsó számát küldjük t. olvasóinknak. Fogadják olyan szeretettel, mint amilyen lelkesedéssel állítottuk össze annak tartalmát. Minden hivalkodás nélkül állíthatjuk, hogy a vidéki hírlapirodalom történetében szinte páratlanul áll a 40 nagy oldalra terjedő száma az Ungmak. Ennek a nagy jubiláns számunknak tartalma a következő: A boríték első oldalán Ábrányi Emil nagynevű költőnk „Jubilate !“ c. gyönyörű verse olvasható, amely- lyel megtisztelte az (Jng-ot. A főlap vezető cikkét Bánóczy Béla fel. szerkesztőnk irta. A tárcacikkek szerzői: Krüzselyi Erzsiké (Ötven év), Bérezik Árpád (A nép között), Szabolcska Mihály (Karácsony estéjén) és Pós Alajos (A mi jubileumunk...) A karácsonyi vezércikket „Karácsonyi gondolatok“ címén Vargha Géza irta. Egyéb cikkek: Az Ung jubilál (Aniáne), Szerkesztők az „Ung“-hoz (dr. Reisman Henrik, Duliskovics Elek, dr. Zombory Dezső és Volosin Ágoston ungvári szerkesztők szives üdvözletei). Néhány szó a múltból és a jelenből (Mihalkovich József), A pénzintézetek és a háborús helyzet (dr. Párniczky Ede), A provincia (Színházról, közönségről tanulmányát befejezi Pós Alajos), Az újévi üdvözlet megváltása. Következik a vármegyei, majd a városi rovat, az utóbbiban Gaar Iván ir „Gyors lépésekkel — előre“ cimen. A hírek elején közöljük Szamolányi Gyulának „Távolok zenéje“ c. hangulatos költeményét. A további rovatok: Szomszédból, Színház (Pós), Tanügy. Á Csarnokban két közlemény van, az egyik Az ötvenéves „Ung“ és az ungi társadalmi élet (Írója dr. Tahy Endre), a másik feljegyzéseimből (írója Kovássy Elemér), A Tarka krónikát Szabó Zoltán irta. Az Irodalomban a Szilágyi István Kör Évkönyvéről van ismertetés Bezárják a főlapot aKözgazdaság, az Anyakönyvi hivatalból, Szerkesztői üzenetek, rovatok. Az első mellékleten „Az Ung történetéivel foglalkozunk. — A következő közleményeket találjuk: Deák Gyula: Az Ung általános története, A volt szerkesztők életrajza (Bánóczy Ferenc alapító-szerkesztő arcképével), Az Ung rövid története (1896-ban irták), Az Ung munkatársai, Lehoczky Tivadar: Visszaemlékezés az Ung múltjára, dr. Tahy Endre: Szemelvények az „Ung“ 50 éves múltjából. A történeti rész befejezése után munkatársaink értékes dolgozatait találjuk, sorrendben eképpen : g. j. : A megfiatalodott „Ung" (Intimitások a szerkesztőségből, a jelenlegi szerkesztőség arcképével), Bárd Miklós: Palimon és Katicis, Berzeviczy István: Tabódy Jenő, Blanár Ödön: Az „Ung“ lap jubileumára, György Oszkár: Arc és lámpa, Innocens Meta-. A pesti gyermek, Szabados Károly: A jubileum, Farkas Ernőd: Az emlék, Antal Miklós: Virághistóriák, Echó: Egy szép asszony levéltárából. A második mellékleten adjuk lapunk első, 1863. máj. 2-iki számának a fejét, amelyet foto-cinkografia utján készíttettünk. Az első négy esztendőben (1863—1866.) Felvidék cimen jelent meg lapunk. „A régi számokból“ focim alatt 17 közleményt nyomattunk le az eredeti helyesírással: Az Ungh megyei gazdasági egyesület {Vezerle Zsigmond), Elváltunk (Halász Dezső), Vegyes hírek s újdonságok, Mi az a temető (Fincicky Mihály), Szüreti áldomás (Komócsy József), Levelezések (Turzó), V . . . nak (Bovánkovics János), A theologiae candi- dátus (dr. Turner Ferenc), Oh jöjj leányka ... (K. Pap Endre), Magyar-szláv népdal (Lehoczky Tivadar), Levelezés (Kis prózai nagy prózai Kárpáti Cimbalom), Boldog ifjú (Szamovolszky Lőrinc), A t. olvasó- közönséghez (Markos György és Bánóczy Ferenc), Helyi újdonságok, Napkeletkor (Tóth Ede), Deák Ferenc (eredeti alakban a lap 1876. febr. 2-iki fejével), Éjjeli önk. polgári őrséget Ungvárnak. Munkatársaink nagy számának érdekes cikkei a következő közlemények: Üdvözletek (Pékár Gyulától, dr. Fiavass Rezsőtől, Medreczky Istvántól, Pap Jánostól, Dobrovszky Józseftől), Az ákácfa virága (Gyöngyös)/ László), Levél a szerkesztőséghez (dr. Huszár Vilmos), Az alkony eredete (Köszeghyné Úsz Irén), Levél Deák Gyulához (Vidor Marci), Hunyadi imája (Fiilöp Árpád), Egy kis visszaemlékezés (Fincicky Mihály), Egy nap története (Lám Sándor), Szózat (Gálocsy Zoltán), Krizanthém asszony halála (Simonyi Sándor), Akkordok (Myrthea), Az ezredes (Aigner Ferenc), Szózat Hadúrhoz (Mauks Ernő), Ungvár közegészségügyének múltjából (dr. Ország Jakab), Múlt és jövő (Margócsy Aladárné), Történelmi mozaik (dr. Mocsári Miklós), Csillagászat (Oppé Vilmos), Szöcske és társai (Szilárd Jenőné), Ungmegye és hazánk selyemtenyésztése (Walló Albert), A halál tündére (Szabó Albert), Feloldozás (Zoltán Vilmosné). Ez a tartalma a jubiláris számuknak. Hálás köszönettel adózunk t. munkatársainknak, akik közé büszkén számíthatunk országos nevű Írókat és költőket is. Munkatársaink szeretete és lelkesítése meleg érzelmeket váltanak ki szivünkből. Szives közreműködésükért a jó Ég áldását óhajtjuk reájuk. Most, amidőn úgyszólván az utolsó sorokat rójuk a jubiláris szám részére, meg kell emlékeznünk nyomdánk derék személyzetéről is, mely szinte példátlan munkakedvvel és tudással végezte nagy munkáját. A szedőszemélyzet, élén Nánásy János üzletvezetővel, a vidéki nyomdák életében csaknem páratlanul álló szép munkát produkált; a nyomtatás Ízlésessége Németh Imre gépmester szakavatottságát dicséri, aki a boríték rajzát is készítette és fába metszette. Letesszük a tollat, magunkba szállva csendben jubilálunk: ünnepeljük a munkát. — Boldog karácsonyi ünnepeket kívánunk lapunk olvasóinak és munkatársainknak. A szent ünnep hozzon minden házba, minden családba megelégedettséget. Tiszta szívvel ünnepeljünk! Személyi hírek. Gróf Sztáray Gábor főispán a karácsonyi ünnepekre Tárnára utazott. — Lő- rinczy Jenő alispán az ünnepeket sógoránál, Ajtay János erdőtanácsosnál tölti Erdődön. — Kinevezések. A honvédelmi miniszter Fehér Sámuel veszprémi honvédszázados, gazdászati tisztet Hajmáskérre a honvéd-tüzérséghez helyezte át. — A földművelésügyi miniszter Hibbján János erdőtanácsost, turócszentmártoni erdőgondnokot, az ungvári áll. erdőhivatalhoz főnökké, Dortsák László végzett gazdászt a gazdasági tanintézetek személyzetébe gazdasági gyakornokká kinevezte. — A pénzügyminiszter Formáty Demeter nagybereznai m. kir. adóhivatali tisztet a X. fiz. osztályban való meghagyása mellett adóhivatali ellenőrré, Benedek Ödön ungvári m. kir. adóhivatali gyakornokot a XI. fiz. osztályba ideiglenes minőségű adóhivatali tisztté a nagybereznai m. kir. adóhivatalhoz kinevezte. — Papp Antal püspök kinevezte Papp János szentszéki tanácsos, tb. esperes és debreceni lelkészt Hajdúböszörménybe, Szteczovits Miklós egyházmegyei áldozópapot Nyirtasra parochusnak. — Bús Jakab S. J. konferenciái Egy még kevés tagú Mária-társulatnak volt köszönhető, hogy a budapesti Jézus-társaságnak egyik szelidlelkületü, finom modorú és nagygondolkodó tagja — Bús páter Ung- várra jött. Aki nyitott szemmel, érett ésszel végighallgatta ezeket a konferenciákat, az hamar észrevette, hogy Bús atya erősen kimívelt elmével, nagy igazságokat hordozó lélekkel csatázni és viaskodni jött ide, . ahol nagy tömegben rokonlelkek vették körül. S váljon mi ellen csatázott? Azon ezerfejü és mérget lehelő sárkány ellen, amely egy felkapott jelszó alatt — a modernség jegyében emelte fel romboló karjait mindazzal szemben, amelynek őseink ezer éven át sohse vallották a kárát s amely vérük nyomán és utján a mi vérünkbe, a mi sziveinkbe, a mi leikeinkbe is utat talált! Első konferenciája tájékoztatás és tájékozódás volt. Mint finom lelki orvos tájékozódni akart ő is, váljon a nagy igazságok magjai milyen talajba hullanak s lesz-e abból termés? A második és harmadik konferencián megtörtént a nagy csata. Az egyik oldalon ott állottak gyönyörű művészettel elrendezett bizonyító érvek: mi és mivé fejlődött a küzdő ember Istennel s a lélek kincseivel, s mivé akarják deformálni és aljasi- tani fel-feltolakodó úttörő modern tudósok, a másik oldalon ott állottak a modernség új lovagjai, a panthe- isták, az atheisták lármás csapatai, amelyek ebben a szegény országban a szegények és avatatlanok hiszékenységére pályáznak és bűnös gavallérsággal nem a saját múltjukat és kincseiket pazarolják, hanem a magyar nemzet ezeréves múltját és nemzetet fentartó javait akarják elpocsékolni. Győzött az első oldal, mert annak kell győznie mindenütt és mindenhol. Ezt kívánja apáink, anyáink emléke, ezt kívánja népünk jövője, ezt a nemzet becsülete. Nem szabad, nem lehet azokat az erkölcsi javakat eltemetni, melyek fölött a magyar nemzet ősrégi kegyelete virraszt. Itt nem kérdezzük, ki katholikus, ki protestáns, ki izraelita? Nem lehet megengedni, hogy a jó Istent, hitet, erkölcsöt, tisztességet, lelkiismeretet, a nemzet szent hagyományait a hiszékeny milliók lelkén át, oly könnyen el lehessen hántolni! A nemzeteknek is van lelke. De ehhez a lélekhez azután mindnyájunknak van köze, nemcsak a rombolóknak, akik alkotási vágy és cél nélkül pusztítani szeretnek. Ahol nincs fék, nincs korlát, nincs dekórum, ott állati nívó van. Jól mondja Horatius, hogy vannak határok, melyeken túl az élet nem tisztesség többé, de ocsmány undor. A negyedik konferencia Jézus isteni működésének és tanainak magasztosságáról nyújtott megható képet. (Blanár Ödön.) — Eljegyzések. Hornyák Sándor nyomdász, lapunk technikai személyzetének tagja, folyó hó 25-én tartja eljegyzését Tomkóvszky Miklós ubrezsi tekintélyes polgár leányával, Mariskával. Landa Ibolykát, Landa Károly ungvári rendőrbiztos leányát, ma jegyzi el Csongár Lajos mérnök Budapestről. Klein Gyula eljegyezte Guttmann Rózsikát. — Menyasszonyi kész kelengyék legelőnyösebben kizárólag Tächler H. utóda, Rosenberg Gyula ungvári cégnél szerezhetők be. — Értesítés. Menyasszonyi kész kelengye és fehérnemű-különlegességek Stieglitz és Unger előnyösen ismert bécsi cég kizárólagos raktára és eredeti gyári árakban elárusitása, Goldstein Miksa nöidivat-kelmék áruházában Ungvárt. Kívánatra a teljes mintagyüje- ményt a háznál is bemutatom — AzUngmegyei Nőegyesület közgyűlése. Az Ungmegyei Nőegyesület f. hó 18-án tartotta meg Kende Péterné elnöklete alatt a tagok élénk részvételével közgyűlését. Az elnöknő megnyitójában vázolván az egyesület évi működését, ismertette azokat az eredményeket, melyeket az egyesületnek a közjótékonyság terén fáradságot nem ismerő tevékenységgel sikerült elérni. A közgyűlés tudomásul vette az elnökség abbeli eljárását, hogy az egyesületi titkári tisztség ellátására dr. Csűrös Szilárd szolgabirót kérte fel, a távozó dr. Hagy Béla titkárnak pedig jegyzőkönyvi köszönetét szavazott. Elfogadta a közgyűlés a jövő évi költség- vetést, mely szerint az egyesület jövő évi bevételei s ezzel arányban a kiadások is 2000 koronában irányoz- tattak elő. A tisztujitást a tavaszi közgyűlésre halasztották. A január 11-re tervezett hangversenyt a megjelent tagok egyhangú óhajára a nyomott pénzügyi és gazdasági viszonyok s a háborús hírek következtében bizonytalan időre elhalasztották. Kérvények elintézése után közgyűlés véget ért. — Ünnepi istentisztelet és urvacsora- osztás. Ezúton is tudatom híveimmel, hogy folyó hó 25- én, — szerdán, — karácsony első ünnepén d. e. tiz órakor, a Drugeth-téri állami elemi iskola emeleti termében ünnepi istentisztelet és úrvacsoraosztás lesz. Ungvár, 1912. dec. 19. Margócsy Aladár ev. lelkész. — Lám Sándor ünneplése. Lám Sándor, társadalmunk kiváló tagja, most érte meg 40 éves gyógyszerész tulajdonosi jubileumát. Ebből az alkalomból f. hó 15-én dr. Gulácsy Árpád várm. főorvos vezetésével az ungi orvos-gyógyszerész-egyesület meleg ünneplésben részesítette érdemes tagját. Dr. Gulácsy elnök mondott szép üdvözlő beszédet, melyre az ünnepelt meghatottan mondott köszönetét. — A Kath. Kör felolvasó estéje. A helybeli Kath. Kör f. hó 26-án (csütörtökön) délután 5 órakor a r. kath. fiúiskolában tartja e télen első felolvasó estéjét a következő műsorral: 1. Pápai himnusz Thilentől. Előadja a g. kath. papnövendékek énekkara, Csucska Elek vezetésével. 2. Az alkoholizmus és utódaink. Irta és felolvassa Walló Albert főgimn. tanár. 3. Karácsony estéjén. Irta Szemlér Ferenc. Szavalja Révész Irénke, tanitónőképző-intézeti növendék. 4. A cucilista paradicsom. Irta és felolvassa Volosin Ágoston, tanitóképző-int. igazgató-tanár. 5. A kápolna, Kreuzertől. Előadja a papnövendékek énekkara. A belépés ingyenes. Felolvasó estét tart még a kör január 26- án, február 16-án és március 9-én. — Gyönyörű gyermek-arcképek Némethi műtermében készülnek. ff A AA »rí A ker^küdése ajánl hordós káposztát, iencse-, borsó, szilváit I \ Kp I fi főzelékeket, házilag készített szilva- és baracklekvárt,paradicsomot, fTUU ULLfi valamint szárított gombát és akácmézet, hmm Friss teasütemények, cukorka-különlegességek, rumok, teák és likőrök. Jetenként kedden friss Tescheni tea-vaj és minöennap friss Xarla-teavaj. — JíiDeg vacsorák, hentesáruk, sonka és felvágottak. Asztali és pecsenyeborok.